Idő 
Értékelés 
Értékelés Mikor a szív újra érez... tankában!
Szív hét lakatnál,
kulcs rég sötétbe veszett.
Most mégis nyílik.
Viharos a Balaton,
Sok levél, vízen úszón…
*
Csöndes kopogás,
idegen, ám ismerős.
Remeg már zár is.
Vannak heves hullámok,
Rajtuk méretes habok…
*
Rozsdás zár reccsen,
egy érzés óvatosabb…
Belép és marad.
Vihar levert levelek,
Nem oly’ emelkedettek…
*
Szívem ajtaja
nyílik, mint sosem előbb.
Valaki belép.
Habok kicsit jujujok,
Velük, bíz nem cukizok!
*
Azt hittem, nem lesz…
de lám, a fény visszatér.
Régi sötétre.
Tudnám, halak viselik?
Ezért néz ki némelyik?
*
Nem hittem többé,
de ő máshogy érkezett.
Nem tört, csak várt rám.
Hallom, susog a nádas,
Békák lakása nádas…
*
Érzés közeleg,
nem kérdez, csak ott marad.
Ajkam nevét súg.
Gólyák otthon… fészekbe?
Nem gondol, jó étekre!
*
Szívem rég hallgat,
de most a csend közepén.
Valaki beszél.
Nos, eső kezd szitálni,
Haza kezdünk indulni…
*
Lakatról lakat
hullott - és nem félek már!
Újra szeretni.
Na, jó, kicsit megnéztünk…
Viharon elmélkedtünk.
Siófok, 2025. április 19. – Vecsés, 2025. április 19. -Gránicz Éva- írtam: senrjú csokorban! Alájuk a tanka versek, szerző-, és poétatársam: Kustra Ferenc József munkája!
Szív hét lakatnál,
kulcs rég sötétbe veszett.
Most mégis nyílik.
Viharos a Balaton,
Sok levél, vízen úszón…
*
Csöndes kopogás,
idegen, ám ismerős.
Remeg már zár is.
Vannak heves hullámok,
Rajtuk méretes habok…
*
Rozsdás zár reccsen,
egy érzés óvatosabb…
Belép és marad.
Vihar levert levelek,
Nem oly’ emelkedettek…
*
Szívem ajtaja
nyílik, mint sosem előbb.
Valaki belép.
Habok kicsit jujujok,
Velük, bíz nem cukizok!
*
Azt hittem, nem lesz…
de lám, a fény visszatér.
Régi sötétre.
Tudnám, halak viselik?
Ezért néz ki némelyik?
*
Nem hittem többé,
de ő máshogy érkezett.
Nem tört, csak várt rám.
Hallom, susog a nádas,
Békák lakása nádas…
*
Érzés közeleg,
nem kérdez, csak ott marad.
Ajkam nevét súg.
Gólyák otthon… fészekbe?
Nem gondol, jó étekre!
*
Szívem rég hallgat,
de most a csend közepén.
Valaki beszél.
Nos, eső kezd szitálni,
Haza kezdünk indulni…
*
Lakatról lakat
hullott - és nem félek már!
Újra szeretni.
Na, jó, kicsit megnéztünk…
Viharon elmélkedtünk.
Siófok, 2025. április 19. – Vecsés, 2025. április 19. -Gránicz Éva- írtam: senrjú csokorban! Alájuk a tanka versek, szerző-, és poétatársam: Kustra Ferenc József munkája!
Válasz, csak filozofikusan lehetséges…
(leoninus duó)
Kétségem nem élem, lehetetlenségemben épp' ez lehet tehetetlenségem.
Kétségem nekem eredeztetett lehetetlenségem, de ez nem lehet végem.
Életegységem nem tesz értem… ezen élettelenségem nem kellene nekem.
Életvégem menetbe...meglesz nekem, de nem lesz kétségtelen… még él-e hegyem?
Nevetem rendre beteges, veszélyes élethelyzetem, szépet meg elkergetem…
*
(senrjon)
Lehet, hogy eszementem…
Mélységem énértem feltéptem.
Lehet elkéstem?
*
(senrjú)
Rendre elvérzem…
Hegyemen ébredezem.
Erre emlékszem.
*
(Septolet duó)
Hegyem révészem,
Nekem félpénzem
Érzékem,
Érzésem,
Készpénzem.
Elnézem, elkéstem, emlékszem… erkélyem.
Vészfékem, nézségem, érmem…
**
Felmértem, elvérzem,
Jelképem jelvényem?
Nékem népem, sérvem….
Megéltem,
Féltem, késtem, kérdtem,
Életem szekrényben?
Mélyében!
*
(tíz szavas)
Kétséget velem, értem veszett ebek,
De rendre és ellenben esek!
