Idő 
Értékelés 
Értékelés Embernek maradni e bűnös világban
néha már annyira nehéz,
mint megragasztani egy cserép dísztárgyat,
amely már porlik szerteszét.
Mintha süket füleknek szólnál!
Bármilyen hangos a beszéd,
nem sérti fülét. Meg sem hallja,
bármilyen szépen beszélsz.
Embernek lenni érző szívvel,
amikor nincs már remény,
s kétségbe esve vigaszra várni,
ne tudd meg, milyen nehéz.
Mégis: próbálj meg ember maradni!
Ne állj be azok közé,
kikben lassan már több az állat
ma. Mint az emberi erény.
Te csak menj tovább emelt fővel,
s mutasd az utat. Ne félj!
Mindig lesz, aki úgy követ majd,
Akár az árnyék a fényt.
néha már annyira nehéz,
mint megragasztani egy cserép dísztárgyat,
amely már porlik szerteszét.
Mintha süket füleknek szólnál!
Bármilyen hangos a beszéd,
nem sérti fülét. Meg sem hallja,
bármilyen szépen beszélsz.
Embernek lenni érző szívvel,
amikor nincs már remény,
s kétségbe esve vigaszra várni,
ne tudd meg, milyen nehéz.
Mégis: próbálj meg ember maradni!
Ne állj be azok közé,
kikben lassan már több az állat
ma. Mint az emberi erény.
Te csak menj tovább emelt fővel,
s mutasd az utat. Ne félj!
Mindig lesz, aki úgy követ majd,
Akár az árnyék a fényt.
Hideg tél volt, és dideregve
ásítoztak a hajnalok,
dér lepte szárnyuk meglebbentve
bámultak be az ablakon.
Hűvös fényüket rám vetítve
végigszántottak arcomon,
mégsem fáztam. Hisz velem voltál,
s tested melege áthatott.
Hozzád bújtam. Te észre sem vetted,
mégis: annyira meghatott,
ahogy álmodban ott feküdtél
boldog mosollyal ajkadon.
Azt hittük akkor, úgy ébredünk fel
együtt majd minden hajnalon,
egymás karjában, önfeledten,
s ránk talál majd a nyugalom.
Most messze vagy. Nehéz a sorsunk.
Hideg ágyamban megfagyok.
Olyan jó lenne hozzád bújni,
s érezni, ahogy átkarolsz.
Tudom, hogy vársz, és épp úgy szenvedsz,
mint én, s egy derűs nappalon,
mardosó vágyad visszaűz majd.
Nem bírod soká. Jól tudom.
ásítoztak a hajnalok,
dér lepte szárnyuk meglebbentve
bámultak be az ablakon.
Hűvös fényüket rám vetítve
végigszántottak arcomon,
mégsem fáztam. Hisz velem voltál,
s tested melege áthatott.
Hozzád bújtam. Te észre sem vetted,
mégis: annyira meghatott,
ahogy álmodban ott feküdtél
boldog mosollyal ajkadon.
Azt hittük akkor, úgy ébredünk fel
együtt majd minden hajnalon,
egymás karjában, önfeledten,
s ránk talál majd a nyugalom.
Most messze vagy. Nehéz a sorsunk.
Hideg ágyamban megfagyok.
Olyan jó lenne hozzád bújni,
s érezni, ahogy átkarolsz.
Tudom, hogy vársz, és épp úgy szenvedsz,
mint én, s egy derűs nappalon,
mardosó vágyad visszaűz majd.
Nem bírod soká. Jól tudom.
Néha oly nehéz erősnek lenni,
roskatag lábunk megremeg,
ahogy a szél fúj a zizzenő fák közt,
megrezegtetve a levelet.
Néha annyira nehéz a súlyunk,
mégis küzdünk, mert érdemes.
Hiszen nekünk kell új erőt adni
azoknak, kik oly kedvesek.
Mellettük lenni, mikor a hajnal
kibontja első sugarát,
s csillapítani fájdalmát annak,
ki már attól fél, nincs tovább.
