Öntudatra ébredt a macska.
Hitte, tulajdonképp ő nyulacska.
Ugrándozott a sűrű zöld fűben.
Jót mulatott a négy nyúlcipőben.

Nevetett is rajta a gazdája.
Sosem volt ilyen furcsa macskája.
Jó, hát legyen akkor a cica nyúl.
Majd megunja, mire bealkonyul.

Estére megéhezett a cica.
Futott is gazdihoz gyorsan haza.
Ő nevetve répát dobott elé.
Nyuszinak nincs nyitva tejbüfé.

Macskánk nézett nagyot akkor szegény.
Már nem is volt olyan nagy nyúl legény.
Rá is döbbent akkor hirtelen ő arra,
hogy sokkal jobb, ha marad ő macska.

Nem érted a gyíkok szavát?
Kiküszöböljük a hibát.
Megmondom én, itt van nesze.
Min is jár egy kis gyík esze:

Lehetsz persze műveletlen,
de kérem ez már tűrhetetlen!
Ki látott már ilyen ármányt?
Gyíknak nevezni egy sárkányt.

Kérlek ne alázzál porig.
Nem látsz te az orrodig?
Sárkány vagyok, jobbik fajta,
ennek direkt nincsen szárnya.

Minek is az, hisz ha futok,
abban biztos orra bukok.
Kérlek szépen téged ezért,
legközelebb konkrét legyél.

A hold lassan emelkedik
a recés hegycsúcsok felett
mint egy sápadt, himlőjeles
és túlsúlyos fenék,

és a felhők
halálosan szürkék,
mint pocsék pára
sodródva mérgezett tó felett.

A gyülekezet fel van világítva
lángoló fáklyákkal
és lobogó örömtűzzel:
a fény és sötétség játéka.

A groteszk alakok,
köpenyben és kapucniban,
amint óvatosan ismerkednek
és kiszimatolják egymás fajtáját.

Míg a hold még emelkedik,
metsző nevetések
és disszonáns kiáltások
feltüzelik a vad táncot.

Végül is korbács csapások
és vonagló testek,
hús és vér egyesülése:
az érzékiség és fájdalom éjféli tora.

De mindeközben,
Monsieur bozontos
kecske fejével és görbe
csavaros szarvakkal trónol.

Aranysárga szeme
nyugodt és archaikus,
és sötét húsos szája
kajánul mosolyog.

Láttátok felnőni a világot.
Miképp szór az ember mérges átkot.
Tettekkel, szennyes szóval dúlja szét,
amit megteremtett a mindenség.

Láttátok felnőni a világot.
Ti, akik csak néhányan ott álltok.
Megmaradt magja emberiségnek.
Lehetőség új teremtésének.

Hát neveljetek fel új világot.
Teremtsétek meg isteni álmot.
Rajtatok múlik, mi lesz a vége.
Boldog jövőt hozhattok el végre.

Hogy sejthetted volna
azon a vidám éjszakán,
Hogy a Francia udvar csapda,
és veszteni fogsz pár év után?

Púderozva és locsolva,
a fiatal arcod ragyogott,
de tudtad-e hogy minden
hamisság felé mutatott?

Kellemes kocsikázás,
az élet csupa szeretet,
szíved gyorsuló dobbanása,
s egy gavallér ki nevettet.

Néhány királyi gyermek
mely anyaságod bizonyítja,
és gyanúsított szeretők,
kik apaságukat biztosítja.

És mikor a guillotine árnyékában
a rövid múltra gondoltál,
hogy mi is volt az élet,
és mi volt amit megbántál?

Talán a királyi protokoll
csak gyerekes játék volt,
s most itt a rideg valóság
mely sajnos csúnyán megcsúfolt.

Nem szabadott volna mondani
hogy kinek nincsen kenyere,
az úgy oldja meg bánatát
hogy kalácsot egyen helyette.


Némely űgyröl jobb hallgatni,
mert talán jobb etikett.
Szegény frivol kis királyné!
Szegény Marie Antoinette!