Hideg hannoveri utcán óvatosan lépkedek
Lábam alatt haldokló,színes, őszi falevelek sokasága kér könyörületet.
A könyörtelen ítélő az idő, nem látja nem hallja, sosem,
S én óvatosan lépkedek, -ugyan ez mit sem ér, de nekem sokat jelent.

Jutalmam ezért a napsugár,ki néha-néha még mosolyog is rám,
S melenget, mint az anyai kéz,mely mindenkor a jót adni kész.
Csillogó esőcseppek a leveleken,
Vagy tán könny, mi nem szárad fel sohasem?

Óvatosan, lassan tovalépkedek,
A könyörtelen idővel is harcra kelek,
A tovatűnő napsugárba kapaszkodom én,
Hogy veled találkozzam majd, a világ tetején.

Emlékszel e dalra még?
Akkor kék volt fenn az ég, s a szivárvány híd alatt, sokszor megcsókoltalak.
Tán nincs is oly messze még,
Azóta is kék az ég, mert szemeidben látom még,
hogy milyen volt akkor, rég!

Mikor megismertelek, szívem őrült táncba kezdett,
Érted mindent elfelejtett és csak veled lenni vágyott,
Úgy éreztem, a világot nyertem el teveled én, két karodnak rejtekén.

Azóta is erre vágyom,teljesülne minden álmom,
S szép kék szemedet, ha látom,
Mindig veled vagyok én,
Ott, a világ tetején.

Úgy formáld magad,
mint szobrász a fát,
hulljon le rólad
mi felesleges.,
faragj a lelkednek
bársony ruhát,
mit szívvel érezni
már érdemes.

Szerszámod ima,
s összekulcsolt kéz,
velük sebeket
sohasem ejthetsz,,
s ha Isten egy napon
szemedbe néz,
szívedbe örök
Égi Fényt rejthetsz.

Ő glóriát rajzol
fejed fölé,
arcodon érzed
a tekintetét,
és akit teremtett
most meglelé,
meglátja benned
Édes Gyermekét.

Fényév távolság ami köztünk tátong,
sohasem tudlak megérinteni,
fényév távolságból nem tudlak elérni,
de mégis próbállak megérteni.

Fényév távolság, mely távol tart tőled
eltakarva tőlem a nap sugarát,
hiába szeretlek, oly messze vagy tőlem
bármit mondanék is, úgysem hallanád.

Fényév távolság ,de mégis tőled vártam
a tavaszi égbolt szelíd sóhaját,
s most is, ,mint mindig ,magam előtt látom
arcodnak édes ,szelíd mosolyát.

Hosszú hónapok teltek el azóta
mióta téged nem láttalak,
hosszú hetek,és hosszú hosszú órák,
mióta nem hallom már a hangodat.

Hosszú hetek, s te nem is hívsz azóta
régen elfeledted már az arcomat,
hosszú hetek, s én őrlődöm azóta
Vajon jól vagy e ?S vajon merre vagy?

Hosszú hónapok ,mit feledni szeretnék,
mégis ,agyamban lázasan dobol,
hiába próbálom mégis elfeledni
szívemben érzem :sohasem tudom.

A szeretet és a félelem
nem férnek össze,
egy helyen szívesen.
- egymást kiszorítják,
mert nem szeretik
egymást sem.

de
de emberek vagyunk
és szeretni akarunk!
- szeretni egymást
mindenki szeretne:
de mert félünk...
már félünk is tőle!

ha
ha félsz az Istentől,
Ôt hogyan szeretheted?
- szeretni embertársad
is szeretni kellene;
de hogyha félsz tőle,
őt sem szeretheted.

mert
mert a szeretet és a félelem
nem foglalnak helyet,
egy helyen tebenned;
szívesen sohasem.
- egy szerető világban
sem létezhet félelem!