Biztatni kell, hatalmas hévvel,
saját erőnkből adva át
mindaddig, amíg érezzük azt, hogy
újult erővel küzd tovább.
Meg kell ragadni minden percet,
s míg van a lelkünkben lázadás,
le fogjuk győzni bármi áron,
a feltornyosuló akadályt.
Úgy ébredjünk fel minden reggel,
hogy higgyük: azért is van tovább!
S minden apró kis kézfogásban
érezzük azt, hogy mily csodás.
roskatag lábunk megremeg,
ahogy a szél fúj a zizzenő fák közt,
megrezegtetve a levelet.
Néha annyira nehéz a súlyunk,
mégis küzdünk, mert érdemes.
Hiszen nekünk kell új erőt adni
azoknak, kik oly kedvesek.
Mellettük lenni, mikor a hajnal
kibontja első sugarát,
s csillapítani fájdalmát annak,
ki már attól fél, nincs tovább.
Biztatni kell, hatalmas hévvel,
saját erőnkből adva át
mindaddig, amíg érezzük azt, hogy
újult erővel küzd tovább.
Meg kell ragadni minden percet,
s míg van a lelkünkben lázadás,
le fogjuk győzni bármi áron,
a feltornyosuló akadályt.
Úgy ébredjünk fel minden reggel,
hogy higgyük: azért is van tovább!
S minden apró kis kézfogásban
érezzük azt, hogy mily csodás.
Ez bizony, már történelem…
Buza táblán az arc barnára barázdul,
Fáradtságtól kasza, erre-arra rándul…
Buza táblán az arc barnára barázdul.
Nap
Fénye
Bőrt színez.
Sós csepp cseppen.
Arany kalász dől.
Kezekben kasza suhan,
Arany kalász földre zuhan.
Napsugár éget patetikusan.
*
Kaszások és marokszedők az új kenyérért dolgoznak,
Hajnal óta aratnak, fáradtságtól nem pironkodnak!
Kaszások és marokszedők az új kenyérért dolgoznak.
Kéz
Kaszál,
Markot szed
Asszony s leány
Lankadatlanul.
Férfiak kaszálnak, asszonyok markot szednek,
Fáradságról megfeledkeznek,
Új kenyérért küzdenek.
*
Szépen érett a búza és a rozs is,
Ilyenből lesz holnap jó kenyér, csakis…
Szépen érett a búza és a rozs is.
Már
Beért
Búza, rozs.
Legyen bőség,
Új magyar kenyér!
Árpa, búza, rozs, beért három kalászos,
Lesz új kenyér, foszlós.
*
Lovas kocsikkal hordják a cséplőgéphez az asztagot,
Ott meg ez, a Hoffer traktorral együtt vívja a harcot…
Lovas kocsikkal hordják a cséplőgéphez az asztagot.
A
Búza
Kévéket
Traktor hordja
A cséplőgéphez.
Aratásnak vége, a csépelés kezdődhet,
Cséplógéphez traktor viszi a kévéket.
*
Etetik a cséplőgépet, hogy az kiverje a szemeket,
Traktortól, széles, hosszú, végtelen szíj viszi át erőket…
Etetik a cséplőgépet, hogy az kiverje a szemeket.
Lány
Kévét
Old, dobba
Veti, traktor
Szíjjal forgatja.
Így volt régen, fáradságot nem ismertek,
Veszélyes, nehéz munkát végeztek.
*
A kiömlő nyílás alá erősítik üres zsákot, magnak,
Ha ezek megteltek, akkor viszik oda, ahová tartoznak…
A kiömlő nyílás alá erősítik üres zsákot, magnak.
Mag
Üres
Zsákba hull.
Ha megtelik,
Padlásra kerül.
Búzaszemek szőtt-zsákba peregnek,
Ha megtelnek, padlásra felkerülnek,
Majd lisztért becseréltetnek.
*
Délben úgy két órát pihentek.
Estére egy „taggal” végeztek…
Délben úgy két órát pihentek.
Nem
Ismer
Arató
Fáradságot.
Delelni muszáj!
Tűző napon csépelnek,
Délben, faárnyékában megpihennek,
Estig egy gazdánál elcsépelnek.
