Földet ért az angyal szárnya melegéből
Kiszórta sűrű bánat hamuját
Fényszikra tört harmattá az úton
Valahol a világban egy csendes délután.

A kibomló fájdalomtól,dallá olvadt a
Madarak vézna törékeny lába,majd a
Megfagyott a tengerek fölött
A tűzforró kékség alakváltozása.

Éhes,elhagyott gyermek sikolt hiába,pedig
Isten tenyere nyitott búban, kínban,könnyek között.
Amit elvesz most a jelen öröméből
Holnap, halálod után,barátként,lágyan rád köszön.

Némán mentem az árban
Esett az eső,
Még azt sem tudtam mi van, vagy mennyi az idő.

SZívemet a horror és a fájdalom tiporta,
Elevenen újraélni csak a balga sorsa.
Rád gondolni újra, s újra fedetlen átok,
Emlékeid meggyötörnek, szíveim szilánkok.
Testünk egyszer egy volt, idő múltán kettő,
Lelkem tiéd rabja lett, a válasz nem kellő.
Eszem már rég elveszett, mélyt a szerelemben,
Keresni sem tudnám, mert nálad hagytam esztelen.

Menekülni nem tudok, a vágy elás, betemet,
Álmaimba menekülni se könnyebb, se nehezebb.
Ringó karodba emelj még, még, újra kérlek, hogy az álom álom legyen, az életem meg élet.

Lefelé kell építkezni..
sokan úgy is kezdik;
az alapokat keresve
remélik hogy megtalálják
...a házat felfelé építik!

én is voltam fiatal...
a házaspárokat figyelve
tudtam mit akartam
egy boldog életet élni...
családot terveztem előre.

én is kerestem alapjait
s a felelősségem tudatában,
amikor harminc éves lettem,
úgy láttam hogy megtaláltam
s egy hitben élő lett társam.

mindketten tudtuk hogy
Lefelé kell építkezni!
s ha rosszul építkezünk...
- ha nem is akarjuk -
a házunkat romba döntheti.

Indulnék... megállok...
indulnék... megállok...
torlódás
műszaki hiba
kamionmentés
lezárt az út
keskeny a sáv
útlezárás
...teli az árok
indulnék... megállok!

- mi jut az eszembe?
hogy lassan haladunk...
sietek... elkések...
elmélkedek...
ilyen az életem!
- mit tehetek?
dühössé tegyenek...?

az élet kulcsa az
életben található.
a kijutás kulcsa...
a kitörés... :
a kitartás a neve!
- hogyha megvolt
előbbre jutottam.
s az igyekezetemmel?
várni is tudni kellet vele!

- és hogyan jutottam ide
most ahol vagyok?
- magam sem értem -
mert elvarázsolt
a torlódott
és a banális
mérgelődésekkel teli
\\'történelmi\\' állapotom!
de mégis előbbre jutottam!
- vagy mégsem?!

Csak egyetlen szó elég lett volna,
csak egyszer mondtad volna hogy szeretsz,
s én megtettem volna mindent érted
hisz elraboltad a szívemet.

Csak egyetlen egyszer hallottad volna
szívemnek csendes sóhaját,
hiszen hozzád szólt oly halkan, szelíden
amilyen halkan suttognak a fák.

Csak egyetlen percet vártál még volna,
amíg letépem kínzó láncomat,
hogy ne legyen semmi, mi gátat szab nékem
s tomboló viharként átadom magam.

Csak egyetlen perc, mit nem tudtál kivárni!
s egyetlen perc alatt minden elveszett!
Csak egyetlen könnycsepp mit hullajtok érted,
azután végleg messzire megyek.