Olyan vagy, mint habcsók a karácsonyfán… nekem erre nem telik.
Olyan vagy, mint az ima, nem hallik... a harangot félreverik.
Olyan vagy, mint a délibáb… mesés, nagy szemkápráztató.
Olyan vagy, mint illó tünemény… valóság elaltató.

Pedig kívántalak, vártalak, egész életemben,
De nem jöttél és meghaltam, a saját végletemben.
Szerencse! Te nem vagy a híres, gaz csábító!
Nem tetszettem, elkerültél, Te... csak ámító!

Azt hiszem, hogy most már úgy lesz... Nélküled élem le az életem,
Azt meg, hogy meddig tart, ki tudja... Gyertyám, csak egyedül égetem.

Vecsés, 2015. február 1. - Kustra Ferenc József

Leköpött a jó barátom,
a púptalan teveféle.
Utólag én nagyon bánom,
hogy nem mentem fedezékbe.

Pedig nyugodtan kérődzött,
mikor hátat felmálháztam.
Úgy látszik, hogy megsértődött,
pedig mindent megpróbáltam.

Láma komát hazavittem,
de ő köp, rúg nyakkal bírkóz.
Először még kinevettem,
de nem tetszik nekem e póz.

Nem kap semmit ma ebédre,
hát ne szórakozzon itt nekem.
Így az lesz ennek a vége,
máskor csúzlival etetem.

Ady Endre elnézésével

Ordít mint az őrült,
Hallgatja ki állja,
S a gitár húrokat
Tépi és cibálja.

Tudja hogy mit akar,
Nem vonít hiába,
Akinek nem tetszik
Töprengjen magába.

Zenés csoda gyerek,
Korszakunk hőse,
Gitárján kívül
Nincs fia, se őse.

Akkora zajt csap
Hogy a holtak kelnek,
De nem az a típus
Kit könnyen megnevelnek.

Őrjöng a tömeg,
És remeg a fal,
Mert végre valaki betört
Új idők új dalaival.

Ez most az életnek
Vad melódiája,
Mi pedig ujjongunk
Egy új kor ritmusára.

Nézem ,ahogy fekszel összeaszott testtel,
könnyeim hűsítik drága homlokodat.
Hálásan nézel rám láztól izzó szemmel,
pedig nem is tettem én érted oly sokat.

Bár lehelhetnék még beléd életerőt,
hogy újra nyíljon benned sok lélekvirág.
De tudom, rád borítanak bús szemfedőt,
és szegényebb lesz nélküled ez a világ.

Odüsszeusz kalandjaiból

Elvárható volt a biztos halál.
Őszintén megmondva kettős volt a veszély,
és e igazságnak a titkolt ismerete
valóban aranyat ért.

Baloldalt Kharübdisz várakozott,
jobboldalt pedig Szkülla lappangott.
Olyan közelségben volt e kettő,
mintha bármelyikük könnyen használhatná
a másikat a saját csaléteké.

Először is Kharübdisz,
egy oly hatalmas és erős örvény,
hogy minden óvatlan hajó mely túl közel került,
örökre elveszett, és legénysége
vizes haláltusák közepette örökre elmerült.

- Jobbra tartsatok, mert minden elveszűnk -
parancsolta Odüsszeusz - és ha bármi
veszély akadna, kisebb lesz a veszteségünk.

Csak ő hallott Szkülla igazi természetéről,
a hatfejű szörnyetegről melynek hat hosszú nyaka volt,
és amelynek a kutyaszerű csaholása
csupán a megtévesztést szolgálta.
Mindegyik szájában három sor fog villogott.
Szörnyű megjelenése elképzelhetetlen,
űgymint azok a róla szóló pletykák,
melyekre még gondolni is félelmetes volt.

Nem lehetett elkerülni, a szörnyeteg már várt,
és hiábavaló volt a harc a sorsuk ellen
amint hat félelmetes fej cikázva lefelé hajolt,
és éppen annyi ember esett zsákmánnyá,
miközben Szkülla kegyetlenűl csaholt.

Odüsszeusz tehetetlenül zokogott
amint hallotta társai szánalmas ordítását, mellyel
együtt Szkülla szörnyű vonítása fűlébe zengett,
de a többi társa összes erejét megfeszülésig
az evezőlapátok kezelésére szánta, és
csodálatosan suhantak végig a keskeny vízen.
Emígy Odüsszeusz bölcs vezérlése életüket
mentette meg - éppen hogy - de híven.