Idő 
Értékelés 
Értékelés A realitás filozófiája…
A háború, maga egy végtelen rettegés!
Az egyénnek, sorsa elől nincsen menekvés.
A háború, maga egy végtelen rettegés!
A háború tele van, agresszió-képek szomorú látványával,
A menekültek is fölbukkannak! Egyedül az anya a lányával…
A háború tele van, agresszió-képek szomorú látványával.
A háborúban semmi lehetőség nincs méltóságteljesen élni,
Ott biz’, rögös-kiszámíthatatlan vak-véletlenben kell folyvást élni…
A háborúban semmi lehetőség nincs méltóságteljesen élni.
A háborúban olyan kevéssé számít, bármely női praktika,
Megmarad neki azonban, hogy segít, mi a túlélés záloga…
A háborúban olyan kevéssé számít, bármely női praktika.
A háborúban egyszerűen nem lehet tudni,
Mit hoz a jövő, hogy kell élni és viselkedni!
A háborúban egyszerűen nem lehet tudni.
A háborúban az erős jellem számít, ha katonának sajátja,
Ez lehet uralkodó a lelkében, ha nem jő érte a halála…
A háborúban az erős jellem számít, ha katonának sajátja.
A háborúban a gyávaság, ismérve a gazembernek,
Ott pedig nincs menekvése, sem a testnek sem a léleknek…
A háborúban a gyávaság, ismérve a gazembernek,
A háború nagyon emberrontó, lélekgyilkos történés-sorozat,
Kitermeli magából az elromlott, árulóvá lett alakokat…
A háború nagyon emberrontó, lélekgyilkos történés-sorozat.
A háborúban sok menekültről, katonáról nem tudni, hová lett,
Jó ember volt-e avagy rossz? Pokolba, vagy a mennyországba mehetett?
A háborúban sok menekültről, katonáról nem tudni, hová lett.
A háborúban is van szép, színes, őszi reggel,
Temető tele van végleg rongált sírhelyekkel…
A háborúban is van szép, színes, őszi reggel.
A háborúban a padok, a kerti vaskerítés, a templom keresztje,
Mind-mind sérült, megrongált, nem lopják el, mindenütt van ilyen, nincs keletje…
A háborúban a padok, a kerti vaskerítés, a templom keresztje.
A háborúban is van, hogy a pirkadattal, napsugár áttör a lombokon,
A fa alatt, meg a lövészárokban, katonák viccelnek, bárgyún-mosolygón…
A háborúban is van, hogy a pirkadattal, napsugár áttör a lombokon.
A háborúban is van, hogy már pirkadatkor derűs az ég,
A korán kelők nézik… Ó Teremtő! Vajh' meddig tart ez még?
A háborúban is van, hogy már pirkadatkor derűs az ég.
A háborúban a végére eldől az emberek és a haza élete…
Jövő mit hoz, ennek a torz „halálig” életnek, túlélést? Mi lesz a vége?
A háborúban a végére eldől az emberek és a haza élete…
Háborúk voltak, vannak, a gerjesztők eszetlenek,
És míg ember földön élni fog, ezek, mind még lesznek…
Háborúk voltak, vannak, a gerjesztők eszetlenek…
Vecsés, 2018. november 15. – Kustra Ferenc – íródott; 3 soros-zárttükrösben. Olvasni úgy kell, hogy az első és a 2. sort egyben, majd a 2. és a 3. sort egyben. Így lesz meg a 3 sor gondolatisága.
A háború, maga egy végtelen rettegés!
Az egyénnek, sorsa elől nincsen menekvés.
A háború, maga egy végtelen rettegés!
A háború tele van, agresszió-képek szomorú látványával,
A menekültek is fölbukkannak! Egyedül az anya a lányával…
A háború tele van, agresszió-képek szomorú látványával.
A háborúban semmi lehetőség nincs méltóságteljesen élni,
Ott biz’, rögös-kiszámíthatatlan vak-véletlenben kell folyvást élni…
A háborúban semmi lehetőség nincs méltóságteljesen élni.
A háborúban olyan kevéssé számít, bármely női praktika,
Megmarad neki azonban, hogy segít, mi a túlélés záloga…
A háborúban olyan kevéssé számít, bármely női praktika.
