Idő 
Értékelés 
Értékelés Viharos háborúban… és tengeren.
Viharos hullámok hátán hadihajó csetlik-botlik,
Vajon mennyire úszik, vagy csak épphogy bevizesedik?
Viharos hullámok hátán hadihajó csetlik-botlik.
A legénység jó része, láthatóan tengeri beteg,
Ök kezelik, ha közben meg üzemben van a sok löveg…
A legénység jó része, láthatóan tengeri beteg.
A legénység tán’ tudja, hogy egészen szent színű a küldetése,
Betanították, hogy ez bizony nekik meg hazafiúi ügye…
A legénység tán’ tudja, hogy egészen szent színű a küldetése.
Jól ki lettek képezve a feladatok precíz ellátásához,
Viharban, nagyon tengeri betegen állnak hozzá feladathoz…
Jól ki lettek képezve a feladatok precíz ellátásához.
Óriási a víz vihara, egy-egy hullám a hajót elborítja,
Ki nem bújik időben… nagy hajót azt heves víz végleg elsodorja.
Óriási a víz vihara, egy-egy hullám a hajót elborítja.
Mindannyian küldetést teljesítenek, közben vezekelnek,
Kivétellel, mindök vágya, hogy végre otthon legyen… remények…
Mindannyian küldetést teljesítenek, közben vezekelnek.
*
Haláltusát irritálja a lövedékek bömbölő szava,
Beosztottaknak egynél több, békét szólító sikolyok szava…
Haláltusát irritálja a lövedékek bömbölő szava,
Lő már az ellenség is, nem elég, hogy mindent taroló a vihar,
Őket is éri találat s vannak, kik ezt soha nem tudják… hamar.
Lő már az ellenség is, nem elég, hogy mindent taroló a vihar….
Tíz méteres hullámhegy már magában is végső tusa,
Kilövéskor is… a hörgő fém csak a véget sugallja…
Tíz méteres hullámhegy már magában is végső tusa.
Aki túléli ezt a véghelyzetet, az majd otthon mire emlékszik?
Netán kettő... több emléke is lesz, amik páran… egymással vetekszik…
Aki túléli ezt a véghelyzetet, az majd otthon mire emlékszik?
*
A hajó vészjósló sötétben kapott találatot
És sokaknak becsukta életében az ablakot.
Hidegvízben már révetegek lettek tekintetek,
Itt már a fuldokolók süllyedtek, nem éledeztek.
Az élet szikrái lassan kihunytak a szemekben,
Az élet kihűlve megszűnt az elfáradt testekben.
Este még voltak vágyak... hajnalra messze tovaszálltak,
Test béli életek, hajnalra víz posványában áztak.
*
(senrjon)
A szellem is elillan,
Hold, határtalan vízen csillan,
Halál, hajnalban.
*
(HIAQ)
Reszketőket kaszált
A halál! Köd nincs, rád talált.
Test lejt' végső táncát…
Vecsés, 2017. július 31. -Kustra Ferenc József- íródott: egy megtörtént, II. világháborús Atlanti óceáni csatáról, a volt COMPASS ROSE nevű hadihajó végzetéről.
Viharos hullámok hátán hadihajó csetlik-botlik,
Vajon mennyire úszik, vagy csak épphogy bevizesedik?
Viharos hullámok hátán hadihajó csetlik-botlik.
A legénység jó része, láthatóan tengeri beteg,
Ök kezelik, ha közben meg üzemben van a sok löveg…
A legénység jó része, láthatóan tengeri beteg.
A legénység tán’ tudja, hogy egészen szent színű a küldetése,
Betanították, hogy ez bizony nekik meg hazafiúi ügye…
A legénység tán’ tudja, hogy egészen szent színű a küldetése.
Jól ki lettek képezve a feladatok precíz ellátásához,
Viharban, nagyon tengeri betegen állnak hozzá feladathoz…
Jól ki lettek képezve a feladatok precíz ellátásához.
