Idő 
Értékelés 
Értékelés Nap lekapcsolta a fényeket,
A gonosz csend, halkan lélegzett.
Erdő is ránk borult,
Látásunk… alakult.
Eltévedtünk, a sétánk így lett!
Séta közben ránk esteledett,
Körülöttünk a csend szepegett.
Erdő sűrűjében,
Sötétség ölében…
Sétánk csak egy, füstbe ment terv lett.
*
Ez a vaksötét, mily’ arrogáns!
Jó lenne, ha látnánk, ez mutáns?
Kedves kezét fogom,
Ne féljen… nem hagyom.
A sötét kísér, mint adjutáns…
Jobbra-balra néztünk, s forogtunk,
Nem láttuk… sötét nyelte utunk.
Elszállt bátorságom,
Kezét adta párom.
Még hosszasan így botorkáltunk.
*
Gumitalpon, csendben haladtunk,
Kedves, meglátta fényt… mentsvárunk.
Más irányba mentünk,
Mert utat nem leltünk.
Végül hazaértünk! Volt utunk…
Lépkedtünk… csend sem volt már félszeg,
Erdő sötétjét fény törte meg.
Reményünk felcsillant,
Örömkönny kipattant.
Kaland… rossz emlékként maradt meg.
Vecsés, 2018. november 15. – Szabadka, 2019. január 15. – Kustra Ferenc – Limerik csokor. A páratlanokat én írtam, a párosakat, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. ’A címük: Erdő sűrűjében, sötétség ölében…’
A gonosz csend, halkan lélegzett.
Erdő is ránk borult,
Látásunk… alakult.
Eltévedtünk, a sétánk így lett!
Séta közben ránk esteledett,
Körülöttünk a csend szepegett.
Erdő sűrűjében,
Sötétség ölében…
Sétánk csak egy, füstbe ment terv lett.
*
Ez a vaksötét, mily’ arrogáns!
Jó lenne, ha látnánk, ez mutáns?
Kedves kezét fogom,
Ne féljen… nem hagyom.
A sötét kísér, mint adjutáns…
Jobbra-balra néztünk, s forogtunk,
Nem láttuk… sötét nyelte utunk.
Elszállt bátorságom,
Kezét adta párom.
Még hosszasan így botorkáltunk.
*
Gumitalpon, csendben haladtunk,
Kedves, meglátta fényt… mentsvárunk.
Más irányba mentünk,
Mert utat nem leltünk.
Végül hazaértünk! Volt utunk…
Lépkedtünk… csend sem volt már félszeg,
Erdő sötétjét fény törte meg.
Reményünk felcsillant,
Örömkönny kipattant.
Kaland… rossz emlékként maradt meg.
Vecsés, 2018. november 15. – Szabadka, 2019. január 15. – Kustra Ferenc – Limerik csokor. A páratlanokat én írtam, a párosakat, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. ’A címük: Erdő sűrűjében, sötétség ölében…’
A művelt nyugat gőzerővel készül az oroszok ellen, az Ukrán háborúba… TV -k harsogják!
(leoninus trió)
Monotonon elmúltak a fiatal évek s közelednek a vég évek.
Vannak, akik totálisan megváltoztak, mit rosszul-élni hajlamosak.
Szép az élet, de ez keveseknek adatik meg és ennek lényege meg…
Nekem irtó nagy szerencsém, hogy a szívem bírja, lelkem meg okos adjutánsa.
Éltem ágai persze már párszor arcon vágtak, de hű híve vagyok hazának.
Káposztalevest mi is készítünk, de az orosz ’scsi’ nekünk biz' nem eledelünk.
Most meg a „művelt Nyugat épp’ a világvégét készíti… meki kellene ki ’scsi’!
Nyájas, jóindulatú a felhők nélküli nap és kék az ég, a mezőnk színes még.
A "Nyugat" háborúzna már, ha lehetne, közben nincsen is elég és új fegyvere…
Olyanok, mint a kocsmai verekedők, csak úgy egymást kergetik… tétet emelik.
A nagy hegytető éppen szemben van, a Nap nézi, itt bizony majd’ háborús helyzet van.
"Művelt Nyugat" csak bevételt akar, halottak semmi... ezért békét nem előkapar…
*
(Senrjon csokor)
Bókol kertben sok virág,
A csúzos öreg fronton meghó’.
Csendes béke nincs.
Észlelem, hogy fönn égben
Felhőtündér gyakorlóban van…
Semmilyen béke.
Nyár is izzad rendesen,
Kisebb felhő „pökik” hevesen.
