Reggel,ha felkelek,
mindig kéri a friss tejet.
Ha sírok,ha nevetek,
csak sejtelmesen lépeget.
Morzsi kutya mérgesen rámorog,
de ő csak a bajsza alatt édesen mosolyog.
Ha nagyon rossz napon van,
csak bájosan odabújik hozzám,és megvigasztal.
De ha mérges vagyok rá,
akkor ő sem kis pályázik ám.
Támad,és megkarmol,
hiszen a mi házunknál ő az Úr.
Nem szereti az egeret,
de hát ez ellen én mit tehetek?
Megfogja a tóban a halat,
ez a cicámnak a jó falat.
Meddig fog élni azt nem tudom,
csak azt, hogy Tom macskát mindig szeretni fogom.

Rég volt,amikor megszülettem,
és a rideg élet felnevelt.
De mégis hogy,milyen áron?
Már nem tudom,de nem is bánom.
Eddig voltam szép,és jó,
ravasz,öszinte és hazudozó.
De felnőttem,bár örök gyerek maradok,
a szívembe vagy épp a lelkembe,már magam sem tudom.
Bár voltam fennt,és nagyon mélyen lennt,
mégis sokat jelentett nekem minden másodperc.
Komor,mégis tüzes,és illatos,
a finom rózsillatát az orromba is érzem,
és tudom,akármi is lesz velem,már el nem vérzem.

Te velem szemben, én szemben Veled,
megigéz engem a tekinteted.
A szíved igaz, mindig hű marad,
tiszta vagy belül, lelked rám tapad.

Szemed, s a szemem egymásba néznek,
összeakadnak a tükörképek.
Szememben vagy, s én a szemedben vagyok,
könnyeket csalunk, ők oly boldogok.

Nevetve hullnak, arcok pirulnak,
ajkunkon mosoly, összesimulnak.
Szorosan ölelsz, visszaölellek,
összetapadnak a tekintetek.

Te vagy a tükröm, magamat látom,
én a Te tükröd, maga az álom.
Egy, s ég, mi köztünk sohasem szakad,
Mi Egyek vagyunk, s ez így is marad.

- Magadra vigyázz!
- Értem ne aggódj!
Sokáig nézlek, búcsúzunk.
- Ég Veled!
Te még mindig integetsz.

Megyek, - de minden lépés nehéz,
súlyt aggattak lábamra.
Léptem lassul, visszanézek,
hogy látlak-e még?

Te felém nevetsz,
s biztatom magam.
- Menj tovább!
- Vissza ne nézz!

S aztán ismét visszafordulok,
és karomat lengetem.
Mosolyom eltorzul,
a könnyem megered.

Megyek! - Jaj pedig, ha tudnád
mily kín gyötri szívemet,
ahogy távolodom
arcodat már elmosódva látom.

Már hangosan zokogok!
De jó is, hogy ezt már Te nem látod.
Sokáig állsz, s nézel felém,
talán sírsz Te is Kedvesem?

Magyarország lakói oly nagyon büszkék vagyunk,
elismerést a világból igen sokat kapunk.
Sikeres embereink világszerte ismertek,
zeneszerzők, tudósok, írók, festőművészek.

Bartók Béla, Irinyi, Szabó Magda, Szinyei,
Fischer Annie, Kempelen,Jókai Mór, Munkácsy.
E néhány név e versben csak pár csepp a tengerben,
felsorolni az összeset szinte lehetetlen.

Van egy másik "művészet", hol világelsők vagyunk,
cigarettát a világon a legtöbbet szívunk.
Önmérgező életmód, oxigénmentes élet,
nem emeli, rontja a rólunk alkotott képet.

Második helyre tették az alkohol fogyasztást,,
ezért látni fakó arcot és sok sötét aurát.
Utolsóként kullogunk, nagyon keveset mozgunk,
kevés az energiánk, halványak a mosolyunk.

Kedves Magyar Társaim, meg kellene fordulni,
nem e kategóriákban kell hírnevet szerezni!