(Gúnydal: Senki Tóni képzelt monológja)

Ó Múzsám, ki összetörted szép fitos orrodat
és csapkodva szárnyaiddal engem fejbe vertél,
az magas Parnasszus csúcsáról zuhanva reám,
meghoztad tehetségem, amikor ütlegeltél.

És lásd; nem kell többé fenn tollászkodnod hiába,
mert rakok neked rímekből fészket - akár százat -
előtted most rejtetlenül áll még üres elmém,
úgy várja, hogy ihlet-csókra nyissad végre szádat!

Szép íriszed szivárványa ragyogja soraim,
tehetség-áldásra emeld fel hát, mindkét karod,
s önts belém áldott és örök szent költői vénát,
…vagy valami ilyesféle..., ha te úgy akarod.

Ígérem írok majd a virágról, a tündérről,
álomról és mindent beborító cukormázról;
írok majd szépeket hattyúról csillagok alatt,
Holdról, vagy egy fülig szerelmetes délibábról.

És patakzani fog majd a könny az olvasóból,
ahogy szíve facsarodik össze, no-meg, vissza.
És zsebkendőért szalad majd át a jó szomszédhoz
s tehetségem minden sorát vakon, buzgón issza!

És menetelni fognak egykor majd verseimre,
úgy dalolják minden bötűjét majd hős vitézek,
mert hatalmasabb géniusz leszek mint akárki,
Rám fognak feltekinteni, s csak Tőlem idéznek!

És ott, a mennyekben fenn is hallani lehet majd:
"Óh egek mekkora költő ez a Senki Tóni!
Tehetsége oly mérhetetlenül hatalmas, hogy
fűzfasípok hangján is, csak Őt fogják dalolni."

- Múzsám, ki összetörted a szép fitos orrodat
és csapkodva szárnyaiddal engem fejbe vertél,
Parnasszus az magas csúcsáról zuhanva reám,
meghoztad-e tehetségem mikor reám estél?

(Pest-Buda 2014. augusztus 31.)

A jelen, élő háború a gazdagok tovább gazdagodási terepasztala s a halottak?

(3 soros zárttükrös csokor, anaforás, belső rímesben és önrímesben)
Bizony, kint a fronton nem a szomszéd kutya ugat, de az ágyú folyton ugat,
Bizony, kint a fronton a géppisztoly nem is zümmög! Sorozat kattogva ugat…
Bizony, kint a fronton nem a szomszéd kutya ugat, de az ágyú folyton ugat!

Hallom a közelgő zizegést, tudni való, hogy a soros drón errefelé jár,
Hallom a közelgő zizegést, „hasra paraszt”! Gazdagok játéka is ez itt már…
Hallom a közelgő zizegést, tudni való, hogy a soros drón errefelé jár.

Lövész gödörbe zizzenő postás, zizzenve hozza a fél ideji ebédet,
Lövész gödörbe nem ér el, az ellenfelét elkapja… kilöttyenti levest!
Lövész gödörbe zizzenő postás, zizzenve hozza a fél ideji ebédet.

A táncoslábú parancsok, ha ezt meg is tudja, nem küld másikat, minek… smucig,
A táncoslábú parancsok, szinte csak a saját életéért aggódik… táncig…
A táncoslábú parancsok, ha ezt meg is tudja, nem küld másikat, minek… smucig.

Katona, ha egész nap nem kap enni, esti harcot, hogy lehet tőle elvárni,
Katona, ha egész nap éhezik és egy gödörben gubbaszt… mit lehet elvárni…
Katona, ha egész nap nem kap enni, esti harcot, hogy lehet tőle elvárni.

Túl mostoha körülmények okán katonák jó része egyszerűen megzakkan,
Túl…ilyen agyi és más torz lelkiállapotban, csoda, ha a szökésbe zakkan…
Túl mostoha körülmények okán katonák jó része egyszerűen megzakkan.

