Hétköznapi pszichológia…
Van-e még árny a falon és mekkora?
Mint a kiváltója, van-e akkora?
Az árny-kiváltója mozdulatlan,
Maga az árny, több mint nyughatatlan…
Ha mulasztasz, és valami későn jut az eszedbe,
Akkor a problémák elő is jönnek, nagy hegyekbe.
De ami már elmúlt, azt biz' visszahozni nem lehet,
Ezért inkább korán tedd, azokat, amiket lehet!
Ha ébredek, mert nyakamba csókolt a hajnal,
Az villan be, friss pirítóst eszek pudginggal.
De aztán az villan be, a „hajnal” csókja tőled ered,
A vágy rögvest föltolul, lehet, hogy engem vár az öled?
Maradjak? Ki tudja, hogy jobb-e későn kelni, mint korán?
Hajnalpirkadatot elmulasztani, veszett… vágy okán?
Túlontúl későn „ébredni” jó hajnali szórakozás?
Jobb későn, mint soha, és még ez talán nem botorkodás.
Fiatalon voltam én fronton, szennyben és mocsokban,
Sokszor lőttek rám, nem gyönyörködtem barát-halottban…
Ott az élet, több mint rossz, egyenesen kegyetlen…
Ott csak parancs van, megváltoztatni lehetetlen.
Ott, ha későn van korán, akkor lehet az is, hogy mi meghalunk,
De lehet korán is késő, és dúdolhatjuk a végső dalunk!
Fronton a semmi, lehet, hogy a legjobb jó, az a valami!
Harcolni a halálért? Erre ad ki parancsot, valaki!
Nagy döntéseket is meglehet hozni későn,
A fronton, senki nem gondol rád, semmi-féltőn!
Ha, a komplikáció előtérbe kerül és túl korán,
Lehet, hogy "elaludtunk", nem is vettük észre, elég korán!
Ha, a komplikáció csak túl-későn, lassan kerül elő,
A vágyott sikert, te már ne várd, ő már nem lesz neked fedő!
Tested vágyón lüktet, eme testbe
Akarlak téged, most és egyszerre
Vagy túl későn jutott az eszembe?
Tán’ piszkálok a lehetetlenbe?
Már késő van, vagy még oly' korán?
Tán’ mindegy is… a semmi okán…
Az éjszaka összeszakad, ha a gyertyám leég, szinte hallhatón,
A spiccesen dülöngélő árny szétmállik, szinte… tűnik a falon.
Vecsés, 2013. november 9. – Kustra Ferenc József
Van-e még árny a falon és mekkora?
Mint a kiváltója, van-e akkora?
Az árny-kiváltója mozdulatlan,
Maga az árny, több mint nyughatatlan…
Ha mulasztasz, és valami későn jut az eszedbe,
Akkor a problémák elő is jönnek, nagy hegyekbe.
De ami már elmúlt, azt biz' visszahozni nem lehet,
Ezért inkább korán tedd, azokat, amiket lehet!
Ha ébredek, mert nyakamba csókolt a hajnal,
Az villan be, friss pirítóst eszek pudginggal.
De aztán az villan be, a „hajnal” csókja tőled ered,
A vágy rögvest föltolul, lehet, hogy engem vár az öled?
Maradjak? Ki tudja, hogy jobb-e későn kelni, mint korán?
Hajnalpirkadatot elmulasztani, veszett… vágy okán?
Túlontúl későn „ébredni” jó hajnali szórakozás?
Jobb későn, mint soha, és még ez talán nem botorkodás.
Fiatalon voltam én fronton, szennyben és mocsokban,
Sokszor lőttek rám, nem gyönyörködtem barát-halottban…
Ott az élet, több mint rossz, egyenesen kegyetlen…
Ott csak parancs van, megváltoztatni lehetetlen.
Ott, ha későn van korán, akkor lehet az is, hogy mi meghalunk,
De lehet korán is késő, és dúdolhatjuk a végső dalunk!
Fronton a semmi, lehet, hogy a legjobb jó, az a valami!
Harcolni a halálért? Erre ad ki parancsot, valaki!
Nagy döntéseket is meglehet hozni későn,
A fronton, senki nem gondol rád, semmi-féltőn!
Ha, a komplikáció előtérbe kerül és túl korán,
Lehet, hogy "elaludtunk", nem is vettük észre, elég korán!
Ha, a komplikáció csak túl-későn, lassan kerül elő,
A vágyott sikert, te már ne várd, ő már nem lesz neked fedő!
Tested vágyón lüktet, eme testbe
Akarlak téged, most és egyszerre
Vagy túl későn jutott az eszembe?
Tán’ piszkálok a lehetetlenbe?
Már késő van, vagy még oly' korán?
