Idő 
Értékelés 
Értékelés Milyen csend van ma...
Tűz ég a pusztában,
Bográcsoznak a cigányok.
Szorosan nyomában a hideg télnek,
Érezni a hidegét az őszi szélnek.
Melegedni vágyna már az ember.
Kerestem én a csendet.
De ki is zavarna minket?
Hiszen a cigány is ember.
Csend van,
Nem röppen fel madár,
A sivárság szegényen ül a tájra.
A közeli múlt véres emlékei.
Kihamvadt, ártatlan lelkek
Táncukat járják a tűz felett.
Az arcokon gond és mély félelem.
Fájó éjek átkai a múltnak
Visszhangzik a bánatos éjben.
Porba hullt múltunk gyásza,
Itt lebeg a putrik felett végleg.
2017. szeptember 2.
Tűz ég a pusztában,
Bográcsoznak a cigányok.
Szorosan nyomában a hideg télnek,
Érezni a hidegét az őszi szélnek.
Melegedni vágyna már az ember.
Kerestem én a csendet.
De ki is zavarna minket?
Hiszen a cigány is ember.
Csend van,
Nem röppen fel madár,
A sivárság szegényen ül a tájra.
A közeli múlt véres emlékei.
Kihamvadt, ártatlan lelkek
Táncukat járják a tűz felett.
Az arcokon gond és mély félelem.
Fájó éjek átkai a múltnak
Visszhangzik a bánatos éjben.
Porba hullt múltunk gyásza,
Itt lebeg a putrik felett végleg.
2017. szeptember 2.
Rian fejemben a fagyott sejttömeg.
A puszta szeretetből katasztrófa
Épül, véres agyam vár parancsszóra.
Analízál majd kételyt szór a löveg.
Eddig jó lélek hordozója voltam,
Mégis elönt a tengernyi aljasság.
Pillanat tört e reám, mint balgaság
Vagy a pillanatba magam tapostam?
Mérhetetlen gonosz, igazán emberi.
Mindig is ott volt a mezsgye, amin túl
Mindent mi vagyok a vágy felülmúl.
Zsigeri célomnak nem tiszták eszközei.
Kegyetlenül hasogatja lelkem a leány.
Igaz jót kerestem, szépet találtam.
Főbűnök táncolnak, én is beszálltam,
Egyik hívja másikat, nem nehéz talány.
Mivé lettem én? Bölcs vadállattá.
Mi voltam? Ember ki nem válhatott naggyá.
A puszta szeretetből katasztrófa
Épül, véres agyam vár parancsszóra.
Analízál majd kételyt szór a löveg.
Eddig jó lélek hordozója voltam,
Mégis elönt a tengernyi aljasság.
Pillanat tört e reám, mint balgaság
Vagy a pillanatba magam tapostam?
Mérhetetlen gonosz, igazán emberi.
Mindig is ott volt a mezsgye, amin túl
Mindent mi vagyok a vágy felülmúl.
Zsigeri célomnak nem tiszták eszközei.
Kegyetlenül hasogatja lelkem a leány.
Igaz jót kerestem, szépet találtam.
Főbűnök táncolnak, én is beszálltam,
Egyik hívja másikat, nem nehéz talány.
Mivé lettem én? Bölcs vadállattá.
Mi voltam? Ember ki nem válhatott naggyá.
Avagy stílus és megírás…(Kiegészítve senrjúval és Tankával)
A művelt világban az író kell, hogy tudjon írni!
Ha nem tud írni, csak kiad, azt, hogy lehet nevezni?
*
Az ékesszólás
Erény, a rossz stílus bűn!
Sokan vannak így.
*
A formátlan irodalom kialakulásának, eredetének,
Egyike, talán következménye, a protestáns cikkek, terjedése…
A stílus megvetése és az erkölcsösködő, álnok képmutatás
Bűn, és mert nincsen bölcselkedő mentség, irodalmi gorombáskodás…
Vannak embereknek a lelkében, stílustalan irodalom,
De nincs az országút árka mellett, hűs-kút- árnyék sokadalom.
