Idő 
Értékelés 
Értékelés Kérdésem van, hogy meddig tart az égi végtelen,
Meg, hogy a sok csillagot mi tartja a végeken?
Ja! És még, hogy a napfény tüze honnan végtelen?
Kérdésem van, ugyan a fránya nyár, hogy fér össze a viharral,
Meg, hogy mi lesz a viharos szél által tőlem elfújt kalappal?
Ja! És még ha szütyőg az elázott cipő le vele, hamarral?
Kérdésem van, az élet miért nem szép, én nem haragszok rá,
Meg mások mért' haragszanak, én erre nem nagyon szoknék rá?
Ja! Párkapcsolatban vannak viták, pedig még nem szoktak rá...
Kérdésem van, miért van, hogy nappal a Nap, éjjel meg csak a Hold mosolyog,
De, ha az ég beborul, akkor nem látszik, hogy éppen melyik-ki mosolyog?
Ja! Miért vannak rossz kapcsolatok, hol nem látod, néha, másik mosolyog…
Kérdésem van, bár az élet nem végtelen, sokszor, sokan, kéretlenül beleszólnak,
De lehet, nem is tudják az okokat, eredőket, csak tudósan beledumálnak?
Ja! Mindenki átgondolhatná, hogy mit mond és tesz, de miért rajtam filozofálnak?
Vecsés, 2020. december 30. – Kustra Ferenc József – íródott: anaforás, belső rímes, bokorrímesben.
Meg, hogy a sok csillagot mi tartja a végeken?
Ja! És még, hogy a napfény tüze honnan végtelen?
Kérdésem van, ugyan a fránya nyár, hogy fér össze a viharral,
Meg, hogy mi lesz a viharos szél által tőlem elfújt kalappal?
Ja! És még ha szütyőg az elázott cipő le vele, hamarral?
Kérdésem van, az élet miért nem szép, én nem haragszok rá,
Meg mások mért' haragszanak, én erre nem nagyon szoknék rá?
Ja! Párkapcsolatban vannak viták, pedig még nem szoktak rá...
Kérdésem van, miért van, hogy nappal a Nap, éjjel meg csak a Hold mosolyog,
De, ha az ég beborul, akkor nem látszik, hogy éppen melyik-ki mosolyog?
Ja! Miért vannak rossz kapcsolatok, hol nem látod, néha, másik mosolyog…
Kérdésem van, bár az élet nem végtelen, sokszor, sokan, kéretlenül beleszólnak,
De lehet, nem is tudják az okokat, eredőket, csak tudósan beledumálnak?
Ja! Mindenki átgondolhatná, hogy mit mond és tesz, de miért rajtam filozofálnak?
Vecsés, 2020. december 30. – Kustra Ferenc József – íródott: anaforás, belső rímes, bokorrímesben.
Erre senki nem
Készült! Ez újszerű tél…
Fagyasztó kamra!
*
Orgonabokrok
Illata, úgy rám terül…
Épp, ezt álmodtam…
Kérges fa lombja alatt,
Illatos árnyék maradt.
*
Fuvallat, lágyan
Suhan kopasz fák alatt.
Jégkéreg, zörög.
*
Felkúszott a Hold,
Föntről figyeli tájat.
Minden jégbordás.
*
Lő
Orosz,
Épp’ felém…
Hidegben is
Célba találhat.
*
Jégcsap lóg ágról,
Táncolva öleli szél.
Magas hang… dallam.
*
Nincs otthonom és már tán' nincs is haza…
Futva kéne megkeresni, még tán’ ma!
De a nagy hóban… neki van hatalma!
Jéghideg az én váram, tornya a lövészárok,
Fagyos időben én már csak kis melegre várok…
Itt ülök lekuporodva, dideregve és fázva,
Testemet az ittléttől való undor láza, rázza...
Még csak január van, itt vagyok a jeges hidegben, jégben.
Jó lenne, ha március lenne már és lennék napsütésben…
Itt a mély hóban, nincs, ami melegítse a testet,
Minden tagom rég' libabőrös, szinte csonttá dermedt…
Fagyos itt az űr, ami körülvesz, körül ölelget,
A hajszálam is jégcsappal együtt letöredezget.
*
Bumm!
Ágyú
Lövése
Szemből hallik!
Még ideérhet!
*
Negyven fok alatt hideg test
Ad lakást, tűri a lelket.
*
Táj, beöltözött
Az ólomszínű ködbe.
