Idő 
Értékelés 
Értékelés A kávéháznak ablakába ülök belül,
Kortyolgatom a finom kávémat egyedül…
A kávéháznak ablakába ülök belül.
Ahogy nézek kifele, egyedül, kedvetlenül,
Hevesebben kortyolom kávémat, kelletlenül…
Ahogy nézek kifele, egyedül, kedvetlenül.
Bentről nézem, milyen rideg eme téli este,
Otthon meg a gázláng csak pislákol, összeesne…
Bentről nézem, milyen rideg eme téli este.
Míg jöttem hazafele, embereket megfigyeltem,
Jőve-menve csak sétálgattak, én meg elviseltem…
Míg jöttem hazafele, embereket megfigyeltem.
Láttam egy fiatal párt, kik szerelmesen csevegtek,
Közben csak úgy suhantak és egymásba belevesztek…
Láttam egy fiatal párt, kik szerelmesen csevegtek.
Láttam még egy ifjút, ki lépdelt és kis barna lányka az oldalán,
Az ifjú tűzzel beszélt, a lány csendben somolygott a bal oldalán…
Láttam még egy ifjút, ki lépdelt és kis barna lányka az oldalán.
Mielőtt hazaindultam, valami árnyék takarta el lelkemet,
Szívem csöndes búba, vágyba, zoktalan, biztos ez fedi a lelkemet…
Mielőtt hazaindultam, valami árnyék takarta el lelkemet.
Kinéztem még egyszer az utcára, a sétálók hadára
És láttam két szöszit, ettől 'fájó' szívemnek nőtt a vágya…
Kinéztem még egyszer az utcára, a sétálók hadára
Mai napom is eredménytelen volt, megint legyőzött... undok magány,
Megittam a kávémat, finom volt, de ma is uraskodott a magány…
Mai napom is eredménytelen volt, megint legyőzött... undok magány.
Vecsés, 2023. október 26. – Kustra Ferenc József – íródott: ’Semlyéni Aladár’ (?-?) azonos c. verse átirataként… 3 soros-zártükrös csokorban. {A saját kifejlesztésem. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben és akkor meglesz a versszak 2 elvisége.}
Kortyolgatom a finom kávémat egyedül…
A kávéháznak ablakába ülök belül.
Ahogy nézek kifele, egyedül, kedvetlenül,
Hevesebben kortyolom kávémat, kelletlenül…
Ahogy nézek kifele, egyedül, kedvetlenül.
Bentről nézem, milyen rideg eme téli este,
Otthon meg a gázláng csak pislákol, összeesne…
Bentről nézem, milyen rideg eme téli este.
Míg jöttem hazafele, embereket megfigyeltem,
Jőve-menve csak sétálgattak, én meg elviseltem…
Míg jöttem hazafele, embereket megfigyeltem.
Láttam egy fiatal párt, kik szerelmesen csevegtek,
Közben csak úgy suhantak és egymásba belevesztek…
Láttam egy fiatal párt, kik szerelmesen csevegtek.
Láttam még egy ifjút, ki lépdelt és kis barna lányka az oldalán,
Az ifjú tűzzel beszélt, a lány csendben somolygott a bal oldalán…
Láttam még egy ifjút, ki lépdelt és kis barna lányka az oldalán.
Mielőtt hazaindultam, valami árnyék takarta el lelkemet,
Szívem csöndes búba, vágyba, zoktalan, biztos ez fedi a lelkemet…
Mielőtt hazaindultam, valami árnyék takarta el lelkemet.
Kinéztem még egyszer az utcára, a sétálók hadára
És láttam két szöszit, ettől 'fájó' szívemnek nőtt a vágya…
Kinéztem még egyszer az utcára, a sétálók hadára
Mai napom is eredménytelen volt, megint legyőzött... undok magány,
Megittam a kávémat, finom volt, de ma is uraskodott a magány…
Mai napom is eredménytelen volt, megint legyőzött... undok magány.
Vecsés, 2023. október 26. – Kustra Ferenc József – íródott: ’Semlyéni Aladár’ (?-?) azonos c. verse átirataként… 3 soros-zártükrös csokorban. {A saját kifejlesztésem. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben és akkor meglesz a versszak 2 elvisége.}
[pamflet]
Egyazon világban bolondok és bölcsek,
egy földön éltek, mint a hegyek és völgyek.
