Idő 
Értékelés 
Értékelés Ritmus, mint alap… versben és 10 szavasokban és senrjúban.
A ritmus, az idő fölbontásából keletkezett lüktetés,
Teljes értékében lelki fejlemény. Majd írásba átültetés...
A ritmus a szabályosan változó időegységekből jön létre.
Keletkezésével előttünk áll a végtelen idő sok kis része.
Aztán a zene lassan kialakul a ritmusból,
Okosabbak látják, a zene kialakulásból,
Vers kialakulást utóbb, a fejlődő rigmusból.
Zene és a vers alapja, ma is csak a ritmus.
A lélek birodalmából származó a ritmus.
Lelkiállapot, méreg, öröm, mind özön-ritmus.
Íráskor kialakul egy lelki tartalom,
Ami kifejezésre törekszik, hatalom.
Lelki tartalom és ritmusfajta,
Szervesen van összekapcsolódva.
A ritmus, már önmagában is kifejezi a lelki tartalom hovatartozását,
És mindenkor ragaszkodik életre hívójához, kifejezve odatartozását.
A lélek birodalmának a törvénye ez is, mutatva a végső odaadását.
Az irodalomban, mindig a lelki alap, a megindító után kell kutatnunk,
Minden ritmusformának a lelkünkben az alapja, az élményi indíttatásunk…
Az élmény nagysága dönti el, ahhoz milyen formák tartoznak, milyen a ritmusunk.
A lelki tartalom (élmény) versben való kifejezése,
Színben, hangulatban, értésben... ritmus a nagy segítsége.
Ütemek szabályos váltakozása, fokozza a ritmus szépségét,
A költészet, ezt még fokozza, ha versszakká növeli mennyiségét.
Minő változatosság lehet, ha fokozzuk a szimmetria elvét…
Ez esetben a ritmus már nem csak a sorban lesz uralkodó,
De átragad, és az egész versszakban ez lesz meghatározó.
A költészet, ezt még fokozza, ha szimmetrikus verssorokból
Összefűzött vers egészére átszármaztatja a ritmusból.
A költőnek a lelke diktálja a formát,
És az írt szövegbe beleírja ritmusát.
És bár igen gyakran tökéletlen a versben a ritmus,
Nyújtott és bőbeszédű részekkel, javítható mumus.
A vers talán nem romlik el a kevéssé botladozó ritmus miatt,
De így veszít a művészi hatásából, hiányzó feltétel miatt…
Sok költő persze vigyáz erre, javítgat a művészi hatás alatt.
De ha verset írsz, akkor vers legyen,
Ne ragadj le egy tördelt szövegen!
Mert az a fentiek miatt nem is vers,
És nem létezik olyan, hogy szabad vers!
Igazi verset írni, az, az igazi mesterség,
Ne hagyd eluralkodni, azt mi divatos kóklerség…
Hidd! Szépet, verset írni, nem olyan lehetetlenség.
*
Mi a versek kritériumait illeti,
Ritmus, ami verset elsőben, hirdeti…
*
Emellett a szótagszám tökéletes azonossága
A rímelő sorokban az állandósága…
*
Jó, ha változatosak a rímképletek,
És ha érzékletesek a szóképek!
*
Ezek mind hab a tortán,
Ritmus az első, írj ilyenformán.
*
Tördelt prózai szöveg, tehát nem lehet vers,
Mert mint leírtam, olyan nincsen, hogy prózavers.
Ne csúfold meg a mi szépséges magyar anyanyelvünket,
Írj már Te verset, és büszkeség feszíti majd mellünket.
Ne reformáld rossz felé a világot, írj, így dolgozz,
Poéta, ne szégyelld, vedd elő az eszed, gondolkozz…
*
Próbálj meg kemény
Lenni magaddal és írj.
Művészi szépség.
*
Örök-érvényű
Verset írni művészet.
Dolgoztasd agyad.
*
Tördelt prózát, csak
Mint regényt, le kell írni.
Adjál magadra!
*
Hogy akarsz költő
Lenni, ha nem is költesz?