Zajos béke sincs.
*
(HIQ csokor)
Kékségben
Is megöregszünk.
Háború?
Végtelen
Hosszú öregség.
Háború?
Léthatár
Csak úgy lecsökken?
Háború?
*
(leoninus)
Háború nem kell nekünk… aknára lépve milyen lesz a belünk? Nem vágyja a lelkünk…
Vecsés, 2024 július 6. – Kustra Ferenc József- íródott: életvégről és a „Nyugat” háborúba készüléséről. Európa vezető politikusai! - „pökik” - tájnyelvben köp.
(leoninus trió)
Monotonon elmúltak a fiatal évek s közelednek a vég évek.
Vannak, akik totálisan megváltoztak, mit rosszul-élni hajlamosak.
Szép az élet, de ez keveseknek adatik meg és ennek lényege meg…
Nekem irtó nagy szerencsém, hogy a szívem bírja, lelkem meg okos adjutánsa.
Éltem ágai persze már párszor arcon vágtak, de hű híve vagyok hazának.
Káposztalevest mi is készítünk, de az orosz ’scsi’ nekünk biz' nem eledelünk.
Most meg a „művelt Nyugat épp’ a világvégét készíti… meki kellene ki ’scsi’!
Nyájas, jóindulatú a felhők nélküli nap és kék az ég, a mezőnk színes még.
A "Nyugat" háborúzna már, ha lehetne, közben nincsen is elég és új fegyvere…
Olyanok, mint a kocsmai verekedők, csak úgy egymást kergetik… tétet emelik.
A nagy hegytető éppen szemben van, a Nap nézi, itt bizony majd’ háborús helyzet van.
"Művelt Nyugat" csak bevételt akar, halottak semmi... ezért békét nem előkapar…
*
(Senrjon csokor)
Bókol kertben sok virág,
A csúzos öreg fronton meghó’.
Csendes béke nincs.
Észlelem, hogy fönn égben
Felhőtündér gyakorlóban van…
Semmilyen béke.
Nyár is izzad rendesen,
Kisebb felhő „pökik” hevesen.
Zajos béke sincs.
*
(HIQ csokor)
Kékségben
Is megöregszünk.
Háború?
Végtelen
Hosszú öregség.
Háború?
Léthatár
Csak úgy lecsökken?
Háború?
*
(leoninus)
Háború nem kell nekünk… aknára lépve milyen lesz a belünk? Nem vágyja a lelkünk…
Vecsés, 2024 július 6. – Kustra Ferenc József- íródott: életvégről és a „Nyugat” háborúba készüléséről. Európa vezető politikusai! - „pökik” - tájnyelvben köp.
A II. Világháborúban
Az alkony rozsdás tűzében táborozott az ezred,
Jimborean kapitány elnyúlt, érezte, elernyed...
Letaglózó álmában mindjárt nyöszörögni kezdett,
Lehet, hogy belül a lelkiismerete leledzett?
Elkezdett esni az eső, Dadari baka sátor-lapozta,
Mire Jimborean felébredt, de csak úgy maradt, gond kínozta…
Kemény harcokat vívott magával, majd' óránként és naponta!
A távolban, dörgő az ágyúszó,
Végtelen égen, bongó, visszhangzó…
Csak kong, mint temetési harangszó!
A szekerek mögül ének felszállt,
Majd elnyújtott, síró szavakra vált…
Vonít, ki megbolondult, meg nem állt.
Magányosan álló fán, a madarak csivitelték,
Ha volna békés madáretető, úgy azt ellepnék…
A segélyhely lovai a takarmányt hersegtették.
A bakák, tisztek nélkül maradtak ott kint a századnál,
Mert azok mind elestek Musenitánál, a rohamnál…
Maradék pár embert tizedesek vezetik... vonalnál.
Egy megőrült százados, hosszasan nézte a messzeséget,
És gyalázta a láthatatlan tömeget; -A szentségüket…
Lecsillapították, kapott mahorka lével telt üveget.
A tiszt, ő maga csak ott állt, vezényelt, tobzódott benn' a mocsokba,
Őrületébe, már mindenbe… bakancsával jól bele gázolna…
Halál a porontyokra, az öregekre, a fölös asszonyokra…
Őrülettől eszébe jut, az oka, ország nehéz sorsának,
A nép rabságban és döglik meg éhen, él csak a rossz sorsának…
Ezt füzekébe olvasta… ólom, gyűlölet, nyomott sorsának.
A népek, még majd maguk ellen fordítják a botokat,
Vezetők meg, vágóhídra hajtják a napszámosokat.