Egymást erősítve alkottak ők párost,
így hozták létre a ma ismert világot.
Teltek és múltak a történelmi évek,
az időtől a bölcsek sem lettek szépek.
A bolondok okoskodtak néha olykor,
kacagtak is a bölcsek rajtuk, jó sokszor.
A bölcsek bolondoztak néha a szóval,
a nép elhalmozta őket minden jóval.
Ám voltak bolondok, kik irigyen nézték,
arcukra fagyott a vigyorgó kevélység.
A király bolondja volt mindegyik aljas,
ostoba tányérnyaló, vakbuzgó talpas.
Fejüket összedugva eszüket űzték,
miként is álljanak bosszút a bölcs csürhén.
- Álljunk a király elé, mondjunk verseket! -
Így szól erre a főbolond: - Az nem lehet!
A bölcsek izmosak a kimondott szóban.
Törjétek fejetek ti ostobák, jobban!
Használjátok a fejetek, bolond barmok,
ha ellenük valaha győzni akartok!
Saját pályánkon kell megvívni a csatát,
azt a sok nagyokost kell hozzánk csalni át.
Erőben, elszántságban mi vagyunk jobbak,
s bátrabbak mint a vén, nagyagyú félholtak.
Lássuk, ki is használja jobban a fejét?
Legyen az ősi föld elhagyása a tét.
Végül is a tétben egységre jutottak,
nekiveselkedtek hát a feladatnak.
- Nos, ha oly bátrak és okosak a bölcsek,
lássuk, ahogy aggyal a kapun betörnek.
Röhög a főbolond, ki ezt kiagyalta,
bolondok közt is gaz, ármánykodó fajta.
- Menjünk királyunkhoz, legyen Ő a bíró,
ki bolondok közt a hatalommal bíró! -
Előadják sunyin, mélységes keservük,
áruló bölcseknek, mi is titkos tervük:
Aláásni gyáván királyuk hatalmát,
versekkel zavarva népének nyugalmát.
- Mi királyhű hívek, - szólal a főkolomp -
mi fogjuk óvni a trónt: az összes bolond!
Kihívjuk majd vetélkedni a sok bölcset,
a vesztes elhagyja a királyi földet.
Bólogat a király, - Úgy legyen hát! - monda.
- Menjen tüstént a fő-okosért egy szolga!
Hozzák menten elém, hadd lám csak a gyávát,
ki ily aljas módon kijátssza királyát.
Rohan a szolga, papucsát is elhagyva,
szalad házról-házra a bölcset kutatva.
Alkonyodik már, mire végre megleli,
félholtan pihegve így könyörög neki.
- Kövess jó uram, a palotába menten,
mert különben fejem bizonyost elvesztem!
Haragos a király, látni akar téged,
reggeltől hallgatja a bolond beszédet.
A trónteremben habzik a király szája,
dühöng, csapkod, miközben a bölcset várja.
- Hogy merészelted megváratni királyod?
Ki vagy te senki? - már beléptekor ráront.
- Lázítod a népem holmi gaz versekkel?
Koronámra törsz, nagyra tartott eszeddel?
Lássuk csak, mire mész e hatalmas gőggel,
ha bolondjaim sem bírod majd erővel.
Halljad hát szavamban a királyi törvényt!
Bolondjaim nem tűrve az agyas önkényt,
párbajra hívnak fel reggel minden bölcset,
és tétként: a vesztes elhagyja e földet!
Íme a feladat, mi a párbaj tárgya.
Egy nagy tölgyfakapu vezet a kincstárba,
ezt kell majd, pusztán fejetekkel kinyitni.
Nem lehet magatokkal semmit se vinni!
Szólottam hát, s van-é valakinél kérdés?
- Nincs uram - szólott a bölcs - pusztán egy kérés.
A kapun ne legyen rajta a vaslakat,
ésszel emelni nem arányos feladat.
- Rendben! - bólintott a király nagy kegyesen -
reggel mindegyikőtök legyen ott helyben.
Nem fogadok el semmiféle kifogást,
sem pedig nemtelen gyáva visszakozást!
