(Septolet)
Micsoda ködgomoly!
Nem mosoly…

Nem látok kutyaházig,
Marad sokáig…
Napfény, benne oszlik,
Foszlik,
Porlik?
*

(Senrjon)
Idő levelet rezez,
Szépség valószínűtlen! Ez az.
Körgomoly gurul.
*
A köd ábrázolása,
Vak festőnek nem feladata.
Nap, csak áttetsző.
*
Már van őszi ezer szín,
Otthon, csak duruzsol a kályha.
Nyálkás, hideg köd.
*

(Septolet)
Kéményen,
Gólyafészek gyékényen,
Ködben fészek,
Sehol egy lélek.

Ködtündérek táncolnak,
Fázóskodnak,
Kémény, fészek álmodoznak…
*

(Haiku)
Ködtől fátyolos
A reggel, erdőn, mezőn.
Napfény elveszett!
*
Csendes a reggel,
Szélhiányban ébredez.
Köd-fátyolos… táj.
*
Puha- hajnali
Köd-fátyol fedi rétet.
Vadászkutya fut.
*
Láthatatlan a
Harmat, köd-fátyol alatt.
Hajnal, csak dereng.
*
Fehér fátyol lóg,
Lombtalan, kopasz ágon.
Egyre csak sűrűbb.
*
Új idő közelg,
Kék égre, ködfátyolt von.
Estfény halványul.

Vecsés, 2019. október 11. – Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában.

Az utolsó őszi kirándulás…

Tegnap sétáltunk a kiserdőbe, mert bizony régen voltunk kint az igazi zöldbe…
Tegnap sétáltunk nem esett, de sütött nap... nem fújt a szél sem, jobb idő nem lehetett.
Tegnap sétáltunk, pihenés vezette ötletet és a délután jobb nem lehetett

Okos emberek mondták, hogy a zöldnek négyezer árnyalata van, de nem blöffnek.
Ücsörögtünk a régi kispadunkon, így bejutottunk a „pihenő kapunkon”.
Léleksimogató volt ahogy a napsugár fák közé türemkedett... a napsugár.

Míg ücsörögtünk, látva láttuk a leveleket, mind az összes hulló betegeket.
Néztük, hogy a négyezer zöldet egészíti, rozsdás és igy fölségesen mennyei.
Végül persze úgyis lehullik mind, a négyezer szint így aztán el is veszíti mind…

Pihentettük szemünket,
Mert ennyi járt már a testünknek.
Őszi utolsó…

Pihentettük lelkünket,
Mert ennyi járt már a testünknek.
Őszi utolsó?

Pihentettük testünket,
Mert ennyi járt már egészünknek…
Őszi utolsó!

Vecsés, 2023. november 1. – Kustra Ferenc József – írtam alloiostrofikus versformában.

Altatót suttog a langyos, esti szél,
A fogyó hold szép álmot ígér,
Pazar dunnával teríti be némán,
Ringatja, altatja szerény szurdékán.

Pehelyfelhő játszik gyönyörű fátyolán,
mint szivárványhíd alatt cikázó fénysugár,
aluszik a két szemét lezárva,
álmodik szép szívét kitárva!

Hétköznapi pszichológia

Az élet engem, mint titkos kokottot, folyton kompromittált,
Aztán meg, hogy tegyek, ne tegyek, vagy eltűrjek, még asszisztált.
Így sokat voltam, oly' lélektani helyzetben,
Hogy kintet a saját sorosomból nem leltem.

Élet keményen haladt, csattogott, katona csizma lehet rajta,
Testem, meg csak ment utána, behúzott nyakkal, mintha húzná pányva…
Bizony, hogy, hogy nem volt jó, azt tudom, de nem majd holnap, hanem már ma.

Lélek nélkülinek lenni tán' jobb, mint lelketlennek,
Mert ők csak elfáradt, nemtörődöm, felületesek…
Míg a lelketlenek teljes érzelem nélküliek.

