Idő 
Értékelés 
Értékelés Született és hithűvel telt magyar vagyok a történelmünkbe…
(leoninus)
Magyar a szód, mondják a fülembe… magyar a szód, mondják bele a szemembe…
A némaságnak bennem nincsen otthona, magyar beszéd a lelkemnek otthona.
Én teljes magyar ember vagyok, igy neveltek, így tanítottak… ki más… ti igy haltok?
*
(Senrjon trió)
Bakó velem nem tárgyal,
Akkor se, ha bárd van kezébe!
Halál, érdemem?
Volt, hogy kivégzőosztag
Sorba állt és már csak úgy lőttek.
Magyart ölni jó?
Tán’, rám rivallnak = magyar!
De én biz’ nekik ellenállok!
Én: magyar vagyok!
*
[Kínai: 27 szótag "Yijiangnan" 3, 5, 7, 7, 5 Rímképlet = xaxaa (x = végtelen)]
Magyarul:
Élni akarok!
Magyart tettem társamul!
Mért’ támadnak... agyalok,
Pedig nem csalok!
*
(Tíz szavasok)
Van nekünk királyi koronánk,
Ezer éve István király hagyta ránk.
Van nekünk magyar hazánk,
Nagy királyunk, ezer éve bízta ránk.
Van nekünk fölséges magyar lelkiségünk,
Ehhez társul magas szintű eszmeiségünk.
*
(Apeva)
Mi
Mindent
Megértünk!
Nagyon adja:
Eszmeiségünk!
*
(HIQ)
Kalapom,
Magyar! Lengetem…
Légy velem!
*
(Senrjon)
Mi együtt mindig
Csak magyarul beszélünk!
Ez anyanyelvünk!
*
(leoninus)
Magyar a szó, amit suttognak a fülembe… magyar a szó, jó, ha mondják szemembe…
A néma szónak bennem nincsen semmi otthona, magyar beszéd a lelkemnek otthona.
Ízig-vérig magyar ember vagyok, igy neveltek föl, tanítottak… ki más… majd igy halok.
Vecsés, 2024. május 21. –Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában,
önéletrajzi írásként.
(leoninus)
Magyar a szód, mondják a fülembe… magyar a szód, mondják bele a szemembe…
A némaságnak bennem nincsen otthona, magyar beszéd a lelkemnek otthona.
Én teljes magyar ember vagyok, igy neveltek, így tanítottak… ki más… ti igy haltok?
*
(Senrjon trió)
Bakó velem nem tárgyal,
Akkor se, ha bárd van kezébe!
Halál, érdemem?
Volt, hogy kivégzőosztag
Sorba állt és már csak úgy lőttek.
Magyart ölni jó?
Tán’, rám rivallnak = magyar!
De én biz’ nekik ellenállok!
Én: magyar vagyok!
*
[Kínai: 27 szótag "Yijiangnan" 3, 5, 7, 7, 5 Rímképlet = xaxaa (x = végtelen)]
Magyarul:
Élni akarok!
Magyart tettem társamul!
Mért’ támadnak... agyalok,
Pedig nem csalok!
*
(Tíz szavasok)
Van nekünk királyi koronánk,
Ezer éve István király hagyta ránk.
Van nekünk magyar hazánk,
Nagy királyunk, ezer éve bízta ránk.
Van nekünk fölséges magyar lelkiségünk,
Ehhez társul magas szintű eszmeiségünk.
*
(Apeva)
Mi
Mindent
Megértünk!
Nagyon adja:
Eszmeiségünk!
*
(HIQ)
Kalapom,
Magyar! Lengetem…
Légy velem!
*
(Senrjon)
Mi együtt mindig
Csak magyarul beszélünk!
Ez anyanyelvünk!
*
(leoninus)
Magyar a szó, amit suttognak a fülembe… magyar a szó, jó, ha mondják szemembe…
A néma szónak bennem nincsen semmi otthona, magyar beszéd a lelkemnek otthona.
Ízig-vérig magyar ember vagyok, igy neveltek föl, tanítottak… ki más… majd igy halok.
Vecsés, 2024. május 21. –Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában,
önéletrajzi írásként.
Nos barátim! Kedves jó Atyámfiai…
Ki nem meri magát magyarnak nevezni?
Ebbe az embertelen világba eljött az idő, hogy beváltsuk szavunkat!
Nincs mese minékünk védelmeznünk kell családot, hazát, vagyis… önmagunkat!
Mi mindig büszkék voltunk a saját névre, hogy „Magyar”!
Persze okunk volt rá, méltán, mert dicső faj az magyar…
Sohasem fért gyávaság ezen nemzethez, pedig részesültünk üldöztetésben,
De ki magyar soha ne féljen, míg világ lesz… majd utazunk mi göncölszekérben…
Hogy itt vagyunk, ezért sokat tettek ős apáink hajdanta,
Legyünk mi mindenképpen és méltón a „méltóak” utódja.