Az írás nagyon más! Nem lehet megmintázni, vagy lefesteni,
Írni vagy beszélni annyi, mint szépségkép tehetséggel élni.
Írni nem tudó írók egyik mentegetőzése, a sokféle műfajok,
És azt hiszik, egyik műfajhoz illek, másikhoz nem, mert ezek a stílusok.
De a stílus hiánya, a hangnak a hiánya is,
És akkor a mű híján van már a megírásnak is.
Ember! Tedd csak föl a nagy kérdést magadnak!
Tulajdonképpen a stílek miben állnak?
Ha az öntudatlan erő csak fütyül a szabályokra,
A jelzők művészetére, ha ezt érzed bugyraidba,
És ráadásul nem használod írásjeleket,
Elveszted az érdemi-munka fejezeteket.
Az értelmi munka
És az írás munka,
Van, hogy kisiklik az öntudat hatalma alól!
Ha még időben feleszmélsz, még hozzá adhatól.
A stílus folyamatainak jó elemzése a benyomásnál kezdődnék…
Talán a már nagyon elvont, megfelelő és tiszta fogalommal végződnék.
Minden esetre a jó elvek, az eszme, lehet, mint érzéklet üledéke,
De a puszta eszméknek bolygó-árny-állapotnak nincs semmi érdekessége.
A szabatosság, néha a vonakodó képzelmek érdeme,
Az összhang bizony ritkább, döntőbb a qualitás a végére.
A szóképek, olvasottságból erednek, fölújíthatók, leírhatók!
Kellene még ehhez az a szó-lélektan, és az érzések… beírhatók.
Szókép-teremtő művészet része legyen az irodalmi műveltségnek,
Ennek benne kell lenni művekben, virága legyen az értelmi kertnek…
A tudok a szabadság alapelve, de nem alapja művészetnek,
Mert a tudat tévedhet, így mi is, ez gátja lehet értelmiségnek…
Az értelmi teremtődés, a képekkel dolgozó értelem fájától
Elválaszthatatlan, mint tudatalatti állapot gyakoriságától.
Még ide kell sorolni a tudás felfedezést,
Valamint a bölcselő és eszmei szerkesztést.
Dőreség: az, hogy az emlékezet mindig tudattalan!
Akkor, amikor előkerül, őkelme akaratlan?
*
Az emlékezet
Maga, tudatalatti!
Emlék raktárház…
*
A tehetség magában hord egy ösztönszerű erőt,
A tudattalanból működött, nem kimeríthetőt.
Persze van, hogy a tudatalatti túlárad, elnyeli tudatot,
És belülről azt diktálja nekünk, ami vonakodva íródott…
Ha egyszer sikerült megragadni a szóvirág lágyan zengő dallamát,
Akkor kompozíció kialakul a fejben, segítve csatlakozást…
Van, hogy biz' ki kell javítani az önkéntes fogalmazványt,
De van, ki nem meri, mert nem tudja az újra fogalmazást.
Az ihlet egy oly' állapot, mely jöhet a tudatalattiból,
Lehet bár második állapot… az észbeli gondolatokból.
Lehet nekikészülődés nélkül is dolgozni,
Valamit kényszerűen hajtva… elgondolkozni.
Érzéklet átalakulva lesz képzelet,
Uralkodás a tudatalatti felett!
Képzelet alakul át eszmévé,
És az fejlődik majd, valamivé…
Ez ölti megfelelő formát, ami nekünk a legjobbnak látszik,
Ehhez adjuk a szóemlékezetet, ami megírásra várszik.
*
Az észbeli és
Lelki folyamat vegyes.
Van szerepcsere!
*
A ráeszmélésnek és sőt, az akaratnak is van szerepe,
Az írás titokzatos-tünemény végső kifejlődésébe…
Képzelmek egyben nagyon érzékenyek...