*
A föld is jól tudja
Júliusban aratás van.
Várják, új kenyeret!
*
Paraszti élet, az
Országot eteti frissen…
Puha kenyér és só!
*
Vecsés, 2018. május 1. – Szabadka, 2018. június 6. – Kustra Ferenc- a 3 soros-zárttükrős –öket és a HIAQ –kat én írtam. Alá az apevákat és a 10 szavasokat szerző-, és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. A vegyes címe: „Így volt régen...”
Buza táblán az arc barnára barázdul,
Fáradtságtól kasza, erre-arra rándul…
Buza táblán az arc barnára barázdul.
Nap
Fénye
Bőrt színez.
Sós csepp cseppen.
Arany kalász dől.
Kezekben kasza suhan,
Arany kalász földre zuhan.
Napsugár éget patetikusan.
*
Kaszások és marokszedők az új kenyérért dolgoznak,
Hajnal óta aratnak, fáradtságtól nem pironkodnak!
Kaszások és marokszedők az új kenyérért dolgoznak.
Kéz
Kaszál,
Markot szed
Asszony s leány
Lankadatlanul.
Férfiak kaszálnak, asszonyok markot szednek,
Fáradságról megfeledkeznek,
Új kenyérért küzdenek.
*
Szépen érett a búza és a rozs is,
Ilyenből lesz holnap jó kenyér, csakis…
Szépen érett a búza és a rozs is.
Már
Beért
Búza, rozs.
Legyen bőség,
Új magyar kenyér!
Árpa, búza, rozs, beért három kalászos,
Lesz új kenyér, foszlós.
*
Lovas kocsikkal hordják a cséplőgéphez az asztagot,
Ott meg ez, a Hoffer traktorral együtt vívja a harcot…
Lovas kocsikkal hordják a cséplőgéphez az asztagot.
A
Búza
Kévéket
Traktor hordja
A cséplőgéphez.
Aratásnak vége, a csépelés kezdődhet,
Cséplógéphez traktor viszi a kévéket.
*
Etetik a cséplőgépet, hogy az kiverje a szemeket,
Traktortól, széles, hosszú, végtelen szíj viszi át erőket…
Etetik a cséplőgépet, hogy az kiverje a szemeket.
Lány
Kévét
Old, dobba
Veti, traktor
Szíjjal forgatja.
Így volt régen, fáradságot nem ismertek,
Veszélyes, nehéz munkát végeztek.
*
A kiömlő nyílás alá erősítik üres zsákot, magnak,
Ha ezek megteltek, akkor viszik oda, ahová tartoznak…
A kiömlő nyílás alá erősítik üres zsákot, magnak.
Mag
Üres
Zsákba hull.
Ha megtelik,
Padlásra kerül.
Búzaszemek szőtt-zsákba peregnek,
Ha megtelnek, padlásra felkerülnek,
Majd lisztért becseréltetnek.
*
Délben úgy két órát pihentek.
Estére egy „taggal” végeztek…
Délben úgy két órát pihentek.
Nem
Ismer
Arató
Fáradságot.
Delelni muszáj!
Tűző napon csépelnek,
Délben, faárnyékában megpihennek,
Estig egy gazdánál elcsépelnek.
*
A föld is jól tudja
Júliusban aratás van.
Várják, új kenyeret!
*
Paraszti élet, az
Országot eteti frissen…
Puha kenyér és só!
*
Vecsés, 2018. május 1. – Szabadka, 2018. június 6. – Kustra Ferenc- a 3 soros-zárttükrős –öket és a HIAQ –kat én írtam. Alá az apevákat és a 10 szavasokat szerző-, és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. A vegyes címe: „Így volt régen...”
Búzakalászok
Már tele. Meghajolnak.
Aratásidő.
*
Zöld hegyek alatt,
Sárgás gabonamezők…
Aratáskezdés.
*
Búzatáblák már
Sárgulnak, jön aratás.
Nagy hozamremény.
*
Eljött az aratás idő, búzaföldet a nyár aszal...