Óriási a víz vihara, egy-egy hullám a hajót elborítja,
Ki nem bújik időben… nagy hajót azt heves víz végleg elsodorja.
Óriási a víz vihara, egy-egy hullám a hajót elborítja.
Mindannyian küldetést teljesítenek, közben vezekelnek,
Kivétellel, mindök vágya, hogy végre otthon legyen… remények…
Mindannyian küldetést teljesítenek, közben vezekelnek.
*
Haláltusát irritálja a lövedékek bömbölő szava,
Beosztottaknak egynél több, békét szólító sikolyok szava…
Haláltusát irritálja a lövedékek bömbölő szava,
Lő már az ellenség is, nem elég, hogy mindent taroló a vihar,
Őket is éri találat s vannak, kik ezt soha nem tudják… hamar.
Lő már az ellenség is, nem elég, hogy mindent taroló a vihar….
Tíz méteres hullámhegy már magában is végső tusa,
Kilövéskor is… a hörgő fém csak a véget sugallja…
Tíz méteres hullámhegy már magában is végső tusa.
Aki túléli ezt a véghelyzetet, az majd otthon mire emlékszik?
Netán kettő... több emléke is lesz, amik páran… egymással vetekszik…
Aki túléli ezt a véghelyzetet, az majd otthon mire emlékszik?
*
A hajó vészjósló sötétben kapott találatot
És sokaknak becsukta életében az ablakot.
Hidegvízben már révetegek lettek tekintetek,
Itt már a fuldokolók süllyedtek, nem éledeztek.
Az élet szikrái lassan kihunytak a szemekben,
Az élet kihűlve megszűnt az elfáradt testekben.
Este még voltak vágyak... hajnalra messze tovaszálltak,
Test béli életek, hajnalra víz posványában áztak.
*
(senrjon)
A szellem is elillan,
Hold, határtalan vízen csillan,
Halál, hajnalban.
*
(HIAQ)
Reszketőket kaszált
A halál! Köd nincs, rád talált.
Test lejt' végső táncát…
Vecsés, 2017. július 31. -Kustra Ferenc József- íródott: egy megtörtént, II. világháborús Atlanti óceáni csatáról, a volt COMPASS ROSE nevű hadihajó végzetéről.
(sokadik ének Madách Imre nyomdokain)
AZ ÚR:
Te ember! Csak hallgatsz és állsz,
Dicséretemre szavakat nem találsz?
Vagy nem tetszik a gép, mit alkoték?
Nem tetszik a szabadság vagy a fék?
A KISEMBER:
Ugyan már! Mire ez az egész teremtés?
Dicséretedre alkottál egy gépet… És?
Ezzel játszol majd minduntalan?
Egy aggastyánnak a gyermekszív hasztalan.
Gyúrtál magadnak sárból bábokat,
hogy utánozzák a mindenható bölcset.
Hová lett belőlük a szikra, az isteni értelem?
Kár volt az idődet gyúrásukkal töltsed.
AZ ÚR:
Mit nem mondasz te arcátlan Ember,
téged is én alkottalak e két kezemmel!
Csak köszönet illetne meg, s nem bírálat.
Tiszteld bennem Teremtőd s bírádat.
A KISEMBER:
Mindig elsőnek lenni mindenekfelett!?
E függés, mint látom, életelv neked.
S ezt gyúrtad belé silány bábjaidba,
ezt mantrázzák esténként álmaikba’.
Ám mivel mindenik első nem lehet,
rájuk szabadítottad ezzel a gyűlöletet.
S most naponta egymást eszik, rágják,
untalan szítják a harag tüzét, a máglyát.
Hazug törtetésük felemészti e földet,
a gazdag hízik, a szegény pedig görnyed.
Ha csak ilyen áron működik a géped,
nem jár e teremtésért semmilyen dicséret!
AZ ÚR:
Ember, te Ember!