A háborúban egyszerűen nem lehet tudni,
Mit hoz a jövő, hogy kell élni és viselkedni!
A háborúban egyszerűen nem lehet tudni.
A háborúban az erős jellem számít, ha katonának sajátja,
Ez lehet uralkodó a lelkében, ha nem jő érte a halála…
A háborúban az erős jellem számít, ha katonának sajátja.
A háborúban a gyávaság, ismérve a gazembernek,
Ott pedig nincs menekvése, sem a testnek sem a léleknek…
A háborúban a gyávaság, ismérve a gazembernek,
A háború nagyon emberrontó, lélekgyilkos történés-sorozat,
Kitermeli magából az elromlott, árulóvá lett alakokat…
A háború nagyon emberrontó, lélekgyilkos történés-sorozat.
A háborúban sok menekültről, katonáról nem tudni, hová lett,
Jó ember volt-e avagy rossz? Pokolba, vagy a mennyországba mehetett?
A háborúban sok menekültről, katonáról nem tudni, hová lett.
A háborúban is van szép, színes, őszi reggel,
Temető tele van végleg rongált sírhelyekkel…
A háborúban is van szép, színes, őszi reggel.
A háborúban a padok, a kerti vaskerítés, a templom keresztje,
Mind-mind sérült, megrongált, nem lopják el, mindenütt van ilyen, nincs keletje…
A háborúban a padok, a kerti vaskerítés, a templom keresztje.
A háborúban is van, hogy a pirkadattal, napsugár áttör a lombokon,
A fa alatt, meg a lövészárokban, katonák viccelnek, bárgyún-mosolygón…
A háborúban is van, hogy a pirkadattal, napsugár áttör a lombokon.
A háborúban is van, hogy már pirkadatkor derűs az ég,
A korán kelők nézik… Ó Teremtő! Vajh' meddig tart ez még?
A háborúban is van, hogy már pirkadatkor derűs az ég.
A háborúban a végére eldől az emberek és a haza élete…
Jövő mit hoz, ennek a torz „halálig” életnek, túlélést? Mi lesz a vége?
A háborúban a végére eldől az emberek és a haza élete…
Háborúk voltak, vannak, a gerjesztők eszetlenek,
És míg ember földön élni fog, ezek, mind még lesznek…
Háborúk voltak, vannak, a gerjesztők eszetlenek…
Vecsés, 2018. november 15. – Kustra Ferenc – íródott; 3 soros-zárttükrösben. Olvasni úgy kell, hogy az első és a 2. sort egyben, majd a 2. és a 3. sort egyben. Így lesz meg a 3 sor gondolatisága.
Szolgai idő a sorsnak kereke,
bátor egy kérő világnak verebe.
Bíboros orcád, melyen ha könnycsepp gördül,
én ott leszek, ha lelked valamiben sérül.
Őszülő időben a sorsod útján
bosszúállóság ne feszítse lelked húrját.
Én majd lágyan átölellek,
s mosolygunk majd együtt,
s világnak peremén örökké lesz létünk.
S ha még veréb is vagyok?
Mosolyoghatsz rajtam,
de hidd el, én ott leszek mindig
boldogságban s ha baj van!
bátor egy kérő világnak verebe.
Bíboros orcád, melyen ha könnycsepp gördül,
én ott leszek, ha lelked valamiben sérül.
Őszülő időben a sorsod útján
bosszúállóság ne feszítse lelked húrját.
Én majd lágyan átölellek,
s mosolygunk majd együtt,
s világnak peremén örökké lesz létünk.
S ha még veréb is vagyok?
Mosolyoghatsz rajtam,
de hidd el, én ott leszek mindig
boldogságban s ha baj van!
Anya, kinek gyermeke minden boldogsága!
Szívét melengeti arca mosolygása,
Minden kívánsága, hogy őt boldognak lássa.
Fájdalmat ne ismerjen,
könnyet sose ejtsen.
Legyen boldog minden lépte,
akkor nyugodt egy anya szíve!
Szívét melengeti arca mosolygása,
Minden kívánsága, hogy őt boldognak lássa.
Fájdalmat ne ismerjen,
könnyet sose ejtsen.