Ritmustalanság…
Vecsés, 2015. november 20. – Kustra Ferenc – amikor az emberek még beszélgettek egymással…
Kenyeres Imre: Rejtelmes irodalom c. műve alapján. 1931.
A ritmus, az idő fölbontásából keletkezett lüktetés,
Teljes értékében lelki fejlemény. Majd írásba átültetés...
A ritmus a szabályosan változó időegységekből jön létre.
Keletkezésével előttünk áll a végtelen idő sok kis része.
Aztán a zene lassan kialakul a ritmusból,
Okosabbak látják, a zene kialakulásból,
Vers kialakulást utóbb, a fejlődő rigmusból.
Zene és a vers alapja, ma is csak a ritmus.
A lélek birodalmából származó a ritmus.
Lelkiállapot, méreg, öröm, mind özön-ritmus.
Íráskor kialakul egy lelki tartalom,
Ami kifejezésre törekszik, hatalom.
Lelki tartalom és ritmusfajta,
Szervesen van összekapcsolódva.
A ritmus, már önmagában is kifejezi a lelki tartalom hovatartozását,
És mindenkor ragaszkodik életre hívójához, kifejezve odatartozását.
A lélek birodalmának a törvénye ez is, mutatva a végső odaadását.
Az irodalomban, mindig a lelki alap, a megindító után kell kutatnunk,
Minden ritmusformának a lelkünkben az alapja, az élményi indíttatásunk…
Az élmény nagysága dönti el, ahhoz milyen formák tartoznak, milyen a ritmusunk.
A lelki tartalom (élmény) versben való kifejezése,
Színben, hangulatban, értésben... ritmus a nagy segítsége.
Ütemek szabályos váltakozása, fokozza a ritmus szépségét,
A költészet, ezt még fokozza, ha versszakká növeli mennyiségét.
Minő változatosság lehet, ha fokozzuk a szimmetria elvét…
Ez esetben a ritmus már nem csak a sorban lesz uralkodó,
De átragad, és az egész versszakban ez lesz meghatározó.
A költészet, ezt még fokozza, ha szimmetrikus verssorokból
Összefűzött vers egészére átszármaztatja a ritmusból.
A költőnek a lelke diktálja a formát,
És az írt szövegbe beleírja ritmusát.
És bár igen gyakran tökéletlen a versben a ritmus,
Nyújtott és bőbeszédű részekkel, javítható mumus.
A vers talán nem romlik el a kevéssé botladozó ritmus miatt,
De így veszít a művészi hatásából, hiányzó feltétel miatt…
Sok költő persze vigyáz erre, javítgat a művészi hatás alatt.
De ha verset írsz, akkor vers legyen,
Ne ragadj le egy tördelt szövegen!
Mert az a fentiek miatt nem is vers,
És nem létezik olyan, hogy szabad vers!
Igazi verset írni, az, az igazi mesterség,
Ne hagyd eluralkodni, azt mi divatos kóklerség…
Hidd! Szépet, verset írni, nem olyan lehetetlenség.
*
Mi a versek kritériumait illeti,
Ritmus, ami verset elsőben, hirdeti…
*
Emellett a szótagszám tökéletes azonossága
A rímelő sorokban az állandósága…
*
Jó, ha változatosak a rímképletek,
És ha érzékletesek a szóképek!
*
Ezek mind hab a tortán,
Ritmus az első, írj ilyenformán.
*
Tördelt prózai szöveg, tehát nem lehet vers,
Mert mint leírtam, olyan nincsen, hogy prózavers.
Ne csúfold meg a mi szépséges magyar anyanyelvünket,
Írj már Te verset, és büszkeség feszíti majd mellünket.
Ne reformáld rossz felé a világot, írj, így dolgozz,
Poéta, ne szégyelld, vedd elő az eszed, gondolkozz…
*
Próbálj meg kemény
Lenni magaddal és írj.
Művészi szépség.
*
Örök-érvényű
Verset írni művészet.
Dolgoztasd agyad.
*
Tördelt prózát, csak
Mint regényt, le kell írni.
Adjál magadra!