Kaszások örülnek, segítség: messze zeng a munkadal…
Az életcsónak ring a búzaföld lágy hullámain,
Marokszedők mennek hátul a kaszások nyomain…
*
Meleg, langy szellő
Leng az aratók felett.
Tarló is forró.
*
Nehéz a munka,
De aratók dolgoznak.
Nótára telik…
*
Marokszedő és
Kaszás szenved melegtől.
Szúrós a tarló.
*
Lesz itt kenyér, bőven lesz rá finom zsír is,
Lesz bizony, paprika és paradicsom is.
Eszünk majd hozzá sok és finom erős fokhagymát,
Ezzel is erősítsük az öreg erek falát.
*
Búzalisztnek a
Használata sokféle.
Főként, pék süti.
*
Aratóknak délre az asszonyok hozzák a frissen főtt ebédet.
Délben, jár nekik a két óra pihenés, aztán munkába léphet.
Hajnaltól késő alkonyatig szól a munkaidő,
Lazsálni nem lehet, nehogy közben meg essen eső.
*
Délidőben, oly’
Tüzes a búzatábla.
Nap, nem kíméli.
*
Aratóknak kell,
Kétórányi pihenés.
Van, ki alszik is!
*
Marokszedő asszonyok, egész nap folyvást hajlonganak,
Estére már mindannyian fájlalják a derekakat.
Majd a lisztből meg, ők fogják sütni a finomságokat!
*
Arany napsugár
Érlelte búzaszemek.
Jó kenyéralap.
*
Asztag mosolyog,
Közelg’ kenyér ünnepe.
Mezítláb, tarlón.
*
Finom kenyér lesz…
Sikeres volt aratás.
Templomi áldás
*
Estére tarló
Vörös napot elnyelte.
Aratás vége!
Vecsés, 2017. május 29. – Kustra Ferenc József – versben, haikuban és senrjúban írva.
Már tele. Meghajolnak.
Aratásidő.
*
Zöld hegyek alatt,
Sárgás gabonamezők…
Aratáskezdés.
*
Búzatáblák már
Sárgulnak, jön aratás.
Nagy hozamremény.
*
Eljött az aratás idő, búzaföldet a nyár aszal...
Kaszások örülnek, segítség: messze zeng a munkadal…
Az életcsónak ring a búzaföld lágy hullámain,
Marokszedők mennek hátul a kaszások nyomain…
*
Meleg, langy szellő
Leng az aratók felett.
Tarló is forró.
*
Nehéz a munka,
De aratók dolgoznak.
Nótára telik…
*
Marokszedő és
Kaszás szenved melegtől.
Szúrós a tarló.
*
Lesz itt kenyér, bőven lesz rá finom zsír is,
Lesz bizony, paprika és paradicsom is.
Eszünk majd hozzá sok és finom erős fokhagymát,
Ezzel is erősítsük az öreg erek falát.
*
Búzalisztnek a
Használata sokféle.
Főként, pék süti.
*
Aratóknak délre az asszonyok hozzák a frissen főtt ebédet.
Délben, jár nekik a két óra pihenés, aztán munkába léphet.
Hajnaltól késő alkonyatig szól a munkaidő,
Lazsálni nem lehet, nehogy közben meg essen eső.
*
Délidőben, oly’
Tüzes a búzatábla.
Nap, nem kíméli.
*
Aratóknak kell,
Kétórányi pihenés.
Van, ki alszik is!
*
Marokszedő asszonyok, egész nap folyvást hajlonganak,
Estére már mindannyian fájlalják a derekakat.
Majd a lisztből meg, ők fogják sütni a finomságokat!
*
Arany napsugár
Érlelte búzaszemek.
Jó kenyéralap.
*
Asztag mosolyog,
Közelg’ kenyér ünnepe.
Mezítláb, tarlón.
*
Finom kenyér lesz…
Sikeres volt aratás.
Templomi áldás
*
Estére tarló
Vörös napot elnyelte.
Aratás vége!
Vecsés, 2017. május 29. – Kustra Ferenc József – versben, haikuban és senrjúban írva.