Tán’ mindegy is… a semmi okán…
Az éjszaka összeszakad, ha a gyertyám leég, szinte hallhatón,
A spiccesen dülöngélő árny szétmállik, szinte… tűnik a falon.
Vecsés, 2013. november 9. – Kustra Ferenc József
Körbenéz az ifjú legény
hol találja kedvesét,
hogyha gyorsan előleli
mond neki egy szép mesét.
Mesét mond a szerelemről,
mit elhozott egy angyal,
madár hadak köszöntötték
vidám, szerelmes dallal.
De sehol sincs az ő mátkája,
tán az ördög vitte el?
Biztos nem, mert neki nem kell
nem megy el az bárkivel.
Olyan cudar az a leány
nevet az ifjú legény,
de rajta kívül nem kell senki
nekem egész földtekén.
hol találja kedvesét,
hogyha gyorsan előleli
mond neki egy szép mesét.
Mesét mond a szerelemről,
mit elhozott egy angyal,
madár hadak köszöntötték
vidám, szerelmes dallal.
De sehol sincs az ő mátkája,
tán az ördög vitte el?
Biztos nem, mert neki nem kell
nem megy el az bárkivel.
Olyan cudar az a leány
nevet az ifjú legény,
de rajta kívül nem kell senki
nekem egész földtekén.
I
Ez nem az öregek országa. A fiatalok
Egymás karjában, madarak a fákon,
? Azok a haldokló nemzedékek ? jelenleg énekelnek,
A lazac-vízesések, a makréla-dús tengerek,
Hal, hús vagy szárnyas, egész nyár folyamán bármi kapható
Ami megfogamzott, született vagy meghalt.
Elragadtatva érzéki zene által, senki mit se
Törődik az örökös értelem emlékműveivel.
II
Egy idős ember csak csekély dolog,
Egy rongyos kabát egy boton, hacsak nem
A lélek megtapsolja és megénekelje, hangos dallal
Minden rongyát dicsőitve mely egy halandónak ruházata,
Még ének iskola sincs, hanem csak a saját
dicsőségből eredő műemléknek megcsodálása;
És ezért hajóztam átt a tengeren, és eljöttem
Bizánc szent városába.
III
Ó, bölcsek, kik Isten szent tüzében álltok
Mint egy falnak arany mozaikja,
Lépjetek ki a szent tűzből, az örvény forgásából,
És legyetek lelkem ének mesterei.
Fogyasszátok el szívemet; mely beteg a vágytól
És mely mint egy haldokló állathoz rögzítve
Nem tudja, hogy ő mi; és soroljatok engem
Az örökkévalóság leleményébe.
IV
Ha már egyszer kikerekedtem a természetből, soha nem akarom
Testi formáját felvenni bármely teremtmény képmása méretére,
Csak olyan formát melyet a görög ötvösök teremtenek
Kalapált aranyból és arany zománcozásból
Mely arra szolgál hogy egy álmos császárt ébren tartson;
Vagy egy arany ágra állítva amint Bizánc
Urainak és hölgyeinek énekel
Arról, ami elmúlt, el fog múlni vagy még eljövendő. Szerző: Yeats W. B.
Vers címe: Hajózás Bizáncba
Fordította: Kovács Iván.
Ez nem az öregek országa. A fiatalok
Egymás karjában, madarak a fákon,
? Azok a haldokló nemzedékek ? jelenleg énekelnek,
A lazac-vízesések, a makréla-dús tengerek,
Hal, hús vagy szárnyas, egész nyár folyamán bármi kapható
Ami megfogamzott, született vagy meghalt.
Elragadtatva érzéki zene által, senki mit se
Törődik az örökös értelem emlékműveivel.
II
Egy idős ember csak csekély dolog,
Egy rongyos kabát egy boton, hacsak nem
A lélek megtapsolja és megénekelje, hangos dallal
Minden rongyát dicsőitve mely egy halandónak ruházata,
Még ének iskola sincs, hanem csak a saját
dicsőségből eredő műemléknek megcsodálása;
És ezért hajóztam átt a tengeren, és eljöttem
Bizánc szent városába.
III
Ó, bölcsek, kik Isten szent tüzében álltok
Mint egy falnak arany mozaikja,
Lépjetek ki a szent tűzből, az örvény forgásából,
És legyetek lelkem ének mesterei.
Fogyasszátok el szívemet; mely beteg a vágytól
És mely mint egy haldokló állathoz rögzítve
Nem tudja, hogy ő mi; és soroljatok engem
Az örökkévalóság leleményébe.