*
Hogy akarsz költő
Lenni, ha nem is költesz?
Ritmustalanság…
Vecsés, 2015. november 20. – Kustra Ferenc – amikor az emberek még beszélgettek egymással…
Kenyeres Imre: Rejtelmes irodalom c. műve alapján. 1931.
Makulátlanul szűz-fehér a táj, olyan elkápráztató…
De a vakítóan fehér hó, akár vakságot okozó!
Majd, az öklömnyi hókristályok pilinckáznak a földre,
És ott fehér-bársony takaróként néznek fel, az égre…
*
A zúgó hideg
Köpeny alatt, csak durmol
Alvásra sarkall.
*
Nyári ruhában,
Papírtalpú bakancsban…
Számkivetettek.
*
Bunkerban ülünk, odakint fúj, tombol sőt, dühöng a szél
Meg ehhez a lőporfüsttel betakart háború zenél...
Vinnyogva, őrjöngve dúl, szél odakint,
Naponta hallunk hazugságot… megint.
Lettünk itt, ölő, fegyveres katonák…
Lelkünkből kivesztek a szép muzsikák…
A halál, itt mindennap csak, egy véletlen baleset,
Jött az akna és valaki meg fejjel nekiesett.
Itt folytonos a szélvihar, hóesés, a hulló pelyhek,
Zúgnak és alászállnak, tán' mint kristályhullás, peregnek.
Naponta ömlik a könnyfolyam, mint, hulló zápor.
A fújó szél meg garázda, és mint vad ló táncol.
Ha felhőtlen, akkor a kék égen nap szikrázón lángol,
Itt lent gyönyörködünk, de a hideg nekünk, vitustáncol.
*
Negyvenegy fokban
Fegyvert markolni véglet.
Összeszűkölt cső!
*
Nincs inni víz sem…
Hó evés… ősembernél…
Gránát, kézbe fagy.
*
Itt hidegben is
Fergeteges hóvihar.
Lovak pusztulnak.
*
Ilyen hidegben
Még a lélek is befagy.
Csontzúzó hideg.
*
Ima semmiért,
Lövészgödörben, térden.
Térd, majd’ odafagy.
*
Kihűlt lábbakkal
Még, harcolni sem lehet.
Tehetetlenség.
*
Itt a magány csendes, mint a néma, nedves köd.
Fagyban is kézzel simít, magunkkal összeköt!
Fázósan didergő lelkeket folyvást csak, ölel,
Szerető társ kéne, aki vigasztalna... öllel.
Reszkető lelkek vágyakat hintenek a messzeségbe,
De viszont szeretet, senkinek nem csordul a szívébe.
A magány, elfagyott és durván simító keze,
Itt csak, a halálról szól… lehet, hogy már elmenne…
Sóhaj is hideg, hidegben látszik a pára,
A parancsnok megint csak kirendelte mára!
A reggelünk, ma is ködös volt, semmit nem lehet látni,
De ettől a tábornoktól, semmi más nem lehet várni.
Reggeli ködben
Úgy röpködtek az aknák.
Hó fátyol, borít.
*
Jégen fénylett is
A szibériai fagy!
Hideg robbanás.
*
Sok géppuskával
Lőtt át orosz a ködön.
Hideg… nem elég.
*
Tábornok mérges…
Még nem fagytunk halálra?
Nagyon bombáznak.
*
Ima is halkul,
Éj-fekete hidegebb…
Van még szívritmus?
*
Ima, már halkul,
Éjnek sötétje jeges…
Ritmusra lőnek.
*
Este… ma halkul.
Holnap remény… csillan-e?
Golyó… elkerül?
*
Már pirkadatkor
Vad ágyútűz pillanat…
Mínusz negyven fok!
*
Január van és a zord szibériai tél, nekünk, jégen toporog,
A végtelen, jeges szél, folyton lövészárokban mocorog.
Csupa, jégből faragott csipke, itt a tél ruhája,
Sok hópihe meg összeragadva lett az uszálya.
Csillogása szép, míg, néha vér nem folyik rája…
*
Garázdálkodik
A Tábornok, mínusszal.