A hithű hazai katonák, nagyon is olyan fajták, hogy a másfajtát… bántják,
A hazai katonák, a frontjukon meghalni nem akarókat… „agyon bántják” …
A hithű hazai katonák, nagyon is olyan fajták, hogy a másfajtát… bántják.

Aki túlél, nyomorékon hazamehet, illeszkedni… gyermekével szaladni,
Aki túlél, mivel fog foglalkozni, hol fog munkát találni, miből megélni…
Aki túlél, nyomorékon hazamehet, illeszkedni… gyermekével szaladni.

Aki túlélte gránátokat, a bombákat, gránátokat, az „okos” drónokat,
Aki túlélte az ellenségeket, a lövéseket, a bűnhalmozásokat…
Aki túlélte gránátokat, a bombákat, gránátokat, az „okos” drónokat.

(senrjon trió)
Már több millió halott
Van temetve a temetőkben.
Fúj, te háború.

Ez is olyan, mint többi!
De fekete kosok bűnösök!
Fú, te háború.

Rothadt háború nem is
Emberi tulajdonság, ez gáz…
Fúj, te háború.

Vecsés, 2026. március 4. – Kustra Ferenc József- írtam. a szomszéd háború megítéléséről.

Tábortüzek fénye akkor nem világított az égre,
Mert azt látták volna és akkor az életeknek vége!
Mikor írtak halványzöldes színű tábori levélre?

Melegedés nélkül a húsuk szinte lefagyott,
Tudták, a muszka lövész vastag pufajkát kapott.
A vaksötétben csak a hó fénye világított,
A sok harcedzett... bánatkönnyeket potyogtatott.

Másnap már a világosban, harminchét fok mínusz volt a módi,
Topogni kellett, meg a karokat közben magukhoz csapkodni...
Levelet írni nem tudtak, meztelen kéz biz' kezdett elfagyni…

Írták volna a családnak, hogy jól vagyok, megvan mindenem, még élek,
Drukkolok magamnak, hogy hazamehessek, de, hogy nem, ettől úgy félek…
Otthon mi a helyzet, mindenki egészséges, tudtok, van mit ennetek?

Jó lenne tőletek kedveseim, szereteteim egy levél,
Hogy tudjam a fiam is jól van, emlékszik és nem beteg, még él.
Jó lenne párocskám, ha írnál nekem tenmagadról,
Meg megírnád, hogy a disznókkal tele van az akol?
Mutatsz-e fényképet a gyermekünknek és mesélsz rólam neki?
Hogy van egy apja, kinek a hazáját jó messze kell védeni.

Bumm! Itt egészen a közelben egy gránát robbant, nagyon levágott,
Ezt is megúsztuk, de a bajtársammal szidjuk e mocskos világot!

Veszélyben az éltem reggel, délben este,
Itt nincs az embernek nyugodtas éjjele.
Esténként kérem, hogy hosszasan imádkozzatok értem,
Hátha az imátok lesz a gránátok elleni vértem.

Jaj! Riadót kiabálnak, jön, egy orosz támadás, már, lőnek is,
Mi is gyorsan megnézzük a fegyvereket, befagyott, ez is, az is…

Most, fű nem zöldell
Don-kanyari harcmezőn.
Vérrel áztatott!
*
Sok, katona sír,
Már most sem lelhető föl.
Mindent hó borít.

Reggel, ahogy felkel a nap, látszik, hogy ő is félve teszi,
Rezeg a levegő, hogy volt, aki ezt itt, meg is érheti…
Bánná, ha úgy reggel, több sírhantot látna domborodni…
Nincsen mese, mert itten, sokkal jobban kell acsarkodni.

Megint egy gránát, ez a szomszéd körletben landolt,
Ott is van ismerős, kérdés, hogy szerencséjük volt?

Egyszer, még lesz itt
Zöld fű a Donnak partján…
Harcmező, már nem.
*
Meleg fürdőre
Vágy katona, hidegben.
Árokban lakik.