Kell, agyunkban tartalékok legyenek…
Ők gazdagon érzékelő egyedek.
Vannak gondolatok, miket nem vesz észre a vágyó lelkünk,
Pedig, érzékeny megújító képességgel rendelkezünk!
Vannak benyomások, amikkel nem tudjuk, hogy mit kezdhetünk.
Írhat az ember, akár főleg általánosságról,
Ha egyszerre szólnak nyíltságról, titokzatosságról...
A szók, mik titkos jelek, titkos jegyek valójából.
Minden titkos jegy magában hordozza már magát a megfejtést,
De ettől még nehéz megérteni az írást, mint rejtvényezést.
A nyelv mindenestől.... nagy ámító tényező,
Ami a gondolatokból visszaverődő.
Az általunk festett képek, nem láthatók, csak a volt beszédekből,
A beszédek meg nem hallhatók, csak elmúlt visszaverődésekből…
*
Képfestés nehéz
Munka, sőt már művészet!
Láttatás csoda.
*
A vers az a vers,
Próza tördelve nem az!
Áltatod magad.
Olvasód, csak jót akar!
Tárd elé nagyon hamar!
*
Írni művészet,
Gondolatleírás nem!
Író dolgozzon.
Poéta feladata,
Hogy szóképét láttassa.
*
Olvasó-igény,
Hogy művet kapjon kézhez!
Káros… förmedvény!
*
Az írás mestersége, maga a mesterség!
Sokan írnak, de a papír és toll nem elég…
Írj úgy, hogy tartsad be az összes szabályokat,
Használj írásjelet, írj rímelő sorokat!
Ne légy öncélú, mindig az olvasódnak írj,
Hogy lelke, olvasáskor feszüljön, mint az íj…
Vecsés, 2015. november 15. – Kustra Ferenc
R. GOURMONT „Tanulmányok” c. műve alapján. Világirodalom kiadása: 1931.
A művelt világban az író kell, hogy tudjon írni!
Ha nem tud írni, csak kiad, azt, hogy lehet nevezni?
*
Az ékesszólás
Erény, a rossz stílus bűn!
Sokan vannak így.
*
A formátlan irodalom kialakulásának, eredetének,
Egyike, talán következménye, a protestáns cikkek, terjedése…
A stílus megvetése és az erkölcsösködő, álnok képmutatás
Bűn, és mert nincsen bölcselkedő mentség, irodalmi gorombáskodás…
Vannak embereknek a lelkében, stílustalan irodalom,
De nincs az országút árka mellett, hűs-kút- árnyék sokadalom.
Az írás nagyon más! Nem lehet megmintázni, vagy lefesteni,
Írni vagy beszélni annyi, mint szépségkép tehetséggel élni.
Írni nem tudó írók egyik mentegetőzése, a sokféle műfajok,
És azt hiszik, egyik műfajhoz illek, másikhoz nem, mert ezek a stílusok.
De a stílus hiánya, a hangnak a hiánya is,
És akkor a mű híján van már a megírásnak is.
Ember! Tedd csak föl a nagy kérdést magadnak!
Tulajdonképpen a stílek miben állnak?
Ha az öntudatlan erő csak fütyül a szabályokra,
A jelzők művészetére, ha ezt érzed bugyraidba,
És ráadásul nem használod írásjeleket,
Elveszted az érdemi-munka fejezeteket.
Az értelmi munka
És az írás munka,
Van, hogy kisiklik az öntudat hatalma alól!
Ha még időben feleszmélsz, még hozzá adhatól.
A stílus folyamatainak jó elemzése a benyomásnál kezdődnék…
Talán a már nagyon elvont, megfelelő és tiszta fogalommal végződnék.
Minden esetre a jó elvek, az eszme, lehet, mint érzéklet üledéke,
De a puszta eszméknek bolygó-árny-állapotnak nincs semmi érdekessége.
