A sziréna
Éles hangja messze száll
Békés utcákon, mezőn
Riadtan szaladgál
Ezernyi gondolat.
Vajon miféle hírt hordozhat,
S futára eseménynek,
Hol
Fájdalmas a pillanat...
Vagy a film megszakadt.

A lét értelmét
A sziréna
Néhány pillanatra
Öntudatlanul átírta.

betonfalakba zárt csendem
meg nem osztom senkivel
néha mégis szólok a falhoz
bár tudom hogy úgysem felel
magányom magam választottam
ahhoz senkinek sincs köze
miként mikor és hogyan szállt rám
a világ rettenetes összes közönye
voltam forró vérű ifjú én is
dacoltam a hétfejűekkel
azt hittem dicső a harcom
s a nap csak miattam kel fel
szerencsétlen faltörő kos én
nyitott volt előttem minden kapu
hiába intettek a felnőttek
és sírt miattam szegény anyu
konokságom lett a vesztem
a sok pofára esés fájt
meg nem hajoltam eltörtem
s most alig cipelem a mát
azt hiszem egy lesz a sorsom
a tehetetlenné vált vénekkel
feketében templomba járok
s fohászkodom gajdoló énekkel
már mindegy miként miért
utam vége közeleg
annak is ez lesz a sorsa
aki lelkében sosem volt beteg

Gyöngy Vagy
Mint vízcsepp a fűszálon
Ragyogsz a fényben
Tiszta lelkeddel
Éltető nedű fénylő csillogása
ÉletZöld derű
Mosolyog felém
Harmatos reggelen
És
Már nem nehéz nekem
A nyirkos szürkeség
Mert nem feledem
Hogy mindenütt
Itt Vagy velem

Egy árnyék rop táncot a falamon, lehet, hogy nőalak?
Álmodozom és ezek a már vakolatomlós falak?

Gyors vagy lassú tánctól mi függ? Remény már elveszett?
Fali táncjáték látszat, málladó falak helyett?

Ha majd az utolsó falevél lehull,
Családnak mi adsz enni, vacsorául?
Ha a satnya élet szálló porba vész,
Bánhatunk mi bármit, ha már elenyész.
Kesereghetünk múltunk elpazarolt életén,
Bánhatjuk mit nem tettünk és az élet véget ér.

Dolgos kezedet nézheted, mely talán a bűntől égett!
Eltávozó lelked lehet, hogy nem találja a Mennyet?

Ha megy az úton az ember, árnyékot vet magának,
És ezzel neki kell megbirkóznia és nem másnak.
Megy az úton az ember, talán míg fel nem adja?
Aztán ha kifullad, leáll, lepihen, feladja?

Az éj most leszáll, világtalan.
Én lankadt vagyok, álomtalan,
A csendben, hogy álcáztad az intést, a halál szavát?
Álca alatt tudtad már, nem érsz meg több, más éjszakát?

Olyan nehéz az élet, ha sok benne a részed...
Gondold végig, sok semmi miért történik véled?

Elvesztünk valamit, miközben csak előre megyünk,
Lehet, hogy fáj, bánkódunk! De hiszen még tovább élünk.
Életben árnyéktól ne bánkódj, mindenhez erő kell
És, hogy legyőzd az árnyékodat, ahhoz bátorság kell,
Mely van mindenkiben
Vagy nincs is senkiben?

Persze néha elkalandozik a figyelmünk,
De közben haladunk és nem állunk meg, megyünk…

Mert árnyékod van, haladj, nem kéne feladni,
Életutadon bátran kell tovább haladni…

Vecsés, 2013. december 20. - Kustra Ferenc József

Úgy megy ez az autó
Mint egy kehes póniló
Füstöl prüszköl sokat köhög
Éppen hogy csak el-el döcög

Ahány kerék annyi féle
Inog billeg a hátsó vége
Földig lóg az eleje
olykor olykor túr vele

Megkopott a festék rajta
Hiányzik az ablaka
Boci szerű tarka barka
Mind az összes oldala

Kórmányát csak fél szög tartja
Csupa lyuk az alja
Rég letörött négy ajtaja
De ott fityeg a zárja

A lámpája hunyorgatva
Elpislákol néha
De a duda rezes hangja
Bizony sajnos néma

Paripa mód nem száguld
Ez az ósdi járgány
De veled együtt roboghat
A képzelet szárnyán

Fasámli az üllés helyén
Egész pompás holmi
Hogyha megáll gyere pajtás
Az autót tolni