Most mondták, a postajáratot szétlőtték, meg a leveleket is,
Így otthonról hírek mostanság már, nem jönnek, bár várjuk még, csakis.

Ott voltak a honfijaink, a mi hazácskánk hősei,
Ők voltak minekünk a leszármazottaknak... ősei.

Volt, ki azért kapott ott, levelet és híreket,
Volt, aki íves sírhalmot és virág töveket…
Ők akkor ott harcoltak, hogy jót hozzanak a majd, holnapba,
Hőseink voltak, mert tették sokan életüket feladva…

Vecsés, 2016. szeptember 2. – Kustra Ferenc József-: írtam: Versben és haikuban.

Hétköznapi pszichológia…

Mikor a kezdet, maga a vég...
Mikor főzöl, és ebéd leég...
Mikor minden, csak rosszul sül el...
Mikor nem lész kész az ebéddel...
Nos, akkor állj meg és gondolkozz...
Hogyan tovább? Ezzel foglalkozz...

Ha valamire rossz kezdet rányomja bélyegét,
Annak nem élvezheted, felhőtlenül sikerét.
Mondj álljt és parancsold tenmagadat!
Kudarcélménytől óvd önmagadat.

Vecsés, 2013. április 29. – Kustra Ferenc József

[pamflet]

Egyazon világban bolondok és bölcsek,
egy földön éltek, mint a hegyek és völgyek.
Egymást erősítve alkottak ők párost,
így hozták létre a ma ismert világot.

Teltek és múltak a történelmi évek,
az időtől a bölcsek sem lettek szépek.
A bolondok okoskodtak néha olykor,
kacagtak is a bölcsek rajtuk, jó sokszor.

A bölcsek bolondoztak néha a szóval,
a nép elhalmozta őket minden jóval.
Ám voltak bolondok, kik irigyen nézték,
arcukra fagyott a vigyorgó kevélység.

A király bolondja volt mindegyik aljas,
ostoba tányérnyaló, vakbuzgó talpas.
Fejüket összedugva eszüket űzték,
miként is álljanak bosszút a bölcs csürhén.

- Álljunk a király elé, mondjunk verseket! -
Így szól erre a főbolond: - Az nem lehet!
A bölcsek izmosak a kimondott szóban.
Törjétek fejetek ti ostobák, jobban!

Használjátok a fejetek, bolond barmok,
ha ellenük valaha győzni akartok!
Saját pályánkon kell megvívni a csatát,
azt a sok nagyokost kell hozzánk csalni át.

Erőben, elszántságban mi vagyunk jobbak,
s bátrabbak mint a vén, nagyagyú félholtak.
Lássuk, ki is használja jobban a fejét?
Legyen az ősi föld elhagyása a tét.

Végül is a tétben egységre jutottak,
nekiveselkedtek hát a feladatnak.
- Nos, ha oly bátrak és okosak a bölcsek,
lássuk, ahogy aggyal a kapun betörnek.

Röhög a főbolond, ki ezt kiagyalta,
bolondok közt is gaz, ármánykodó fajta.
- Menjünk királyunkhoz, legyen Ő a bíró,
ki bolondok közt a hatalommal bíró! -

Előadják sunyin, mélységes keservük,
áruló bölcseknek, mi is titkos tervük:
Aláásni gyáván királyuk hatalmát,
versekkel zavarva népének nyugalmát.

- Mi királyhű hívek, - szólal a főkolomp -
mi fogjuk óvni a trónt: az összes bolond!
Kihívjuk majd vetélkedni a sok bölcset,
a vesztes elhagyja a királyi földet.

Bólogat a király, - Úgy legyen hát! - monda.
- Menjen tüstént a fő-okosért egy szolga!
Hozzák menten elém, hadd lám csak a gyávát,
ki ily aljas módon kijátssza királyát.

Rohan a szolga, papucsát is elhagyva,
szalad házról-házra a bölcset kutatva.
Alkonyodik már, mire végre megleli,
félholtan pihegve így könyörög neki.