A szabatosság, néha a vonakodó képzelmek érdeme,
Az összhang bizony ritkább, döntőbb a qualitás a végére.
A szóképek, olvasottságból erednek, fölújíthatók, leírhatók!
Kellene még ehhez az a szó-lélektan, és az érzések… beírhatók.
Szókép-teremtő művészet része legyen az irodalmi műveltségnek,
Ennek benne kell lenni művekben, virága legyen az értelmi kertnek…
A tudok a szabadság alapelve, de nem alapja művészetnek,
Mert a tudat tévedhet, így mi is, ez gátja lehet értelmiségnek…
Az értelmi teremtődés, a képekkel dolgozó értelem fájától
Elválaszthatatlan, mint tudatalatti állapot gyakoriságától.
Még ide kell sorolni a tudás felfedezést,
Valamint a bölcselő és eszmei szerkesztést.
Dőreség: az, hogy az emlékezet mindig tudattalan!
Akkor, amikor előkerül, őkelme akaratlan?
*
Az emlékezet
Maga, tudatalatti!
Emlék raktárház…
*
A tehetség magában hord egy ösztönszerű erőt,
A tudattalanból működött, nem kimeríthetőt.
Persze van, hogy a tudatalatti túlárad, elnyeli tudatot,
És belülről azt diktálja nekünk, ami vonakodva íródott…
Ha egyszer sikerült megragadni a szóvirág lágyan zengő dallamát,
Akkor kompozíció kialakul a fejben, segítve csatlakozást…
Van, hogy biz' ki kell javítani az önkéntes fogalmazványt,
De van, ki nem meri, mert nem tudja az újra fogalmazást.
Az ihlet egy oly' állapot, mely jöhet a tudatalattiból,
Lehet bár második állapot… az észbeli gondolatokból.
Lehet nekikészülődés nélkül is dolgozni,
Valamit kényszerűen hajtva… elgondolkozni.
Érzéklet átalakulva lesz képzelet,
Uralkodás a tudatalatti felett!
Képzelet alakul át eszmévé,
És az fejlődik majd, valamivé…
Ez ölti megfelelő formát, ami nekünk a legjobbnak látszik,
Ehhez adjuk a szóemlékezetet, ami megírásra várszik.
*
Az észbeli és
Lelki folyamat vegyes.
Van szerepcsere!
*
A ráeszmélésnek és sőt, az akaratnak is van szerepe,
Az írás titokzatos-tünemény végső kifejlődésébe…
Képzelmek egyben nagyon érzékenyek...
Kell, agyunkban tartalékok legyenek…
Ők gazdagon érzékelő egyedek.
Vannak gondolatok, miket nem vesz észre a vágyó lelkünk,
Pedig, érzékeny megújító képességgel rendelkezünk!
Vannak benyomások, amikkel nem tudjuk, hogy mit kezdhetünk.
Írhat az ember, akár főleg általánosságról,
Ha egyszerre szólnak nyíltságról, titokzatosságról...
A szók, mik titkos jelek, titkos jegyek valójából.
Minden titkos jegy magában hordozza már magát a megfejtést,
De ettől még nehéz megérteni az írást, mint rejtvényezést.
A nyelv mindenestől.... nagy ámító tényező,
Ami a gondolatokból visszaverődő.
Az általunk festett képek, nem láthatók, csak a volt beszédekből,
A beszédek meg nem hallhatók, csak elmúlt visszaverődésekből…
*
Képfestés nehéz
Munka, sőt már művészet!
Láttatás csoda.
*
A vers az a vers,
Próza tördelve nem az!
Áltatod magad.
Olvasód, csak jót akar!
Tárd elé nagyon hamar!
*
Írni művészet,
Gondolatleírás nem!
Író dolgozzon.
Poéta feladata,
Hogy szóképét láttassa.
*
Olvasó-igény,
Hogy művet kapjon kézhez!
