(anaforás, belső rímes, 3 soros-zárttükrös, önrímes)
Megint csak itt ülők a korhadt-szálkás, erdei padon,
Megint csak itt ülök az emlékező erdei padon…
Megint csak itt ülők a korhadt-szálkás, erdei padon.

(anaforás)
Kezd a szél föltámadni, bele-belemarkol a lombkoronákba,
Kezd a sok szerelmetes emlékem föltolulni erdő-világba...
Kezd a kopárodó őszben, lehulló lombok alatt hűs lenni,
Kezd az emlékezésem egy össze fogott nagy pillanat lenni…

(Senrjú)
Magányban ülök
És erre, jó ez a pad.
Szúnyog… megcsípett!
*
Akarod vagy sem,
Még, rólad álmodozok.
Újabb szúnyog is…
*
Érzem és de jól!
Veled lennék, oly’ boldog.
Rothadt szúnyogok!
*

(Septolet)
Szúnyogok!
Csípnek a gazok!
Mi, lehetnénk boldogok,
Egymást csókolók…

Padunk…
Külön lakunk.
Így maradunk?
*

(tükör bapeva)
Egy ág,
Hatalmas
Fakoronán.
Csak lógok, csüngve!
Lombsátrak fölöttem,
Nekem nem segít… mi sem!
Lelkem, összegömbölyödve,
Bezárkózik a belsejébe...
Nem bírlak feledni, nem tehetem.
Rémálom; kigyógyulni belőled? Nem?

Rémálom; kigyógyulni belőled? Nem?
Nem bírlak feledni, nem tehetem!
Bezárkózik a belsejébe
Lelkem, összegömbölyödve,
Nekem nem segít… mi sem!
Lombsátrak fölöttem,
Csak lógok, csüngve
Fakoronán.
Hatalmas,
Egy ág.
*

(Tükör apeva)
Vágy,
Éhség,
Csalóka.
Rögeszmém lett,
Örök hiányod…

Örök hiányod
Rögeszmém lett…
Csalóka
Éhség,
Vágy.

Vecsés, 2020. október 17. – Kustra Ferenc József – íródott Alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként.

Görbe utcán, görbék a fények,
Görbe fényekben görbén nézek…
Hah! Látom jó görbék a lények…

Ti, ne sírjatok, ha nagyon gondtalan mosolygok!
Én már a Fénnyel, eredete felé ballagok…
Csókokkal csendben lefedem, a szíveteket.
Hagyok nektek, soha nem múló szeretetet.

Engemet mindig is becsaptak igéző álmok,
Így az én álmom, már csak csendes, hűlő zsarátnok
Az enyém, már csak a méla csend...
Énnekem, ez már nem is esend.

Amikor vijjogva csikorog a fék, az maga a pillanat!
Ekkor jelenik meg a rémség, mint viharos éji virradat!
Nyílhegy, ha a páncélba belefúródik,
Abból bizony, fájós, mélás csend adódik…

Ha vége a harcnak, még a csatadal is elül,
És a győztes, ha van, a csenddel, ülve szembesül.
Én már békét akarok, csatáztam eleget,
Éreztem már sokszor hideget és meleget.
Persze, lehet, hogy a csendnek csak dilettantizmus a fegyvere,
Neki nincs megérzése, de akkor hit, hogy lehet az ereje?

A végtelen csendet a kormozós éj is elnyeli,
Szólhatna hozzám a végtelen, de ezt ő nem teszi.
Láttam, hogy immár a bölcs hajnalt is csak megkergeti.

Csendben elmúló méltóság körbe kavarog a porban,
De miért szomorkodjak? Lámpáim, alkonyulnak sorban…

Szeretnék még én neszező nádasban járkálni,
Ott én lennék a csend… és egy zsombékon pihenni.
Egy kis csendben alvás után,
Csendben elillannék, sután.

Méla csendben egy tisztáson ülni a padon,
De nem ott, ahol életveszélyes a vadon.
Ott az értelem sugara, a katasztrofálisban megtörhet,
És ez már akkor, nem visszaverődése a törött tükörnek.

Vecsés, 2015. február 21. –Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

Régen indult a menet.
Már évtizedek óta
Váltottunk jegyet.
A sors menetel,
És tetteink nyomát
A múlt fátyla lepi el.

Elsuhant növekvő fák alatt
Az évekbe tömörödött
Egyedi pillanat.
Tartósított emlék megmaradt.
A végtelenség kapujában,
Kapaszkodva egymásban
Őrizzük a másikat...

És nem is olyan fontos,
A szó mennyire folytonos.
Elég a gondolat!
A lelkünk összeér,
Hittel idéz múltat.
Egybeolvad mával -
Tudjuk...egymásnak
Tartozunk hálával.

Pár csepp boldogság-
Csészéd gondos munkát rejt.
Édes üdülést.
A fáradt perc elnyúló,
Nehéz pilla felgyúló.

Tempós nap után,
Izzadt műszak kifacsart.
A mosoly takart.
Illat-felhős merengés,
Kiérdemelt pihenés!

Gőzölgő nedű
Ringat, mint lágy hegedű...
Lélekbe folyik.
Ízekben a pillanat,
Élénkítő varázslat.

Tea vagy kávé,
Ez régi rituálé.
Hangulat-hozó.
Mindig jó az alkalom,
Szétárad a nyugalom.

Rabul ejtő lé,
Milliók örömcseppje.
Szellemvidító.
Mindennapi lételegy,
Van akinek többször egy.

EGY van folytonos,
Az állandó változás.
Lét-kohézió!
Tér, anyag, erő hatás,
Időben módosulás.

Az idő erő.
Áthat teret, anyagot.
Elöregedés!
Pillanatnak rejtelme,
Életet ad sejtekbe.

Múlik és halad.
Kordában tartja jelent.
Tér-anyag ura.
Egy csodától haladtat,
Tartja galaxisokat.

Mozgatórugó.
Energia iránya...
Egytől eredő.
Ha az idő megállna,
Világ össze roskadna.

Lét-substancia,
Isteni energia.
Kvark-hatás titok.
Lélek energia van!
Parában-hívő...tan.

Való világ kép,
Idő szállító-erő.
Képzelet-határ!
Öröklétben állandó,
Változóban folyandó.

Időtlen az nincs.
Mindent kitölt, összetart.
Dimenziósáv.
Elme síkján gondolat,
Isten őrzi titkokat.

Dunatőkés, 2024. március 21.