Ne légy szomorú,ha bántanak,
azért még süthet neked is a nap.
Tudom,hogy az élet sokszor kemény,
de egy magad fajta is remélhet még.
Életünk során sokszor fagyni fog,
de néha a nap is felragyog.

Ne légy szomorú,ha elhagynak,
valaki mindig lesz,ki megvigasztal.
Van még olyan is,aki szeret,
és édesen rád nevet.
Töröld le a fájdalom könnyét,
és mond ki bátran,hogy van még remény.

Ne légy szomorú,ha szegény vagy,
a szíved attól még nagyon gazdag.
Harcolj bátran,és keményen,
küzdj harciasan,de csak szerényen.

Ne légy szomorú,ha beteg vagy,
lesz majd,aki szívesen támogat.
Ápol,ha fáj a szíved,és tested,
így te is vidámabb lehetsz.

Egy régi utcán akác virágzott,
Lehullt szirmokkal a szellő játszott.
Három kisleány futott a fényben,
Selyemruhájuk lebbent a szélben.

Kék ruhás lányok mi voltunk hárman.
Nevetve, vígan mentünk a nyárban.
Gondtalan napok, fiatal évek,
Előttünk állt a nagybetűs ÉLET.

Édes remények, szerelmes álmok,
Elszálltok-e, vagy valóra váltok?
Találgattuk, hogy meddig kell várni,
Eljön e majd a mese királyfi?

Hittünk csodában, hittünk a mában,
S széjjelszóródtunk a nagyvilágban.
Szép volt az élet, tettük mi kellett,
Elfért a gond is a boldogság mellett.

Az emlékek néha még visszajárnak:
Vajon az álmok valóra váltak?
Család és munka, öröm és bánat.
Mi más az élet? Csak ebből állhat.

Most már lejárnak sorban az évek,
Kinek keveset, vagy többet mérnek.
Egyikünk már az út végét járja,
S lassan majd mi is megyünk utána.

Kék selyem ruhás egykori lányok,
Elfújja a szél az akácvirágot.

Házas vagyok, börtön ez,
jó nagyon!
Élvezem, hogy minden egyes napon
hozzám ér és hozzám tartozik.

Házas lettem, verem ez,
jó a mélyben,
ráncos, rideg élet éjben
világít a kis szeme.
S gyönyört karcol neve
szívem rejtett zugába.

Házas vagyok, élvezem,
kit imádok,
az él velem, idelenn,
velem didereg,
sötét élet vermem kábult
kusza mélyén.

Ha kell, könnyezve nevess,
ha kell, nevetve sírj,
ha kell, könnyekkel szeress,
s ha kell, könnyeddel írj.

Ha kell, nézz fel az égre,
ha kell, áldozd a jót,
ha kell, borulj a földre,
s ha kell, mondj egy jó szót.

Ha kell, hullasd a könnyed,
ha kell, kedvre deríts,
ha kell, töröld a könnyet,
s ha kell, szívből segíts.

Ha kell, tanulj meg adni,
ha kell, oszd meg a jót,
ha kell, tanulj meg kapni,
s ha kell, fogadd a szót.

Ha kell, állj meg egy percre,
ha kell, biztass reményt,
ha kell, könnyes szemekkel
hívd és öleld a Fényt.

Ha kell, simogass lelket,
ha kell, szívet gyógyíts,
hogy test-lélek-szellemet,
ha kell, Mennybe repíts.

E két szó mit jelent?
Csupán multat s jelent.
Mi a különbség, érted?
Ha magyar vagy, megérzed.

Otthon vagyok én a Duna, Tisza táján,
Dunántúli lankán, Hortobágy pusztáján.
Ifjúság emléke, kis falum harangja
Az otthont idézi. Ideszáll a hangja,
Mikor képzeletben odahaza járok,
S hullanak, hullanak az akácvirágok.

Itthon vagyok én e távoli világban,
Napégett vidéken, hol hazát találtam.
Pálmafák a kertben, hibiszkusz virágzik,
A nap sugarával tenger habja játszik.
Ez az itthon, ahol családot neveltem,
Egy élet emléke ide köt már engem.

Repülnek az évek, mint a tűnő álmok,
Otthon már csak néha álmaimban járok.
Itthon vagyok én e napsütötte tájon,
Csak szép anyanyelvem hiányolom fájón.
Koptatja az idő, felejtés és közöny.,
Sokan vállat vonnak, de én megköszönöm
Azt hogy magyar nyelvem, szívedre karoltál,
Kettős életemben irányadó voltál.

"Egyedül hallgatom tenger mormolását,
Tenger habja felett futó szél zúgását."
Mikes Kelemenként írok, egyre írok,
Szép magyar szavakkal telnek a papírok,
De én nem levélben öntöm a szívem ki,
Verset írok, pedig nem olvassa senki.
Őrzöm a magyar szót e kincsesládába,
Néha előveszem s könnyem hullik rája.