Amerre szögesdrótom szegélyezte utamat, nem mehettem,
Ahol meg nem volt ilyen semmi, arra meg én balga, nem mentem…
Lábam, térdig lejártam, hogy felszálljak… de azt meg nem tehettem.

Ma már a lélektani helyzet biz', sokkal rosszabb, mint valaha,
Életvizem kiapadt, életem, a sors, megfeneklett, hala…
Gyermekkoromban, magamnak jobb sorsot szántam, mások is, vala.

A legfőbb, mai lélektani helyzet,
Egy elfuserált, tárgyi élethelyzet…
Ki ezt előre tudja… kinek kellett?

Lelkem, benne van teljesen a tudatalattimba,
Így én vagyok lelkem sajátos, igavonó barma…
Nyakamra erősítve, lélek, alakított járma.

A jó és rossz egyvelege dallamként zakatol a fülembe,
Ebből a rossz a domináns, ő a földesúr az életembe…
Sőt, az a kis jó is olyan, hogy besodorhat a végveszélybe.

A lélekben, lágyas hullámokat vet, az érzelmek kavalkádja,
Meg jól kileng a tudatalatti, mint meglökött hajóhintája…

A kecskepásztor is kedveli az ürühúst,
Szüret után van, hogy elkészül az édes must…
Lélek meg nem nyugszik, csak gyötri a mustos-húst.

Nekem, mindig katonás, sarkos, kemény, a lélektani helyzet,
És ha kell, levágja a sorsot, mint egy disznót… az élethelyzet…
Hmm… nem csak a régi magyaroknak! Nekem is, jó nagy Mohács kellett?!

Vecsés, 2015. szeptember 15. – Kustra Ferenc József

Hétköznapi pszichológia…

(Septolet)
Jó lenne…
Nem-csak munka lenne!
Mindenki dolgos lehetne…
Lehetne.

Munka érdekli… kicsit?
Fikarcnyit?
Jottányit?
*
Normális, szokott élet kell neki?
Semmittevő léhaság élteti?

Tehetne hangyányit,
Akármit!
Gyűszűnyit,
Mákszemnyit…
Valódit!
*

(3 soros-zártükrös duó)
Vajon milyen azoknak élete –egyenként-, akik élnek?
Akik csak létszámnövelői az egész emberiségnek…
Vajon milyen azoknak élete –egyenként-, akik élnek?

Már lassan –mindenkinek(!)-csak emlék az ifjúság,
Az élet a vége felé, nem egy nagy mulatság...
Már lassan –mindenkinek(!)-csak emlék az ifjúság.
*

(Bokorrímes)
Vajon milyen emlékek azok, melyek csak úgy a könnyedségről szólnak,
Ha nem volt az ólban disznó, akkor nem is kellett adni a disznónak!
És a munka sem volt szempont, nem is volt meszelése a disznóólnak.
*

(Senrjonix trió)
Mulatság, gondtalanság,
Szórakozás, ingyen vendégség!
Buli meg buli!
Vajh’ biz’ szórakozás az élet?
Van kinek! Normál élet lehet?
*
Ember, nem fáradhat el…
Mutatni; mulat egy magyar úr!
Ráerősítés!
Állandón szórakozó: buta!
Annyira, hogy nem maga ura…
*
Vannak; eszem-iszomok,
Fogy a kávé és a vadkender.
Ez modern élet?
Ez egy nagyon egyirányú lét!
Másra, Te nem hallgatsz biz’ ismét...
*

(3 soros-zárttükrös)
Ha majd végül sok lesz, az eszem- iszom, lesz majd hadd-el hadd,
Bíznod kell abban, hogy egy jövendő életre még marad…
Ha majd végül sok lesz, az eszem- iszom, lesz majd hadd-el hadd.

Vecsés. 2016. március 21. – Kustra Ferenc József - A vers alloiostrofikus versformában íródott.