Idő 
Értékelés 
Értékelés Emlékező meditálás versben és apevában…
Rátok nézek ó, halványodva, múltba bújt emlékek,
Ki öregszik, annál már gyengülnek emlékezetek.
Deres hajba keseredik az életem elpárolgó cseppje,
A fizikai testnek is már elmúlt, éltető vehemense.
Múlt
Fátyla
Takarja
Emlékeit.
Semmibe tűnnek.
Már
Lassul
Teste. Fogy
Habitusa s
Emberi léte.
*
Hosszú úton eltévedtet, a holdsugár hazavezet,
Útközben, sok csillag is bocsát ki vezető fényeket.
Hosszú úton az életvándor gyűjti az emlékeket,
Öregen meg már mire is emlékszik? Ó, emlékezet!
Múlt
Évek
Emlékét
Gyűjtögette.
Semmit érők már.
Tév
Útról
Hazatért.
Emlékeit
Még őrzi...minek?
*
Hosszú úton az ember látott már karón, éneket károgó varjút,
És ezt is eltette emlékbe, mint a sok illatfelhőt, sziromszagút.
Már csak önmagunknak élünk és a még előjövő emlékeknek,
Bár a szerepek, amit betöltenek, már halványak a szíveknek.
Vecsés, 2017. július 1. – Szabadka, 2017. október 8.- Kustra Ferenc József - A verset én írtam, az apeva párokat, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit.
Rátok nézek ó, halványodva, múltba bújt emlékek,
Ki öregszik, annál már gyengülnek emlékezetek.
Deres hajba keseredik az életem elpárolgó cseppje,
A fizikai testnek is már elmúlt, éltető vehemense.
Múlt
Fátyla
Takarja
Emlékeit.
Semmibe tűnnek.
Már
Lassul
Teste. Fogy
Habitusa s
Emberi léte.
*
Hosszú úton eltévedtet, a holdsugár hazavezet,
Útközben, sok csillag is bocsát ki vezető fényeket.
Hosszú úton az életvándor gyűjti az emlékeket,
Öregen meg már mire is emlékszik? Ó, emlékezet!
Múlt
Évek
Emlékét
Gyűjtögette.
Semmit érők már.
Tév
Útról
Hazatért.
Emlékeit
Még őrzi...minek?
*
Hosszú úton az ember látott már karón, éneket károgó varjút,
És ezt is eltette emlékbe, mint a sok illatfelhőt, sziromszagút.
Már csak önmagunknak élünk és a még előjövő emlékeknek,
Bár a szerepek, amit betöltenek, már halványak a szíveknek.
Vecsés, 2017. július 1. – Szabadka, 2017. október 8.- Kustra Ferenc József - A verset én írtam, az apeva párokat, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit.
Vízió a hátralévő időről… vagy a végről?
Az én vonatom, már elment, láthatod, ülök reménytelenségbe
Éppen, hogy fönt vagyok az utolsó kocsi, fékező fülkéjébe,
Ahol tekingetek, de nem látok, csak a hátra végtelenébe…
Szív
Szorong,
Gondolat
Jövőt kutat.
Mennyi van hátra?
Életem kereke forog,
Hátralévő semmiségbe robog.
Szemeimből, reménytelenség könnye csorog.
*
Itt már nincsen is fűtés,
Kintről bejön a hűtés,
Közel… megsemmisülés.
Cél
Sincs már,
Nincs miért!
Homokóránk
Lassan lepereg.
Szívem szeretet nélkül tesped,
S jéggé dermed.
Enyészet bennem gerjed.
*
Itt a könnyeimmel vagyok együtt, behunyom kisírt szemeimet,
Kis ablakon nézek vissza a múltba, de nem látok már részletet…
Az életem, soha nem volt egyben, soha, semmire nem késztetett.
Már
Emlék
Sem dereng,
Szürke minden.
Hályog fedte múlt.
Könnyeimmel küszködök, múltba kísérnek,
Alig látom életem romjait. Nincsenek emlékek
*
Ide már a mozdony füstje sem jön, magányom kalitkája elzár,
Azt gondolom, hogy helyes, ha nem is fékezek, kaszás, úgyis vár már...
