Idő 
Értékelés 
Értékelés Messze idegenbe hóbortos célokért,
Vesztél el annyiszor szeretett földedért,
Ragyogó szebb jövőt boldogan remélve,
Hazád széjjel tépve, s nemzeted leverve.
A Magyar nem volt még soha íly átkozott,
Hogy saját vérében legyen így kárhozott!
De hiszem, hogy Istennek jobbján lel helyet,
S nem hiába tette le itt örök fekfőhelyed.
Utánatok megyünk őseink nem sokára,
Együtt kérjük Istent most még utoljára,
Adjon igaz békét végre valahára,
S ne zúdítson több vészt szép Magyar Hazára!
Vesztél el annyiszor szeretett földedért,
Ragyogó szebb jövőt boldogan remélve,
Hazád széjjel tépve, s nemzeted leverve.
A Magyar nem volt még soha íly átkozott,
Hogy saját vérében legyen így kárhozott!
De hiszem, hogy Istennek jobbján lel helyet,
S nem hiába tette le itt örök fekfőhelyed.
Utánatok megyünk őseink nem sokára,
Együtt kérjük Istent most még utoljára,
Adjon igaz békét végre valahára,
S ne zúdítson több vészt szép Magyar Hazára!
Elkorcsosult éjszakák lépten-nyomon követik lelkemet.
De a sorstalanság messzire elkerült engemet.
Míg céltudattal élem az én apró életem,
A halál árnyéka sem fog utolérni soha, amíg a reményt éltetem.
Nem szolgáltam rá az elkeseredett bosszúra,
Eltűnt az az árnyék, ami szívemet szétzúzta.
Oly önző és tékozló dolgokat teremtettem,
Míg itt vagyok ezen a földön, bánni fogom, mert a harag itt van bennem.
Bárhogy is alakuljon az én kilátástalan jövőm,
Hagyok hátra jót és rosszat, amíg marad elég erőm.
És ha farkasszemet nézek ezzel az aljas világgal,
Akkor majd remélem, hogy a végítélet órájánál az örökkévaló elfogad minden egyes hibámmal.
Nem tudják megtörni meggyötört elmémet,
Nem fizetem meg könnyel, csakis vérrel az emléket.
Bárhol is keresnek, nem tudják, ki vagyok,
Hisz jószándékkal élek és rossz erkölccsel halok.
Felperzselt földeken, ragyogó hajnalon
Elkorcsosult éjszakák a múltamon és vállamon.
Nem múlik el a halhatatlan háború nyomtalanul felettünk,
De kitartunk a szeretteinkért, hogy ne harcoljanak és szenvedjenek helyettünk.
De a sorstalanság messzire elkerült engemet.
Míg céltudattal élem az én apró életem,
A halál árnyéka sem fog utolérni soha, amíg a reményt éltetem.
Nem szolgáltam rá az elkeseredett bosszúra,
Eltűnt az az árnyék, ami szívemet szétzúzta.
Oly önző és tékozló dolgokat teremtettem,
Míg itt vagyok ezen a földön, bánni fogom, mert a harag itt van bennem.
Bárhogy is alakuljon az én kilátástalan jövőm,
Hagyok hátra jót és rosszat, amíg marad elég erőm.
És ha farkasszemet nézek ezzel az aljas világgal,
Akkor majd remélem, hogy a végítélet órájánál az örökkévaló elfogad minden egyes hibámmal.
Nem tudják megtörni meggyötört elmémet,
Nem fizetem meg könnyel, csakis vérrel az emléket.
Bárhol is keresnek, nem tudják, ki vagyok,
Hisz jószándékkal élek és rossz erkölccsel halok.
Felperzselt földeken, ragyogó hajnalon
Elkorcsosult éjszakák a múltamon és vállamon.
Nem múlik el a halhatatlan háború nyomtalanul felettünk,
De kitartunk a szeretteinkért, hogy ne harcoljanak és szenvedjenek helyettünk.
- A szívem remél, amíg csak dobban,
a jövőről a jót - csak valót szomjaz.
Álmodik rózsákat, tündérszép kertet,
tűzvörös szirmokat, féltve őrzött percet.
Napfényben lángoló, parázsló szemed,
ezeregy éjszakán - kitáruló szíved.
Szemednek tükrében a fénylő nap sugarát,
kezed érintését, ajkadnak mosolyát.
- A szívem remél, amíg csak dobban,
néha álmodik, hogy rajzolok a porban.
Rajzolom lépteim, miben nincsen lábnyom,
úgy járom utamat, hogy senki meg ne lásson.
Suttogom titkaim, s féltve őrizem,
megtört szívemen reményem tépkedem,
nélküled nincs semmim, én sem létezem,
nem dobban a szívem, elaludt édesen.
Mesélek egy szívről:
- Aluszik csendesen, álmodik, hogy él
- Tündérszép kerteket!
a jövőről a jót - csak valót szomjaz.
Álmodik rózsákat, tündérszép kertet,
tűzvörös szirmokat, féltve őrzött percet.
Napfényben lángoló, parázsló szemed,
ezeregy éjszakán - kitáruló szíved.