Fagyhalál… vágtat.
*
Felkúszott a Hold,
Föntről figyeli tájat.
Minden jégbordás.
*
Alattomos fagy,
Cikázik este után.
Reggelre jégcsap.
*
Hideg, csillogó
Hó, belefagyott tájba.
Sikamlós minden.
*
Otthon, nagy jégszekrényben kamrában tároltuk a húsokat!
Itt minden maga a jég! Majd leeszi rólunk a húsunkat…
Itt már nem is mosolyog rám a táncoló ezüst-hold,
Negyven fok alatt az ember itt csak, jég-kínokat hord.
*
Bumm!
Akna
Becsapott.
De, messzire
Elkalandozott.
*
Lassan már január közepe van, majd jön a vége,
Nekünk a táj állandóra öltözött szűz-fehérbe.
Otthon az ara... menyasszony fehér ruhába bújik,
Itt a katona, fehér álcalepelben… elbújik.
De az a vaksi lövedék, mint a vak vakond halad előre,
Katona addig él, míg az életet ki nem lövik belőle.
Én azért szeretem a telet, de, nem ezt a bősz jegeset!
Én azért szeretem a hideget, de nem ezt a negyvenet.
Én azért szeretem a hó, fehér színét... bokáig érhet.
*
Jég,
Hideg,
Hóesés!
Metsző, jeges
Húsfagyasztó szél!
*
Tiszteknek meleg
Bunkerük van. Bírható!
Kevesen fagynak!
*
A katonai ígéret, itt maga a mézesmadzag.
A titkok homályos ködén átnézve, nagy csatornaszag.
A rövidke életünk, szűkmarkúan méri magát,
A hidegben nem érezni a kemény jégcsap szagát…
Pedig… krisztusi szögek! „Ezzel” öli ember magát…
Én a jégnek tükrében önmagam látom, arcom esdő,
Vajh’ életbe maradunk-e? Életvonatunk veszteglő…
Vecsés, 2017. április 1. - Kustra Ferenc József – íródott: a legvadabb doni hidegről versben, senrjú - ban, tankában, apevában, 10 szavasokban.
Készült! Ez újszerű tél…
Fagyasztó kamra!
*
Orgonabokrok
Illata, úgy rám terül…
Épp, ezt álmodtam…
Kérges fa lombja alatt,
Illatos árnyék maradt.
*
Fuvallat, lágyan
Suhan kopasz fák alatt.
Jégkéreg, zörög.
*
Felkúszott a Hold,
Föntről figyeli tájat.
Minden jégbordás.
*
Lő
Orosz,
Épp’ felém…
Hidegben is
Célba találhat.
*
Jégcsap lóg ágról,
Táncolva öleli szél.
Magas hang… dallam.
*
Nincs otthonom és már tán' nincs is haza…
Futva kéne megkeresni, még tán’ ma!
De a nagy hóban… neki van hatalma!
Jéghideg az én váram, tornya a lövészárok,
Fagyos időben én már csak kis melegre várok…
Itt ülök lekuporodva, dideregve és fázva,
Testemet az ittléttől való undor láza, rázza...
Még csak január van, itt vagyok a jeges hidegben, jégben.
Jó lenne, ha március lenne már és lennék napsütésben…
Itt a mély hóban, nincs, ami melegítse a testet,
Minden tagom rég' libabőrös, szinte csonttá dermedt…
Fagyos itt az űr, ami körülvesz, körül ölelget,
A hajszálam is jégcsappal együtt letöredezget.
*
Bumm!
Ágyú
Lövése
Szemből hallik!
Még ideérhet!
*
Negyven fok alatt hideg test
Ad lakást, tűri a lelket.
*
Táj, beöltözött
Az ólomszínű ködbe.
Fagyhalál… vágtat.
*
Felkúszott a Hold,
Föntről figyeli tájat.
Minden jégbordás.
*
Alattomos fagy,
Cikázik este után.
Reggelre jégcsap.
*
Hideg, csillogó
Hó, belefagyott tájba.
Sikamlós minden.
*
Otthon, nagy jégszekrényben kamrában tároltuk a húsokat!
Itt minden maga a jég! Majd leeszi rólunk a húsunkat…
Itt már nem is mosolyog rám a táncoló ezüst-hold,
Negyven fok alatt az ember itt csak, jég-kínokat hord.
*
Bumm!
Akna
Becsapott.
De, messzire
Elkalandozott.