Káros… förmedvény!
*
Az írás mestersége, maga a mesterség!
Sokan írnak, de a papír és toll nem elég…
Írj úgy, hogy tartsad be az összes szabályokat,
Használj írásjelet, írj rímelő sorokat!
Ne légy öncélú, mindig az olvasódnak írj,
Hogy lelke, olvasáskor feszüljön, mint az íj…
Vecsés, 2015. november 15. – Kustra Ferenc
R. GOURMONT „Tanulmányok” c. műve alapján. Világirodalom kiadása: 1931.
Elment felettem az idő, annyira, hogy elmúlt az élet,
Életemben én voltam a pech-király… ember így mivé lett?
Elment felettem az idő, annyira, hogy elmúlt az élet.
Magányosan, -toporogva- ácsorgok a létvonatom üres peronján,
A vonatom műhelybe ment, mert jött a nyár és javítani kell ablakán…
Magányosan, -toporogva- ácsorgok a létvonatom üres peronján.
Hol toporogva ácsorgok, hol ácsorogva toporgok,
De az idő megy felettem, majd eltűnik, mint vakondok.
Közben néztem, ahogyan egy csapzott tollú vén lúd az út mentén
Tépdeste a parajt: valahonnan kiszabadult, jól elszökvén.
*
(sedoka)
Nagyon mennék már
Tovább, itt nincs mit várni.
Más tájat kéne látni.
Úgy indulnék már,
Jaj, nagyon unom peront.
Bízok, várnak még újak…
*
(10 szavas)
Vágyom, még zakatoljon vonatom,
Közben nem öl meg az unalom?
Látok egy nagy csapat kóbor kutyát,
Peronomhoz jönnek a nemjóját!
Talán, nem bántanak, az áldóját…
Az életvonatom nem hagyhat itt a pusztai magányban,
Lehet, hogy máshol már várnak rám, zsenge szerelmi ruhában…
Ki tudja, még mit fogok látni még az életvonatomból?
Némi jó, ha rám akaszkodna, kiragadna unalomból.
Most itt nagyon rákattantam, hogy valaki szerelem-ruhában meg én?
Hah! Micsoda párosítás lenne… mit kezdenék vele a sor végén?
Egy életvonaton osztozok én, önmagammal,
Bővítés itt nincs és nem is lesz, lét nem magasztal...
Egy életvonaton osztozok én, önmagammal.
*
(HIAQ)
Ez cudarul cuki
Kilátás, szerelem vagy más…
Rafinált a jövő.
*
Öregek mondták, hogy örüljön az öreg,
Hogy még lyuk van a fenekén és még meleg…
Vecsés, 2018. március 22. – Kustra Ferenc
Életemben én voltam a pech-király… ember így mivé lett?
Elment felettem az idő, annyira, hogy elmúlt az élet.
Magányosan, -toporogva- ácsorgok a létvonatom üres peronján,
A vonatom műhelybe ment, mert jött a nyár és javítani kell ablakán…
Magányosan, -toporogva- ácsorgok a létvonatom üres peronján.
Hol toporogva ácsorgok, hol ácsorogva toporgok,
De az idő megy felettem, majd eltűnik, mint vakondok.
Közben néztem, ahogyan egy csapzott tollú vén lúd az út mentén
Tépdeste a parajt: valahonnan kiszabadult, jól elszökvén.
*
(sedoka)
Nagyon mennék már
Tovább, itt nincs mit várni.
Más tájat kéne látni.
Úgy indulnék már,
Jaj, nagyon unom peront.
Bízok, várnak még újak…
*
(10 szavas)
Vágyom, még zakatoljon vonatom,
Közben nem öl meg az unalom?
Látok egy nagy csapat kóbor kutyát,
Peronomhoz jönnek a nemjóját!
