Szófelhő » Soha » 70. oldal
Idő    Értékelés
Gázláng életem
vibrál a sötétben
nincs is egyebem
csak két kinyújtott
könyörgő tenyerem
teérted

messze vagy

itt tavasz virágok nyílnak
s lázas illatok
száz karú öleléssel
várok rád
s virrasztok érted mint
éjszaka a csillagok

suttogó sóhajaidat
keresem
ne kérdezd hogy
miért akarlak

szívdobogva várom
hogy átölelj, hogy lázas
borzongással húzz magadra

százszor csókolnám
csókjaimat a szádra
szép asszonytested
minden
gyönyörű vonulatára

Jaj ! a sötétlő
hozományra !

Gázláng életem
vibrál a sötétben
nincs is egyebem
csak két kinyújtott
könyörgő tenyerem
teérted
Beküldő: Szvili
Olvasták: 1234
Kutya sem törődik veled,
Te sem vársz már senki másra.
Álmodból rázod fel magad,
Fittyet hányva a világra.

Mindig túlléped a határt
A célpontot elhibázod,
Könnyű kérdésre merengőn
Bámulod a délibábot.

Annak idején egy ember
Éppen többre vitte volna.
Kain, bár megölte Ábelt,
Életét földön futotta.

Reménynek hitte a napot,
Akár pillangó szárnyait.
Halványan derengő fényben
Álmodta ember vágyait.

Sűrűn osztva a lapokat
Pörög az élet, úgy rohan,
S ha sorsod lehunyná szemét,
Pirkadni új hajnalt fogan.

S bár fény ragyog a sírodon,
S végzeted nem lesz mostoha,
Fejfádat benőtte a múlt,
Neved sincs, nem is lesz soha.

2015. május 7.
Beküldő: Virginás András
Olvasták: 1064
Míg két sóhajtásom
között visszhangoztál,
eleven vágyammal
a mélyedbe fontál,
most gyilkosom lennél,
a démonod gyötör,
lelked megdermedt fény,
sugara széttörött.
Fekete felhőből
dereng angyal arcod,
mélybíbor alkonyban
lángolsz és patakzol,
benned maradtam még
élve, avagy halva,
s börtönödben lettél
gyűlölt rabod rabja.

2014.
Rózsaillatok
úsznak ódon kert mélyén,
fénylő nappalon.

Vörös szirmaik
meg-megremegve nyílnak
mint az ajkaid.

Fák között a szél
könnyed etűdöt játszik,
s lebben a szatén.

Szító nézéssel
ringsz felém, sóhajod száll:
s csókod felébred...

2016.
Olvasták: 1516
Tegnap éjjel felébredtem
nem tudom miért,
hisz nem volt zaj,
és átkarolt a mélabús sötét.
Mégis elhagyott az álmok utáni vágy,
mintha nem lett volna otthonom az ágy.
Te ott aludtál csendesen,nem sejtve,hogy elcsenem
tested melegét.
Kintről beszűrődött a lámpa fénye,
s mintha lenne véleménye
árnyat hozott arcodra.
Miközben néztelek,útra kélt a képzelet
és pezsgő sóvárgásnak
adott lepkeszárnyat.
Megemeltem hát kezem
tétován,sejtelmesen...
és mellkasodra téve ébredést remélve
simítottam bőrödet.
Biztatásod volt egy sóhaj,
s hogy velem tartasz közlöd egy csókkal.
Már éberen egymást felfedezve
összefonódva,mindent elfeledve
átadjuk magunkat a varázsnak.
Szívünk vad dobogása törte át a gátat.
Megszüntetve azt,hogy te és én,
mert eggyé váltunk a bujaság
háborgó tengerén.
(2017.03.04.)
Beküldő: Polgár Olga
Olvasták: 2394