Zaj ömlik velem a sírkert a csöndjébe,
Kedvesem, jöttem, mert Te itt laksz örökre…
Anyám te is, távoztatok mindörökre.

Sírás, hüppögés, neszezés, halk mondatok,
Fütyülnek a közelben menő vonatok...
Valaki hangosan jajdult is, belerúgott a síremlékbe,
Fáj neki, de hangosan átkozódni nem mer… könny a szemébe…
*

(3 soros-zárttükrös)
Halottak napján a kis gyertyafények, mint őrtüzek hajladoznak.
Körbenézek, mindenfelé ez van, földi-szép csillagnak látszanak.
Halottak napján a kis gyertyafények, mint őrtüzek hajladoznak.

Itt járok egyedül, a temetőben, kezemben gyertya és virág,
Messze vagy, ott nyugovóra tértél, elválaszt tőlem a másvilág.
Itt járok egyedül, a temetőben, kezemben gyertya és virág,

Látom a sírodnál már voltak és virágokat tettek,
De én nem tudom, a könnyei talán mind szívből jöttek?
Látom a sírodnál már voltak és virágokat tettek,
*

Megint eltelt egy év, nélküled voltam a földi létbe,
Emlékeim meg csak föltolulnak, de majd' egy végtébe.
Kezd csöpögni az eső, igen felhős az ég alja,
El is megyek haza, különben jön, ronggyá-ázása.

(Septolet)
Isten veletek,
Lassan hazamegyek,
Útközben merengek,
Egyedül ténfergek…
Célt, már nem érek!

Kérek,
Félek…

Vecsés, 2020. május 3. – Kustra Ferenc

Az alkati kérdés ott hatol a sértés,
A férj felől a szerelem féltés.
Gyilkost szül mert nem ért a szóból,
Halálnak halálával él és nem kér a jóból.
Ez a modern kapcsolat egy parancsolat,
Nézi a hajad meg a bakancsodat,
Ha a szerelem már nem kenyerem,
Az asszonyt verem ez látszik a gyereken.
Mert elveszett az empátia,
De megmenthet egy Isteni telepátia.

Nyisd már ki a szemed ember,
Tegyél egy jót egyszer-egyszer.
Mentsd meg a világot önmagadtól,
Szeress légy boldog és szakadj el a múltadtól.

A fegyver, a kard, a bokszer, a kés,
Az ágyad mellett nagyon kevés.
Félsz mindentől és van rá okod,
De mindenért a rendszert okolod.
A becsület egy szép vegyület,
Ha elnyomod ott nem véd a feszület.
Jézus sír csak a kereszten,
Mert kezedben a tű de a tető fedetlen.
Omlik a vakolat de követed a divatokat,
A negyedig válás teszi tönkre a fiatokat.

A múlt elmúlt mert nem tart örökké,
De függsz a múltért a halálkörökért.
Változtatnál de sok lett a változó,
Eltűnt a por és eltűnt a bogyó.
Minek nyúlsz más után nem ez az út,
Mert senki nem rakna a földedre koszorút.
Szeress még élsz és élj a szeretteidért,
Tegyél végre az álmaidért.
A jövőd szebb lesz és büszkén nézel vissza,
Ezt jártam én be, ez az-az utca.

Mint mindig köd, mint mindig jég...
M'ért kínoz a mindenség?

M'ért éget itt bent a kályha,
miért ez a szívem vágya?
Miért éljek, hogyha fáj?
Hisz egyszerűbb egy gyors halál...

Megtehetném... - Miért is ne?!
Hűs poklok mélye átölelne,
s hogy démon kése belém vág,
gondolnám, 'ez mennyország!'

Újra és Újra álmodom,
hogy kés csúszik a torkomon,
hogy kötél szorul, méreg ömlik,
egy pisztoly csókja ajkamon!

Megtehetném... erre vágyom...
mond meg nekem, miért állom?

2017.10.28.

Mellkasodon kék erek futnak
édes melleid felé
amik
tenyerembe férnek
gyönyörűek
bimbóik
kis gombok
szerelem kemények
ahogy hátradőlve
támaszkodsz
ahogy a kéj
pírja
ömlik el
szép arcodon
Ó kár hogy csak fénykép vagy
ha valóság lennél
én
egész lényedet
szorosan átölelném
s mozdunlnék veled
finoman
ezen a terülj asztalon ahol ülsz
szét tett gyönyörű
lábad közére
lenézve nézhetnéd
ahogy
kis szőke bozontod
alatt
a férfiasság
szemérmes ajkaid közé
nyomul
s kagylócskáid szorosan
ölelik
hogy bejárja mélyed
hogy
jajongó
ujjongásodig verje a kéjed
hogy már te is lökj önkéntelen
míg karjaiam közt
elalélsz szerelmesem

Csupán átmenet vagy erre,
hiszen egyszer szétesel,
atomjaid hullnak szerte,
s új formákat öltenek.
Ahogy az élet sejtre kélt,
az, az atmoszféra múlt,
ugyanúgy vissza sose tér,
a szél más irányba fúj.
S hiába hiszel teremtőt,
minden bomlik kvantumán,
ha lett is volna, veszendő,
rég holt vagy halvány mutáns.
S önmagadnak determinálsz
kezdetet és végzetet,
mert csak változik a Világ,
a folyamat végtelen.

2016.