Legyen boldog minden lépte,
akkor nyugodt egy anya szíve!
Időm lassan telik, felveszi őszi, aranybarna színét,
Ki tudja, még mennyi van, és természet kioltja életét.
Avarszőnyeget alkot a sok fű és leesett falevél,
És a legszemcsésebb az, amely utolsónak, ki földet ér...
Meghallod-e, hogy éjjel olyan nagyon horkolok?
Meghallod-e, hogy napközben ordítva hallgatok?
Meghallod-e, ezt hallgatva csak hallgatnak angyalok?
Meghallod-e, mikor néha nagyon bölcsen makogok?
Látod-e Te, hogy félelmed árva szót sem érdemel,
Hogyha már elmentél, nem leszel, a bátorság se kell?
Úgy tűnik, hogy csak egy elárvult mindenki senkije vagyok?
Szép szó és önérvényesítés helyett csak sok pofont kapok?
Odakint ömlik az eső, a füvet is tépi a szél
És biz' olyan bőszülten tombol, hogy nincs neki ellenfél.
Feketék az eső felhők, az ég folyvást dörög?
A sáros víz lesz belőle és az... csak hömpölyög.
Lesz-e még, hogy ébresztőt zeng az erdő-mező?
Lesz-e még, hogy trilla száll, fel hol sok a felhő?
Foszladozó felhők mögött a Nap kackiásan feláll,
Aranysugara rést talál, és boldogan rám kandikál?
Lassan? sőt gyorsan múlnak el egymás után a nappalok,
Jő az éjszaka, abban? előtte a meleg kallódók.
A fényből bizony nem igen marad? belőle semmi sem,
Csak elképzelt, teljesületlen? eltékozolt életem.
Ember élete folyamán, éltét, mint önmagát dédelgette,
Évekig hitt mindent, ősszel meg felismerte, sors jól rászedte.
Ember fia éveken át hitte, élet jó... de komédia,
De mikor közelg a halál és felismerés? csak tragédia.
Lesz olyan, hogy többé már nem is hallom meg élet vezényszavát?
Akkor, mikor a sötétség retinámra fotózza éjszakát,
Itt bizony nincs ügyvéd, ki megvéd, és én magamat? vádol!
Sok lehet a bűnöm és a dac az, ami pluszban gátol?
Nekem, ahogy öregszem, ez már több mint érthetetlen,
És lassan jő az idő? a jövő elérhetetlen?
Menj, indulj, ha van még neked szükséged új utakra...
Ha eljött az időd, akkor meg szállj oda... magasba?
Felhők áttetsző árnyéka simogatta erdőt, rétet végig,
Hanyatló nap sugarával kanyargott, egészen fel az égig.
Még a sötétség végleges beállta előtt,
Felnézek az égre, hogy még lássam, mielőtt?
Ritkás felhőkön Hold ezüstős fénye felsejlő
És mint kínai tusjelek olyan szép sok felhő!
Most még van ezüsthíd és ez csilloghat a sötét éjben,
Így aztán még lehet pihenve kelni reggeli fényben.
Várok én még sok-sok oly' napfényes reggelt,
Mosolygok, hogy mondhassam? a Nap is felkelt.
Vecsés, 2014. május 6. - Kustra Ferenc József
Ki tudja, még mennyi van, és természet kioltja életét.
Avarszőnyeget alkot a sok fű és leesett falevél,
És a legszemcsésebb az, amely utolsónak, ki földet ér...
Meghallod-e, hogy éjjel olyan nagyon horkolok?
Meghallod-e, hogy napközben ordítva hallgatok?
Meghallod-e, ezt hallgatva csak hallgatnak angyalok?
Meghallod-e, mikor néha nagyon bölcsen makogok?
Látod-e Te, hogy félelmed árva szót sem érdemel,
Hogyha már elmentél, nem leszel, a bátorság se kell?
Úgy tűnik, hogy csak egy elárvult mindenki senkije vagyok?
Szép szó és önérvényesítés helyett csak sok pofont kapok?
Odakint ömlik az eső, a füvet is tépi a szél
És biz' olyan bőszülten tombol, hogy nincs neki ellenfél.
Feketék az eső felhők, az ég folyvást dörög?