Szemednek tükrében a fénylő nap sugarát,
kezed érintését, ajkadnak mosolyát.
- A szívem remél, amíg csak dobban,
néha álmodik, hogy rajzolok a porban.
Rajzolom lépteim, miben nincsen lábnyom,
úgy járom utamat, hogy senki meg ne lásson.
Suttogom titkaim, s féltve őrizem,
megtört szívemen reményem tépkedem,
nélküled nincs semmim, én sem létezem,
nem dobban a szívem, elaludt édesen.
Mesélek egy szívről:
- Aluszik csendesen, álmodik, hogy él
- Tündérszép kerteket!
Mint haldokló vad, megtört tekintettel
Révedek… világra, hűlő lélekkel.
Nincs olyan, mi melegséget is adna,
Úgy tűnik, mintha életerőm fogyna.
Mitől lennék boldog, megelégedett
Ha az élet, keresztfára szegezett?
Vérem hullik, lassan mind, mind elcsöpög.
Nincs, ki alám tegyen edényt, mi köcsög.
Feltámadásban bízni, ez dőreség,
Hogy ki vagyok szegezve, ez vereség,
Pedig tömeg erős, leemelhetne,
Ha szószólójának volna érdeke.
Fura, hogy rám senki, sehol nem számít
És fura, hogy mily’ sok van, aki ámít,
Hogy ez mért van, azt tán már nem tudom meg.
A keresztfa a vég, csak ezt érem meg.
Budapest, 2000. május 28. –Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás.
Révedek… világra, hűlő lélekkel.
Nincs olyan, mi melegséget is adna,
Úgy tűnik, mintha életerőm fogyna.
Mitől lennék boldog, megelégedett
Ha az élet, keresztfára szegezett?
Vérem hullik, lassan mind, mind elcsöpög.
Nincs, ki alám tegyen edényt, mi köcsög.
Feltámadásban bízni, ez dőreség,
Hogy ki vagyok szegezve, ez vereség,
Pedig tömeg erős, leemelhetne,
Ha szószólójának volna érdeke.
Fura, hogy rám senki, sehol nem számít
És fura, hogy mily’ sok van, aki ámít,
Hogy ez mért van, azt tán már nem tudom meg.
A keresztfa a vég, csak ezt érem meg.
Budapest, 2000. május 28. –Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás.
Nagy remény, hogy már jöszöl, Ilon,
Remény, hogy itt leszel állandón…
Ha fogod a kezem,
Kissé vesztem eszem.
Én visszasimogatom… nagyon!
Megyek, szívem oly lágyan dobban,
Mint tavasz, ha csókot lop halkan.
Karodban pihenek,
Álmodban ott leszek.
A szerelmünk nő csillagokban.
*
Reményem, hogy végleg itt leszel,
Szeretünk majd, nagy szerelemmel.
Engedd, csókoljalak,
Meg puszilgassalak.
Boldogságban itt, velem leszel.
Hiszem, együtt leszünk míg élünk,
Szeretetben, míg napra kélünk.
Öröm, egyetértés,
Szívünknek kísértés.
Örökre Veled, míg csak leszünk.
*
Úgy vágyom már, simítson kezed,
Meg azt is, simítson a lelked…
Talán egy pár leszünk,
Ez lesz oly’ jó nekünk!
Csak rád vágyok és élni veled…
Szívemnek féltett, legszebb álma,
A lelkem titkos, édes vágya.
Én lelkem, Te lelked,
Mindig együtt veled.
Bízom benne a sors megadja!
Vecsés, 2025. június 13. – Siófok, 2025. június 14. Kustra Ferenc József- írtuk: két szerzős versnek, a beteljesüléséről LIMERIK-ben. A páratlanokat én írtam, a párosokat Gránicz Éva szerző-, és poétatársam.
Remény, hogy itt leszel állandón…
Ha fogod a kezem,
Kissé vesztem eszem.
Én visszasimogatom… nagyon!
Megyek, szívem oly lágyan dobban,
Mint tavasz, ha csókot lop halkan.
Karodban pihenek,
Álmodban ott leszek.
A szerelmünk nő csillagokban.
*
Reményem, hogy végleg itt leszel,
Szeretünk majd, nagy szerelemmel.
Engedd, csókoljalak,
Meg puszilgassalak.
Boldogságban itt, velem leszel.
Hiszem, együtt leszünk míg élünk,
Szeretetben, míg napra kélünk.
Öröm, egyetértés,
Szívünknek kísértés.
Örökre Veled, míg csak leszünk.
*
Úgy vágyom már, simítson kezed,
Meg azt is, simítson a lelked…
Talán egy pár leszünk,
Ez lesz oly’ jó nekünk!
Csak rád vágyok és élni veled…
Szívemnek féltett, legszebb álma,
A lelkem titkos, édes vágya.
Én lelkem, Te lelked,
Mindig együtt veled.
Bízom benne a sors megadja!
Vecsés, 2025. június 13. – Siófok, 2025. június 14. Kustra Ferenc József- írtuk: két szerzős versnek, a beteljesüléséről LIMERIK-ben. A páratlanokat én írtam, a párosokat Gránicz Éva szerző-, és poétatársam.
