Idő 
Értékelés 
Értékelés Felnézek, szememmel kutatom az eltekergőket,
Nem találok sehol sem, eső vagy bárányfelhőket.
Nézem és látom, felhők nem vándorolnak az égen,
De ha majd erre jönnek, úszva siklanak a kéken.
Lassan úsznak a nagy simaságba, bele sötétbe…
Szemmel láthatóan lelépnek a rohanó éjbe.
Vannak súlyosak és olyan... Juj, nagyon sötétek,
Fél is állat és ember… ezek ilyen lelkűek.
Vannak nagyok, és mint egy gólya, méltósággal úsznak,
Meg a közepesek, mik nem rejtve, csak lassan kúsznak.
Hohó, a kis bárányfelhők, olyan aranyosak
És a naplementében meg bearanyozottak.
Szinte hallom, hogy mendegélnek, egymásnak bégetnek,
Kedves szavaik jól esnek a bámuló léleknek.
A zivatarfelhők, amikor kéretlenül ránk törnek,
Akkor bizony jobb, ha a mezőn dolgozók rákészülnek.
Aztán amikor megnyílnak az ég csatornái,
Vizes lesz ember, állat, a rét és liget fái.
Közben lehet, hogy villámlik is fényeset, nagyokat,
Utána dörren, ezzel minden élőlényt riogat.
Télen a hófelhők vastagok és szürkék,
Mindent beborítanak, itt nincs semmi kék.
Ebből aztán lehet rettenetes nagy hóesés
Meg, ha van szélvihar, akkor hófúvásos esés.
Vannak helyes aranyos kis felhők, amik napozáskor
Eltakarják a nap, éltető sugarát, haladáskor…
Sivatagi vándor pihegve küzd a tűző napon,
Neki már a forró homoktól hólyagok a talpon.
Ez az elviselhetetlen hőség visszahatása
És bizony legalább egy pirinyó felhő hiánya.
Az őszi felhők, azok fölöttébb érdekesek,
Mert ezek alacsonyan laknak, csak szemerkélnek.
Itt ne várjunk nagy és koppanós esőcseppeket,
Még elmehetünk gyümölcsöt szedni, de nedveset.
Felhők vannak és lesznek,
Felhők jönnek és mennek…
Lesz még derű, borultság,
Létezik itt kiváltság?
Mikor múlik a délután, közeledik az est
Akkor nézzük vöröses naplementét, fellegest,
Bizony hamarabb eljön az alvás ideje,
Mert előbb borít be az éjszaka sötétje.
A felhők miért olyanok, mint a vízhordó lányok?
Vajon sikeresek-e a modern esőcsinálók?
Vízgőz, tengerpára, árok tócsa mind-mind felhő lesz
És jó esőben sétálni, hátad kissé vizes lesz.
A rózsaszín felhők, az esti fényben
Csodásak... sötétedő mindenségben.
Ha közben jönnek mégis csak a bárányfelhők
Az már nem olyan rossz... nézem, a kis csellengők…
Láttam én már, amikor az esőfelhők a földig értek,
Olyanok voltak, mint a stikában életre kelt lidércek.
Voltam már úgy, hogy nem is vártam, de csak leszakadt az ég,
Majd ahogy jött elment, szél elült és lett végtelen kékség.
Amikor meg az esőfelhőből lecsap a villám,
Az nem olyan, mint patronos pisztoly hangja, mi méltán
Kelt félelmet emberben és állatban,
Meg nagy riadalmat, lakott ólakban.
De volt olyan is, hogy egy télen, egy zúzmarás reggelen
A hóförgeteg lecsapott, felhők rohantak esztelen…
Aztán meg a sűrű fekete felhő szoknyát vett már délután,
Tudta a vihar majd házibulit rendez, keményet, nem sután.
A kemény felhőkben van eső és kitartás bőven,
A végtelen kőszívűségük kinyilvánul bőszen.
Az ily' felhőkben, mint olasz vándor zsoldosé a mentalitás,
Kegyetlen, kíméletlen, erőszakos és nincs szeretetosztás.
Sötét felhőkön ülnek talán a lelketlen gengszterek,
Míg a földön bőrig áznak a kint lévő jó emberek?
Mikor az égbolt riadó kolompja a semmiben megkondul,
Ijedtem keresem szememmel, a sok felhő merre tornyosul…
Eső után, igazán maga a szépség
Ha kilátszik, felhőből szivárvány ívség…
Majd ég kiderül, a vihar után, mintha nem lett volna soha,
Láthatod a szivárványt, csoda, a víz és napfény nászmámora.
Van, vízszintes szivárvány, ami akkor alakulhat,
De akár holdfénynél éjszaka is kialakulhat,
Ha magas szintű, jégkristályos felhőkön törik meg a fény.
