Első Ecloga

KÖLTŐ

Mikor születtem,
Az égen ezernyi csillag mosolygott.
Édesanyám szíve, nevetve dobogott.
S szemében öröm könny ragyogott.

A JÓ PÁSZTOR

Igen! A csillagok énekeltek,
S angyalok táncoltak a mennyben,
Születésed napján.
S úgy növekedtél, mint mezőn
Az árva kis virág.

KÖLTŐ

Kézen fogva vezettél,
mikor az első lépéseket tettem.
S mint a természet, tavasz idején,
Ajkadról gyönyörű mesék,
Hangzottak felém.

A JÓ PÁSZTOR

Emlékezzél kérlek,
A természet tavaszi meséire.
Zárd szívedbe, őrizd,
Mint féltett kincseket!

KÖLTŐ

Ó, milyen csodás ajándék,
Bár oly megfoghatatlan.
Langyos szellőként,
Fuvall át rajtam.

A JÓ PÁSZTOR

Szeretlek!
Írj hát, ifjú költő!
Írj tovább!
Vésd kőtáblákra,
az örök szeretet szavát!

Száraz panasz
1.
Állok

Állok.
Senki nem figyel
rám.
Rohanok.
Észrevesznek,
és én mosolygok,
mint alma a
fán.
2.
Mindegy

A hegyet völgy
veszi körül;
belül marad
a hegy,
s azt mondja:
mindegy.
3.
Bizalom
Kerestek.
Örvendek.
Nem hiányzom
nektek?
Pityergek,
és rátok bízom:
mit tesztek.
4.
Remény

'Robotol a remény'.
Még mindig?-
kérdezhetném.
De hiába;
a zászló leng,
de nincs már remény.
5.
Sóhaj

Kiürült a rét,
barna tenger
hullámzik,
eltűnt a sok
széna,
egy boglyába
rakták.
Keserű sóhajt
hallani:
sóhajt egy kis
szénaszál;
'Maradtam volna
a réten,
elegánsan,
zöld mentében.

Már meghaltam, ne sírjatok. Fentről mosolygok rátok, s csillagként ragyogok. Latom hogy hullik könnyetek,s együtt érzek veletek. Eszembe jutnak az együtt töltött idők, sok kedves mosoly, rengeteg közösen eltöltött idő. Ha esik az eső, titeket siratlak, mert tudom, nem lehetünk együtt újra. Ha ragyog a nap, mosolygok reátok, mert visszagondolok ti rátok. Mennyi szépet és jót adtatok nekem, így visszagondolva az élet, ne mis oly förtelem. Használjátok ki minden egyes percet, legyetek boldogok, és elvezzetek az eletet. Egy napon minden feledésbe merül, én fény kent ragyogok rátok, és tudom, emlékem szívetek mélyére kerül. Nem leszek a feledésé, bennetek tovább élek, miattatok éltem, ennyi közös evet.könnyes szemmel búcsúzom tőletek, mert szívem mar nem dobban, lelkem tovább el, míg emlékem fent marad.

Csak álmodunk és csak ébredünk,
Csak kéz a kézben egymás mellett létezünk.
Zihál a hold a barackos fölött,
az almás és a szilvás is már díszbe öltözött.

Sárgába,barnába borultak a fák,
messzire utazott tőlünk a gyönyörű forró nyár.
Ha mi már nem tudunk remélni,
hadd tudjon benne hinni más,
hogy nyár után az őszben is lehet élni.
Hogy tréfa csak az elmúlás.

Hazudjuk,hogy ami rég volt,
valamikor még itt lehet!
Mi is leszünk még vígan futkározó,
mosolygós arcú gyerekek...

Édesem!,mikor a hervadás varázsa megreszket
minden gyümölcs fán.
Gyere velem a hervadásba,
egy ilyen őszi délután.
Mert félek attól,hogy magamban
hozzád vissza soha nem találok már...

Könnycsepp csillan a szememben.
Keserű bánat fészkelt a szívembe.
Ott érzem jól magam a gyászos temetőben.

Az idő múlásával a szívem egyre vérzik
Tudom,hogy a boldog mosolygó emberek,
ezt soha meg nem értik.
A bánatom elfojtanám,
a feledés felé futok.
De bármerre szaladok,
magammal viszem a szomorú bánatom..

Rohanok menekülök,
de csak egy helyben járok.
Szeretet boldogság rád vajon mikor találok?
Amikor rám talál,
a széllel-viharral nevetek.
De az ég tisztulásával érted,
már semmit sem tehetek.

Szeretlek kisfiam,
halálod után is tiszta szívemből.
Nem lehet téged ki tépni soha,
a bánatos szívemből...!