Szomorú a reggel könnyes a szemem,
megbántottál, megtapostad a szívemet.
Éjszaka az arcom a párnámba fúrtam,
tőrt döftél szívembe újra és újra.

Pedig szeretlek, de neked ez játék csak,
az érzéseimmel mihez kezdjek most hol vagy?
Össze törted az álmaim, melyek rólad szóltak,
megcsaltál a földbe tiportál újra és újra.

Álmatlanul hánykolódtam egész éjjel,
sírva aludtam el, rémálmok gyötörtek.
Egyedül vagyok szétszaggat a fájdalom,
miért tetted ezt velem magam.sem tudom.

Mit ér az én szívem ha téged szeret,
mit ér a szerelem, ha engem nem szeretsz.
Fáj, úgy fáj a szívem mint még soha,
vérzik a tőrtől amit beledöftél éjszaka.

Szívem kettétört, megrepedt,
apró szilánkok,vagdossák meggyötört lelkemet.
Bánat mardossa lelkemet csak sírok és sírok,
mert az érzéseimet semmibe vetted most.

Mint mindig a hibákat keresed, hogy megcsalj,
büntetlenül és érzések nélkül játszhass.
Szeretsz? Mondod, ez szerelem néked?
Megbántod azt aki az életét adná érted?

Tegnap még ott öleltelek, csókoltalak,
ma már csak a könnyeim potyognak.
Vérzik a szívem és megkeseredett,
mi ez, ez Neked a szerelem?

Mit kezdek most össze tört szívemmel?
Mihez kezdjek most az érzéseimmel?
Magam sem tudom mi lesz holnap,
egyedül vagyok magányomban.

Szívem tele van sebekkel, hegekkel,
szűnni nem akaró fájdalmas szerelemmel.
Mit tegyek most, a szívemmel?
Tele van még irántad érzett szerelemmel.

Nézz a szemembe és lásd a vágyat benne,
ahogy azt kívánom bárcsak szád, a számon lenne.
Lásd meg benne a vágy tüzét, amely úgy ragyog,
mintha szemembe költöztek volna a távoli csillagok.

Ölelj magadhoz, szorosan ölelj át,
szívd mélyen magadba a hajam illatát.
Érzed, ahogy a vágytól már mindenem remeg,
érezni szeretném a testemen a kezed.

Szinte izzik vérem, elindul a varázs,
bőröd, bőrömhöz ér, perzsel, mint a parázs.
Körülöttünk minden a feledésbe zuhan,
ahogy testünk a vágy szárnyain a csillagokig suhan.

Táncba hív a szerelem,
együtt járjuk kedvesem.
Szívünk ritmusára,
szerelem dallamára.

Táncolj, táncolj gyere velem,
fogd meg a csípőm és járd velem.
Dalolva egymást átkarolva,
körbe-körbe forogva.

A tánc parkett közepén repülünk,
csak te meg én ketten együtt.
Pörgess meg a levegőben,
a lábam se érjen le a földre.

Halld a zenét, s vedd fel a ritmust,
ringasd a csípőd pörögjünk, forogjunk.
Táncolj, gyere táncolj velem,
soha ne érjen véget a zene.

Szívünk együtt dobban minden ritmusban,
repülünk, repülünk egyre gyorsabban.
Hív a szerelem kapj el gyorsan,
tüzesen járjuk minél jobban.

De jó lenne újra gyermeknek lenni,
homokozóban pajtásokkal játszani.
Fogócskázni a parkban, fűben hemperegni,
virágokat szedni és a hajamba tűzni.

Mezítláb sárban dagonyázni,
illatos virágból koszorút fonni.
Bokrétába szednék sok-sok fajtát,
csokrot csinálnék belőle haza vinném hozzá.

Édesanyámnak adnám, ki repülne felém,
meg puszilnám édes arcát érezném ölelését.
Felkapna karjába mint édes gyermekét,
magához szorítana érezném érintését.

Újból gyermek lennék nyakába ugranék,
kicsi karjaimmal csimpaszkodnék belé.
Ölelő karjaiban szeretnék most lenni,
simogatását hajamon, arcomon érezni.

(Gúnydal: Senki Tóni képzelt monológja)

Ó Múzsám, ki összetörted szép fitos orrodat
és csapkodva szárnyaiddal engem fejbe vertél,
az magas Parnasszus csúcsáról zuhanva reám,
meghoztad tehetségem, amikor ütlegeltél.

És lásd; nem kell többé fenn tollászkodnod hiába,
mert rakok neked rímekből fészket - akár százat -
előtted most rejtetlenül áll még üres elmém,
úgy várja, hogy ihlet-csókra nyissad végre szádat!

Szép íriszed szivárványa ragyogja soraim,
tehetség-áldásra emeld fel hát, mindkét karod,
s önts belém áldott és örök szent költői vénát,
…vagy valami ilyesféle..., ha te úgy akarod.

Ígérem írok majd a virágról, a tündérről,
álomról és mindent beborító cukormázról;
írok majd szépeket hattyúról csillagok alatt,
Holdról, vagy egy fülig szerelmetes délibábról.

És patakzani fog majd a könny az olvasóból,
ahogy szíve facsarodik össze, no-meg, vissza.
És zsebkendőért szalad majd át a jó szomszédhoz
s tehetségem minden sorát vakon, buzgón issza!

És menetelni fognak egykor majd verseimre,
úgy dalolják minden bötűjét majd hős vitézek,
mert hatalmasabb géniusz leszek mint akárki,
Rám fognak feltekinteni, s csak Tőlem idéznek!

És ott, a mennyekben fenn is hallani lehet majd:
"Óh egek mekkora költő ez a Senki Tóni!
Tehetsége oly mérhetetlenül hatalmas, hogy
fűzfasípok hangján is, csak Őt fogják dalolni."

- Múzsám, ki összetörted a szép fitos orrodat
és csapkodva szárnyaiddal engem fejbe vertél,
Parnasszus az magas csúcsáról zuhanva reám,
meghoztad-e tehetségem mikor reám estél?

(Pest-Buda 2014. augusztus 31.)