Jó reggelt, jó reggelt,
Kedves liliomszál,
Megöntözlek rózsavízzel,
Hogy ne hervadozzál.
Kerek erdőn jártam,
Piros tojást láttam,
Bárány húzta rengő kocsin,
Mindjárt ideszálltam.
Nesze hát rózsavíz,
Gyöngyöm, gyöngyvirágom.
Hol a tojás, piros tojás?
Tarisznyámba várom

Anyám kezét vörösre marta a lúg
a forró víz , a teknő és a prálya
most hallgat, nem nevet
a fejadag kenyérből is kevés
volt vacsorára ,
az alkony közelít, meghajol előtte,
betakarja és elmereng

Az esőcsepp épp zuhanni
készült
de megdermedt az ereszen
és furcsán
fényét vesztve
összekapta magát
borzas koronáikat
megrázták a fák,
a szőlő ledobta levelét
s a rozsdaszínű venyigék
közt itt-ott felsikoltott
egy-egy elmaradt oportó szem
megdőlt a krizantém
az őszi rózsa
s mire reggel lett
a kertben rikkancs szelek jártak
karonfogva és hirdették
hogy megjött a tél

Bárcsak megírhatnám, mióta készülök
Az egy tökéletest, hol nincsenek allürök,
Hol nincs pózolás, sem beállított képek,
Pusztán önmagától látszódhatna szépnek

Az egy igaz versben, ami csak én vagyok,
Tisztán, érdek nélkül, mellyel nyomot hagyok,
S nem kell kitörölni semmit sem utána,
Felesleges lenne pedál a kukára

Nem várni a lájkot, visszajelzést mástól,
Csöndben hátradőlni, boldog lenni máshol
Csettint majd a révész, végül hát megírtad,
Induljunk barátom, nemsokára pirkad!

Esőcseppeken át, őszi félhomályban
Ablaküveg mögött borzongva a mában
Hiába az idő rideg, mogorva, nyers,
Szomorúan érzem, ez még nem az a vers?

Nem várlak többé

és többé nem kereslek

nekem már ami voltál

azt nem jelented ,nekem már

semmit sem jelentesz

Hosszú ideig vártalak

téged, koslattam utánad

mint magányos farkasok

az éjszakában s vágyakoztam

hogy szoknyádat levessed

de eltört a varázslat ,

s bár őrzöm még a csodádat ,

a lábod ívét, a csípőd hajlatát,szádat

többé nem kereslek

hiába zuhog az igézet

vannak még

akik szeretni szeretnének !

most eltört a varázslat

zárd hát magadra az éjszakádat

vagy kóborolj máshoz

Én: én vagyok, neked már csak

nagyság, magasság és mélység

neked már csak idegenség

s többé nem várlak

nem várom már a csodákat

virágaimat rád tékozoltam

arcomat már-csak patakok

mossák, mosolyom már-csak

megfáradt sikoltás

de nem bánom ! Ami volt, volt

ami nem, nem !

Élj boldogan!