Lehet, hogy közelebb lesz... amikor már a hideg márványlap lezár.
Itt
A vég,
Kiút nincs.
Megbékélni
S búcsút inteni.
Robog életem kereke,
Magányom börtön. Fékeznem tán’ kellene?
Menekvés lehetetlene…
Vecsés, 2017. szeptember 24. – Szabadka, 2017. szeptember 26. – Kustra Ferenc – A verset én írtam, a versszakok alá az apevákat és a 10 szavasokat szerző- és poétatársam Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe: ”Életem kereke forog”
Az én vonatom, már elment, láthatod, ülök reménytelenségbe
Éppen, hogy fönt vagyok az utolsó kocsi, fékező fülkéjébe,
Ahol tekingetek, de nem látok, csak a hátra végtelenébe…
Szív
Szorong,
Gondolat
Jövőt kutat.
Mennyi van hátra?
Életem kereke forog,
Hátralévő semmiségbe robog.
Szemeimből, reménytelenség könnye csorog.
*
Itt már nincsen is fűtés,
Kintről bejön a hűtés,
Közel… megsemmisülés.
Cél
Sincs már,
Nincs miért!
Homokóránk
Lassan lepereg.
Szívem szeretet nélkül tesped,
S jéggé dermed.
Enyészet bennem gerjed.
*
Itt a könnyeimmel vagyok együtt, behunyom kisírt szemeimet,
Kis ablakon nézek vissza a múltba, de nem látok már részletet…
Az életem, soha nem volt egyben, soha, semmire nem késztetett.
Már
Emlék
Sem dereng,
Szürke minden.
Hályog fedte múlt.
Könnyeimmel küszködök, múltba kísérnek,
Alig látom életem romjait. Nincsenek emlékek
*
Ide már a mozdony füstje sem jön, magányom kalitkája elzár,
Azt gondolom, hogy helyes, ha nem is fékezek, kaszás, úgyis vár már...
Lehet, hogy közelebb lesz... amikor már a hideg márványlap lezár.
Itt
A vég,
Kiút nincs.
Megbékélni
S búcsút inteni.
Robog életem kereke,
Magányom börtön. Fékeznem tán’ kellene?
Menekvés lehetetlene…
Vecsés, 2017. szeptember 24. – Szabadka, 2017. szeptember 26. – Kustra Ferenc – A verset én írtam, a versszakok alá az apevákat és a 10 szavasokat szerző- és poétatársam Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe: ”Életem kereke forog”
Otthon, Svédországban, nagyon
szegény körülmények közt nőt fel,
és már tizennégy éves korában
elvesztette gyári munkás apját,
ki spanyol influenzában hunyt el.
De tehetsége már mint gyermek
játszó társai közt megnyilvánult.
Velük együtt az utcán színészkedett,
és ő, szereplő úgymint rendező,
mint egy kis zseni, intézkedett.
Első jelentőséges munkáját mint
modell női kalap szalonnak végezte,
mely a legdivatosabb kalapokat árulta.
Katalógusban jelentek meg képei,
melyben fedett fejét és bájos arcát
minden jómódú és divatos hölgy
jóváhagyással és csodálattal bámulta.
Ott látta meg először egy filmrendező,
ki új és fiatal tehetségekre vadászott,
s így kezdődött a csoda mely róla jellemző.
Ettől kezdve felgyorsult az idő: szerepelt
egy rövid filmben. Szín játszó órákra járt,
és még alig volt húsz éves mire nevét s képét
film plakátokon az egész nép megcsodálta.
Először két svéd, aztán egy német filmben játszott.
Akkor már Amerikában is hallottak róla, hol
Louis B. Mayer úr Grétát Hollywood részére
mint újonnan felfedezett csoda megkívánt.
S emígy szált az üde és fiatal sztár hajóra
hogy bűvöletével meghódítsa egész Amerikát.
Hollywood volt az új földi paradicsom, hol
a sikert és a vagyont mint erény tekintették,
és vonzó ereje ő rá is kétségtelenül hatott,
az a mesebeli és csillagokkal díszített világ,
hol pénzes és szivaros pasasok uralkodtak.