*
Lassan már január közepe van, majd jön a vége,
Nekünk a táj állandóra öltözött szűz-fehérbe.
Otthon az ara... menyasszony fehér ruhába bújik,
Itt a katona, fehér álcalepelben… elbújik.
De az a vaksi lövedék, mint a vak vakond halad előre,
Katona addig él, míg az életet ki nem lövik belőle.
Én azért szeretem a telet, de, nem ezt a bősz jegeset!
Én azért szeretem a hideget, de nem ezt a negyvenet.
Én azért szeretem a hó, fehér színét... bokáig érhet.
*
Jég,
Hideg,
Hóesés!
Metsző, jeges
Húsfagyasztó szél!
*
Tiszteknek meleg
Bunkerük van. Bírható!
Kevesen fagynak!
*
A katonai ígéret, itt maga a mézesmadzag.
A titkok homályos ködén átnézve, nagy csatornaszag.
A rövidke életünk, szűkmarkúan méri magát,
A hidegben nem érezni a kemény jégcsap szagát…
Pedig… krisztusi szögek! „Ezzel” öli ember magát…
Én a jégnek tükrében önmagam látom, arcom esdő,
Vajh’ életbe maradunk-e? Életvonatunk veszteglő…
Vecsés, 2017. április 1. - Kustra Ferenc József – íródott: a legvadabb doni hidegről versben, senrjú - ban, tankában, apevában, 10 szavasokban.
Megjött az ősz, már esik az eső,
Sőt, téliesre fordult az idő.
Este korán elülnek a tyúkok,
Fázósan kongatnak a harangok.
A szánkók, már lassan ébredeznek,
A hóemberek meg éledeznek.
Igaz, még hó nem esett piheként,
De répa már várja, az orraként.
Télnek főleg gyerekek örülnek,
Sofőrök többnyire mérgelődnek.
Reggelente köd van és túl vastag,
A kedvünk ettől olyan hervatag.
Pedig a tél szép s nem csak csúnya,
Van benne báj, nem csak kardfoga.
Minden felöltözik fehér hóval,
Illessük néha, talán jó szóval.
Budapest, 1997. december l. - Kustra Ferenc József
Sőt, téliesre fordult az idő.
Este korán elülnek a tyúkok,
Fázósan kongatnak a harangok.
A szánkók, már lassan ébredeznek,
A hóemberek meg éledeznek.
Igaz, még hó nem esett piheként,
De répa már várja, az orraként.
Télnek főleg gyerekek örülnek,
Sofőrök többnyire mérgelődnek.
Reggelente köd van és túl vastag,
A kedvünk ettől olyan hervatag.
Pedig a tél szép s nem csak csúnya,
Van benne báj, nem csak kardfoga.
Minden felöltözik fehér hóval,
Illessük néha, talán jó szóval.
Budapest, 1997. december l. - Kustra Ferenc József
Megint tél van. Süvít a szél is,
dühödten fúj be a balkonon,
hideg csókjával rálehelve
mintát képez az ablakon.
Hófehér, csipkés jégvirágot,
dérrel bevonva csillogón,
hideg szépsége elvarázsol,
pedig most fázom, oly nagyon.
Reszketnek most a csupasz fák is
a dértől, mely ott ül águkon,
remegve, hajlongva nyúlik az águk,
megsuhintva az ablakot.
S mégis: ebben a hidegségben
valami olyan csábító,
az a hófehér, tiszta szépség,
valahogy olyan nyugtató.
Abban a tiszta fehérségben
nincs bűn, s oly tiszta, mint a hó,
nem is kell más. Most erre vágyom.
s nézem, ahogyan hull a hó.
dühödten fúj be a balkonon,
hideg csókjával rálehelve
mintát képez az ablakon.
Hófehér, csipkés jégvirágot,
dérrel bevonva csillogón,
hideg szépsége elvarázsol,
pedig most fázom, oly nagyon.
Reszketnek most a csupasz fák is
a dértől, mely ott ül águkon,
remegve, hajlongva nyúlik az águk,
megsuhintva az ablakot.
S mégis: ebben a hidegségben
valami olyan csábító,
az a hófehér, tiszta szépség,
valahogy olyan nyugtató.
Abban a tiszta fehérségben
nincs bűn, s oly tiszta, mint a hó,
nem is kell más. Most erre vágyom.
s nézem, ahogyan hull a hó.