Ez a jelenség az, amihez nem kell feltétlen a napfény.
Vannak már UFO felhők, amik a természet csodái,
Ezek olyanok, mint csészealj, felhősödéskor látni.
Vannak még a Mammatus felhők, tán a világvégét hordozzák?
Felhődudorok, a zivatarfelhő aljához ragasztották.
Gyöngyház fényű felhők, este-éjjel látni, kell hideg légköre.
Leginkább Északi és a Déli-sark környékén jönnek létre.
„Undulatus asperatus” ígérem, utolsó felhőm nékem,
Globális felmelegedés hatása, új felhőtípus lészen
Ami mint mérgesen hullámzó tenger költözött az égboltra.
Látszik, hullámot vet, vihart arat, az egész égboltozatra.
Érdekessége, hogy ijesztően néz ki, embert ijesztgetik…
De nem kíséri vihar: egyszerűen, békésen csak szétoszlik.
Megúszni szárazon egy vizes-jeges égi háborút,
Olyan élmény, mint napsütésben füvészkerti vándorút.
Bajtalanul átélni egy zuhét és villámlást,
Nagy öröm… meg felhők alatti kényszer-sátrazást.
Látom, ott fenn még kis fátyolfelhősödés készül,
Elveszi a napsugárzást, ettől kielégül.
Én meg picit kevésbé izzadok,
De már újabb sorokat nem írok…
Először apró gondfelhők jelentek meg a homlokomon,
Utána meg várakozásban, befelhősödött az arcom.
Vártam egy kicsit, de fátyolok elmaradtak… mi a kórság!
Akkor még ezt leírom nektek; ez a felhőtlen boldogság!
Vecsés, 2014. július 7. - Kustra Ferenc József
Nem találok sehol sem, eső vagy bárányfelhőket.
Nézem és látom, felhők nem vándorolnak az égen,
De ha majd erre jönnek, úszva siklanak a kéken.
Lassan úsznak a nagy simaságba, bele sötétbe…
Szemmel láthatóan lelépnek a rohanó éjbe.
Vannak súlyosak és olyan... Juj, nagyon sötétek,
Fél is állat és ember… ezek ilyen lelkűek.
Vannak nagyok, és mint egy gólya, méltósággal úsznak,
Meg a közepesek, mik nem rejtve, csak lassan kúsznak.
Hohó, a kis bárányfelhők, olyan aranyosak
És a naplementében meg bearanyozottak.
Szinte hallom, hogy mendegélnek, egymásnak bégetnek,
Kedves szavaik jól esnek a bámuló léleknek.
A zivatarfelhők, amikor kéretlenül ránk törnek,
Akkor bizony jobb, ha a mezőn dolgozók rákészülnek.
Aztán amikor megnyílnak az ég csatornái,
Vizes lesz ember, állat, a rét és liget fái.
Közben lehet, hogy villámlik is fényeset, nagyokat,
Utána dörren, ezzel minden élőlényt riogat.
Télen a hófelhők vastagok és szürkék,
Mindent beborítanak, itt nincs semmi kék.
Ebből aztán lehet rettenetes nagy hóesés
Meg, ha van szélvihar, akkor hófúvásos esés.
Vannak helyes aranyos kis felhők, amik napozáskor
Eltakarják a nap, éltető sugarát, haladáskor…
Sivatagi vándor pihegve küzd a tűző napon,
Neki már a forró homoktól hólyagok a talpon.
Ez az elviselhetetlen hőség visszahatása
És bizony legalább egy pirinyó felhő hiánya.
Az őszi felhők, azok fölöttébb érdekesek,
Mert ezek alacsonyan laknak, csak szemerkélnek.
Itt ne várjunk nagy és koppanós esőcseppeket,
Még elmehetünk gyümölcsöt szedni, de nedveset.
Felhők vannak és lesznek,
Felhők jönnek és mennek…
Lesz még derű, borultság,
Létezik itt kiváltság?
Mikor múlik a délután, közeledik az est
Akkor nézzük vöröses naplementét, fellegest,
Bizony hamarabb eljön az alvás ideje,
Mert előbb borít be az éjszaka sötétje.
A felhők miért olyanok, mint a vízhordó lányok?
Vajon sikeresek-e a modern esőcsinálók?
Vízgőz, tengerpára, árok tócsa mind-mind felhő lesz
És jó esőben sétálni, hátad kissé vizes lesz.
A rózsaszín felhők, az esti fényben
Csodásak... sötétedő mindenségben.
Ha közben jönnek mégis csak a bárányfelhők
Az már nem olyan rossz... nézem, a kis csellengők…
Láttam én már, amikor az esőfelhők a földig értek,
Olyanok voltak, mint a stikában életre kelt lidércek.