Ezzel a király visszavonult lakába,
a két küzdő felet otthagyva magára.
A bölcsek követe csendben aludni tért,
a főbolond szalajtott a barátokért.
A bolondok egész éjjel csak mulattak,
bölcseket gúnyolva, röhögve vigadtak.
Így reggelre kelve nagy eszük elszállott,
kunkorodni látták az egész világot.
Eljött hát a párbajra kijelölt óra,
a nép királya felállt egy végső szóra.
- Kik titeket rontanak verssel, gondokkal,
megküzdenek a királyi bolondokkal!
A küzdelmet most a kihívó fél kezdi!
Cél a kincstár tölgyfaajtaját bevenni!
Lakat nélkül csak masszív faretesz tartja.
Csak a fejeteket használjátok... Rajta! -
- Éljen a király! - rohant rá a főbolond,
de már a küszöb előtt csúful fölbotolt.
Követve őt, fejjel-neki egyre s másra,
mint a kecskék, felkenődtek a deszkára.
Végül mindegyikük púptól vérző fejjel,
elterült a földön, mint a placcsant tejfel.
Számukra az első felvonásnak vége.
Ki tudja, hogy a győzelemhez elég-e.
Most minden egyes szem a bölcseket várja,
hallik, ahogy a légy szárnyait kitárja.
Néma a nép, lélegzetét visszafojtja,
a király nagyot nyel, kiszáradt a torka.
- Khm... - kezdé a király - következnek a bölcsek!
Ha a kapu győz, mindőtöket megöllek!
Csak így lehetek királyként igazságos! -
Szemében fény lobog, gonosz és álságos.
E szók után, trónusába visszaülve,
gúnyos arccal tekint a körön kívülre.
A legfőbb bölcs lassan feláll... szótalanul,
köpenye ujjára por és nap fénye hull.
Pisszenés se hallik, ahogy odalépe,
a tölgyfaajtóval farkasszemet nézve.
Szemével a vén fát végig simította,
ahogyan asztalos apja tanította.
Valaha egykoron, olyan nagyon régen,
apja gyalulta e deszkát, nagy serényen.
De ki emlékszik rá? Senkit fel se lelhet,
hogy e rideg fának ki adta a lelket.
Letérdelt itt hát, hol népe lelkét őrzik,
hol elődeinek sok szép verse rejlik.
E száz éves kapu őrzi mind e kincset,
és homlokával lenyomta a kilincset...
Pest-Buda 2012. június 4.
Egyazon világban bolondok és bölcsek,
egy földön éltek, mint a hegyek és völgyek.
Egymást erősítve alkottak ők párost,
így hozták létre a ma ismert világot.
Teltek és múltak a történelmi évek,
az időtől a bölcsek sem lettek szépek.
A bolondok okoskodtak néha olykor,
kacagtak is a bölcsek rajtuk, jó sokszor.
A bölcsek bolondoztak néha a szóval,
a nép elhalmozta őket minden jóval.
Ám voltak bolondok, kik irigyen nézték,
arcukra fagyott a vigyorgó kevélység.
A király bolondja volt mindegyik aljas,
ostoba tányérnyaló, vakbuzgó talpas.
Fejüket összedugva eszüket űzték,
miként is álljanak bosszút a bölcs csürhén.
- Álljunk a király elé, mondjunk verseket! -
Így szól erre a főbolond: - Az nem lehet!
A bölcsek izmosak a kimondott szóban.
Törjétek fejetek ti ostobák, jobban!
Használjátok a fejetek, bolond barmok,
ha ellenük valaha győzni akartok!
Saját pályánkon kell megvívni a csatát,
azt a sok nagyokost kell hozzánk csalni át.
Erőben, elszántságban mi vagyunk jobbak,
s bátrabbak mint a vén, nagyagyú félholtak.
Lássuk, ki is használja jobban a fejét?
Legyen az ősi föld elhagyása a tét.
Végül is a tétben egységre jutottak,
nekiveselkedtek hát a feladatnak.
- Nos, ha oly bátrak és okosak a bölcsek,
lássuk, ahogy aggyal a kapun betörnek.
Röhög a főbolond, ki ezt kiagyalta,
bolondok közt is gaz, ármánykodó fajta.
