Szórom virágaim
mennek mellette
százan
szótalan.
Tán lehajol egy,
tenyerébe veszi
nyugtalan
lépteim
keresi.
Még egy pillanat,
s egy tétova
kéz
emlékei közé
préseli
mennek mellette
százan
szótalan.
Tán lehajol egy,
tenyerébe veszi
nyugtalan
lépteim
keresi.
Még egy pillanat,
s egy tétova
kéz
emlékei közé
préseli
Nincs mit tenni, telik az idő, a sivár élet, a feledésbe merül.
Mit is tehetnék, hogy a nevem fent maradjon? Talán várjam a megfelelő pillanatot?
Nagy rejtelem ez, mit sokan kerestek már. Nagy reményeket fűzve, útnak indulván.
Mi lehet a titkuk, kiknek sikerült már? Talán tudták mit tesznek, vagy a véletlen műve lehetett ez?
Bizakodva kémlelem a kék eget, s bízok benne hogy valakinek a hőse lehetek.
Mit is tehetnék, hogy a nevem fent maradjon? Talán várjam a megfelelő pillanatot?
Nagy rejtelem ez, mit sokan kerestek már. Nagy reményeket fűzve, útnak indulván.
Mi lehet a titkuk, kiknek sikerült már? Talán tudták mit tesznek, vagy a véletlen műve lehetett ez?
Bizakodva kémlelem a kék eget, s bízok benne hogy valakinek a hőse lehetek.
Lásd mit más nem láthat,
tárd ki szíved a világnak.
Öleld szorosan magadhoz,
ne maradj le semmilyen pillanatról.
Tárd ki szíved és nézz körül,
lásd mit más nem láthat a vak sötétből.
Fényed mindent megvilágít,
mit a világ adhat, azt nem láthatja bárki.
Szeresd az életet,
mert meghalni egyszerű,
mert nem tudhatod,
hogy mikor jön el a végső derű.
Nincs más hátra,
csak mutasd meg hogy különc vagy,
mert meghalni bárki tud,
de igazan élni, csak a különcök tudnak.
tárd ki szíved a világnak.
Öleld szorosan magadhoz,
ne maradj le semmilyen pillanatról.
Tárd ki szíved és nézz körül,
lásd mit más nem láthat a vak sötétből.
Fényed mindent megvilágít,
mit a világ adhat, azt nem láthatja bárki.
Szeresd az életet,
mert meghalni egyszerű,
mert nem tudhatod,
hogy mikor jön el a végső derű.
Nincs más hátra,
csak mutasd meg hogy különc vagy,
mert meghalni bárki tud,
de igazan élni, csak a különcök tudnak.
Ringat a magány,
Még felébred a szél,
S a szárnyak a bőröm alatt,
Egy hajnalban majd újra él.
S látod anya?
Mozdulnak a levelek a földön,
Már ébredezik, érzem könnyeit ,
Pillanat, elönt lassan, hagyom hogy üvöltsön.
S akkor majd betakar egy gyász,
A levelek pörögni fognak a levegőben,
Néhány kép marad meg itt,
Néhány emlék belőlem.
S ha kéred a könnyeket az égtől,
Hogy engem sirass felébredve az éjből,
Én nem fogom engedi, anya, nem tehetem,
Lelkem forró szavait, tengernek eresztettem.
Hogy egyszer kezedet mossák a cseppek,
Hogy arcodat érintsék, nyugalma legyek a sebnek,
Érezni fogod újra a pirkadó hajnal melegét,
S szürke felhők takarja alatt, lelkem szerteáradó erejét.
Megült a szél az öledben,
Újra gyermeknek érzem magam,
Miért sírsz, édesanyám?
Nem szólt szél, nem érintett meg a szavam.
Ne ejts könnyeket, ne itasd a földet,
Mert jönni fog szél, s el kell majd menned,
Én pedig szárnyakat nyitok majd,
Búcsút mondok, s utam veszem az égnek.
Üressé fog válni az udvar,
A szobámban pedig por fog fulladni,
Lesz szó mi levegőben, mosolyogva ébren
Gyermek lelkemmel itt fog maradni.
Még felébred a szél,
S a szárnyak a bőröm alatt,
Egy hajnalban majd újra él.
S látod anya?
Mozdulnak a levelek a földön,
Már ébredezik, érzem könnyeit ,
Pillanat, elönt lassan, hagyom hogy üvöltsön.
S akkor majd betakar egy gyász,
A levelek pörögni fognak a levegőben,
Néhány kép marad meg itt,
Néhány emlék belőlem.
S ha kéred a könnyeket az égtől,
Hogy engem sirass felébredve az éjből,
Én nem fogom engedi, anya, nem tehetem,
Lelkem forró szavait, tengernek eresztettem.
Hogy egyszer kezedet mossák a cseppek,
Hogy arcodat érintsék, nyugalma legyek a sebnek,
Érezni fogod újra a pirkadó hajnal melegét,
S szürke felhők takarja alatt, lelkem szerteáradó erejét.
Megült a szél az öledben,
Újra gyermeknek érzem magam,
Miért sírsz, édesanyám?
Nem szólt szél, nem érintett meg a szavam.
Ne ejts könnyeket, ne itasd a földet,
Mert jönni fog szél, s el kell majd menned,
Én pedig szárnyakat nyitok majd,
Búcsút mondok, s utam veszem az égnek.
Üressé fog válni az udvar,
A szobámban pedig por fog fulladni,
Lesz szó mi levegőben, mosolyogva ébren
Gyermek lelkemmel itt fog maradni.
Tudod ugye? ha becéző szavaid
Ott világítnak a párnám sarkain
a sötét szobában ? akkor elhiszem
a szerelmet. Elragad a képzelet
A pókhálóba bújt mosolypillanat
álmot szőtt és kicsipkézte a falat
S a jelen átpergett mint homokóra
egy másik, magasabb dimenzióba
A behúzott függönyön át kacsintott
majd gyorsan belopódzott a vágy. Táncolt
A keringőjét járta szakadatlan
Nem fáradt, - ébren találta a hajnal
Mozdulata egy pillanatra megállt
Még a zene is suttogóra váltott
S a kották violin kulcsa magába
zárta ? örökre ? szerelmünk dallamát
Ott világítnak a párnám sarkain
a sötét szobában ? akkor elhiszem
a szerelmet. Elragad a képzelet
A pókhálóba bújt mosolypillanat
álmot szőtt és kicsipkézte a falat
S a jelen átpergett mint homokóra
egy másik, magasabb dimenzióba
A behúzott függönyön át kacsintott
majd gyorsan belopódzott a vágy. Táncolt
A keringőjét járta szakadatlan
Nem fáradt, - ébren találta a hajnal
Mozdulata egy pillanatra megállt
Még a zene is suttogóra váltott
S a kották violin kulcsa magába
zárta ? örökre ? szerelmünk dallamát

Értékelés 