Nem öl! Megfagyaszt!
*
A hideg, élő
Áldozat láttán lecsap!
Mint a zsibbadás.
*
Mínusz negyvennél
Halál kaszája lesújt.
Szerencse: élet.
Vecsés, 2017. április 3. – Kustra Ferenc – íródott: Versben és senrjúban
De a vakítóan fehér hó, akár vakságot okozó!
Majd, az öklömnyi hókristályok pilinckáznak a földre,
És ott fehér-bársony takaróként néznek fel, az égre…
*
A zúgó hideg
Köpeny alatt, csak durmol
Alvásra sarkall.
*
Nyári ruhában,
Papírtalpú bakancsban…
Számkivetettek.
*
Bunkerban ülünk, odakint fúj, tombol sőt, dühöng a szél
Meg ehhez a lőporfüsttel betakart háború zenél...
Vinnyogva, őrjöngve dúl, szél odakint,
Naponta hallunk hazugságot… megint.
Lettünk itt, ölő, fegyveres katonák…
Lelkünkből kivesztek a szép muzsikák…
A halál, itt mindennap csak, egy véletlen baleset,
Jött az akna és valaki meg fejjel nekiesett.
Itt folytonos a szélvihar, hóesés, a hulló pelyhek,
Zúgnak és alászállnak, tán' mint kristályhullás, peregnek.
Naponta ömlik a könnyfolyam, mint, hulló zápor.
A fújó szél meg garázda, és mint vad ló táncol.
Ha felhőtlen, akkor a kék égen nap szikrázón lángol,
Itt lent gyönyörködünk, de a hideg nekünk, vitustáncol.
*
Negyvenegy fokban
Fegyvert markolni véglet.
Összeszűkölt cső!
*
Nincs inni víz sem…
Hó evés… ősembernél…
Gránát, kézbe fagy.
*
Itt hidegben is
Fergeteges hóvihar.
Lovak pusztulnak.
*
Ilyen hidegben
Még a lélek is befagy.
Csontzúzó hideg.
*
Ima semmiért,
Lövészgödörben, térden.
Térd, majd’ odafagy.
*
Kihűlt lábbakkal
Még, harcolni sem lehet.
Tehetetlenség.
*
Itt a magány csendes, mint a néma, nedves köd.
Fagyban is kézzel simít, magunkkal összeköt!
Fázósan didergő lelkeket folyvást csak, ölel,
Szerető társ kéne, aki vigasztalna... öllel.
Reszkető lelkek vágyakat hintenek a messzeségbe,
De viszont szeretet, senkinek nem csordul a szívébe.
A magány, elfagyott és durván simító keze,
Itt csak, a halálról szól… lehet, hogy már elmenne…
Sóhaj is hideg, hidegben látszik a pára,
A parancsnok megint csak kirendelte mára!
A reggelünk, ma is ködös volt, semmit nem lehet látni,
De ettől a tábornoktól, semmi más nem lehet várni.
Reggeli ködben
Úgy röpködtek az aknák.
Hó fátyol, borít.
*
Jégen fénylett is
A szibériai fagy!
Hideg robbanás.
*
Sok géppuskával
Lőtt át orosz a ködön.
Hideg… nem elég.
*
Tábornok mérges…
Még nem fagytunk halálra?
Nagyon bombáznak.
*
Ima is halkul,
Éj-fekete hidegebb…
Van még szívritmus?
*
Ima, már halkul,
Éjnek sötétje jeges…
Ritmusra lőnek.
*
Este… ma halkul.
Holnap remény… csillan-e?
Golyó… elkerül?
*
Már pirkadatkor
Vad ágyútűz pillanat…
Mínusz negyven fok!
*
Január van és a zord szibériai tél, nekünk, jégen toporog,
A végtelen, jeges szél, folyton lövészárokban mocorog.
Csupa, jégből faragott csipke, itt a tél ruhája,
Sok hópihe meg összeragadva lett az uszálya.
Csillogása szép, míg, néha vér nem folyik rája…
*
Garázdálkodik
A Tábornok, mínusszal.
