Nyelvünk
Nyelvünk – ez ősnyelv! –
éltető reménység,
várfalunk, pajzsunk,
tápláló vérünk,
édes örökségünk,
megtartó gyökerünk…
Oly ősi az, hogy érte
vissza kell botorkálni
az örök Isten zsámolyáig!
Mert az ős-sziklák is
ezt visszhangozzák
a Kárpát-haza földjén
mindig, és mindenütt,
s szerte a félvilágban.
Apáink elporladt sírja fölött
e nyelven szállt magasba
a temetési zsoltár.
Anyáink imáját magyarul
hordja süvítve a fejfákba
kapaszkodó szél.
És Neked is lelkedbe van vésve
- ha magyar vagy! –
örök időkre, mint jelek a kőbe.
Mert nyelvünk a végtelen kozmikus ERŐ!
Szavaink elől még a Sátán is menekül!
Ha magyarul formálja ajkad
lelked őserejével
a drága szavakat,
s vésed utódaid szívébe,
nemzet-megtartó
Nyelvünk TE magad is vagy!

(anaforás, 3 soros, zárt-tükrös)

Eleddig kitöltötte a sok-sűrű semmi az tartalmatlan létemet,
Eleddig-óta meg élem az őszömet, készülök veszteni éltemet…
Eleddig kitöltötte a sok-sűrű semmi az tartalmatlan létemet.
*
(3 soros-zárttükrös)
Mese nincsen, az életvég telet eltörölni nem lehet,
Az ember gyerek, majd felnől és a tele vezeti létet.
Mese nincsen, az életvég telet eltörölni nem lehet,
*
(Anaforás, 3 soros-zárttükrös, belsőrímes.)
Hogy az ősz, mennyire lesz hosszú, ez előre ki nem számolható,
Hogy az ősz, szokás szerint színes lesz-e? Mit tesz nekem mindenható?
Hogy az ősz, mennyire lesz hosszú, ez előre ki nem számolható.
*
(Sedoka)
Aggállyal élnék
Én, ha lehet valahol,
De, nem lennék, ki lakol…

Aggállyal élnék
Én, nekem másképp kéne’,
Ősz állj! Ne menjünk télbe…
*
(Senrjú duó)
Miért függők én
Ősztől, téltől és végtől?
Van parancsolóm?

Az is épp elég,
Hogy a hajam deresül…
Véglegesül is?
*
(Septolet)
Életvég
Mesésség,
Lehetetlenség.

Élettavaszon zöld hajtásaim voltak,
De immár, lelombozódtak...
Kóró minden,
Rothadás mindenben.
*
(Senrjon csokor)
Beköszöntött már az ősz,
Elvakító köd száll… rám szitál…
Némán vaksizok.

Görnyedt hát… ülök élet
Lovon, őszi vitézség nincsen…
Némán vaksizok.

Ölelő kar kellene,
Asszonyi megértés, simítás…
Társtalanság… úr!

Élethosszító vágyak,
Szerelem, szívet kitöltőnek…
Társtalanság… úr!

Ébrenlétet osztani,
Fárasztó gondok föloldása…
Ez a ló elment.

Őszült hajszálaimat,
Őszben, már egyedül fésülőm…
A jó ló elment.
*
(3 soros-zárttükrös, önrímes)
A nap, nem is régen még teljes erejével tűzött rám,
Volt egy izgi szerelem, de már biztos nem emlékszik rám…
A nap, nem is régen még teljes erejével tűzött rám.

Lassan, tán' fárasztóan de, múlnak az őszi napjaim,
Teljesületlen vágyaktól fáradtak gondolataim...
Lassan, tán' fárasztóan de, múlnak az őszi napjaim.

Nagyon kértem pedig én a mindenhatót, hogy szerelem el ne hagyjon,
Azt érzem, nagyon segítene, hogy a hajam őszülése elhagyjon...
Meg vagyok győződve, hogy kitolódna az idő, hogy testem porladjon.

Vecsés, 2021. június 28. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként.

Az öregségi lét…

Porzik a szakadt-rongy életem,
Felém nem járt az esővizem…
Óvatlanul és tántorogva erre settenkedik,
Fehér ruhája, meg a portól csak úgy koszolódik!