Voltam már úgy, hogy nem is vártam, de csak leszakadt az ég,
Majd ahogy jött elment, szél elült és lett végtelen kékség.
Amikor meg az esőfelhőből lecsap a villám,
Az nem olyan, mint patronos pisztoly hangja, mi méltán
Kelt félelmet emberben és állatban,
Meg nagy riadalmat, lakott ólakban.
De volt olyan is, hogy egy télen, egy zúzmarás reggelen
A hóförgeteg lecsapott, felhők rohantak esztelen…
Aztán meg a sűrű fekete felhő szoknyát vett már délután,
Tudta a vihar majd házibulit rendez, keményet, nem sután.
A kemény felhőkben van eső és kitartás bőven,
A végtelen kőszívűségük kinyilvánul bőszen.
Az ily' felhőkben, mint olasz vándor zsoldosé a mentalitás,
Kegyetlen, kíméletlen, erőszakos és nincs szeretetosztás.
Sötét felhőkön ülnek talán a lelketlen gengszterek,
Míg a földön bőrig áznak a kint lévő jó emberek?
Mikor az égbolt riadó kolompja a semmiben megkondul,
Ijedtem keresem szememmel, a sok felhő merre tornyosul…
Eső után, igazán maga a szépség
Ha kilátszik, felhőből szivárvány ívség…
Majd ég kiderül, a vihar után, mintha nem lett volna soha,
Láthatod a szivárványt, csoda, a víz és napfény nászmámora.
Van, vízszintes szivárvány, ami akkor alakulhat,
De akár holdfénynél éjszaka is kialakulhat,
Ha magas szintű, jégkristályos felhőkön törik meg a fény.
Ez a jelenség az, amihez nem kell feltétlen a napfény.
Vannak már UFO felhők, amik a természet csodái,
Ezek olyanok, mint csészealj, felhősödéskor látni.
Vannak még a Mammatus felhők, tán a világvégét hordozzák?
Felhődudorok, a zivatarfelhő aljához ragasztották.
Gyöngyház fényű felhők, este-éjjel látni, kell hideg légköre.
Leginkább Északi és a Déli-sark környékén jönnek létre.
„Undulatus asperatus” ígérem, utolsó felhőm nékem,
Globális felmelegedés hatása, új felhőtípus lészen
Ami mint mérgesen hullámzó tenger költözött az égboltra.
Látszik, hullámot vet, vihart arat, az egész égboltozatra.
Érdekessége, hogy ijesztően néz ki, embert ijesztgetik…
De nem kíséri vihar: egyszerűen, békésen csak szétoszlik.
Megúszni szárazon egy vizes-jeges égi háborút,
Olyan élmény, mint napsütésben füvészkerti vándorút.
Bajtalanul átélni egy zuhét és villámlást,
Nagy öröm… meg felhők alatti kényszer-sátrazást.
Látom, ott fenn még kis fátyolfelhősödés készül,
Elveszi a napsugárzást, ettől kielégül.
Én meg picit kevésbé izzadok,
De már újabb sorokat nem írok…
Először apró gondfelhők jelentek meg a homlokomon,
Utána meg várakozásban, befelhősödött az arcom.
Vártam egy kicsit, de fátyolok elmaradtak… mi a kórság!
Akkor még ezt leírom nektek; ez a felhőtlen boldogság!
Vecsés, 2014. július 7. - Kustra Ferenc József
Te is ember vagy, nem csak holmi porszem,
nem kevesebb, mint más, nem csak kődarab,
ne engedd hát, hogy bárki eltaposson,
ne hagyd, hogy szétzúzzák minden álmodat.
Tanulj meg végre célodért kiállni,
ne tévesszen meg gonosz rágalom,
ne hallgass másra! Én melletted állok,
s bármi történjen, melletted vagyok.
Melletted leszek tűző napsütésben,
sűrű őszi ködben, vagy ha hó szitál,
melletted maradok, míg a szívem dobban,
hidd el! Nálam jobbat sehol sem találsz.
nem kevesebb, mint más, nem csak kődarab,
ne engedd hát, hogy bárki eltaposson,
ne hagyd, hogy szétzúzzák minden álmodat.
Tanulj meg végre célodért kiállni,
ne tévesszen meg gonosz rágalom,
ne hallgass másra! Én melletted állok,
s bármi történjen, melletted vagyok.
Melletted leszek tűző napsütésben,
sűrű őszi ködben, vagy ha hó szitál,
melletted maradok, míg a szívem dobban,
hidd el! Nálam jobbat sehol sem találsz.
Köröttem néma éjszakai csend van,
egy árva hang se szól sehol se már,
pokol tüzében őrlődöm miattad,
homlokom redőin verejték tanyáz.
