Még gyermek voltam itt- e honban,
Egyedül éreztem magam családomban.
Beszéltem az éghez, könyörögve kértem,
Kit ott fent hagytam, adja ide nékem.
Emlékszem, tükör előtt álltam sírva kértem,
Mert a fájdalmam, oly nagy volt nékem.
Láttam magam a tükörben,
Tudtam, hogy kettő van belőlem.
Egy ki itt vagyok egyedül,
A másik, kit ott hagytam egyedül.
Hiányérzet fájdalma járta át testem,
De meghallgattatott könyörgésem!
Szóltak hozzám; Tarts ki!
Ikerlángod nem sokára érkezik.
Múlt az idő, az évek teltek,
Ahogy befogadott a föld,
Én úgy fokozatosan felejtek.
Az érzés megmaradt bennem,
Így felnőttként is az igazit kerestem.
Ám nem találtam sehol a másik felem,
Inkább egyedül éltem az életem.
Míg a sors váratlanul hozta elém,
Őt, az ikerlángom másik felét!
A felismerés érzése bennem,
Villámként hasított lelkemben.
Mily gyönyör és fájdalom egyben,
Hiszen előttem áll Ő a másik felem!
Megtaláltam végre, kit egy életen át kerestem,
A sors úgy hozta, hogy már nem érinthettem.
Más utakon járunk itt-e földi világban,
Dolgunk végeztével találkozunk az égi világban.
Most még a fájdalom járja át lelkem,
Tudom, nem lesz könnyű életem.
Míg itt vagyok, mindig hiányzik másik felem,
Soha sem lesz már talán boldog életem.
Várom, hogy lejárjon időm, mit kiszabott sorsom,
Amikor eljön az utolsó órám,
Reményteli lesz távozásom!
Hiszen vár minket oda át az igazi otthon,
Hogy kettészakadt lelkünk örökre összeforrjon!

Öröktől, örökké tartó változó Világ,
végtelen halmazban atomok, energiák,
szerte mágneses terek, s vegyületek kuszán,
a morajló Mindenség mélységes basszusán.
Törvényszerű keringés, kölcsönhatás, rendek,
hol nincsenek vágyak, sem álmok és érzelmek,
nincsenek lények kik a szépséget élvezzék,
értelmek sehol, hogy a titkokat megfejtsék.
Határtalan áradó örökkévalóság,
tökéletes egyensúly, lebomlás, fonódás,
tovatűnő fényörvény, tündöklő csillanás,
halott birodalomban megdermedt suhanás.
Az időtlen szerveződés céltalan menet,
de értelmét adta egy rezgés: a létezet.*
Mely ébredés, a véletlen folyamat része,
s az élet értelme, célja: minden, mi élet.

2014.
(* A szerző szóalkotása)

Mulassunk ma
szép asszonyom !
fogynak az évek
szól a zene
s igaz az ének
nem vagyok én már
az aki voltam
az
sincs már sehol
akit tenyeremen hordtam
de
képzeletemben
te vagy
akit újra látlak
akinek újra
látom képzeletemmel
bozontos
illatos kertjét
a csodákat
akit újra
kérlelhetek
hogy hívj ! várj !
fogadj be
hogy ölelj át végre
hogy szép
szád vad csókokat
csókoljon rám végre
s én vad csókokat
tegyek
gyönyörű
öledre
hogy tedd szét
tárd szét nekem
magad
s a lábad
s hogy
vesd le magadról
minden ruhádat
s úgy ölelj meztelen
ahogy senkit
és szeress
engem
ahogy nem szeret senki
s ringatózz rajtam
előre, hátra dőlve
újra
és ha elönt a feloldozás
az én kéjem, az én lázam
járjon át
s engem a te forróságod
újra és újra
amíg
felujjongsz , jajongsz vagy
felkiáltasz
amíg
szédült csókjaimmal lezárom
ziháló édes szádat

Mint régi tévén az oszciloszkóp
ha szétszaladt s szétesett a kép,
úgy tűnök el én, kaleidoszkóp
bont színes kockákra, és miképp
egy mocsár böffen egyet a pokol
nyel nagyot, s már nem leszek sehol.
Két kézzel szórtam szerte napjaim,
eljátszottam létem, talmi fény
volt reflektor rajtam, az álmaim
nem ébredtek, vágy vitt, a törvény
nem nekem íródott, lelkem, szívem
szabad maradt, hát én így éltem.
Nevetve búcsúztam, hittem vége,
könnyű volt, magamra maradtam,
mert éltem, talán már ezer éve,
lángolva égtem - elfáradtam,
és jöttél, Isten újat teremtett,
más lett a világ, értelme lett.
Élni akarok, érted, miattad,
szeretni, mint még soha-soha,
veled élni, látni mosolyodat,
és ölelni minden éjszaka,
vedd hát két kezedbe létezésem,
szeress - és fogadd el szerelmem.