Nem öl! Megfagyaszt!
*
A hideg, élő
Áldozat láttán lecsap!
Mint a zsibbadás.
*
Mínusz negyvennél
Halál kaszája lesújt.
Szerencse: élet.
Vecsés, 2017. április 3. – Kustra Ferenc – íródott: Versben és senrjúban
hol
lüktet
szívemben,
hol múlik már
fájdalmam könnye
?
hold
bolyong
álmaim
tengerárján,
mosolya ölel
?
egy
illat
egy érzés,
mint álomkép
lebeg az égben
?
a
jázmin
illata,
édes ? mézes
felhőbe burkol
?
köd
kúszik
hegyormon
lagymatagon,
hajnalpír bomlik
lüktet
szívemben,
hol múlik már
fájdalmam könnye
?
hold
bolyong
álmaim
tengerárján,
mosolya ölel
?
egy
illat
egy érzés,
mint álomkép
lebeg az égben
?
a
jázmin
illata,
édes ? mézes
felhőbe burkol
?
köd
kúszik
hegyormon
lagymatagon,
hajnalpír bomlik
Az önmagukat túlzón szerető emberek,
Sosem a megbízhatóbb, legbátrabb emberek.
Nem lehet egy embertől olyat követelni,
Amire nem képes, nem adatott meg neki.
A halál óráját, nem lehet megválasztani,
Időpontra, célszerű nagy türelemmel várni.
Persze élet faramuci, közbejöhet bármi...
A környezeti csend már izgatottá válik,
Látni, a távolban már többször is villámlik?
Én békésen elalszok, csend, javamra válik.
Az élet nagyon igazságtalan, sokszor meg durva,
Én -sok szépet kaptam- köszönöm fél térdre borulva.
Karod kemény, rideg és érzéketlen, ahogy ölelő,
Szerelmed már nem érzem, olyan, mint egy régi temető?
Nagyságos uram, ön egy nagyszerű, jóságos ember,
Köszönöm, hogy ötven botütéssel... még agyon nem ver.
A pletyka táplálja a gyűlöletet, fokozott terjedésben,
Mint a láng, az elállt esőben, a szép kis fenyőerdőben.
Mocsár mozdulatlanságában, belesavanyodik az agyvelő,
Már nem is tudja, hogy milyen is a szép, napfényes, virágos mező!
Bombamentesítőknél dolgozok, mint öreg katona, ó, én magányosan!
Sokkal jobb, egyedül repkedni, mint tandem ernyővel lezuhanni párosban?
A Titanicot úgy építették, hogy az teljességgel elsüllyeszthetetlen?
Robbanás volt... tagadják, óceánban megtalálták négyezer méter mélyen?
Az emberek világának egyik, legundorítóbb vonása,
Hogy az áldozat immár nem számít! Minden hős-jogvédő, csak a
Terheltet védi, mert csak annak -bűnösnek- van emberi joga!
Vecsés, 2019. március 17. ? Kustra Ferenc - Gondolatok oximoronban?
Sosem a megbízhatóbb, legbátrabb emberek.
Nem lehet egy embertől olyat követelni,
Amire nem képes, nem adatott meg neki.
A halál óráját, nem lehet megválasztani,
Időpontra, célszerű nagy türelemmel várni.
Persze élet faramuci, közbejöhet bármi...
A környezeti csend már izgatottá válik,
Látni, a távolban már többször is villámlik?
Én békésen elalszok, csend, javamra válik.
Az élet nagyon igazságtalan, sokszor meg durva,
Én -sok szépet kaptam- köszönöm fél térdre borulva.
Karod kemény, rideg és érzéketlen, ahogy ölelő,
Szerelmed már nem érzem, olyan, mint egy régi temető?
Nagyságos uram, ön egy nagyszerű, jóságos ember,
Köszönöm, hogy ötven botütéssel... még agyon nem ver.
A pletyka táplálja a gyűlöletet, fokozott terjedésben,
Mint a láng, az elállt esőben, a szép kis fenyőerdőben.