Talán, nem bántanak, az áldóját…
Az életvonatom nem hagyhat itt a pusztai magányban,
Lehet, hogy máshol már várnak rám, zsenge szerelmi ruhában…
Ki tudja, még mit fogok látni még az életvonatomból?
Némi jó, ha rám akaszkodna, kiragadna unalomból.
Most itt nagyon rákattantam, hogy valaki szerelem-ruhában meg én?
Hah! Micsoda párosítás lenne… mit kezdenék vele a sor végén?
Egy életvonaton osztozok én, önmagammal,
Bővítés itt nincs és nem is lesz, lét nem magasztal...
Egy életvonaton osztozok én, önmagammal.
*
(HIAQ)
Ez cudarul cuki
Kilátás, szerelem vagy más…
Rafinált a jövő.
*
Öregek mondták, hogy örüljön az öreg,
Hogy még lyuk van a fenekén és még meleg…
Vecsés, 2018. március 22. – Kustra Ferenc
A monumentális homoksivatagról? monumentális haiku és senrjú csokorban
Homoksivatag,
Éhség, aszály és halál.
Félelem éled.
*
Itt kirándulni?
Ez nagy tévedés lehet.
Utolsó lehet?
*
Téves felmérés.
Nem turista útvonal.
Lassú, kínos vég?
*
Itt nincs nagymenő.
Túlélők, temetettek.
Nyertesek: haza!
*
Sivatag. Homok.
Üst nincs. Purgatórium.
Ez kegyelmetlen!
*
Sivatag maga
A perzselő pusztaság.
Élő pokol vár.
*
Ott kirándulni
Víz és élelem nélkül?
Ez vég kezdete.
*
A homoktenger
Hullámzó! Éles árnyék.
Dűnék és völgyek.
*
Végtelen bucka,
Tenger, perzselő hőség.
Félelem támad.
*
Délben a hőség
Izzik! Halálos, szép táj.
Szomjhalál kerget.
*
Szolgáljanak a
Lábaink minden úton.
Veszély ne legyen.
*
Rémülethelyzet!
Skorpiók is elbújnak.
Árnyék itt nincsen.
*
Forróság ölel,
Utolsó csókot adja?
Nedvet mind kiszív.
*
Sivatag; égő,
Tűzköpő földi pokol.
Nincs feloldozás!
*
Leszálló sugár
A napból kegyelmet hoz.
A létvánszorgás!
*
Térd rogyadozik.
Agy olvad, már nem tiszta.
Felfogni nehéz.
*
A legnyomasztóbb
Félelem, a pusztulás.
Víz, élelem, hő!
*
Egy kis kavicsot
Szopogatni, legyen nyál.
Vég ólálkodik.
*
Minden perzselő!
Pánikvágy, menekülés!
Ezt leküzdeni.
*
Ahogy süt a nap
A senki földje fölött?
Árnyék: ötven fok!
*
A láb feldagad.
Eső tán csak lélekben.
Mosoly: halálarc?
*
Hideg csillagok,
Éjjeli hűvös menet.
Mély alvás úgysincs.
*
Nappalok heve.
Éj, dermesztő hidege.
Sötét vacogás.
*
A kétely magja
Is felüti a fejét.
Homok és homok?
*
Szikrázik a csönd,
Meleg szellő sem rezdül.
Finom por? lebeg.
*
Cserepes ajak,
Gyulladt és vörös szemhéj.
Napfény belemar.
*
Élet jele is
Elbújik, tikkadt világ!
Néha egy kígyó.
*
Csak homokszemcsék.
Sivatagi nap perzsel.
Élve aszalás.
*
Itt semmi sincsen,
Több napi járásra sem.
Homok folyamok.
*
Még menetelés.
Isten tudja, mi jön még.
Ima itt segít?
*
Elkeseredett
Lépdelés semmi felé.
Végtelen órák.
*
Az ingerültség
Térdre löki a vándort.
Térdre, imához!
*
Erőt bénító
Napsütés. Forr a homok!