Hajdúbagoson becsülettel dolgozott
egy fiatal kézbesítő.
A postást Lalinak hívták.
Minden nap esőben és hóban dolgozott.
A küldeményeket becsülettel kézbesítette.
Minden nap késő délután ért haza.
Egymást segítették az emberek a kis faluban.
Egy szegény rákos beteg ember élt csak magányosan,
Egy rendezett kis palatetős házban.
Nem látogatta senki.
A fiatal postásnak mondta el a gondját és a problémáját.
Könnyes szemekkel mondta el neki.
Ahányszor bemegy a kórházba, mindig betörnek hozzá.
Kirabolják a házát.
Ellopják a házából a kis élelmét,
és mindent elvisznek tőle, ami megfogható.
Amit nem bírnak elvinni, azt tönkreteszik, összefestékezik.
Nemrég a gázpalackjával is fel akarták robbantani.
Nyitva hagyták a házában a gázpalackot a rablók és a tolvajok.
Emiatt nagyon megijedt, és berácsoztatta a házát.
Rácsok között kell most élnie, mintha börtönbe lenne.
A postás keserű szívvel hallgatta a kisöreget.
Ha tehette, mindig elbeszélgetett vele.
A postást a kisöreg minden nap a kapu előtt várta.
Sokszor a kapunak támaszkodva,
mert a betegsége miatt nem tudott sokszor állni.
A fiatal postástól érdeklődött, jött-e levele.
A postás kedvesen válaszolta, ma sem jött levél.
A beteg ember mikor ezt meghallotta,
lehajtott fejjel szomorúan
sántikált fel a kaputól a házhoz.
Ugyanis a háza a kaputól jóval távolabb volt.
Azon a szép nyári napon is,
ment minden a maga szokásos rendjén.
A fiatal postás kihordta a küldeményeket.
Az emberekkel egy kicsit elbeszélgetett.
Így délután ért a kisöreg házához.
A kisöreg fáradt volt.
A szemét szomorúan, kérően emelte a postásra.
De a válasz ugyanaz volt,
ma sincsen levele!
A postás hazatért a családjához.
Nagyon várta, hogy láthassa a feleségét.
Ugyanis akkortájban nősült.
Szokás szerint megvacsoráztak,
már aludni indultak.
Amikor a kinyílt táskájába pillantott,
valami fehérlett a táska alján.
Odament, hogy megnézze.
Elcsodálkozott, mikor meglátta, hogy a kisöregnek címzett levél van benne.
Nagy sóhajjal bezárta a táskát.
Holnap majd kézbesítem - gondolta.
- Ha évekig tudott várni,
ez az egy éjszaka már semmit sem számít.
Reggel megpuszilta a feleségét és elindult munkába.
Dél körül érhetett a kisöreg házához, de nem látta a kapu előtt.
Nagyon csodálkozott rajta, hogy nem várja a kisöreg,
mint ahogy mindig szokta.
- Furcsa egy valaki ez a kisöreg.
Gondolta magában.
Éveken keresztül itt várt a kapuban.
Most hozom neki a levelet, és nincs sehol.
Hát, ha nincs itt,
Beviszem neki.
Az udvar felénél járhatott talán.
Mikor észrevette,
hogy néhány utcabeli ember van a házában.
A kisöreg hol van! - kérdezte?
A kisöreg az éjszaka meghalt.
Mondta neki egy fiatal gyerek,
aki kenyeret hozott neki néha a boltból.
A fiatal postás könnyes szemmel,
és fájó szívvel fordult vissza.
Mikor hazaért leült a háza előtt.
Az utcára nézett, a kisöreg házára,
Ugyanis egy utcában laktak.
Elgondolkodott magában,
milyen érzés lehet éveken keresztül valamire várni.
Nagyon bántotta, hogy ő akadályozta meg a kisöreg örömét.
Amit nem tudunk, az nem is fájhat.
Nyugtatta magát.
Egyszer csak meglátott egy autót a kisöreg háza előtt.
Egy férfi és egy 17-év körüli lány szállt ki az autóból.
A fiatal postásnak rossz érzése támadt.
Gyorsan felbontotta a kisöregnek címzett levelet.
Olvasni kezdte.

Drága jó édesapám!

Lassan 35-éve, hogy elsodort magától az élet.
De végre megtaláltam a napokban a címét.
Az életem is jóra fordult,
össze tudtam gyűjteni egy kis pénzt.
Nagyon sietek meglátogatni édesapámat.
Csütörtökön már érkezem a délutáni órákban, autóval.
Egy meglepetést is hozok magának,
a 17-éves unokáját.
Boldog szívvel és nagy örömmel várom azt a napot,
amelyiken találkozni fogunk.

Sokszor öleli fia és családja.

A postás csak nézett az utcára, a kisöreg háza felé.
Szemei teljesen könnybe borultak.
A férfi és a 17-év körüli lány még mindig a kapu előtt álltak.
Pontosan ott, ahol a kisöreg éveken keresztül minden nap állott.
Néztek az udvarba a kis palatetős ház felé.
Hallatszott a kiáltás, Édesapám! Édesapám!
De már választ nem kaptak,
csak a néma csend felelt.
A postás felállt és könnyes szemmel, szomorúan elindult feléjük.