Mi ez a tűz? És mi ez a láng,
amely bennem ég szüntelen?
Mi ez a forró szenvedély
amely belülről éget el?

Mi ez a forró, furcsa érzés
amely belülről felkavar?
Mi ez az égő, fájó érzés
mely minden ízemig felkavar?

Mi ez a tűz? Már elfeledtem!
Rég nem gyújtott fel semmi sem!
Nem is értem már miért történt,
hisz nem akartam már élni sem!

Sohase kérj másoktól többet
mint amit te is visszaadsz,
sohase hagyd hogy rajongjanak érted
ha te szeretni nem hagyod magad.

Ne ígérd azt mit betartani nem tudsz,
csak annyit ígérj mit adni tudsz nekem!
Ne áltass engem hazug csókjaiddal,
ne hidd hogy azzal boldoggá teszel.

Csak addig maradj míg tudsz engem szeretni,
míg úgy érzed számodra minden én vagyok!
Ne ámíts engem csalóka reménnyel,
Addig szeress míg melletted vagyok!

Magyarföld, ahol megszülettél
Meghatározza hogy mi lettél.
Csak magyar lehetsz, semmi más. .
Szívedbe ütve ősi sorsod ,
És ezt keresztként egyre hordod.
Érhet ezernyi új hatás,
Mégis maradsz minek születtél.
Szent örökség, hogy magyar lettél.


Ha a hazád ad otthont néked,
Természetes, hát sohsem kérded
Magyarnak lenni mit jelent.
A szó körötted anyanyelved,
S ha tanulod a történelmet
Megértesz multat, és jelent.
Szabad vagy végre, valahára,
S felállsz a Himnusz dallamára.


De, ha külhonba visz a végzet,
Nem akartad, és nem is kérted ,
A sors mégis ezt mérte rád.
Gyökér nélkül is talpon állni,
Idegenben otthont találni, ,
Megbecsülni egy új hazát
Elhinni , hogy boldogan élsz itt, :
Miközben siratod a régit.

Ha megpróbálsz mindent temetni,
Adyt, Petőfit elfeledni,
Eltörölni a multadat.
Új földön, új emberként élni
Magad tagadva azt remélni
Babylonban értik szavad.
Muskátli és waratah két tő,
Hiába piros mind a kettő.

Légy büszke arra hogy Magyar vagy.
Szép a világ, de bármilyen nagy
Beolvadni nem kell neked.
Neveld családod új hazádnak
De álmaid csak hazajárnak.
Neked Magyar az éneked.
Zúghat ezer nyelven a tenger,
Csak magyarul vagy teljes ember.

Őrizd híven az anyanyelved.
Cserélhetsz hazát, hitet, elvet
Élhetsz bárhol a fold szinén.
Nyelvünkben egyek vagyunk váltig,
Ápoljuk, óvjuk mindhalálig,
Áldás mely végig elkisér.
Összetartó erő és egység.
Magyarnak lenni szent örökség!

Csicsereg egy kismadár,itt van a tél, hol a nyár?
Csöndbe borult már a táj, alszik, alszik a határ.
A fák, mező, erő, rét, eldalolta énekét,
Lecsukta színes szemét, elfáradt, s aludni tért.

No, de nézd csak milyen szép, hófehér a hófehér,
Fehér a hó, a takaró, és alóla hahó,hahó!
Kibújik egy kis virág, a legelső hóvirág.

Óvatosan körülnéz, nincs-e valamerre vész?
Őzek jönnek, szarvasok, vaddisznók, de ordasok
ritkán járnak erre már,
Békés, nyugodt a határ.

Szép sz élet, nagyon szép,s ki keveset látott még
sokszor meg nem is csodálja,
Pedig az ÉLET a csodák csodája!
Sosem könnyű, s ez így szép,
Erőt ad és mindenképp tartást, önbizalmat, vágyat,
Hogy a harcot bátran álljad!

Csicsereg egy kismadár, ne félj semmit, jön a nyár
Elolvad a hó, a jég, aztán a tavasz jön még.
Elmúlik a rossz idő, felébred már rét, erdő,
Nézd csak, milyen zöld a táj vidám minden kismadár,
És csak zengi énekét,
Hogy az élet csodaszép.

Hirtelen jöttél ,szenvedéllyel ,
akár a zúgó fergeteg ,
s egyetlen néma érintéssel
felkavartad a lelkemet .

Hirtelen jöttél mint a villám ,
mely kettészeli a kék eget ,
felkavarva mindent ,mit érint ,
s elraboltad a szívemet .

Hirtelen jöttél ,s úgy öleltél
vad szenvedéllyel ,hirtelen ,
megtörve minden erőmet ,
s nem tudtam védekezni sem .

Hirtelen jöttél s úgy mentél el ,
akár a nyári zivatar ,
minden ízemig felkavartál ,
s eltűntél mint a pillanat .

Hirtelen más lettem én is !
S magamban vívódom csendesen .
Maradj csak ! Ne is jöjj vissza !
Nem akarlak már látni sem .