(10 soros bapeva)
Múltban
Keresgél,
Ki emlékszik!
Álmok szakadnak,
Jó lelkek porladnak,
Tépelődő kérdések?
Feledés homálya döntő!
Némaságban merengő vakhit,
Szaggatja a rózsaszín álmokat.
Könnycseppek fölébresztik valóságot...
*

(10 soros tükör-bapeva)
Múltban
Keresgél,
Ki emlékszik!
Álmok szakadnak,
Jó lelkek porladnak,
Tépelődő kérdések?
Feledés homálya döntő!
Némaságban merengő vakhit,
Szaggatja a rózsaszín álmokat.
Könnycseppek fölébresztik valóságot...

Könnycseppek fölébresztik valóságot...
Szaggatja a rózsaszín álmokat,
Némaságban merengő vakhit.
Feledés homálya döntő!
Tépelődő kérdések?
Jó lelkek porladnak,
Álmok szakadnak.
Ki emlékszik,
Keresgél,
Múltban?

Vecsés, 2020. szeptember 12. ? Kustra Ferenc ? a 10 soros ?bapeva? az én fejlesztésem. Kettő szótagszámmal kezdődik és soronként egyel nő. Szótagelválasztás tilos. Rímkorlát nincs, használata nem tilos, de kötelező az írásjelek használata.

Nekem ez a hazám!
Itt hallják halkuló hangom,
szavaim értik is talán.
Itt ölelt fáradt ölébe,
tanított igaz szóra,
imádságra anyám.
Ide tartozom.
Őseim emlékei
erre vonulnak éjszakánként.
E tájon vágtat
ifjúságom szilaj-vad
csikója, rázva sörényét.
Itt, ahol élek, e határ-peremen.
A vihar-tépte, ár-cibálta
gondok ösvényein.
Itt akarom, hogy lássák hasznom,
szolgáljon szavam, szívem.
Ide tartozom.
Gyökereim holtak hajába
kapaszkodnak mélyen a földbe,
a szülőföld fekete ragacs-rögeibe.
Vele eggyé válik majd porladó porom,
míg humusszá változom.
Itt vagyok itthon.
Közétek tartozom,
kik még dacosan dédelgetitek
az árva magyar szót
a megtartás okán.
Ez a hazám.
A születés jogán!

Hogyha múlnak az évek,
maradok veled,
szemem mélyül szemedbe,
s fogom két kezed.

Ha szólít a végtelen,
én kísérlek el,
átfonódva lelkeddel,
végzetem ölel.

Hogyha csillaggá leszel,
felfénylek veled,
és elsugárzom neked,
lángszerelmemet.

Ha porlad égitested,
én is por leszek,
s ekkor részecskéiddel,
újjáéledek.

Kedvesem

2013.

Évszázados, komor embernyomok,
Megdőlt világok, porladó romok!
Felettük néha bús emlékezet,
Mint arra tévedt bérczi sas lebeg.

Eltüntek mind, kik egykor alkoták,
Eltüntek ők és velük egy világ.
Nagy alkotások mind leomlanak,
Uj századoknak lábnyoma alatt.

De a bokrok közt most is zeng a dal;
Csak a természet örök-fiatal.
Munkája nem lesz semmivé sohsem;
Mit ember alkot, az mind rom leszen!