A telefon állandóan csengett. Sürögtek
forogtak, s lelkesen s hangosan folytak a viták.
Ide pottyant be jóhiszeműen és ártatlanul,
de rögtön kezelésbe vették Mayer úr emberei,
és kezdődtek a követelmények és a próbák.
A csendes filmeknek ő lett az új sztárja,
melyekben zafír kék szemével beszélt,
mert itt valóban a szónál többet ért a tét.
Néha lesütötte hosszú szempillás szemét,
Aztán ámulattal kitágult a pupillája.
Ehhez hozzá fűzött egy mosolyt mely
a rajongás és az örömről tanúskodott.
Vagy összeszűkültek szemei mint egy cirmos
doromboló macskáé, amely a kényelemnek
teljes testével és bizalmával átadta magát.
A szerepek jöttek-mentek, Az Asszony és
az Ördögtől a Titokzatos Nőig és A Csókig.
Kedvenc szereplő társa John Gilbert volt,
kibe beleszeretett és kivel összeköltözött.
Ez volt nagy szerelmének leghasznosabb bére
és a boldogság és szeretetnek legkiválóbb éve.
Aztán elkezdődött a hangos film korszaka,
melyben meg volt kívánva hogy beszéljen.
Hangja kissé mélyebb volt a szokottnál, de
sokan ezt rejtelmesnek és csábítónak vélték.
Most már világszerte rengeteg rajongói
írtak neki, és fényképét és autogramját kérték,
de mindenen kívül, Grétának visszahúzódó
volt a természete, és nem szeretett nyilvános
helyzetekben megbámulva belekeveredni.
Ismert idézete az volt hogy “hagyjatok békén!”
Azt hogy mennyire szerették a filmjeit ő nagyon
is helyeselte, de azon kívül az ő élete csak
magáé volt, melyet senkinek sem engedte
hogy bármi módon bármivel is megterhelje.
Végül is váratlanul megszakította a karrierjét,
még mielőtt az öregedés jelei mutatkoztak.
New Yorkba költözött, hol maga ízlése szerint
élt és öltözködött. Sállal leplezte az arcát és
napszemüveget hordott, és mint egy inkognitó
száműzött járta be a nagy város számtalan utcáit.
Különböző műalkotásokra költötte vagyonát, Köztük
Renoir, Rouauld, Kandinsky és Bonnard festményei.
Nyolcvannégy éves korban halt meg és a hagyatékát
több millió dollárra saccolták a műértők béresei.
szegény körülmények közt nőt fel,
és már tizennégy éves korában
elvesztette gyári munkás apját,
ki spanyol influenzában hunyt el.
De tehetsége már mint gyermek
játszó társai közt megnyilvánult.
Velük együtt az utcán színészkedett,
és ő, szereplő úgymint rendező,
mint egy kis zseni, intézkedett.
Első jelentőséges munkáját mint
modell női kalap szalonnak végezte,
mely a legdivatosabb kalapokat árulta.
Katalógusban jelentek meg képei,
melyben fedett fejét és bájos arcát
minden jómódú és divatos hölgy
jóváhagyással és csodálattal bámulta.
Ott látta meg először egy filmrendező,
ki új és fiatal tehetségekre vadászott,
s így kezdődött a csoda mely róla jellemző.
Ettől kezdve felgyorsult az idő: szerepelt
egy rövid filmben. Szín játszó órákra járt,
és még alig volt húsz éves mire nevét s képét
film plakátokon az egész nép megcsodálta.
Először két svéd, aztán egy német filmben játszott.
Akkor már Amerikában is hallottak róla, hol
Louis B. Mayer úr Grétát Hollywood részére
mint újonnan felfedezett csoda megkívánt.
S emígy szált az üde és fiatal sztár hajóra
hogy bűvöletével meghódítsa egész Amerikát.
Hollywood volt az új földi paradicsom, hol
a sikert és a vagyont mint erény tekintették,
és vonzó ereje ő rá is kétségtelenül hatott,
az a mesebeli és csillagokkal díszített világ,
hol pénzes és szivaros pasasok uralkodtak.