- Menjünk királyunkhoz, legyen Ő a bíró,
ki bolondok közt a hatalommal bíró! -
Előadják sunyin, mélységes keservük,
áruló bölcseknek, mi is titkos tervük:
Aláásni gyáván királyuk hatalmát,
versekkel zavarva népének nyugalmát.
- Mi királyhű hívek, - szólal a főkolomp -
mi fogjuk óvni a trónt: az összes bolond!
Kihívjuk majd vetélkedni a sok bölcset,
a vesztes elhagyja a királyi földet.
Bólogat a király, - Úgy legyen hát! - monda.
- Menjen tüstént a fő-okosért egy szolga!
Hozzák menten elém, hadd lám csak a gyávát,
ki ily aljas módon kijátssza királyát.
Rohan a szolga, papucsát is elhagyva,
szalad házról-házra a bölcset kutatva.
Alkonyodik már, mire végre megleli,
félholtan pihegve így könyörög neki.
- Kövess jó uram, a palotába menten,
mert különben fejem bizonyost elvesztem!
Haragos a király, látni akar téged,
reggeltől hallgatja a bolond beszédet.
A trónteremben habzik a király szája,
dühöng, csapkod, miközben a bölcset várja.
- Hogy merészelted megváratni királyod?
Ki vagy te senki? - már beléptekor ráront.
- Lázítod a népem holmi gaz versekkel?
Koronámra törsz, nagyra tartott eszeddel?
Lássuk csak, mire mész e hatalmas gőggel,
ha bolondjaim sem bírod majd erővel.
Halljad hát szavamban a királyi törvényt!
Bolondjaim nem tűrve az agyas önkényt,
párbajra hívnak fel reggel minden bölcset,
és tétként: a vesztes elhagyja e földet!
Íme a feladat, mi a párbaj tárgya.
Egy nagy tölgyfakapu vezet a kincstárba,
ezt kell majd, pusztán fejetekkel kinyitni.
Nem lehet magatokkal semmit se vinni!
Szólottam hát, s van-é valakinél kérdés?
- Nincs uram - szólott a bölcs - pusztán egy kérés.
A kapun ne legyen rajta a vaslakat,
ésszel emelni nem arányos feladat.
- Rendben! - bólintott a király nagy kegyesen -
reggel mindegyikőtök legyen ott helyben.
Nem fogadok el semmiféle kifogást,
sem pedig nemtelen gyáva visszakozást!
Ezzel a király visszavonult lakába,
a két küzdő felet otthagyva magára.
A bölcsek követe csendben aludni tért,
a főbolond szalajtott a barátokért.
A bolondok egész éjjel csak mulattak,
bölcseket gúnyolva, röhögve vigadtak.
Így reggelre kelve nagy eszük elszállott,
kunkorodni látták az egész világot.
Eljött hát a párbajra kijelölt óra,
a nép királya felállt egy végső szóra.
- Kik titeket rontanak verssel, gondokkal,
megküzdenek a királyi bolondokkal!
A küzdelmet most a kihívó fél kezdi!
Cél a kincstár tölgyfaajtaját bevenni!
Lakat nélkül csak masszív faretesz tartja.
Csak a fejeteket használjátok... Rajta! -
- Éljen a király! - rohant rá a főbolond,
de már a küszöb előtt csúful fölbotolt.
Követve őt, fejjel-neki egyre s másra,
mint a kecskék, felkenődtek a deszkára.
Végül mindegyikük púptól vérző fejjel,
elterült a földön, mint a placcsant tejfel.
Számukra az első felvonásnak vége.
Ki tudja, hogy a győzelemhez elég-e.
Most minden egyes szem a bölcseket várja,
hallik, ahogy a légy szárnyait kitárja.
Néma a nép, lélegzetét visszafojtja,
a király nagyot nyel, kiszáradt a torka.
- Khm... - kezdé a király - következnek a bölcsek!
Ha a kapu győz, mindőtöket megöllek!
Csak így lehetek királyként igazságos! -
Szemében fény lobog, gonosz és álságos.
E szók után, trónusába visszaülve,
gúnyos arccal tekint a körön kívülre.