*
(HIQ duó)
Elmegyek,
Hátha elesek…
Hehezek…
Mesélek,
Legyek ember-e…
Nehezen…
Vecsés, 2024. május 21. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként, az önrontó sorsról, eszperente műfajban.
(leoninus duó)
Kétségem nem élem, lehetetlenségemben épp' ez lehet tehetetlenségem.
Kétségem nekem eredeztetett lehetetlenségem, de ez nem lehet végem.
Életegységem nem tesz értem… ezen élettelenségem nem kellene nekem.
Életvégem menetbe...meglesz nekem, de nem lesz kétségtelen… még él-e hegyem?
Nevetem rendre beteges, veszélyes élethelyzetem, szépet meg elkergetem…
*
(senrjon)
Lehet, hogy eszementem…
Mélységem énértem feltéptem.
Lehet elkéstem?
*
(senrjú)
Rendre elvérzem…
Hegyemen ébredezem.
Erre emlékszem.
*
(Septolet duó)
Hegyem révészem,
Nekem félpénzem
Érzékem,
Érzésem,
Készpénzem.
Elnézem, elkéstem, emlékszem… erkélyem.
Vészfékem, nézségem, érmem…
**
Felmértem, elvérzem,
Jelképem jelvényem?
Nékem népem, sérvem….
Megéltem,
Féltem, késtem, kérdtem,
Életem szekrényben?
Mélyében!
*
(tíz szavas)
Kétséget velem, értem veszett ebek,
De rendre és ellenben esek!
*
(HIQ duó)
Elmegyek,
Hátha elesek…
Hehezek…
Mesélek,
Legyek ember-e…
Nehezen…
Vecsés, 2024. május 21. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként, az önrontó sorsról, eszperente műfajban.
A rosszat nem, mert visszaüt… hétköznapi pszichológia…
Egész életemben a béketűrés és kötelességérzés apostola voltam,
A fordíthatatlanba törődő, szeretet terjesztő, béke-hitvivő maradtam.
Hetven éve -immár- ilyen vagyok, ilyennek születtem, ilyennek neveltek,
Meg a környezeti hatások is belém, ilyeneket –csak jókat- leheltek.
Jó
Éled.
Szívvel lát.
Békét teremt.
Érzéseket szül.
*
Igyekeztem, mindig mindenben gondossággal, szeretettel eljárni,
Figyelmeztem, hogy jellemem, erkölcsöm, létem igyekezzen maradni.
Gondot viseltem, hogy szívembe mindig csak színtiszta szeretet kerüljön,
Meg egyébiránt, hogy tiszta lelkem, világító lángja soha ne hűljön.
Igyekvén, hogy a mutatkozó szellemi felsőbbségem kellő szerénységgel is társuljon,
A körültekintő gondosságom, mélyreható hitemben megfelelő társra találjon.
Igyekezet fontos,
Lágyan simogat szépsége.
Ilyen jónak lenni?
*
A nyilvánvaló és általános emberségem azonban az életem gúzsa volt,
Reményim, nem teljesültek, végzet sehogyan nem engedte… sőt, reális is koholt.
Mindenkor, ha módom volt, a nemes viselkedést és a szépet gyakoroltam,
A jóságos emberszeretetben hívságmentesen példamutató voltam.
De
Sokszor
Jutalom
Cseppnyi sincsen.
Egy mosoly se ér.
*
Az emberi létem, általam "elpazarolt" kincsei mind-mind elvesztek,
Ha nem, akkor meg hosszú életemben, épphogy a saját káromra lettek!
Az emberszeretet a földiek bajaira, nem több egy új hírnél,
Így előnyét nem, végzetes hátrányát tapasztaltam, majd’ mindenkinél.
Még
Él - e
Valahol
A szeretet,
Nem tudni - bízni!
*
Áhítatos emberségem nem hatolt bele elutasító lelkekbe,
Emberségem, mint saját erényem, nem hatolt be hiány-gazdag lelkekbe.
Mára már biztos, az egyéniségem és a szellemi világom olyan,
Hogy mit kisugárzok, az elől elugranak, hiszik, jön egy káros folyam…
Ha
Jó vagy.
Ellenség
Megtalál még
Barát helyett is.
*
A létem elevensége is káromra volt, a sok tutyi-mutyi között,
Mit már az óta bizony tudok, borzasztóan sok közöttük, lökött-törött.
A magyar lélek, a kedély és a nyájasságom csak ellenérzést keltett,
Pedig nálam ezek végtelen források, de a gyengébbeknek nem kellett!
Nyilvánvaló hát, éltemben a szenvedés, fájdalom ölelte a lelkemet,
Mert többre tartottam öket, az ismert és nem ismert, de balga embereket.
