Nyakunkon a tél elő?

Én már látom a téli hideg, loholva közeledik,
Még talán messze van? tudjuk, ő soha nem késik.
A kergetőző szél előrejött, tőlünk nem idegenkedik!

Tél
Közeleg, fagyos a szél,
Az ősz is
Lassan útra kél.
*

Lesz itt még, hogy égben, erdőben, süvítve bőg az orkán,
Ellapátolhatatlan hó-hegyeket épít nekünk a pusztán,
Ekkor csak imádkozhatunk? leszünk tavasszal megtisztulván?

Hó!
Kicsiknek öröm! Hahó!
Felnőttnek
Nem kedvre való...
*

Ha megjön a jeges idő, majd öleljük a fákat, egymást, mint lombozat,
Közben bent várjuk a tavaszt, fenntartjuk a vágyat.
De még jobban várjuk a távoli? alkonyi sétákat.

Tél
Is elmúlik... a cél
Túlélni.
Hoz tavaszt a szél...?
*

Vecsés, 2018. január 12. ? Szabadka, 2018. október 16. ? Kustra Ferenc ? a bokorrímes versszakokat én írtam. A kínai versformát; Shiliuziling 1, 7, 3, 5 Rímképlet = aaxa ? szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A vers cím: Közel jár a tél

Az óceánt is elérte a bíbor naplemente,
A Nap fölöttébb alacsony járt, ez este-lemente.
Szivárványként verődtek vissza a vízfelszínről.
Biztosan, olajfolt került oda... vízfelszínről.

(3 soros zárt-tükrös)
Lassan ereszkedett le a nyárias este,
Remény volt? nem múlik el, szép az este csendje?
Lassan ereszkedett le a nyárias este,

A móló végében még ücsörögtek horgászok,
Akik a mai, esti vacsorára vadászók.
Néha egy-egy hullám, partütközésnél valahogy tarajos lett
És a hófehér habok beborították hullámfelületet.

A mólon, még esti sétálók is voltak,
Akik sokan, átszellemült arccal voltak...
Neki a móló egy száraz ösvény volt a vízbe,
Ami értük nyúlik be a sötét tengervízbe.

Erősen kezdett formát ölteni az éj, nap ment lefele,
A sétálók araszolva indultak a szárazföld fele.
A horgászok is pakoltak és mentek, indultak kifele.

Mire szárazföldet fogtak, konkrét formát öltött, rájuk-lezuhant éj,
A tenger eltűnt a sötétbe, minden összefolyt, maradt hullámtaréj...
A víz tovább hullámzott, de azután a taraj már nem látszott,
A Hold valamerre elkóválygott, a sok csillag sziporkázott.
A halk hullámverés jelezte a víz mérhetetlen pusztaságát,
Móló meg csak állt tovább, és benne lét, algákban élte világát.

(Anaforás, önrímes, 3 soros zárt-tükrös)
A parton nem messze kellemetes kis utcák voltak, szép sorjában
Az utat gesztenyefák szegélyezték, akkurátusan, sorjában.
A parton nem messze kellemetes kis utcák voltak, szép sorjában

Itt estefelé kevés volt a közterületi mozgás,
Emberek otthon gyakorolták, mi az, az odaadás?
Itt estefelé kevés volt a közterületi mozgás,

Esteileg már olyan a naplemente,
Mintha lagziban sietős vendég lenne?
A nap már szedi a sátorfáját és a lábait,
Már nem is nézi a nappal és éjjel arányait...

A környezet először sötétedéssel kezdte,
Majd átváltott a kellőn sötétes acélkékre.
Utána meg sebesen átment? sűrű sötétbe

Nem messze volt a hajógyár, a csillagok fényében még kicsit látszott,
A sójában álló, építés alatt álló hajótest, volt irányzott.

Lassan, mér ez is bekebelezte a mindenfelé elsunnyogó éjt,
Aztán már ez sem látszott, de a nagy hajótest, visszaverte habtaréjt.
Kitakarta a sziporkázó égi-lámpás csillag-világot.
De sziluettje látszott, erősítette képzeletvilágot.