Ez szimfónia?
*
Halál az intő!
Ujjai fölmerednek!
Még nincs itt idő?
*
Hőség szipolyoz,
Erőt, agyat és lelket.
Testet aszalja.
*
Elcsigázottság,
Ideg gátolja alvást.
Kimerülés jő.
*
Abroncs szorítja
Koponyát, mint hordó bort.
Porcika sajog.
*
Tűző napsugár.
Rendezetlen gondolat.
Hő-tőr döfése.
*
A lábduzzadás
Lett az első biztos jel.
Halál hírnöke.
*
Fejet szaggatja
Hőség, lelket letipor.
Banánérlelő.
*
Sült kígyószelet.
Nyúzva, sütve megmentőnk.
Kígyóvadász él!
*
Utolsó órán
Hálás lennék életért.
Tisztán csengene.
*
Utolsó percen
Lélek csendje kongana?
Szél üzenete?
*
Nincs víz, csak megyünk.
Állat és élelem nincs.
Megúszni? Csoda?
*
Homokviharban
Nem voltunk, az elkerült.
Homoklélegzés.
*
Merengő homok.
Dombok folyvást mozognak.
Süketítő csönd!
*
Az éjjel hideg,
Fáradtság, idegesség.
Éhség mar lelket.
*
Hamis hajnali
Derengés, rettegtető.
Tán utolsó nap?
*
A reggeli nap
Oszlatja a hideget.
Ekkor jótékony.
*
Itt nincs olyan,
Hogy megadjuk magunkat!
Az a vég vége!
*
Elöl valami lesz?
Lesz a homokon kívül?
Út vége lesz-e?
*
Folt, formát ölthet,
Remény bizonyosság lesz.
Fák, víz, oázis!
*
A csodás, hűs víz
Hívogatón csillogott.
Életfolyadék.
*
Fekve szürcsöltük,
Lefetyeltük, mint állat.
Elsősegélyhely!
*
Négy és félnapi
Küzdelem, keservmenet.
Szerencsemenet!
*
A csend muzsikál!
Kivágja a magas c ?t.
Létünk, vég nélkül?
*
Ezt a kalandot
Túlélni? Úr kegyelme!
Az élmény örök.
Vecsés, 2014. augusztus 8. ? Kustra Ferenc ?íródott: megtörtént esetről írt kalandregény alapján? A Gulágról gyalog menekültek a rabok, 5000 km ?t, Indiába.
Homoksivatag,
Éhség, aszály és halál.
Félelem éled.
*
Itt kirándulni?
Ez nagy tévedés lehet.
Utolsó lehet?
*
Téves felmérés.
Nem turista útvonal.
Lassú, kínos vég?
*
Itt nincs nagymenő.
Túlélők, temetettek.
Nyertesek: haza!
*
Sivatag. Homok.
Üst nincs. Purgatórium.
Ez kegyelmetlen!
*
Sivatag maga
A perzselő pusztaság.
Élő pokol vár.
*
Ott kirándulni
Víz és élelem nélkül?
Ez vég kezdete.
*
A homoktenger
Hullámzó! Éles árnyék.
Dűnék és völgyek.
*
Végtelen bucka,
Tenger, perzselő hőség.
Félelem támad.
*
Délben a hőség
Izzik! Halálos, szép táj.
Szomjhalál kerget.
*
Szolgáljanak a
Lábaink minden úton.
Veszély ne legyen.
*
Rémülethelyzet!
Skorpiók is elbújnak.
Árnyék itt nincsen.
*
Forróság ölel,
Utolsó csókot adja?
Nedvet mind kiszív.
*
Sivatag; égő,
Tűzköpő földi pokol.
Nincs feloldozás!
*
Leszálló sugár
A napból kegyelmet hoz.
A létvánszorgás!
*
Térd rogyadozik.
Agy olvad, már nem tiszta.
Felfogni nehéz.