Lelkesülve éljünk egész életben és bizony szívvel-lélekkel,
Tegyük meg mi is azt, amit a megírt sors szerint nekünk tenni kell.
A történelmileg dicső pálya nyitott ám előttünk,
Haladjunk mi előre, rajt’ és mi előre siessünk.
Szégyen és átok hulljon, gyávák meg árulók fejére,
Kik félnek kilépve tenni… a mindennapi harctérre.
Ha már majd a harci dob pereg és zúg-bőg az ágyú javába,
Előre mindenkinek… akiknek kedves a magyar hazája.
Bár egy harcban sok szerető szív vére ömlik el,
Szabadságunk akkor majd, nagy diadalt könyvel el…
Mert bizony, minket a „nyugati műveltek” nem szeretnek olyan-nagyon sokan…
Mi végül is kicsi ország vagyunk… de, magyarok tizenöt milliónyian.
Vecsés, 2023. március 16. – Kustra Ferenc József – íródott: Petőfi István, „Nos barátim” c. ver-se átirataként. (Verbász, 1848. Írta: Petőfi István: 1825 – 1880) [Közzétette Mucsi Antal Toni műfordító.]
Ki nem meri magát magyarnak nevezni?
Ebbe az embertelen világba eljött az idő, hogy beváltsuk szavunkat!
Nincs mese minékünk védelmeznünk kell családot, hazát, vagyis… önmagunkat!
Mi mindig büszkék voltunk a saját névre, hogy „Magyar”!
Persze okunk volt rá, méltán, mert dicső faj az magyar…
Sohasem fért gyávaság ezen nemzethez, pedig részesültünk üldöztetésben,
De ki magyar soha ne féljen, míg világ lesz… majd utazunk mi göncölszekérben…
Hogy itt vagyunk, ezért sokat tettek ős apáink hajdanta,
Legyünk mi mindenképpen és méltón a „méltóak” utódja.
Lelkesülve éljünk egész életben és bizony szívvel-lélekkel,
Tegyük meg mi is azt, amit a megírt sors szerint nekünk tenni kell.
A történelmileg dicső pálya nyitott ám előttünk,
Haladjunk mi előre, rajt’ és mi előre siessünk.
Szégyen és átok hulljon, gyávák meg árulók fejére,
Kik félnek kilépve tenni… a mindennapi harctérre.
Ha már majd a harci dob pereg és zúg-bőg az ágyú javába,
Előre mindenkinek… akiknek kedves a magyar hazája.
Bár egy harcban sok szerető szív vére ömlik el,
Szabadságunk akkor majd, nagy diadalt könyvel el…
Mert bizony, minket a „nyugati műveltek” nem szeretnek olyan-nagyon sokan…
Mi végül is kicsi ország vagyunk… de, magyarok tizenöt milliónyian.
Vecsés, 2023. március 16. – Kustra Ferenc József – íródott: Petőfi István, „Nos barátim” c. ver-se átirataként. (Verbász, 1848. Írta: Petőfi István: 1825 – 1880) [Közzétette Mucsi Antal Toni műfordító.]
(anaforás, 3 soros-zárttükrös)
A sorsom tett tönkre és nem lelem már a helyem az égvilágon,
A sorsom úgy elintézett, mint egy ízig-vérig érdekelt… bántón…
A sorsom tett tönkre és nem lelem már a helyem az égvilágon.
*
(anaforás LIMERIK csokor)
A sorsom… szemetek szemetje,
Nálam bíz’ nem volt nagy keletje.
De szél ellen bizony
Nem lehet… jaj bizony.
Látom, van sorsnak irány fénye…
*
(anaforásban)
A sorsom ellen vajon mit lehetne tenni?
Bizony látom én: csak a jó nagy semmit tenni.
A sorsom könyvéből kiradírozni mit sem lehet,
Csak figyelem a fejem felett gyűlő fellegeket.
A sorsomban van az utóbbi 48 év is, ma van,
Tenni nem tudok, olyanok... rossz körülmény van.
*
(anaforás senrjú csokor)
Ami hátra van,
Az is így telik? Hogyan?
Pedig volt remény…
*
Ami szépséges
Volt, reményem… gödörbe…
Pedig volt remény…
*
Ami megtörtént…
Reményem szétzilált lett.
Pedig volt remény…
*
(anaforás, 10 szavas)
Ami hajthatott volna megszületnem…
Akkor nem keseregnék. Ó, minek születtem?
*
(anaforás, 15 szavas-6 sorban)
Ama negyvennyolc
Éve
Szánkázok lefele…
Sorsomban hithű ítéletvégrehajtó…
Sorsom nem mesemondó…
Átkom tart, rendesen megvalósuló…
Vecsés, 2021. november 3. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként.