Mondta egy munkás… ki létrára kötve tűrte kínokat.
Negyvenben még ölte büntetlen, a fegyvertelen embereket,
Ma már aknavető leselkedik, ismeri a félelmeket…
Pedig mindig úgy szerette volna megmenteni a lelkeket.
Az őrmester mellen ragadta Boculeit, látszott, elfutna,
-Nem! –Kiáltotta, kapaszkodott a szekérbe… megint rohamra?
Százados úr! Azt hiszem, nincs helyén az esze, küldjük már haza.
Vecsés, 2015. november 23. – Kustra Ferenc József- Eusebiu Camilar: ’FERGETEG’ c. műve ihletésével. {Szikra kiadás 1949}
Az alkony rozsdás tűzében táborozott az ezred,
Jimborean kapitány elnyúlt, érezte, elernyed...
Letaglózó álmában mindjárt nyöszörögni kezdett,
Lehet, hogy belül a lelkiismerete leledzett?
Elkezdett esni az eső, Dadari baka sátor-lapozta,
Mire Jimborean felébredt, de csak úgy maradt, gond kínozta…
Kemény harcokat vívott magával, majd' óránként és naponta!
A távolban, dörgő az ágyúszó,
Végtelen égen, bongó, visszhangzó…
Csak kong, mint temetési harangszó!
A szekerek mögül ének felszállt,
Majd elnyújtott, síró szavakra vált…
Vonít, ki megbolondult, meg nem állt.
Magányosan álló fán, a madarak csivitelték,
Ha volna békés madáretető, úgy azt ellepnék…
A segélyhely lovai a takarmányt hersegtették.
A bakák, tisztek nélkül maradtak ott kint a századnál,
Mert azok mind elestek Musenitánál, a rohamnál…
Maradék pár embert tizedesek vezetik... vonalnál.
Egy megőrült százados, hosszasan nézte a messzeséget,
És gyalázta a láthatatlan tömeget; -A szentségüket…
Lecsillapították, kapott mahorka lével telt üveget.
A tiszt, ő maga csak ott állt, vezényelt, tobzódott benn' a mocsokba,
Őrületébe, már mindenbe… bakancsával jól bele gázolna…
Halál a porontyokra, az öregekre, a fölös asszonyokra…
Őrülettől eszébe jut, az oka, ország nehéz sorsának,
A nép rabságban és döglik meg éhen, él csak a rossz sorsának…
Ezt füzekébe olvasta… ólom, gyűlölet, nyomott sorsának.
A népek, még majd maguk ellen fordítják a botokat,
Vezetők meg, vágóhídra hajtják a napszámosokat.
Mondta egy munkás… ki létrára kötve tűrte kínokat.
Negyvenben még ölte büntetlen, a fegyvertelen embereket,
Ma már aknavető leselkedik, ismeri a félelmeket…
Pedig mindig úgy szerette volna megmenteni a lelkeket.
Az őrmester mellen ragadta Boculeit, látszott, elfutna,
-Nem! –Kiáltotta, kapaszkodott a szekérbe… megint rohamra?
Százados úr! Azt hiszem, nincs helyén az esze, küldjük már haza.
Vecsés, 2015. november 23. – Kustra Ferenc József- Eusebiu Camilar: ’FERGETEG’ c. műve ihletésével. {Szikra kiadás 1949}
Elrohan a cudar élet, megnő a múlt,
Mit én gondolok, az már bőven elavult.
Jó sorsom van? Nem érzem, vagy alig-alig.
Saját sorsom érzem egészen halálig.
No, de hogyan tovább? Ezt bizony, nem tudom…
Ezért saját sorsomra nagyon haragszom.
Tudom, hogy a személyiségképem avult,
Így a sorsom mindvégig, rosszul alakult.
Vecsés, 2002. április 30. – Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.
Mit én gondolok, az már bőven elavult.
Jó sorsom van? Nem érzem, vagy alig-alig.
Saját sorsom érzem egészen halálig.
No, de hogyan tovább? Ezt bizony, nem tudom…
Ezért saját sorsomra nagyon haragszom.
Tudom, hogy a személyiségképem avult,
Így a sorsom mindvégig, rosszul alakult.
Vecsés, 2002. április 30. – Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.
Ragyogóan szép, örök-fényes, csillagos éjszakán hajózgattunk a tengeren,
Nagy kár, hogy viharfelhőktől nem láttunk, viharos volt a víz is, sőt, istentelen.
