Idő 
Értékelés 
Értékelés Mi a földi élet s minden ragyogványa r>Nélküled, oh boldog Szerelem érzése? r>Tenger, melyet ezer szélvész mérge hánya, r>Melynek meg nem szűnik háborgó küzdése. r>r>India kincsével légyen tömve tárod, r>S Caesar dicsősége ragyogjon fejeden: r>Mit ér? vágyásidnak végét nem találod, r>S nem lel szíved tárgyat, hol megelégedjen. r>r>De te, édes érzés, egek szent magzatja! r>Az emberi lelket bétöltöd egészen, r>Bájodnak ereje az égbe ragadja: r>S a halandó porból egy félisten lészen. r>r>Te a szerencsének játékát neveted, r>Mert hatalma néked semmit nem ád s nem árt; r>A nagyság álképét mint bábot elveted, r>S nem szab semmi földi erő néked határt. r>r>Mosolyogva rohansz te habnak és lángnak: r>Meg nem rémít ég, föld reád rohanása. r>Te a bús koporsót menyasszonyi ágynak r>Nézed, s elenyészik rettenetes váza. r>r>Te a szegénységnek mohos kalyibáját r>Márványpalotává tudod változtatni, r>S mezei gyümölccsel rakott asztalkáját r>A mennyei nektárillatban usztatni. r>r>Tegyen mást boldoggá a sors csalfa kénye: r>Nékem te légy dajkám s ápolóm, Szerelem! r>Zöld myrtuskoszorúd pályám szép reménye, r>S könnyel ázott kendőd légyen szemfödelem. r>
Szőke Ipoly kicsi barna lánya! r>Eszem azt a gyönyörű szemed. r>Megsebez, ha rám néz, s hogyha nem néz, r>A naptól rabol meg engemet. r>Jó, hogy arcodon, kis bájgödrében r>Játszni látok pajzán szellemet, r>Mely, ha sebzesz, írt önt a sebembe r>És mosolyg, ha kell, napom helyett. r>r>Szőke Ipoly kicsi barna lánya! r>Eszem azt a szós picinyke szád, r>Fáj, ha nem hallom csevegni, és fáj, r>Hogyha hallom, mert reményt nem ád. r>Jó, hogy a kebel két renge halma r>Hévvel hullámoz még akkor is, r>S hogyha nem szólsz, szólanak helyetted, r>Hogyha szólsz, mondják: a lány hamis. r>r>Szőke Ipoly kicsi barna lánya! r>Eszem azt a bűvös lelkedet. r>Hogyha távol vagy, vonzasz magadhoz, r>Ha közel vagy, űzesz engemet. r>Jó, hogy a világ végében is még r>Távol volnék, s visszavonzanál, r>Jó, hogy az Ipoly meg úgy kiáradt, r>Hogy nem férek hozzád, barna lány.r>
Furcsák és betegek, r>Kik sebeket vetnek egymásba, hogy r>Beboronálhassák. r>Télen tüzek - nyáron r>Források fakadnak ujjaikból. r>r>Fáradatlanul csak r>Az örök gyönyört szigonyozgatják, r>Jégtömböket olvaszt r>És szöllőhegyeket r>Szárít ki sivatag lehelletük. r>r>Kalászos szemükből r>Kiszédült az arcok meleg magva, r>Kihull az értelem r>Rossz vihederéből r>Bomlottpántú, meghasadt agyuknak. r>r>Összemart szájukra r>Még tétova mosolyt tetoválnak r>S csókjuk, ölelésük r>Zengő kerteken át r>Egy bibére lopja a szerelem. r>r>Míg a bolygó-bimbók r>Meg a virágok milliárdjai r>A fényt és virágport r>Frissen, egészséggel r>Minden társuknak széthajigálják.r>
Csak annyi, hogy a mozgás, ez a meleg olyan, r>mint egy asszony mozgása és melege. r>r>Nem mintha bármi kép volna a levegőben, r>nincs formának se kezdete se vége: r>r>üres. De bennünket egy asszony síma aranyban r>ruhája súrolásaival éget r>r>és a létezés szétbomlott bőségével, r>mely határozottabb önmagánál- r>r>mert az, amit ő, testtelen, r>a nyári mezők illatait viselve r>r>bevallja a szótlan, közönyös, a rejtve r>világos, egyetlen szerelmet.r>
A hatalmas szerelemnek r>Megemésztő tüze bánt. r>Te lehetsz írja sebemnek, r>Gyönyörű kis tulipánt! r>r>Szemeid szép ragyogása r>Eleven hajnali tűz, r>Ajakid harmatozása r>Sok ezer gondot elűz. r>r>Teljesítsd angyali szókkal, r>Szeretőd amire kért: r>Ezer ambrózia csókkal r>Fizetek válaszodért.