Aztán a sólya is vak-végtelen sötétbe burkolózott?
Reggelig már a csönd volt az úr, csak ő volt ki, hallgatózott.

Vecsés, 2019. február 13. ? Kustra Ferenc

Tollund férfi, ki voltál te?
Mocsarak mélyébe temetve
Ősi fának a tövében
Elkorhadva, elfeledve
A fekete föld alatt
Szádban nehéz gyökerekkel,
Sosem szabadulsz.
Hogy haltál meg
Nyakadon hurok, mi a bűnöd?
Miért köt örökké testedhez?
Dermedt könnycsepped hallgat
A kietlen pusztában

Szemembe tüzet gyújt
Könnyet gyűjt magányod.

Tollund férfi, ki voltál te?
A sarkcsillag fénylik hidegen
A néma fekete égen
Üres fekete szemedbe
Boríts be földdel, fekete földdel
A fekete Hold fénye marjon
S fekete víz hordja szét könnyeidet
Fekete tengerekbe.

A kezdet
/ Bibliai történetek versben /

A világot a jó Isten
Hat nap alatt teremtette.
Megáldotta hetediken,
E napot meg is szentelte.

'Legyen világosság' - mondta,
Lett világosság nappala,
Majd sötétség - az éjszaka,
Így szólt Isten akarata.

Teremtett földet és eget,
De a nagy pusztaság fölött
Az Úr szent Lelke lebegett,
Lett szárazföld és tengerek.

Teljes sötétség ne legyen,
Hold ezüst fénye megjelent,
Izzó százszorszép csillagok
Ragyogtak fel az égbolton.

Éltető földön hajtottak
Zöldellő bokrok, pázsitok,
Édes gyümölcsöt termő fák,
Mezőkön színes virágok.

Életet lehelt vizekbe,
Szárazföldre, levegőbe,
Fajok szerint kelt életre
Állatok csodás élete.

Szaporodtak, sokasodtak,
Nyüzsögtek az élőlények,
Madarak sokszínűsége
Repdesett földön és égen.

Napkeleten, Édenkertben,
Paradicsomi létben
Ádámmal és Évával
Kezdődött az emberélet.

Az Atya megparancsolta:
Népesítsék be a Földet,
Tiétek fáknak gyümölcse,
A tudás fáját kivéve.

Uraljátok állatokat,
Hódítsátok ég madarát,
Tengerekben élő halat,
A kígyótól óvd magadat.

Éva szóra nem hallgatott,
Kíváncsi hiúságára
A kígyó okosan hatott,
Tiltott gyümölcsből harapott.

Ebből Ádámnak is adott,
Engedetlenségük zsoldja
Fájdalom és test halála,
Kiűzetés e világba.

Ember, ki a földön élsz,
Vajon mit remélsz?
Az Univerzum nélkül,
Életed pusztán mit ér?
Tudod - e mi történik holnap,
Vagy az élet hány földi nap?
Nem, semmit sem tudsz!
Évekre tervezel,
Elfelejtesz örülni annak, hogy létezel!
Rágódsz a múlton, s közben a jövőt építed.
Állj meg hát egy percre,
Élj és nézd a jelened!
A pillanat múlandó, múlt lesz belőle.
Sajnálod majd, hogy nem épültél belőle!
Míg az egód szemed elől mindent eltakar,
Az Univerzum téged megtisztult lélekkel akar!
Gyürkőzz neki, hogy múltad miatt vezekelj,
Ne bánts senkit, sorsodról csak te tehetel ?!
Tanulj meg mindenkit szeretni, elengedni és feledni,
Életed vezetőjéül a jó Istent elfogadni!
Hited megtart majd e göröngyös úton,
Hagyd, kézen fogva vezetnek a felvállalt utadon!
S, ha majd végcélodhoz érkezel,
Meggyötört lelkeddel,
A tisztulásért hálával emlékezel!