"Szép tavasz időd
időm időnk midőn
bőven terem a szerelem
szép szerelem vivát"

(vigadozó kis madarak
csaponganak a lebegnek a
jókedvűen énekelnek a
szállnak a virulásban)

jönnek-mennek a párok
keringenek merengenek
de valamennyi kettő
egyedül van lelket se lát

(ilyen égboltot s napot
sose láttam és sose láttál
sosem suttogott ennyi ajk
ugyanannyiféle igent)

fa nem számolja levelét
csak a zöld levél önmagát
de ezrével csillogva is
jelentésük csodásan egy

(titkon félénken szeretve
apró röpke lenge szálló
virulásban vigadó
boldog lényükről dalolnak)

"szép tavasz időd
időm időnk midőn
bőven terem a szerelem
szép szerelem vivát"

Ne kínozz, Lilla! újabb ostromokkal;
Ne hányd oly hasgató pillantatokkal
Felém villám szemed.
Az verte szívemet halálos sebbe;
Ne szórj, ne szórj újabb dzsidákat ebbe,
Kíméld meg éltemet.

Nem látod-é? nem-é? miként zsibongnak
Az ámorok, miként rajmódra dongnak
Kökény szemed körűl?
Ki kis nyilát belőle rám ereszti,
Ki ellobbant szövétnekét gerjeszti,
Ki vesztemen örűl.

Pillantatod szárnyára egy felűle,
Szívem titkos várába bérepűle
És ott helyet fogott.
Zászlót ütött reményem fő tornyába;
Mindent letiprott már parányi lába -
Halld csak, - mint tombol ott.