Mocsár mozdulatlanságában, belesavanyodik az agyvelő,
Már nem is tudja, hogy milyen is a szép, napfényes, virágos mező!
Bombamentesítőknél dolgozok, mint öreg katona, ó, én magányosan!
Sokkal jobb, egyedül repkedni, mint tandem ernyővel lezuhanni párosban?
A Titanicot úgy építették, hogy az teljességgel elsüllyeszthetetlen?
Robbanás volt... tagadják, óceánban megtalálták négyezer méter mélyen?
Az emberek világának egyik, legundorítóbb vonása,
Hogy az áldozat immár nem számít! Minden hős-jogvédő, csak a
Terheltet védi, mert csak annak -bűnösnek- van emberi joga!
Vecsés, 2019. március 17. ? Kustra Ferenc - Gondolatok oximoronban?
(Bapeva)
Vagyok,
Már élek!
Ezt nem kérte,
Szülői parancs,
Hogy életre keljek.
Ha már vagyok, nem féltem,
De ennél jobbat reméltem.
Óvodásként, órákon múlott
Hogy nem haltam meg, hogy nem lett végem?
Ifjúságom összetörték, mi végre?
*
Vagyok,
Mert élek!
Már nem félek,
Hogy mi lesz velem.
Napok beszédesek,
Elátkozott vagyok én.
Hetedíziglen, de miért?
Mikor így semmi sem normális!
Ez határozó, uralja létem,
Nem tűrném, tennék bármit, ha lehetne!
*
Vagyok,
Még élek!
Ezt nem kértem,
Szülői parancs
Még annyira hatós!
Életminőségem is
Folyamatosan, de romlik.
Öregségi vágy, nem teljesült,
Már semmi nem fog beteljesülni!
Átokba zárva életem, de miért!
*
(Senrjú)
Élet, csorba kard,
Nem vág, de cipelni kell!
Csend és ködfüggöny?
*
Élet, csorba kard,
De vajh? mitől csorbult ki?
Csend beszélhetne?
*
Élet, csorba kard,
Ó, mily? nehéz cipelni!
Ködfüggöny, bezár?
Vecsés, 2020. november 12. Kustra Ferenc ? önéletrajzi írás: anaforás; bapeva és senrjú csokrokban.
A 10 soros ?bapeva? az én fejlesztésem. Kettő szótagszámmal kezdődik és soronként eggyel nő. Szótagelválasztás tilos. Rímkorlát nincs, használata nem tilos, de kötelező az írásjelek használata.
Vagyok,
Már élek!
Ezt nem kérte,
Szülői parancs,
Hogy életre keljek.
Ha már vagyok, nem féltem,
De ennél jobbat reméltem.
Óvodásként, órákon múlott
Hogy nem haltam meg, hogy nem lett végem?
Ifjúságom összetörték, mi végre?
*
Vagyok,
Mert élek!
Már nem félek,
Hogy mi lesz velem.
Napok beszédesek,
Elátkozott vagyok én.
Hetedíziglen, de miért?
Mikor így semmi sem normális!
Ez határozó, uralja létem,
Nem tűrném, tennék bármit, ha lehetne!
*
Vagyok,
Még élek!
Ezt nem kértem,
Szülői parancs
Még annyira hatós!
Életminőségem is
Folyamatosan, de romlik.
Öregségi vágy, nem teljesült,
Már semmi nem fog beteljesülni!
Átokba zárva életem, de miért!
*
(Senrjú)
Élet, csorba kard,
Nem vág, de cipelni kell!
Csend és ködfüggöny?
*
Élet, csorba kard,
De vajh? mitől csorbult ki?
Csend beszélhetne?
*
Élet, csorba kard,
Ó, mily? nehéz cipelni!
Ködfüggöny, bezár?
Vecsés, 2020. november 12. Kustra Ferenc ? önéletrajzi írás: anaforás; bapeva és senrjú csokrokban.
A 10 soros ?bapeva? az én fejlesztésem. Kettő szótagszámmal kezdődik és soronként eggyel nő. Szótagelválasztás tilos. Rímkorlát nincs, használata nem tilos, de kötelező az írásjelek használata.