IV
Ha már egyszer kikerekedtem a természetből, soha nem akarom
Testi formáját felvenni bármely teremtmény képmása méretére,
Csak olyan formát melyet a görög ötvösök teremtenek
Kalapált aranyból és arany zománcozásból
Mely arra szolgál hogy egy álmos császárt ébren tartson;
Vagy egy arany ágra állítva amint Bizánc
Urainak és hölgyeinek énekel
Arról, ami elmúlt, el fog múlni vagy még eljövendő. Szerző: Yeats W. B.
Vers címe: Hajózás Bizáncba
Fordította: Kovács Iván.
Hogy a civilizáció el ne süllyedjen,
Nagy csatája el ne vesszen,
Csillapítsátok a kutyát, kössétek ki a pónit
Egy távolabb őrhelyre;
Caesar mesterünk a sátorban van
Ahol a térképek ki vannak terjesztve,
Szeme a semmire szegezve,
Keze a feje alatt.
Mint egy hosszú lábú légy a folyó felszíne felett
Elméje a csendben jár.
Hogy a tetőtelen tornyok leégjenek
És a férfiak visszagondoljanak arra az arcra,
Mozogjon a leg gyengédebben, ha muszáj
Ezen a magányos helyen.
Részben már nő, három részben még gyerek,
És azt hiszi hogy senki sem látja; lábai
Egy gyerek táncot gyakorolnak
Melyet az utcán lesett el.
Mint egy hosszú lábú légy a folyó felszíne felett
Elméje a csendben jár.
A serdülő leányoknak valószínűleg
Az első Ádám bukkan fel a gondolataikban,
Zárd be a pápai kápolnájának ajtaját,
Tartsd kívül azokat a gyerekeket.
Az állványzaton ott hever
Michael Angelo.
Nem hangosabban mint az egér
Mozog a keze ide-oda.
Mint egy hosszú lábú légy a folyó felszíne felett
Elméje a csendben jár.
Szerző: Yeats W. B.
Vers címe: Hosszú lábú légy
Fordítta: Kovács Iván
Megjegyzés: A tetőtelen tornyok Trójára hivatkoznak. A táncoló leány Heléna, ki végül is Trója bukását okozta.
Nagy csatája el ne vesszen,
Csillapítsátok a kutyát, kössétek ki a pónit
Egy távolabb őrhelyre;
Caesar mesterünk a sátorban van
Ahol a térképek ki vannak terjesztve,
Szeme a semmire szegezve,
Keze a feje alatt.
Mint egy hosszú lábú légy a folyó felszíne felett
Elméje a csendben jár.
Hogy a tetőtelen tornyok leégjenek
És a férfiak visszagondoljanak arra az arcra,
Mozogjon a leg gyengédebben, ha muszáj
Ezen a magányos helyen.
Részben már nő, három részben még gyerek,
És azt hiszi hogy senki sem látja; lábai
Egy gyerek táncot gyakorolnak
Melyet az utcán lesett el.
Mint egy hosszú lábú légy a folyó felszíne felett
Elméje a csendben jár.
A serdülő leányoknak valószínűleg
Az első Ádám bukkan fel a gondolataikban,
Zárd be a pápai kápolnájának ajtaját,
Tartsd kívül azokat a gyerekeket.
Az állványzaton ott hever
Michael Angelo.
Nem hangosabban mint az egér
Mozog a keze ide-oda.
Mint egy hosszú lábú légy a folyó felszíne felett
Elméje a csendben jár.
Szerző: Yeats W. B.
Vers címe: Hosszú lábú légy
Fordítta: Kovács Iván
Megjegyzés: A tetőtelen tornyok Trójára hivatkoznak. A táncoló leány Heléna, ki végül is Trója bukását okozta.
Rossz költőként élni csak álandó bánat,
rogyadozó omló falú lelked, házad.
Verseidet csak talán a rigó fütyüli,
soha senki nem mondja, hogy kell neki.
De a sok híres, akiket ünnepelnek,
ha csak egy szavuk is szólal, hát figyelnek.
Csodaszép az életük, remekelnek ők,
könyvek hadait töltik meg a jó költők.
Mikor a rossz költő hazafelé ballag
kavarog benne sok rímbeszedett maszlag,
szakadt kabátját összehúzza hát magán,
hisz benne, hogy nagy költő lesz egyszer talán.
rogyadozó omló falú lelked, házad.
Verseidet csak talán a rigó fütyüli,
soha senki nem mondja, hogy kell neki.
De a sok híres, akiket ünnepelnek,
ha csak egy szavuk is szólal, hát figyelnek.
Csodaszép az életük, remekelnek ők,
könyvek hadait töltik meg a jó költők.
Mikor a rossz költő hazafelé ballag
kavarog benne sok rímbeszedett maszlag,
szakadt kabátját összehúzza hát magán,
hisz benne, hogy nagy költő lesz egyszer talán.