A sáros víz lesz belőle és az... csak hömpölyög.
Lesz-e még, hogy ébresztőt zeng az erdő-mező?
Lesz-e még, hogy trilla száll, fel hol sok a felhő?
Foszladozó felhők mögött a Nap kackiásan feláll,
Aranysugara rést talál, és boldogan rám kandikál?
Lassan? sőt gyorsan múlnak el egymás után a nappalok,
Jő az éjszaka, abban? előtte a meleg kallódók.
A fényből bizony nem igen marad? belőle semmi sem,
Csak elképzelt, teljesületlen? eltékozolt életem.
Ember élete folyamán, éltét, mint önmagát dédelgette,
Évekig hitt mindent, ősszel meg felismerte, sors jól rászedte.
Ember fia éveken át hitte, élet jó... de komédia,
De mikor közelg a halál és felismerés? csak tragédia.
Lesz olyan, hogy többé már nem is hallom meg élet vezényszavát?
Akkor, mikor a sötétség retinámra fotózza éjszakát,
Itt bizony nincs ügyvéd, ki megvéd, és én magamat? vádol!
Sok lehet a bűnöm és a dac az, ami pluszban gátol?
Nekem, ahogy öregszem, ez már több mint érthetetlen,
És lassan jő az idő? a jövő elérhetetlen?
Menj, indulj, ha van még neked szükséged új utakra...
Ha eljött az időd, akkor meg szállj oda... magasba?
Felhők áttetsző árnyéka simogatta erdőt, rétet végig,
Hanyatló nap sugarával kanyargott, egészen fel az égig.
Még a sötétség végleges beállta előtt,
Felnézek az égre, hogy még lássam, mielőtt?
Ritkás felhőkön Hold ezüstős fénye felsejlő
És mint kínai tusjelek olyan szép sok felhő!
Most még van ezüsthíd és ez csilloghat a sötét éjben,
Így aztán még lehet pihenve kelni reggeli fényben.
Várok én még sok-sok oly' napfényes reggelt,
Mosolygok, hogy mondhassam? a Nap is felkelt.
Vecsés, 2014. május 6. - Kustra Ferenc József
Sebesvonaton utaztam…
Néztem kifelé rohanó sebesvonat ablakán
És élveztem, hogy milyen szép, sorjában a táj-látvány.
Változtak a fasorok, zöldes rétek, zöld mezők és erdők,
Minden a lelkembe hatolt… néhol látszottak, parasztkendők.
A haladásunk irama, oly’ igen heves volt,
Nem volt időm nézni: mit csinált vaddisznó, makkolt?
A haladásunk irama, oly’ igen heves volt.
Én a jobb oldalon ültem, nap szembesütött,
Kis-dombos és sík vidék, szépségbe öltözött…
Én a jobb oldalon ültem, nap szembesütött,
(Senrjú)
Nap csak mosolygott,
Szórta ránk a sugarát.
Látvány élménye.
*
Mesés a látvány,
Ránézésre ez idill.
Csak ránézésre.
*
Minden zöld, színes,
Szél nem fúj, lomb nem mozdul.
Nyugalom tája!
Vecsés, 2019. július 11. – Kustra Ferenc József
Néztem kifelé rohanó sebesvonat ablakán
És élveztem, hogy milyen szép, sorjában a táj-látvány.
Változtak a fasorok, zöldes rétek, zöld mezők és erdők,
Minden a lelkembe hatolt… néhol látszottak, parasztkendők.
A haladásunk irama, oly’ igen heves volt,
Nem volt időm nézni: mit csinált vaddisznó, makkolt?
A haladásunk irama, oly’ igen heves volt.
Én a jobb oldalon ültem, nap szembesütött,
Kis-dombos és sík vidék, szépségbe öltözött…
Én a jobb oldalon ültem, nap szembesütött,
(Senrjú)
Nap csak mosolygott,
Szórta ránk a sugarát.
Látvány élménye.
*
Mesés a látvány,
Ránézésre ez idill.
Csak ránézésre.
*
Minden zöld, színes,
Szél nem fúj, lomb nem mozdul.
Nyugalom tája!
Vecsés, 2019. július 11. – Kustra Ferenc József