Nem mozdul semmi. Még a szél sem rebben,
arcomra ült a döbbent némaság,
gyönge szívemet annyi bánat sújtja,
olyan jó volna szabadulni már.
Csak egyetlen percre tudnám elfeledni
mi oly mélyen, mardos, s a lelkembe váj,
csak egyetlen egyszer tudnám eltemetni,
mardosó kínom, mely börtönbe zár.
Csak egyetlen egyszer tudnék boldog lenni,
hisz annyit szenvedtem miattad már,
arcom már sápadt, hajamra hó hull,
múló életem hamar messze száll.
Olyan jó voltam, annyi mindent tettem,
bár tudom: nekem is épp úgy van hibám,
hisz ember vagyok. de lelkem épp oly tiszta,
akár egy áttetsző üvegpohár.
egy árva hang se szól sehol se már,
pokol tüzében őrlődöm miattad,
homlokom redőin verejték tanyáz.
Nem mozdul semmi. Még a szél sem rebben,
arcomra ült a döbbent némaság,
gyönge szívemet annyi bánat sújtja,
olyan jó volna szabadulni már.
Csak egyetlen percre tudnám elfeledni
mi oly mélyen, mardos, s a lelkembe váj,
csak egyetlen egyszer tudnám eltemetni,
mardosó kínom, mely börtönbe zár.
Csak egyetlen egyszer tudnék boldog lenni,
hisz annyit szenvedtem miattad már,
arcom már sápadt, hajamra hó hull,
múló életem hamar messze száll.
Olyan jó voltam, annyi mindent tettem,
bár tudom: nekem is épp úgy van hibám,
hisz ember vagyok. de lelkem épp oly tiszta,
akár egy áttetsző üvegpohár.
Ez a világ nem az én világom,
nekem itt már minden idegen,
mi tegnap még szép volt mára már álom,
önmagamat már sehol sem lelem.
Tegnap még hűs szellő simította arcom,
míg ajkaimra lágy csókot lehelt,
most üvöltő szél fúj, mely lelkembe mardos,
sebeimet tépve fel szüntelen.
Ez a világ nem az én világom,
oly gonoszak itt az emberek,
szívükben már nincs segítő szándék,
régen kihalt már a szeretet.
Felnézek az éjszakai égre,
az égbolt most olyan bársonyos,
sötétjében fényesen ragyognak
új reményeink, a csillagok.
nekem itt már minden idegen,
mi tegnap még szép volt mára már álom,
önmagamat már sehol sem lelem.
Tegnap még hűs szellő simította arcom,
míg ajkaimra lágy csókot lehelt,
most üvöltő szél fúj, mely lelkembe mardos,
sebeimet tépve fel szüntelen.
Ez a világ nem az én világom,
oly gonoszak itt az emberek,
szívükben már nincs segítő szándék,
régen kihalt már a szeretet.
Felnézek az éjszakai égre,
az égbolt most olyan bársonyos,
sötétjében fényesen ragyognak
új reményeink, a csillagok.
Hétköznapi pszichológia…
Köd
Sűrű
Fényt takar.
Varázskerék
Kijárat nélkül.
Kijárat nélkül
Varázskerék.
Fényt takar
Sűrű
Köd.
*
Eltévedtem, körbe-körbe járok a ködben
Itt bizony nincs, mi világítson és mutassa utat.
Érzem, hogy jéghideg homály van körülöttem,
De,
Eszem-lelkem, lábam, visz és a kiút után kutat.
Sokan eltévednek... a saját életükben.
*
Út
Sehol,
Hol vagyok?
Ködben nincs fény,
Keresem létem.
Keresem létem,
Ködben nincs fény.
Hol vagyok?
Sehol
Út.
Vecsés, 2014. április 9. – Szabadka, 2017. november 16. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, a tükör apevákat, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. Az apevák összefoglaló címe:” Keresem magam...”
Köd
Sűrű
Fényt takar.
Varázskerék
Kijárat nélkül.
Kijárat nélkül
Varázskerék.
Fényt takar
Sűrű
Köd.
*
Eltévedtem, körbe-körbe járok a ködben
Itt bizony nincs, mi világítson és mutassa utat.
Érzem, hogy jéghideg homály van körülöttem,
De,
Eszem-lelkem, lábam, visz és a kiút után kutat.
Sokan eltévednek... a saját életükben.
*
Út
Sehol,
Hol vagyok?
Ködben nincs fény,
Keresem létem.
Keresem létem,
Ködben nincs fény.
Hol vagyok?
Sehol
Út.
Vecsés, 2014. április 9. – Szabadka, 2017. november 16. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, a tükör apevákat, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. Az apevák összefoglaló címe:” Keresem magam...”
