Furcsa érzés, nem kellemes
rosszabb, mint egy hideg leves
hajam zsíros,kedvem nincsen
egybe állt az összes tincsem.
megoldás az van rá tudom
de az utolsókat rugom
hajat mosni kéne talán
valószínű...inkább cián!
nem ismer rám senki sem
máshogy látom életem
depresszió ajtómban áll
ennél rosszabb nincs is talán.
sapkát húzok,rejtegetem
zsíros hajam már védjegyem
unszolnak a szeretteim
gondoljam át jól tetteim.
nem érzem,hogy ember vagyok
hajam az már rég nem ragyog
maximum a zsírtól fénylik
hajmosásom már igénylik.
van egy jó pont: kiemelem
buszon akad ülőhelyem.
elkerül az emberiség
jaj,de kínos!ebből elég!!
többé mostmár el nem bújok
Head and shoulders után nyúlok
minden erőm összeszedem
hajról a zsírt eltüntetem.
el sem telt tán félóra
könnyebb lettem kilóra.
hat tonna zsír viszlát!bye bye!
rejtegetni valóm nincs már.
utcára már vígan lépek
nem zavar ha engem néznek
újjá születtem most szinte
mostmár olyan vagyok,mint te!
rosszabb, mint egy hideg leves
hajam zsíros,kedvem nincsen
egybe állt az összes tincsem.
megoldás az van rá tudom
de az utolsókat rugom
hajat mosni kéne talán
valószínű...inkább cián!
nem ismer rám senki sem
máshogy látom életem
depresszió ajtómban áll
ennél rosszabb nincs is talán.
sapkát húzok,rejtegetem
zsíros hajam már védjegyem
unszolnak a szeretteim
gondoljam át jól tetteim.
nem érzem,hogy ember vagyok
hajam az már rég nem ragyog
maximum a zsírtól fénylik
hajmosásom már igénylik.
van egy jó pont: kiemelem
buszon akad ülőhelyem.
elkerül az emberiség
jaj,de kínos!ebből elég!!
többé mostmár el nem bújok
Head and shoulders után nyúlok
minden erőm összeszedem
hajról a zsírt eltüntetem.
el sem telt tán félóra
könnyebb lettem kilóra.
hat tonna zsír viszlát!bye bye!
rejtegetni valóm nincs már.
utcára már vígan lépek
nem zavar ha engem néznek
újjá születtem most szinte
mostmár olyan vagyok,mint te!
Tudnál e szeretni engem
amikor senki sem szeret?
Tudnál e őrizni engem
akár egy apró gyöngyszemet?
Tudnál e szeretni engem,
ha már az arcom megfakult,
tudnál e szeretni úgy is
ha hajamra hó és dér lapul?
Tudnál e szeretni engem
ha neked adnám a szívemet?
Borongós,hűvös téli estén
melengetve a lelkemet?
Ha csönd kell, én leszek a csönded!
Ha magány,én magányod leszek,
csak messziről szeretlek némán,
de ha kell, melletted leszek!
Ma minden sötét és homályos,
nem tudod lesz e még remény,
szívedbe orvul belegázolt
tébolyult,csalóka remény.
Ma még mindenki földbe gázol
arcodba port is hint a szél,
süvítő hideggel hozva
csikorgó téli hóesést.
De holnapra enyhül a tél is,
Erős vagy,bátor,talpra állsz!
Bármi lesz,nem törnek össze!
Csak te számítasz,semmi más!
Ne hagyd hogy csalfa vak reménnyel
ámítva földre rántsanak,
ne hagyd hogy kóbor délibábbal
elvakítsák az arcodat!
Ne kímélj,ne szánj meg senkit!
Téged sem sajnál senki sem!
Légy erős!Ne hagyd hogy győzzön!
Nem érdemli meg senki sem!
Te sem vagy rossz,csak porba zúztak!
Ne hagyd hogy ott is hagyjanak!
Mit kifőztek,rájuk öntsd vissza!
Ne légy helyettük áldozat!
Mikor kis száját formálgatva
először mondja ki:mama,
arcod ujjával megsimítva
az lesz a legnagyobb csoda.
Mikor arcodon végigszántva
apró kis puszit hintve szét,
csöpp kis szájával megérintve
lelkedbe vigaszt szórva szét.
Nem bánod mi volt már tegnap,
új erőt csöpögtet beléd,
csöppnyi lényével azt sugallva
Ne add fel!Mindig van remény!
Éltem billenő penge, porhanyó.
Lelkem mint odvas, korhadó
fának bele.
Próbáltam tartalmat tölteni bele.
Kukachadak dagonyázó testén
átbotorkálva, átesvén
sárban kúsztam, végtelen.
Így indult az életem.
Fájdogált a levegő, hasított
az elme, Földön
tartott az anyagmegmaradás elve.
Csúsztam, másztam, keltem én,
s kapartam a létcsövet,
mivel lógtam anyám köldökén.
Ittam, ettem, mint más ki él,
s volt a léthez kedvem,
mert volt kiért. De...
a lélekfolyam sodrás
tengeremhez kiér,
megszűnök, s ab ovo
éltem a semmiért.
Lelkem mint odvas, korhadó
fának bele.
Próbáltam tartalmat tölteni bele.
Kukachadak dagonyázó testén
átbotorkálva, átesvén
sárban kúsztam, végtelen.
Így indult az életem.
Fájdogált a levegő, hasított
az elme, Földön
tartott az anyagmegmaradás elve.
Csúsztam, másztam, keltem én,
s kapartam a létcsövet,
mivel lógtam anyám köldökén.
Ittam, ettem, mint más ki él,
s volt a léthez kedvem,
mert volt kiért. De...
a lélekfolyam sodrás
tengeremhez kiér,
megszűnök, s ab ovo
éltem a semmiért.