A sorsom tett tönkre és nem lelem már a helyem az égvilágon,
A sorsom úgy elintézett, mint egy ízig-vérig érdekelt… bántón…
A sorsom tett tönkre és nem lelem már a helyem az égvilágon.
*
(anaforás LIMERIK csokor)
A sorsom… szemetek szemetje,
Nálam bíz’ nem volt nagy keletje.
De szél ellen bizony
Nem lehet… jaj bizony.
Látom, van sorsnak irány fénye…
*
(anaforásban)
A sorsom ellen vajon mit lehetne tenni?
Bizony látom én: csak a jó nagy semmit tenni.
A sorsom könyvéből kiradírozni mit sem lehet,
Csak figyelem a fejem felett gyűlő fellegeket.
A sorsomban van az utóbbi 48 év is, ma van,
Tenni nem tudok, olyanok... rossz körülmény van.
*
(anaforás senrjú csokor)
Ami hátra van,
Az is így telik? Hogyan?
Pedig volt remény…
*
Ami szépséges
Volt, reményem… gödörbe…
Pedig volt remény…
*
Ami megtörtént…
Reményem szétzilált lett.
Pedig volt remény…
*
(anaforás, 10 szavas)
Ami hajthatott volna megszületnem…
Akkor nem keseregnék. Ó, minek születtem?
*
(anaforás, 15 szavas-6 sorban)
Ama negyvennyolc
Éve
Szánkázok lefele…
Sorsomban hithű ítéletvégrehajtó…
Sorsom nem mesemondó…
Átkom tart, rendesen megvalósuló…
Vecsés, 2021. november 3. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként.
Nagy nap lesz augusztus tizedike,
Poéták nagy összejövetele.
Lesz ott evés, ívás, öröm, mulatság,
Még a végére lesz tán’ táncmulatság?
Győzött sajnos ez a ronda élet,
Törődik is ez… álmom mivé lett.
Hej! Pedig szerettem volna Szegedre menni,
Ott poéták… egész este veletek lenni.
Lélekben veletek leszek és én is mulatok,
Nagy poétaölelést mindenkinek kiosztok.
Maradok itthon, csak nem lepnek be a legyek.
Sorsom a gaz, nem engedte, hogy most ott legyek.
Pedig én igyekeztem, könyörögtem, gazsuláltam!
Lám hiába minden, fölöslegesen ácsingóztam…
Vecsés, 2013. augusztus 08. - Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.
Poéták nagy összejövetele.
Lesz ott evés, ívás, öröm, mulatság,
Még a végére lesz tán’ táncmulatság?
Győzött sajnos ez a ronda élet,
Törődik is ez… álmom mivé lett.
Hej! Pedig szerettem volna Szegedre menni,
Ott poéták… egész este veletek lenni.
Lélekben veletek leszek és én is mulatok,
Nagy poétaölelést mindenkinek kiosztok.
Maradok itthon, csak nem lepnek be a legyek.
Sorsom a gaz, nem engedte, hogy most ott legyek.
Pedig én igyekeztem, könyörögtem, gazsuláltam!
Lám hiába minden, fölöslegesen ácsingóztam…
Vecsés, 2013. augusztus 08. - Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.
Ó, szerelem!
Te sokat hallott, mégis ismeretlen rejtelem.
Ki emberek érzelmeit vezeted félre,
s lelküket okvetlenül lángba borítád,
felelj!
Mondd hát, mi dolgod?
Árbócomat, mint szél kavarta tenger,
dobálod, közben pedig
lelkem száraz porába hullajtod könnyeim.
Szenvedek miattad, ó, hazug, álnok Szerelem!
Mennyekbe repítesz, majd a pokol tüzébe száműzöl.
Ez vagy Te? Érted epekednek milliók,
hozzád imádkoznak bánatos perceikben?
Nem vagy megváltó! Léted időleges enyhülés,
s gyógyír a sebekre, miket az évek,
mint szél formálta kő, alakítottak.
Nem vagy más, mint ócska sebtapasz a vérző hegekre.
2011.
Te sokat hallott, mégis ismeretlen rejtelem.
Ki emberek érzelmeit vezeted félre,
s lelküket okvetlenül lángba borítád,
felelj!
Mondd hát, mi dolgod?
Árbócomat, mint szél kavarta tenger,
dobálod, közben pedig
lelkem száraz porába hullajtod könnyeim.
Szenvedek miattad, ó, hazug, álnok Szerelem!
Mennyekbe repítesz, majd a pokol tüzébe száműzöl.
Ez vagy Te? Érted epekednek milliók,
hozzád imádkoznak bánatos perceikben?
Nem vagy megváltó! Léted időleges enyhülés,
s gyógyír a sebekre, miket az évek,
mint szél formálta kő, alakítottak.
Nem vagy más, mint ócska sebtapasz a vérző hegekre.
2011.
