Észre sem vettem;
Az idő malmában
Rozsdás emlékek
Őrlődnek porrá
Minden pillanatban,
És oly kevés az
Mi megmenthető.
Ami megmarad,
... Azt
Fényesre csiszolgatjuk,
Hogy valami
Tükröződjön csillogva
A múltból,
Hogy valami
Ragyogjon bennünk.
A szemünkben
Fénylő csillagok
Várnak reánk;
Ahol ott van a múlt,
S a jövő;
Ami folyvást közeledő-
És
Csak mások szeretetével
Oda Fel
A lelkünk felemelhető.
Ott
A végtelen jelenben
... Most még minden hihetetlen.
Elvegyül a szellem
... Talán az Istennel.

Anyagtalanná vált szellemi lét
Hitre alapozott misztériuma
Hullámzik
Borzoló melankólikus fuvallattal
Az üres szoba
Áporodott falai között
Miután az öreg elköltözött.

A tegnapi szuszogás ritmusa
Csupán dobhártya-illúzió
Ahogy az eleven lépések alatt
Felszisszen a megkopott parketta .

Az örökkévalóság dimenziójába
Betekintett az utolsó pillanat
S a falakba ivódott múlt
Párologva szivárog
Az emlékek fakuló fényével.

Olykor szembesülünk
Viszolygó tiltakozás ellenére
A végtelenbe nyíló ajtó
Köszöbéről derengő ismeretlen
Titkokat rejtő félelem fagyos
Szívszorító leheletével.

Tágul a világ
Tágul a lét
Hosszú az út
Magas a tét
Tágul a vágy
Halmozza fegyverét
Tágul a pénz
Ledobja értékét
Csak a sok a menő
Ma kevés az elég
Táguló szemekben
A hit is elég

Ósdi a múlt
A valóság sem trendi
Virtuális lélekkel
Kuúlnak kell most lenni
Művilágban kiber a tér
Oda minden belefér
A választás is több lehet
Fekete vagy épp fehér

Szuper élet várhat reád
Bankszámlád az előleg
Sorsod ott a pénztárcádban
Bármi lehet belőled
Világsztár vagy menő zseni
Csak jó helyre kell klikkelni

A fantázia messze szárnyal
Ilyen csoda sosem volt
Minek hinni egy istenben
Ki már régen úgyis holt
Processzorok szerelvényén
Száguld a lét előre
Ki vaskalapos régimódi
Fejre állhat majd tőle.

Felültem egy gondolatra
Idő s tér suhant alatta
Az út messze elrobogott
És a csend némán hallgatott

A tegnapi fény kifakult
Az élmény emlékké alakult
Zakatolva mint a vonat
Messze vitte az álmokat

Az alkonyati olvadt árnyék
Levendulaillatú perce
Sokszor juttatja eszembe
Egy-egy múlt-idő szellő
Simogató fuvallatát

Dagad a Hold az égen
S az éj lábnyoma
Pattogva lépked
Párát tapos a bozótba

Suttognak az ágak
Leveleik közt a távolból
Hunyorognak a csillagok
E kései órában gondolataimmal
Egyedül vagyok

Arrébb a lombokban
Csalogány csalja
Füttyös társát párba
Hogy elűzze magányát éjszakára

Az idő nesztelen oson
A sötét árnyak közt
Visszaverődik az ablakon
S a csalogány kitartóan
Cifrázva udvarol

Álmatlan órában mesél az éj
A cserjésben éppen
Lopakodik a veszély
Majd hirtelen csönd
Zuhan az égből
Sűrű néma ború
A lombok sem sziszegnek
Hangtalan minden odú

Párával, holdsugárral elegyednek
Gondolataimba éket vernek
Megszakad a szófolyam
És
A csendben komótosan
Álmom léptei közelednek

De e percben
Még Veletek vagyok
Kik bennem
A múltból maradtatok
Hallgatagok.