(10 szavas)
Kietlen, rögös életem évek óta szomjazik,
Létesítője nem locsolta porladozik.
*

Mostanra várom, őszi esőket
Ami megöntözi a kerteket…
De, vajon az én életem oly' poros kertje,
Valami áldó esőben most, részesül-e?

(bokorrímes)
Őszi eső hull, csepereg, sárguló levelek peregnek,
Éltetőnedű az eső, száraz földbe vetett szemeknek.
Hull-e rám létesője...? Értelmet adhatna életemnek.
*

Kertem már csak nagyon köszöni, elvan,
Virág már nincs is benne, hervadóan…
Hetven elmúltam most kéne még, jó nagy éltető eső...(?)
Mert a por is összeáll és lesz örökre megdermedő.

(sedoka)
Létem esője,
Életemnek nedűje,
Gyógyír lenne lelkemnek.

Rögös életem
Nedűje a léteső,
Híján végleg elporlad.

Vecsés, 2018. szeptember 8. – Szabadka, 2018. október 15. – Kustra Ferenc József– A verset én írtam. A 10 szavas, a bokorrímes és a sedoka szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit munkája.
A vegyes címe: Hull-e rám létesője...?

TANQ –ban írta meg a szerzőpáros…

Nap, forró, csak izzik,
Arany fényét, földre önti.
Hőség, árnyékban is.
Épp kiált a lét: adj vizet, -
Test, ha megért, lélek fizet.
*
Szépséges a kék ég,
Felhő nem látszik most sehol.
Égető napsugár!
Szerelmes perc az, még nem is,
Szédülten elkapsz, engem is...
*
Gondolat csak lézeng,
Az ölelő kéz meg izzad.
Több, száradó kóró…
Szívedbe bújik fénylepke,
Arcodra hullik, könnycseppje.
*
Eső, hűs szellő nincs.
Enyhülés nem is várható.
Izzó a napkorong!
Magadba szívod illatom,
Életre hívott alkalom.
*
Forró a homok a
Talpak alatt, ülni tán' jó.
Forró még a csend is.
Suttog a hűség, áldozat,
Édes kis bűnség, kárhozat.
*
Jó nagy hőséggel jár,
Amikor épp' strandidő van.
Meleg minden gúnya.
Színre lép a meztelenség,
Mennyire ép esztelenség?
*
Arcokon kúszó fény…
Napsugár, oly' bőrégető.
Meleg van, árnyékban…
Megölel bőröd, simogat,
Így marad őröd gondolat.
*
Nagyon jó meleg van,
Ami biz' mindent megérlel.
Szép a virágoskert.
Tulipán illat csókodon,
Fénycsepp az izzadt foltokon.
*
Napsugár égető...
Ez, nagy szomjúság ideje.
Itt, súlyos vízhiány.
Érintésed lágy napsugár,
Szóhintésed szép vágyfutár.
*
Az elhasznált korsó
Már eltörött... Vízhordáshoz?
Meleg, nagyon szomjas.
Nyakadon gyöngyöz szeretet,
Hőségben öntözz szíveket!
*
A nyári melegben
Elporladt bakancs nyomai…
Sikoly is csak, suttog!
Akarta mind, hogy szeressed,
S máris rogy, ha elereszted.

*
Egy elhervadt virág,
A vízzel teli kút mellett!
Törött ez a korsó!
Tested mindennek fölött hív,
Kalapál még a törött szív...

Vecsés, 2017. május 30. – Mórahalom, 2017. augusztus 25. - Kustra Ferenc József - A HIAQ -kat én írtam, alá a verset, szerző-, és poétatársam Farkas Tekla. A versrész címe: „Nyári kaland”

A küldetés célját
Meglehet...
Megérted.?!
Milyen a te sorsod
Csak az Út végén
Tudod meg.

....Hogyha
Másképpen döntesz
Senki sem tudja meg.!

A lét értelme
Hited végzete
Tettekkel gyűjtött
Porladó részlete.?!

És végül
Ami elkerülhetetlen...
Könnyebben túléled
Hittel a lelkedben.!