Az örökös, állandó, fölizgatott tevékenység,
Hozhat nagy eredményeket, de benne a feneség,
Hogy elvész tőle az életünk, mint egy lehetőség.
A maguké a lehető –mesze- legrosszabb gyerek az osztályunkban.
És tanári kar tragédiája, hogy még sohasem volt hiányzásban…
Nehogy a legjobbként Te csináld Magad,
Ha a közvetlen közeledben akad,
Ki megcsinálja, jobban, mint Tenmagad.
Nem tudom, hogy miért jöttem, de csak elmondom,
Kicsit viszont végeláthatatlan a gondom!
Azt ordította szeretetből, hogy engem mindenki gyűlöl…
Vérben forgott a szeme… láttam, hogy végzetes gyűlölettől!
Ne fogd fel sikernek, ha túl sok a véletlen, kóros egybeesés,
Mert lehet, hogy a „gonosz”, a sikerét ajánlja és ez nem kevés…
Az elmélet és a gyakorlat között elméletileg nincs különbség, de
Gyakorlatilag viszont van! Mert ész többet gondol, mint egész élettere…
A pesszimista olyan ember, kinek mindig igaza van, de sosincs semmi öröme benne.
Az optimista ember az, kiben meggyőzhetetlenül a lét öröme van mindenben benne!
A kettő között nincs átmenet, mert az érzések, amik állandóan vannak... mindenben benne.
Kétféle ember létezik: így joga van... egyik mindig megmondja, amit gondol,
A másiknak vannak barátai és elintézik neki, amit jól kigondol…
Bonyolult kérdésre mindig akad egy egyszerű, könnyen érthető, de alap-téves válasz.
Aki meg gondolkozik, annak a forgatagban nem jut eszébe a kézenfekvő válasz.
A graffiti azoknak való, akik nem tudnak könyvet írni,
De a rongálásokhoz nagy kedvük van és imádnak bujdosni!
Vecsés, 2020. szeptember 28. – Kustra Ferenc József– íródott; oximoron csokorban. Az oximoron (látszólag) egymásnak ellentmondó szókombináció, ám, nem valódi ellentmondás. Inkább kihangsúlyozza, ami valamilyen humoros, jelentőségteljes konfliktusba kerül.
Nagy kár, hogy viharfelhőktől nem láttunk, viharos volt a víz is, sőt, istentelen.
Az örökös, állandó, fölizgatott tevékenység,
Hozhat nagy eredményeket, de benne a feneség,
Hogy elvész tőle az életünk, mint egy lehetőség.
A maguké a lehető –mesze- legrosszabb gyerek az osztályunkban.
És tanári kar tragédiája, hogy még sohasem volt hiányzásban…
Nehogy a legjobbként Te csináld Magad,
Ha a közvetlen közeledben akad,
Ki megcsinálja, jobban, mint Tenmagad.
Nem tudom, hogy miért jöttem, de csak elmondom,
Kicsit viszont végeláthatatlan a gondom!
Azt ordította szeretetből, hogy engem mindenki gyűlöl…
Vérben forgott a szeme… láttam, hogy végzetes gyűlölettől!
Ne fogd fel sikernek, ha túl sok a véletlen, kóros egybeesés,
Mert lehet, hogy a „gonosz”, a sikerét ajánlja és ez nem kevés…
Az elmélet és a gyakorlat között elméletileg nincs különbség, de
Gyakorlatilag viszont van! Mert ész többet gondol, mint egész élettere…
A pesszimista olyan ember, kinek mindig igaza van, de sosincs semmi öröme benne.
Az optimista ember az, kiben meggyőzhetetlenül a lét öröme van mindenben benne!
A kettő között nincs átmenet, mert az érzések, amik állandóan vannak... mindenben benne.
Kétféle ember létezik: így joga van... egyik mindig megmondja, amit gondol,
A másiknak vannak barátai és elintézik neki, amit jól kigondol…
Bonyolult kérdésre mindig akad egy egyszerű, könnyen érthető, de alap-téves válasz.
Aki meg gondolkozik, annak a forgatagban nem jut eszébe a kézenfekvő válasz.
A graffiti azoknak való, akik nem tudnak könyvet írni,
De a rongálásokhoz nagy kedvük van és imádnak bujdosni!
Vecsés, 2020. szeptember 28. – Kustra Ferenc József– íródott; oximoron csokorban. Az oximoron (látszólag) egymásnak ellentmondó szókombináció, ám, nem valódi ellentmondás. Inkább kihangsúlyozza, ami valamilyen humoros, jelentőségteljes konfliktusba kerül.
