Sok mondanivalója nincs ennek a versnek
Örülök, hogy behódolhatok minden egyes percnek
Sok mondanivalóm, sosem volt a világnak
Hogy a vérem külőnbözik e, és tekinthető vajon beismert hibának.

Népem hányszor hanyatlott el, múltunk keserves szellemében
Vándorló életet folytatva, nem merült el feledésben.
Más időket élünk, mint megfáradt őseink,
Értük nem lesz reménytelenebb, elhervadt éveink.

Csúfolhattok, gúnyolhattok, ítélhettek el minket,
Nem minden cigány olyan, aki csak galádságot hirdet.
Magyarok vagyunk mi is, akár csak ti cimborák
Nem mi vagyunk azok, akik az országotokat tiporják.

Felszínes gondolatokkal, erőszakos bélyegzésekkel jellemznek minket,
Nem sajnáltatom magamat, nem forgatok ebből filmet.
Attól függetlenül, minden ember egy fajta hibát követ el,
Nincs cigánybűnözés, nincs fekete eljövetel.

Esélyt adva, jobb emberré válni nem gyengeség
Van ami elévül, és van az rossz ami felejthetetlen veszteség
Hibásak voltunk, mert engedtük zabolázni,
Mert harcoltak fiaink, mint e népnek katonái.

Nem védem azokat, kik vért és ártatlanságot ontottak aljas módon
Nincs közülünk senki se igazán, ki értünk fel szóljon.
Mindent a pénz ural, feketén és fehéren
Nem ecsetelek feleslegesen, akár a gyereknek szánt mesékben.

Nem tartozok az árulóknak revanssal,
Éjjel a végrehajtók előtt nem veszem körbe magam falakkal.
Gyilkos órákban, ide ne tévedjetek,
Hisz a becsületemért, jó magam és a családom nevében felelek.

Sajnáltassa magát, ahelyett, hogy helyre hozná amit tönkretett
Inkább könyebb neki más háta mögé bújni, főleg aki közvetett
Nem tud sirni, röstelni, vagy hibákat megbánni
Nehezebb lenne neki erre magát őszíntén elszánni.

Voltak borus percek, mikor leszált a csendes éj,
A múlt árnyai felszinre kerültek, mint a váratlan, de makacs szeszély.
Öccsétől búcsúzva, térdelve könyörgött,
Megtorlásra szomjazva, minden ép és szilárd falat ledöntött.

Senki sem figyelmeztette, mivé fog ezután válni,
Ha talán másképp döntött volna, nem kellett volna még több mély gödröt ásni.
Nem tehetett róla, hisz gyenge volt a józan ész,
Vérbe fagyva karjai, kettéhasítva az örökrész.

Holtak földjéhez, egy szál rózsával érkezett,
Testvérétől búcsúzva, egy dolgot tőle kérdezett.
Miért nem ő hagyta el, ezt a borzalmas életet,
Majd véresre szoritva a rózsát, úgy kapott vérszemet.

Kettémetszett alkony, árnyékba borulva
Ígéretett fogadott, megtorlatlanul okulva.
Játszótér ehhez képes, a bukott angyalok otthona.
Eljön az idő, kezdődik a gonoszok ostroma.

Henceghetel a szabadságoddal,
Nekem te csak kevesebb voltál egy gonddal
Bármennyire is vágytam arra hogy rács mögött lássalak,
A rossz szellemek, akkor is csak engem bántanak.

Nem érzem magamon azokat a súlyokat, melyeket rám helyeztél
Ameddig a föld alá nem kerülsz, addig sose feledjél
Rosszabb vagyok, bármelyik ellenfelednél.
A férgeket akkorra kiírtom, mire te temetnél.

Ezek a rossz szellemek, nem bennem élnek tovább
A keresztbe ért lánc, egyre csak mostohább.
Az ördögöt is elkaptam, hogy pokolra küldjelek
Amíg a pokol lángjai közt égsz, én addig nem csüggedek.

Sosem voltál méltó, hogy hű szolgám lehessél
Aljas áruló voltál, nem több egy szerepnél
Oly gyenge és gyáva leszel az én szememben,
Úgy a földbe tiporlak, hogy a kezed örökké remegjen.

Sosem volt ez személyes ügy, annál inkább kötelesség
Láncaimat feltépve, úgy lett ez becstelenség.
Önhatalmúlag rendelkezem pondró életed felett,
Hisz bármikor elvehetem azt, ameddig még lehet.

Leláncollak, kárhozatra ítélve kőböl vájt szíved,
Mindened megvolt, kívéve a erőteljes hited.
Nem tanultad meg, hogy kerülj engem te hítvány szörnyeteg,
Ebből kifolyólag, búcsúzom, mert most elveszem a te érdemtelen nyikhaj életed.

Ősznek pírja körös-körbe,
Eső lába lóg a földre.
Beleszürkült, a fény sápad,
Sáros úton tócsa árad.

Arany napnak bronz lett lelke,
A lombhullás megkövette.
Fürtökben lóg nyár melege,
Hordókba folyik dús leve.

Térdel a köd nyirkos reggel,
Ölelkezik hűvös csenddel.
Nyári emlék, fénylő paplan
Ott ázik most az avarban.

Lucskos napon a táj bágyad,
Rozsdásodva őszbe árad.
Csobban a csepp, szerte fröccsen
Karikázik víz tükrében.

Fakó fény ül háztetőkre,
Gyorsan hajlik nap az estbe.
Néma sóhaj múltba csorgó,
Emlék hívó a telt hordó.

Párás hajnal ködöt ringat,
Fázós szellő ágat ingat.
Dérpalástot sző a reggel,
Tó tükörbe dermed csenddel.

Az időt is szél kergeti,
Pókhálóját messze veti.
Mint a gyöngy lánc, lóg a fákon
Véget ért a nyári álom.

Horizonton körös körbe
Gomolyfelhők gyűlnek össze.
Kályha mellett nyárnak heve
Bele olvad a szívekbe.

Holdtalan éjszaka fekete az erdő,
Csendes folyó partján minden nesz most megnő.
Sustorog a nádas, mocorgó a cserjés,
Az érzelem játszik, óvatosság pengés.

Szemfüles, s az erős bátorságban bízik,
Cserkésző léptekkel önbizalma hízik.
Éhes gyomor oson pecsenyét remélve
Orra hegyén szimat, szellő az esélye.

Prédának figyelme hogyha el nem lankad,
Álcát kihasználva újabb napra virrad.
Szelíd teremtménynek az alvása éber,
Vadon világában ösztön szülte kényszer.

Holdtalan éjszaka fekete az erdő,
Vadásznak, prédának az esélye megnő...