Balgaság gyilkolhat,
Megfojthat engem is talán?
Jobb volna vigyázni.
*
Minél több jót tettem, az öröm és a lelkesedés, úgyabbul, inkább fölös lett,
Elismerést, dicsőséget, nem vívtam ki, legtöbbjük akáctüskével fizetett…
Történt volt így, lőn hosszú életem, de érdemtelen emberektől, ez lehetett.
Jó
Elfér
Kis helyen,
Mert nincsen sok
Belőle most már...
*
Ahogy mind nagyobb lőn nálam a nyomorúságos kilátástalanság,
Annál nagyobb bővérűségben kevesebb lón fokozott felajzottság…
Minden időkben tettem természetes dolgomat,
Igyekeztem, meg soha nem tagadtam magamat!
Az életem úgy történt, hogy egész életemen át harcoltam
A végzetem ellen, de a végzet nem tágított, jót nem kaptam…
Jó szót, elismerést, dicsértet, alig kaptam az életben,
De a gaz rossz persze, mikor rám támadt, volt már tömegében…
Dilemma az élet.
A jótett az csak széptevés?
Minek mást bántani...
*
Az embernek csak utólag derül ki, a sorsa mire érdemesítette…
Engem, úgy tűnik semmire, -tőlem mindent megtagadott- semmilyen érdemre…
A végzetem mindig velem tartott és biz’ ellenem volt,
És a sok szép reményem, az ablakon kiszállingózott…
Vecsés, 2018. május 21. – Mórahalom, 2018. december 21. – Kustra Ferenc József– a verset én írtam az apevákat és a HIAQ –kat szerző-, és poéta társam: Farkas Tekla.
Egész életemben a béketűrés és kötelességérzés apostola voltam,
A fordíthatatlanba törődő, szeretet terjesztő, béke-hitvivő maradtam.
Hetven éve -immár- ilyen vagyok, ilyennek születtem, ilyennek neveltek,
Meg a környezeti hatások is belém, ilyeneket –csak jókat- leheltek.
Jó
Éled.
Szívvel lát.
Békét teremt.
Érzéseket szül.
*
Igyekeztem, mindig mindenben gondossággal, szeretettel eljárni,
Figyelmeztem, hogy jellemem, erkölcsöm, létem igyekezzen maradni.
Gondot viseltem, hogy szívembe mindig csak színtiszta szeretet kerüljön,
Meg egyébiránt, hogy tiszta lelkem, világító lángja soha ne hűljön.
Igyekvén, hogy a mutatkozó szellemi felsőbbségem kellő szerénységgel is társuljon,
A körültekintő gondosságom, mélyreható hitemben megfelelő társra találjon.
Igyekezet fontos,
Lágyan simogat szépsége.
Ilyen jónak lenni?
*
A nyilvánvaló és általános emberségem azonban az életem gúzsa volt,
Reményim, nem teljesültek, végzet sehogyan nem engedte… sőt, reális is koholt.
Mindenkor, ha módom volt, a nemes viselkedést és a szépet gyakoroltam,
A jóságos emberszeretetben hívságmentesen példamutató voltam.
De
Sokszor
Jutalom
Cseppnyi sincsen.
Egy mosoly se ér.
*
Az emberi létem, általam "elpazarolt" kincsei mind-mind elvesztek,
Ha nem, akkor meg hosszú életemben, épphogy a saját káromra lettek!
Az emberszeretet a földiek bajaira, nem több egy új hírnél,
Így előnyét nem, végzetes hátrányát tapasztaltam, majd’ mindenkinél.
Még
Él - e
Valahol
A szeretet,
Nem tudni - bízni!
*
Áhítatos emberségem nem hatolt bele elutasító lelkekbe,
Emberségem, mint saját erényem, nem hatolt be hiány-gazdag lelkekbe.
Mára már biztos, az egyéniségem és a szellemi világom olyan,
Hogy mit kisugárzok, az elől elugranak, hiszik, jön egy káros folyam…
Ha
Jó vagy.
Ellenség
Megtalál még
Barát helyett is.
*
A létem elevensége is káromra volt, a sok tutyi-mutyi között,
Mit már az óta bizony tudok, borzasztóan sok közöttük, lökött-törött.
A magyar lélek, a kedély és a nyájasságom csak ellenérzést keltett,
Pedig nálam ezek végtelen források, de a gyengébbeknek nem kellett!
Nyilvánvaló hát, éltemben a szenvedés, fájdalom ölelte a lelkemet,
Mert többre tartottam öket, az ismert és nem ismert, de balga embereket.
Balgaság gyilkolhat,
Megfojthat engem is talán?
Jobb volna vigyázni.