A telefon állandóan csengett. Sürögtek
forogtak, s lelkesen s hangosan folytak a viták.
Ide pottyant be jóhiszeműen és ártatlanul,
de rögtön kezelésbe vették Mayer úr emberei,
és kezdődtek a követelmények és a próbák.
A csendes filmeknek ő lett az új sztárja,
melyekben zafír kék szemével beszélt,
mert itt valóban a szónál többet ért a tét.
Néha lesütötte hosszú szempillás szemét,
Aztán ámulattal kitágult a pupillája.
Ehhez hozzá fűzött egy mosolyt mely
a rajongás és az örömről tanúskodott.
Vagy összeszűkültek szemei mint egy cirmos
doromboló macskáé, amely a kényelemnek
teljes testével és bizalmával átadta magát.
A szerepek jöttek-mentek, Az Asszony és
az Ördögtől a Titokzatos Nőig és A Csókig.
Kedvenc szereplő társa John Gilbert volt,
kibe beleszeretett és kivel összeköltözött.
Ez volt nagy szerelmének leghasznosabb bére
és a boldogság és szeretetnek legkiválóbb éve.
Aztán elkezdődött a hangos film korszaka,
melyben meg volt kívánva hogy beszéljen.
Hangja kissé mélyebb volt a szokottnál, de
sokan ezt rejtelmesnek és csábítónak vélték.
Most már világszerte rengeteg rajongói
írtak neki, és fényképét és autogramját kérték,
de mindenen kívül, Grétának visszahúzódó
volt a természete, és nem szeretett nyilvános
helyzetekben megbámulva belekeveredni.
Ismert idézete az volt hogy “hagyjatok békén!”
Azt hogy mennyire szerették a filmjeit ő nagyon
is helyeselte, de azon kívül az ő élete csak
magáé volt, melyet senkinek sem engedte
hogy bármi módon bármivel is megterhelje.
Végül is váratlanul megszakította a karrierjét,
még mielőtt az öregedés jelei mutatkoztak.
New Yorkba költözött, hol maga ízlése szerint
élt és öltözködött. Sállal leplezte az arcát és
napszemüveget hordott, és mint egy inkognitó
száműzött járta be a nagy város számtalan utcáit.
Különböző műalkotásokra költötte vagyonát, Köztük
Renoir, Rouauld, Kandinsky és Bonnard festményei.
Nyolcvannégy éves korban halt meg és a hagyatékát
több millió dollárra saccolták a műértők béresei.
Tudod, mi a programom mára?
Mint mindíg, várok a csodára.
Nem kis törpékre, vagy manókra.
Sem arra, hogy beszéljen róka.
Az a csoda, amire várok
csak annyi, hogy legyünk barátok.
Hogy ne ássuk el egymást élve.
Szeretetet kapunk cserébe.
Mint mindíg, várok a csodára.
Nem kis törpékre, vagy manókra.
Sem arra, hogy beszéljen róka.
Az a csoda, amire várok
csak annyi, hogy legyünk barátok.
Hogy ne ássuk el egymást élve.
Szeretetet kapunk cserébe.
Járom az utam, hegyek-völgyek, folyók vannak előttem,
Ijesztő a perspektíva… nem tudom, hogy honnan jöttem…
Fáradtan járok az utamon, most hegyek állnak előttem,
A túloldalán meg, gondolom ott lesz, síkos, lejtős völgyem.
Annak a mélysége nem vonz, mert lehet, hogy nadrágon lecsúszok,
És mire az aljára érek, ki tudja, lehet, hogy elkopok.
Rémisztő a hegy, a folyó, rémisztő a mély völgy,
Én hiába jajongok, az élet nem úri hölgy.
Lefelé csúszkálva, vagy felfelé is mehetek,
Bízok, valahol meglelem, honnan is eredek.
Megyek az utamon, még a folyó partja is meredek,
Mélysége meg rémisztő, de tudnom kell, honnan eredek...
Megmenekülni… élettől elmenekülni… de nincsen hova.
Lehetőség, az sincsen, de azt tudnom kell, megyek-e és hova?
Vecsés, 2014. november 3. – Kustra Ferenc József
