Szeretlek. Ezt megmondom őszintén
Mert nem bírok azzal hogy néma vagyok
Sokáig azt mondtam hogy egyedül vinném
A terhet mert terveim nagyok

És most ugy döntöttem hogy minden
Mit egyedül eddig elvittem
Tul nehéz egyetlen embernek
Kérlek segíts hogy én is segíthessek
Mert együtt erősebbek lennénk
Mi kettten mindent elviselnénk
Én megvédelek hidd el ha kell
És az életemnál jobban érdekel
Az hogy te itt vagy melettem,
Tudom hogy nincs mitől félnem
Csókollak és itt a lelkemben
Több vagyok, van jövőm ezt érzem

Mert ki voltam én? egy senki
És megérintettél, egy egész lettem
Nem a fél bordám vagy, nem csak ennyi
A részem vagy, mindenből egyetlen

Mondd hogy igy lesz évek mulva is
Szeretni fogsz mint ahogy szeretlek
Minden mosolyod egy uj utra visz
Hiszem hogy bárhol megkereslek
Mert ha elvesznél veled vesznék
Ha mosolygnál én is felnevetnék
Ha sírnál csak annyit szólnék
-Ha te nem lennél én sem volnék

Miattad küzdök szélben, hóban
érted aggódom szüntelen.
miattad élek,miattad vérzek,
s most is te érted könnyezem.

Miattad dobtam el minden álmom
nem tartott vissza semmi sem,
mért nem érzed hogy nincs már másom
hisz neked adtam már mindenem!

Mért nem érzed hogy nincs más senki
egyedül én vagyok neked!
Mért nem hiszed hogy én vagyok csak
aki még melletted lehet?

Ne higgy te másnak, reám hallgass!
Tedd félre büszkeségedet!
Most tedd meg, amíg itt vagyok még,
hisz ki tudja holnap hol leszek!

Sok minden kavarog a fejemben,
Legtöbbször az életem.
Hogyan élek?
Vagy talán,hogyan kellene?
Legyek magabiztos és szabad?
Vagy zárkozzak be s hallgassak?

Annyi ember van a világon,
Bár többségük rossz.Sajnálom.
Bárcsak mindenki jó lenne,
Boldog és nem színlelne.
Mert életük csak megjátszás,
Hamis lelkizés és hazudozás.

Visszatérve az életemre,
Tettek mezeje leple.
Boldog vagyok és szomorú,
Bezárkozott és szabadvágyú.
Hogy miért? Nem tudom..
Zűrzavar szelében fuldoklom.

S nem látom a kiutat,
Innen nem szabadúlhat.
Senki.Senkisem.
Még én magamsem.
Belátom itt nem én irányítok,
Sakktáblán én csak egy bábú vagyok.

Nem a ruha teszi az embert
azt mondják mindig annyian.
Dehogynem! Koldussal ki áll szóba?
Mért ül ott mindig egymaga?

Hisz egykor lehetett ő is
okos, vagy erős, férfias,
ki tudja mi történt véle?
Talán egy szörnyű tragédia!

Ne ítélj előre senkit!
Nem tudod mi vitte reá!
Ma mindened van, de ki tudja holnap
lesz- e még aki hazavár?

Ma drága ruhákban villogsz,
s talán a szíved jéghideg,
mégis, most körül hízelegnek
hisz tudják! Teli a zsebed!

Tedd le a drága ruhákat
s öltözz rongyokba csendesen,
vegyülj a gazdagok közé,
lesz-e ki szóba áll veled?

S akkor fogod csak észrevenni
hány ember van , ki észrevesz
ki áll melletted jóban-rosszban,
s ki az ki pénzedért szeret!

Az otthon nem attól otthon
hogy drága , cifra palota,
az otthon számomra meghitt,
meleg és csöndes kis szoba.

Az otthon hol énnekem nyílik
minden apró kis virág,
s ahol a megfáradt lelkem
esténként nyugalmat talál.

Vagy mikor bánt az élet,
s felbolydult lelkem úgy sajog,
ott nem zavarhat meg senki sem,
ha magamra zárom az ablakot.

Az otthon tiszta és csendes,
meghitt és nyugodt kis lakás,
hol engem vár haza a gyermek,
és velem boldog a család.