*
Minél több jót tettem, az öröm és a lelkesedés, úgyabbul, inkább fölös lett,
Elismerést, dicsőséget, nem vívtam ki, legtöbbjük akáctüskével fizetett…
Történt volt így, lőn hosszú életem, de érdemtelen emberektől, ez lehetett.
Jó
Elfér
Kis helyen,
Mert nincsen sok
Belőle most már...
*
Ahogy mind nagyobb lőn nálam a nyomorúságos kilátástalanság,
Annál nagyobb bővérűségben kevesebb lón fokozott felajzottság…
Minden időkben tettem természetes dolgomat,
Igyekeztem, meg soha nem tagadtam magamat!
Az életem úgy történt, hogy egész életemen át harcoltam
A végzetem ellen, de a végzet nem tágított, jót nem kaptam…
Jó szót, elismerést, dicsértet, alig kaptam az életben,
De a gaz rossz persze, mikor rám támadt, volt már tömegében…
Dilemma az élet.
A jótett az csak széptevés?
Minek mást bántani...
*
Az embernek csak utólag derül ki, a sorsa mire érdemesítette…
Engem, úgy tűnik semmire, -tőlem mindent megtagadott- semmilyen érdemre…
A végzetem mindig velem tartott és biz’ ellenem volt,
És a sok szép reményem, az ablakon kiszállingózott…
Vecsés, 2018. május 21. – Mórahalom, 2018. december 21. – Kustra Ferenc József– a verset én írtam az apevákat és a HIAQ –kat szerző-, és poéta társam: Farkas Tekla.
Majd egy nap, ha összegyűlne bánatod,
s lelked megnyugvást, vigaszt keres,
sajgón fájnak az esték és nappalok,
a pilládon csorduló könny is jeges.
Amikor rád lehel a magány, gyáván elárul,
sóhajod szomjas, végtelen égi-áradat,
s a hajnali hold nevetve az arcodba bámul,
felhőtlen égen is rajzol homályos árnyakat.
Akkor figyeld a szellőt, fiam... hallgasd a hangokat,
ahogy lassan melléd oson s megsimogatja lágyan arcodat!
- Én ott leszek veled... mesélek, mint rég, mikor ölembe kaptalak,
s te úgy aludtál el, hogy a karomban ringattalak.
s lelked megnyugvást, vigaszt keres,
sajgón fájnak az esték és nappalok,
a pilládon csorduló könny is jeges.
Amikor rád lehel a magány, gyáván elárul,
sóhajod szomjas, végtelen égi-áradat,
s a hajnali hold nevetve az arcodba bámul,
felhőtlen égen is rajzol homályos árnyakat.
Akkor figyeld a szellőt, fiam... hallgasd a hangokat,
ahogy lassan melléd oson s megsimogatja lágyan arcodat!
- Én ott leszek veled... mesélek, mint rég, mikor ölembe kaptalak,
s te úgy aludtál el, hogy a karomban ringattalak.
Merengve nézel az ablakon,
de nem látsz már túl a dombokon,
ott, ahol zöld-árnyas az erdő,
szelíden búg felette a szellő.
Hegyek ormán nyílik rőt virág,
s megcsillan azon a szép holdvilág,
Kárpátok ölében száll ott az ének,
Magyarok imái az égig felérnek!
Ezerévnyi sorsa hol jó, hol átkozott,
hunoknak vére elhullva áldozott,
vértezve indult olykor egy csatába,
viharral feszítse hitét keresztfára.
Ott, ahol a rónán délibáb játszik,
ott, ahol a Zselic néma könnyben ázik,
ahol hegedűszóra mulat a Magyar,
ahol emléket ölel a Dunakanyar.
Bércei alatt, mint hű kebel,
őriz, táplál és felnevel,
mint szerető gyermekét anyám,
úgy ölelsz magadhoz drága, szép Hazám!
de nem látsz már túl a dombokon,
ott, ahol zöld-árnyas az erdő,
szelíden búg felette a szellő.
Hegyek ormán nyílik rőt virág,
s megcsillan azon a szép holdvilág,
Kárpátok ölében száll ott az ének,
Magyarok imái az égig felérnek!
Ezerévnyi sorsa hol jó, hol átkozott,
hunoknak vére elhullva áldozott,
vértezve indult olykor egy csatába,
viharral feszítse hitét keresztfára.
Ott, ahol a rónán délibáb játszik,
ott, ahol a Zselic néma könnyben ázik,
ahol hegedűszóra mulat a Magyar,
ahol emléket ölel a Dunakanyar.
Bércei alatt, mint hű kebel,
őriz, táplál és felnevel,
mint szerető gyermekét anyám,
úgy ölelsz magadhoz drága, szép Hazám!