*
A legnyomasztóbb
Félelem, a pusztulás.
Víz, élelem, hő!
*
Egy kis kavicsot
Szopogatni, legyen nyál.
Vég ólálkodik.
*
Minden perzselő!
Pánikvágy, menekülés!
Ezt leküzdeni.
*
Ahogy süt a nap
A senki földje fölött?
Árnyék: ötven fok!
*
A láb feldagad.
Eső tán csak lélekben.
Mosoly: halálarc?
*
Hideg csillagok,
Éjjeli hűvös menet.
Mély alvás úgysincs.
*
Nappalok heve.
Éj, dermesztő hidege.
Sötét vacogás.
*
A kétely magja
Is felüti a fejét.
Homok és homok?
*
Szikrázik a csönd,
Meleg szellő sem rezdül.
Finom por? lebeg.
*
Cserepes ajak,
Gyulladt és vörös szemhéj.
Napfény belemar.
*
Élet jele is
Elbújik, tikkadt világ!
Néha egy kígyó.
*
Csak homokszemcsék.
Sivatagi nap perzsel.
Élve aszalás.
*
Itt semmi sincsen,
Több napi járásra sem.
Homok folyamok.
*
Még menetelés.
Isten tudja, mi jön még.
Ima itt segít?
*
Elkeseredett
Lépdelés semmi felé.
Végtelen órák.
*
Az ingerültség
Térdre löki a vándort.
Térdre, imához!
*
Erőt bénító
Napsütés. Forr a homok!
Ez szimfónia?
*
Halál az intő!
Ujjai fölmerednek!
Még nincs itt idő?
*
Hőség szipolyoz,
Erőt, agyat és lelket.
Testet aszalja.
*
Elcsigázottság,
Ideg gátolja alvást.
Kimerülés jő.
*
Abroncs szorítja
Koponyát, mint hordó bort.
Porcika sajog.
*
Tűző napsugár.
Rendezetlen gondolat.
Hő-tőr döfése.
*
A lábduzzadás
Lett az első biztos jel.
Halál hírnöke.
*
Fejet szaggatja
Hőség, lelket letipor.
Banánérlelő.
*
Sült kígyószelet.
Nyúzva, sütve megmentőnk.
Kígyóvadász él!
*
Utolsó órán
Hálás lennék életért.
Tisztán csengene.
*
Utolsó percen
Lélek csendje kongana?
Szél üzenete?
*
Nincs víz, csak megyünk.
Állat és élelem nincs.
Megúszni? Csoda?
*
Homokviharban
Nem voltunk, az elkerült.
Homoklélegzés.
*
Merengő homok.
Dombok folyvást mozognak.
Süketítő csönd!
*
Az éjjel hideg,
Fáradtság, idegesség.
Éhség mar lelket.
*
Hamis hajnali
Derengés, rettegtető.
Tán utolsó nap?
*
A reggeli nap
Oszlatja a hideget.
Ekkor jótékony.
*
Itt nincs olyan,
Hogy megadjuk magunkat!
Az a vég vége!
*
Elöl valami lesz?
Lesz a homokon kívül?
Út vége lesz-e?
*
Folt, formát ölthet,
Remény bizonyosság lesz.
Fák, víz, oázis!
*
A csodás, hűs víz
Hívogatón csillogott.
Életfolyadék.
*
Fekve szürcsöltük,
Lefetyeltük, mint állat.
Elsősegélyhely!
*
Négy és félnapi
Küzdelem, keservmenet.
Szerencsemenet!
*
A csend muzsikál!
Kivágja a magas c ?t.
Létünk, vég nélkül?
*
Ezt a kalandot
Túlélni? Úr kegyelme!
Az élmény örök.
Vecsés, 2014. augusztus 8. ? Kustra Ferenc ?íródott: megtörtént esetről írt kalandregény alapján? A Gulágról gyalog menekültek a rabok, 5000 km ?t, Indiába.
