Az utolsó estén elcsókoltam
talán az összes csókomat,
az utolsó estén elvettél mindent,
ami belőlem megmaradt.

Az utolsó estén úgy csodáltál,
mint egy lehulló csillagot,
az utolsó estén szemed fénye
tündöklő gyémántként csillogott.

Az utolsó éjjel úgy öleltél,
ahogyan soha senki más,
hörgő vulkánként elsöpörtél
minden gátat,mi köztünk állt.

Az utolsó estén úgy szerettél,
mintha nem is akarnál semmi mást,
pedig akkor még nem is tudtuk,
hogy ez lesz az utolsó éjszakánk.

Mint összetört cserép,úgy hever most
földbe tiporva ,véresen,
szívem ezernyi darabokban,
s hiába keresném,nem lelem.

Mint összetört cserép,úgy ülök most
összeroskadva,egymagam,
keresve,kutatva némán,
utolsó darabja hol maradt.

Jó lenne szív nélkül élni,
hogy ne tudjon fájni semmi sem,
jobb lenne eltűnni messze,
hogy ne tudjon bántani senki sem.

Itt hagyni mindent szerteszéjjel,
mint egy összetört cserepet,
hogy ne tudhassa senki többé,
mi belőlem maradt,hol lehet.

Sokszor azon töprengtem,
Ahogy itthon ültem csendben,
Jó ez így teljesen egyedül,
vagy a magány előttem táncra perdül?

Furcsa, egy kicsi kis talány,
jó érzés vagy rossz talán?
Van amikor szükség van egyedül létre,
de örökre, abból senki sem kérne.

Ha már végképp nincsen senkid,
bírod, bírod, de vajon meddig?
Ha viharba vagy ködbe kerül az életed,
kievezel? Nem, ezt csak te képzeled!

De ha valaki megszorítja a kezed
és azt mondja gyere, evez velem.
Nem lesz olyan természeti akadály,
ami megingatná a hajót, ha együtt evez egy pár.

Jöhetnek kalózok, énekelhetnek a szirének,
összebújnak, így semmitől se félnek.
Kibukkanhat jéghegy, feltámadhat a szél,
egymás szemébe néznek és elmúlik a veszély.

Lehet más nélkül is sodródni az árral,
kalózok,szirének,jéghegy, szél mind mind csak árthat.
Idővel ezeket már nem is veszed észre,
csak mikor süllyed a hajó, és úgy érzed vége.

Ha valaki nyújt feléd egy szerető, segítő kezet,
ragadd meg és szorítsd, de el sohase engedd!
Kéz a kézben utazhattok az élet tengerén.
Te is lehetsz boldog, nem csak én.

Otthon,hol kékebb az ég is
otthon,hol zöldebb a fű
otthon, mi vigaszt nyújt nékem,
amikor sorsom keserű.

Otthon,hol nem bánthat senki
amikor néha rossz vagyok,
otthon,hol lágyabbak az esték,
s melegebbek a hajnalok.

Otthon,hol kiöntöm bátran
minden fájdalmam,haragom,
otthon,hol szerettem élni,
s most fájó szívvel,de itt hagyom.

Nem viszek magammal semmit,
koncokként másokra hagyom,
de álmomban mindig visszatérek,
hisz a szívemet itt hagyom.

Anikó!
Melletted lenni,nekem olyan jó,
úgy érzem szerelmem,te vagy a nagy Ó.
Boldog vagyok édes hogyha veled lehetek,
s alig várom,hogy foghassam kezedet.
Vidám vagyok veled és kisüt a nap az égen,
bánat,szomorúság könnye,sose érjen!
Úgy szeretlek hogy senkinek sem adnálak oda,
számíthatsz rám bármiben,és nem hagylak el soha!
Remélem tudod hogy mindenben értelek,
sokan bántanak téged,de hidd el megvédelek.
Ha bármi baj érne,én egyetlen kincsem,
füledbe súgom akkor : hogy semmi baj sincsen.
Te vagy az a nő akire mindig is vártam,
a szemednél szemeidnél szebbett,én még sose láttam.
Ha felnézel az égre,válassz egy csillagot,
én lehozom azt neked,ha ez az óhajod.
Tudom hogy félsz hogy nem felelsz meg nekem,
de veled fogom leélni az egész életem.
Kicsim!
Az ismeretlentől félni nem nagyon szabad,
mert olyan pasit találtál,ki melletted is marad.
Ha valami baj ér,gond vagy pedig bánat,
én ott leszek melletted s karjaimba zárlak.
Látom a szépet,a jót mi szerelmünkből fakad,
s ami sok-sok év után is ugyanilyen marad.
Tudom hogy rám te is nagyon vigyázól,
ezt olvasva gondolj rám mert borzasztóan hiányzol!