Merengés: versben, haikuban és 10 szavasokban…
Magam vagyok itt a sötétes lakásban,
Bár, kislámpa ég, a dolgozó szobámban.
Este elfogott ez a nagy magányérzés,
Szeret-e engem valaki... lélekérzés.
A szörnyűséges
Magány, tarol, mint kaszás.
Érzelemmentes.
*
Ablakon át nézem, kint csendesen hullik a hó,
Karácsony hírnöke, aki megérkezett… de jó!
Kicsi és nagy apró kristályok, tél lehelete.
Összeállnak, szeretettel, és lesznek föld leple!
*
Ha nem ásod fel a virágágyást, felveri a gaz!
Igaz szavakat, hogy ültetsz? Ki lesz, aki irgalmaz?
*
Megható a karácsonyi béke, gyertyák gyúlnak,
Pici lángok égnek, pislog a fény, de komorak.
Örömtáncot járhatna a sok fényhasáb,
De hogyan, amikor nem egybe fénynyaláb?
Mert az igazi, karácsonyi varázs, útmutatás…
Amikor együtt a család és nincsen képmutatás.
Ha ma hozzám is eljönnének?! Te a szemembe néznél,
Legalább ma! Te is tudod, a szeretet ott van kéznél…
Milyen gondtalanok lehetnének az ünnepek,
Pátyolgathatnánk egymást, kiket igen szeretek.
Pedig a konyhában voltam egész délelőtt
Sütöttem, főztem nektek én, mindenekelőtt…
*
Átjárja házat,
Fenyőillat. Vacsora…
Veletek ennék.
*
Bizakodunk, földre leszáll a béke és nyugalom,
Szívetekben, együttlétre nagy szeretet nyugodjon.
Ezen a szép napon, a sok indulat lenyugodjon.
Fenyőfa, szépen villog, nagyon mutogatja magát,
Szeretném, ha körülötte állna az egész család…
Ó, ha eljönnének és meglátogatnák e tanyát…
Vajon eljönnek-e nagy tiszteletből,
Meglátogatnak-e mély szeretetből,
Itt lesznek szívből?
*
Karcolom papírt,
Bánatomat leírom.
Ez… én magányom.
Vecsés, 2015. október 21. - Kustra Ferenc József
Magam vagyok itt a sötétes lakásban,
Bár, kislámpa ég, a dolgozó szobámban.
Este elfogott ez a nagy magányérzés,
Szeret-e engem valaki... lélekérzés.
A szörnyűséges
Magány, tarol, mint kaszás.
Érzelemmentes.
*
Ablakon át nézem, kint csendesen hullik a hó,
Karácsony hírnöke, aki megérkezett… de jó!
Kicsi és nagy apró kristályok, tél lehelete.
Összeállnak, szeretettel, és lesznek föld leple!
*
Ha nem ásod fel a virágágyást, felveri a gaz!
Igaz szavakat, hogy ültetsz? Ki lesz, aki irgalmaz?
*
Megható a karácsonyi béke, gyertyák gyúlnak,
Pici lángok égnek, pislog a fény, de komorak.
Örömtáncot járhatna a sok fényhasáb,
De hogyan, amikor nem egybe fénynyaláb?
Mert az igazi, karácsonyi varázs, útmutatás…
Amikor együtt a család és nincsen képmutatás.
Ha ma hozzám is eljönnének?! Te a szemembe néznél,
Legalább ma! Te is tudod, a szeretet ott van kéznél…
Milyen gondtalanok lehetnének az ünnepek,
Pátyolgathatnánk egymást, kiket igen szeretek.
Pedig a konyhában voltam egész délelőtt
Sütöttem, főztem nektek én, mindenekelőtt…
*
Átjárja házat,
Fenyőillat. Vacsora…
Veletek ennék.
*
Bizakodunk, földre leszáll a béke és nyugalom,
Szívetekben, együttlétre nagy szeretet nyugodjon.
Ezen a szép napon, a sok indulat lenyugodjon.
Fenyőfa, szépen villog, nagyon mutogatja magát,
Szeretném, ha körülötte állna az egész család…
Ó, ha eljönnének és meglátogatnák e tanyát…
Vajon eljönnek-e nagy tiszteletből,
Meglátogatnak-e mély szeretetből,
Itt lesznek szívből?
*
Karcolom papírt,
Bánatomat leírom.
Ez… én magányom.
Vecsés, 2015. október 21. - Kustra Ferenc József