- Kövess jó uram, a palotába menten,
mert különben fejem bizonyost elvesztem!
Haragos a király, látni akar téged,
reggeltől hallgatja a bolond beszédet.

A trónteremben habzik a király szája,
dühöng, csapkod, miközben a bölcset várja.
- Hogy merészelted megváratni királyod?
Ki vagy te senki? - már beléptekor ráront.

- Lázítod a népem holmi gaz versekkel?
Koronámra törsz, nagyra tartott eszeddel?
Lássuk csak, mire mész e hatalmas gőggel,
ha bolondjaim sem bírod majd erővel.

Halljad hát szavamban a királyi törvényt!
Bolondjaim nem tűrve az agyas önkényt,
párbajra hívnak fel reggel minden bölcset,
és tétként: a vesztes elhagyja e földet!

Íme a feladat, mi a párbaj tárgya.
Egy nagy tölgyfakapu vezet a kincstárba,
ezt kell majd, pusztán fejetekkel kinyitni.
Nem lehet magatokkal semmit se vinni!

Szólottam hát, s van-é valakinél kérdés?
- Nincs uram - szólott a bölcs - pusztán egy kérés.
A kapun ne legyen rajta a vaslakat,
ésszel emelni nem arányos feladat.

- Rendben! - bólintott a király nagy kegyesen -
reggel mindegyikőtök legyen ott helyben.
Nem fogadok el semmiféle kifogást,
sem pedig nemtelen gyáva visszakozást!

Ezzel a király visszavonult lakába,
a két küzdő felet otthagyva magára.
A bölcsek követe csendben aludni tért,
a főbolond szalajtott a barátokért.

A bolondok egész éjjel csak mulattak,
bölcseket gúnyolva, röhögve vigadtak.
Így reggelre kelve nagy eszük elszállott,
kunkorodni látták az egész világot.

Eljött hát a párbajra kijelölt óra,
a nép királya felállt egy végső szóra.
- Kik titeket rontanak verssel, gondokkal,
megküzdenek a királyi bolondokkal!

A küzdelmet most a kihívó fél kezdi!
Cél a kincstár tölgyfaajtaját bevenni!
Lakat nélkül csak masszív faretesz tartja.
Csak a fejeteket használjátok... Rajta! -

- Éljen a király! - rohant rá a főbolond,
de már a küszöb előtt csúful fölbotolt.
Követve őt, fejjel-neki egyre s másra,
mint a kecskék, felkenődtek a deszkára.

Végül mindegyikük púptól vérző fejjel,
elterült a földön, mint a placcsant tejfel.
Számukra az első felvonásnak vége.
Ki tudja, hogy a győzelemhez elég-e.

Most minden egyes szem a bölcseket várja,
hallik, ahogy a légy szárnyait kitárja.
Néma a nép, lélegzetét visszafojtja,
a király nagyot nyel, kiszáradt a torka.

- Khm... - kezdé a király - következnek a bölcsek!
Ha a kapu győz, mindőtöket megöllek!
Csak így lehetek királyként igazságos! -
Szemében fény lobog, gonosz és álságos.

E szók után, trónusába visszaülve,
gúnyos arccal tekint a körön kívülre.
A legfőbb bölcs lassan feláll... szótalanul,
köpenye ujjára por és nap fénye hull.

Pisszenés se hallik, ahogy odalépe,
a tölgyfaajtóval farkasszemet nézve.
Szemével a vén fát végig simította,
ahogyan asztalos apja tanította.

Valaha egykoron, olyan nagyon régen,
apja gyalulta e deszkát, nagy serényen.
De ki emlékszik rá? Senkit fel se lelhet,
hogy e rideg fának ki adta a lelket.

Letérdelt itt hát, hol népe lelkét őrzik,
hol elődeinek sok szép verse rejlik.
E száz éves kapu őrzi mind e kincset,
és homlokával lenyomta a kilincset...

Pest-Buda 2012. június 4.