Az est, halványuló vérkoszorúja,
Gyorsan belevész az éj sötétjébe.
Hatalmat kap sötétség birodalma,
Rigók sem repülnek éjsötét kékbe.

Ember ki nem lát az ily’ mély sötétben,
Otthon marad, családi életet él.
Kint kóvályogjon macska a sötétben,
Neki a sötét természetes, így él.

Elcsitul minden, készülünk másnapra,
A pirkadat, majd valami újat hoz.
Reggelre lehull éj sötét kalapja,
Mi pozitívan állunk pirkadathoz.

Vecsés, 2000. február 26. – Kustra Ferenc József

De, hogyan tovább…?

(9 soros)
Megszülettünk, ez lét!
Hallgatjuk, szív zörejét,
Meg a test napi neszét.
Megszülettünk, már lét…
Van, kinek ősz lengi… létét,
Berozsdásítja… elméjét.
Megszülettünk, volt lét!
Mindnek kaszás suhintja létét,
Nyitja, túlvilági életét.
***

Életre keltem már.
De a boldogság nem vár
Tárt karokkal sodor ár!
Tudom, szép lehet - bár!
Most valahogy még jót nem áll!
Bú és könny kéz a kézben jár.
Feledni olyan kár!
Cipőm talpához tapad a sár,
Télben ragad, sír a hideg nyár.
***

Túl korán érkeztem,
Hét hónapra születtem,
Ám nem adtam életem!
Életre születtem,
Mindenért kellett küzdenem,
Az élet nem kímélt engem.
Megszülettem, éltem…
Egyszer el kell mennem, nem kétlem.
A halál mondja ki majd: Végem…

Vecsés, 2018. szeptember 13. – Mórahalom, 2019. június 9. – Szabadka, 2019. február 15 – Kustra Ferenc – az első csokrot én írtam, a 2. –t Farkas Tekla, - a 3. –t Jurisin Szőke Margit, a címe: Egyszer el kell mennem…

Az égen vitéz ül dideregve,
Vállán köd-palást, csillag-seregbe.
Orion neve, Nimród híre,
Zeng messze földre, tenger fölébe.

Öve három fényes csillagból,
Mint harcos övcsat régi kardból.
Alnitak, Alnilam, Mintaka,
Égi arany szikrázik rajta.

Mutat keletet, nyugatot is,
Szélnek s hajósnak vigasz ez is,
S a vándor ég, midőn sötétlik,
Útjukat a népek tőle kérik.

Szóló költemény Gízának köve,
Piramis orma mutat feléje.
Nagy Vadász, nyulat űz télidőn.
Kutyákkal az örök csillagmezőn.

Az égi bölcsőhely méhében,
Új csillag születik, M42 ködében.
S amíg világ... ég és hold kering,
Orion őrzi, amitől idő elring.

Siófok, 2025. április 28. Gránicz Éva- írtam: csillagászati ismertetőként.

Balcsi partján fűben selymesen...
Remegek, hol a csók féktelen.
Fűzfa lombja takar,
Testem téged akar...
És a vágy, víznél is végtelen.

Balcsi partján oly' jó a fűben,
Vízparton: testben és lélekben.
Morajló a víz... csók!
Fűzfalomb és habcsók...
Vágyunk oly' nagy, mint tó felület...
*
Szellő simít, te puhán, s jobban,
És nyelved érint... nyögök halkan.
Tó suttog, csók hevít,
Csípőm ívben repít...
Karod ölel, már nincs múlt, most van...

Szellő minket simít, de jobban...
Nyelvek játszanak, ő nyög halkan...
Tó, csak nekünk suttog,
A csók heves... cuppog...
Karunk ölelgető, sóhajban...
*
Ringat a nyár, a part morajlik,
A bőrünkön verejték fénylik.
Forrón ölelkezünk,
Egy ritmust ver szívünk...
Hangom, parton messze visszhangzik...

Nyár szeret minket, víz morajlik,
Bőrünkön izzadás megfénylik...
Felsőfokban élmény,
Szívünk ver... ez élmény!
Kicsim hangja, echóként hallik...

Siófok, 2025. április 30. - Vecsés, 2025. május 1 -Gránicz Éva- írtuk: rom. LIMERIK- ben a "Balaton partján... 2." című versem két szerzős átirataként. A párosok: szerző-, és poétatársam: Kustra Ferenc József munkája.

Balaton partján, hol a csend ölel,
Selymes a fű, s szél csak nekünk felel.
Fűzfa árnya rejt el a világtól,
A testedhez simulok a vágytól.

Közel hajolsz, forrón perzsel csókod,
Nem marad szó, csak reszket sóhajod...
Kezed remegve talál rám újra,
Égek, mint a tűzbe dobott rózsa.

Simogatásod a vágy nyomán fut,
Mint hullám, mi nyaldossa partot.
Vad ölelésbe olvad a lelkem,
Mohó tested, a testembe rejtem...

Csak mi vagyunk, a világ elpihen,
S én beléd írom magam szüntelen.
Nap nádas mögött félve bújik el,
Míg szerelmesen bennem veszel el...


Siófok, 2025. április 30. Gránicz Éva.