A legfőbb bölcs lassan feláll... szótalanul,
köpenye ujjára por és nap fénye hull.
Pisszenés se hallik, ahogy odalépe,
a tölgyfaajtóval farkasszemet nézve.
Szemével a vén fát végig simította,
ahogyan asztalos apja tanította.
Valaha egykoron, olyan nagyon régen,
apja gyalulta e deszkát, nagy serényen.
De ki emlékszik rá? Senkit fel se lelhet,
hogy e rideg fának ki adta a lelket.
Letérdelt itt hát, hol népe lelkét őrzik,
hol elődeinek sok szép verse rejlik.
E száz éves kapu őrzi mind e kincset,
és homlokával lenyomta a kilincset...
Pest-Buda 2012. június 4.
Üres tekintet, rideg falak,
szívek helyén jéghideg szavak.
Mert ma az igazság nem több jelszónál,
s az értelem elvész a hangzavar torkánál.
Páncél lett az ember arca,
mosoly helyett maszkot tartva.
BECSÜLET olcsó, hazugság drága,
eladva lelkünk a pénz oltárára.
TISZTELET rég elhagyta e földet,
az emberek gázolnak, tipornak, törnek.
SZERETET? Csak szó, mit hirdetnek,
de tettek nélkül üresen rebegnek.
De ott, a hamu alatt parázs lobban,
egy szív, mi nem hajlik meg nyomorban.
REMÉNY szól csendben, lágyan, halkan:
Nem veszhet el minden a zajban!
Mert jön egy nap, mikor felébredünk,
nem falakat húzunk, hanem hidat építünk.
Hol szavak nem sebeznek, csak gyógyítanak,
hol az emberek emberek maradnak.
Hazugság elolvad, mint dér ha a Nap felkel,
mert az igazság nyomtalanul nem tűnik el.
S ha eljön az idő, mikor a szív újra szól,
szeretet lesz az úr, s eltűnik minden, mi rút és komor!
Siófok, 2025, február 6. -Gránicz Éva
szívek helyén jéghideg szavak.
Mert ma az igazság nem több jelszónál,
s az értelem elvész a hangzavar torkánál.
Páncél lett az ember arca,
mosoly helyett maszkot tartva.
BECSÜLET olcsó, hazugság drága,
eladva lelkünk a pénz oltárára.
TISZTELET rég elhagyta e földet,
az emberek gázolnak, tipornak, törnek.
SZERETET? Csak szó, mit hirdetnek,
de tettek nélkül üresen rebegnek.
De ott, a hamu alatt parázs lobban,
egy szív, mi nem hajlik meg nyomorban.
REMÉNY szól csendben, lágyan, halkan:
Nem veszhet el minden a zajban!
Mert jön egy nap, mikor felébredünk,
nem falakat húzunk, hanem hidat építünk.
Hol szavak nem sebeznek, csak gyógyítanak,
hol az emberek emberek maradnak.
Hazugság elolvad, mint dér ha a Nap felkel,
mert az igazság nyomtalanul nem tűnik el.
S ha eljön az idő, mikor a szív újra szól,
szeretet lesz az úr, s eltűnik minden, mi rút és komor!
Siófok, 2025, február 6. -Gránicz Éva
A szikráim villognak, Berta!
Benne bizony, minden tombola!
Nagy-nagy szerelemben,
Benne élsz szívemben.
Emléked, lángomat begyújtja.
Nem gyújtasz, mert már lángban égek,
Szavadtól, forr bennem a lélek.
Nem szikra, tűzvihar,
Szívemben dúl vihar.
Szerelmünk már öröktűz-ének.
*
Álmok-vágyak, érzelmek… sokak.
Veled együtt lenni… jó sokak.
Szerelme ér égig,
Eszembe vagy mindig.
Veled teli gondolat… sokak.
Szívünkben csillan a nap fénye,
Szavad zene, lelkem reménye.
Benned ég a lángom,
Minden vágyat vágyom.
Sorsom írva lett már tiedre.
*
Élet kegyetlen, rablott téged…
Visszakapom-e még a szíved?
Jövőm zord és rideg,
Jól gondolom… hideg?
Érzelem, szeretet… ezt Néked!
Bár az élet tépett, meggyötört,
Szívem mégis nálad kikötött.
Hiányodban élek,
De ha látlak, fények
Gyúlnak bennem... s nem leszek letört.
Vecsés, 2025. július 25. – Siófok, 2025. július 25. - Kustra Ferenc József- írtuk: kétszerzős LIMERIK csokorban. Én írtam a páratlanokat, Gránicz Éva szerző-, és poéta társam a párosokat!
Benne bizony, minden tombola!
Nagy-nagy szerelemben,
Benne élsz szívemben.
Emléked, lángomat begyújtja.
Nem gyújtasz, mert már lángban égek,
Szavadtól, forr bennem a lélek.
Nem szikra, tűzvihar,
Szívemben dúl vihar.
Szerelmünk már öröktűz-ének.
*
Álmok-vágyak, érzelmek… sokak.
Veled együtt lenni… jó sokak.
Szerelme ér égig,
Eszembe vagy mindig.
Veled teli gondolat… sokak.
Szívünkben csillan a nap fénye,
Szavad zene, lelkem reménye.
Benned ég a lángom,
Minden vágyat vágyom.
Sorsom írva lett már tiedre.
*
Élet kegyetlen, rablott téged…
Visszakapom-e még a szíved?
Jövőm zord és rideg,
Jól gondolom… hideg?
Érzelem, szeretet… ezt Néked!
Bár az élet tépett, meggyötört,
Szívem mégis nálad kikötött.
Hiányodban élek,
De ha látlak, fények
Gyúlnak bennem... s nem leszek letört.
Vecsés, 2025. július 25. – Siófok, 2025. július 25. - Kustra Ferenc József- írtuk: kétszerzős LIMERIK csokorban. Én írtam a páratlanokat, Gránicz Éva szerző-, és poéta társam a párosokat!
Hétköznapi pszichológiában az irigyekről…
(Pszichológiai szakversszak)
Vannak, kik mosolyogva rám néznek, de arc nem kiséri a mosolyt,
Vannak kiknek közben arcán meglátszik az indulatos lélektorzulás.
Akarattal álfényt árasztnak, de megtévesztő, mert idegen mosolyt
látni,
Amiről lelátszik a torzulásban, a rosszindulat, az irigység támadás…
Az irigyek különleges faj, mert a másé okoz nála utánzás mosolyt!
*
(leoninus trió)
Rám nevet ő, de az arca mögött remegés kavarog, mosolyát, ha figyelném, látnám, az indulat lobog.
Torz mosolyok világa ez, álarcot ölt, aki gyűlöl, s benn a tekintet üzen, bársonytalan, rideg űrből.
Irigy ember olyan, hogy más örömére árnyat vet, ám ha követni próbál, hamisan nevet.
Vecsés, 2025. június 15. – Siófok, 2025. június 24. -Kustra Ferenc József- írtuk kétszerzősként ifj. „Fehér Sándor azonos c. verse” átirataként, a szerző engedélyével. A szakversszakot én írtam. A leoninus triót, szerző és poéta társam: Gránicz Éva írta.
(Pszichológiai szakversszak)
Vannak, kik mosolyogva rám néznek, de arc nem kiséri a mosolyt,
Vannak kiknek közben arcán meglátszik az indulatos lélektorzulás.
Akarattal álfényt árasztnak, de megtévesztő, mert idegen mosolyt
látni,
Amiről lelátszik a torzulásban, a rosszindulat, az irigység támadás…
Az irigyek különleges faj, mert a másé okoz nála utánzás mosolyt!
*
(leoninus trió)
Rám nevet ő, de az arca mögött remegés kavarog, mosolyát, ha figyelném, látnám, az indulat lobog.
Torz mosolyok világa ez, álarcot ölt, aki gyűlöl, s benn a tekintet üzen, bársonytalan, rideg űrből.
Irigy ember olyan, hogy más örömére árnyat vet, ám ha követni próbál, hamisan nevet.
Vecsés, 2025. június 15. – Siófok, 2025. június 24. -Kustra Ferenc József- írtuk kétszerzősként ifj. „Fehér Sándor azonos c. verse” átirataként, a szerző engedélyével. A szakversszakot én írtam. A leoninus triót, szerző és poéta társam: Gránicz Éva írta.