Elhagynál hát ezért engem?
Lássuk csak, önmagad mennyit érsz,
ha már a teremtődtől se félsz.
ÉGI KAR:
„Ah, sírjatok testvéri könnyeket,
Győz a hazugság - a föld elveszett. – „
Budatétény 2019-2024
Az idézett rész Madách Imre: Az Ember Tragédiája című művéből való.
AZ ÚR:
Te ember! Csak hallgatsz és állsz,
Dicséretemre szavakat nem találsz?
Vagy nem tetszik a gép, mit alkoték?
Nem tetszik a szabadság vagy a fék?
A KISEMBER:
Ugyan már! Mire ez az egész teremtés?
Dicséretedre alkottál egy gépet… És?
Ezzel játszol majd minduntalan?
Egy aggastyánnak a gyermekszív hasztalan.
Gyúrtál magadnak sárból bábokat,
hogy utánozzák a mindenható bölcset.
Hová lett belőlük a szikra, az isteni értelem?
Kár volt az idődet gyúrásukkal töltsed.
AZ ÚR:
Mit nem mondasz te arcátlan Ember,
téged is én alkottalak e két kezemmel!
Csak köszönet illetne meg, s nem bírálat.
Tiszteld bennem Teremtőd s bírádat.
A KISEMBER:
Mindig elsőnek lenni mindenekfelett!?
E függés, mint látom, életelv neked.
S ezt gyúrtad belé silány bábjaidba,
ezt mantrázzák esténként álmaikba’.
Ám mivel mindenik első nem lehet,
rájuk szabadítottad ezzel a gyűlöletet.
S most naponta egymást eszik, rágják,
untalan szítják a harag tüzét, a máglyát.
Hazug törtetésük felemészti e földet,
a gazdag hízik, a szegény pedig görnyed.
Ha csak ilyen áron működik a géped,
nem jár e teremtésért semmilyen dicséret!
AZ ÚR:
Ember, te Ember!
Elhagynál hát ezért engem?
Lássuk csak, önmagad mennyit érsz,
ha már a teremtődtől se félsz.
ÉGI KAR:
„Ah, sírjatok testvéri könnyeket,
Győz a hazugság - a föld elveszett. – „
Budatétény 2019-2024
Az idézett rész Madách Imre: Az Ember Tragédiája című művéből való.
Hétköznapi pszichológia…
Mikor a kezdet, maga a vég...
Mikor főzöl, és ebéd leég...
Mikor minden, csak rosszul sül el...
Mikor nem lész kész az ebéddel...
Nos, akkor állj meg és gondolkozz...
Hogyan tovább? Ezzel foglalkozz...
Ha valamire rossz kezdet rányomja bélyegét,
Annak nem élvezheted, felhőtlenül sikerét.
Mondj álljt és parancsold tenmagadat!
Kudarcélménytől óvd önmagadat.
Vecsés, 2013. április 29. – Kustra Ferenc József
Mikor a kezdet, maga a vég...
Mikor főzöl, és ebéd leég...
Mikor minden, csak rosszul sül el...
Mikor nem lész kész az ebéddel...
Nos, akkor állj meg és gondolkozz...
Hogyan tovább? Ezzel foglalkozz...
Ha valamire rossz kezdet rányomja bélyegét,
Annak nem élvezheted, felhőtlenül sikerét.
Mondj álljt és parancsold tenmagadat!
Kudarcélménytől óvd önmagadat.
Vecsés, 2013. április 29. – Kustra Ferenc József
[pamflet]
Egyazon világban bolondok és bölcsek,
egy földön éltek, mint a hegyek és völgyek.
Egymást erősítve alkottak ők párost,
így hozták létre a ma ismert világot.
Teltek és múltak a történelmi évek,
az időtől a bölcsek sem lettek szépek.
A bolondok okoskodtak néha olykor,
kacagtak is a bölcsek rajtuk, jó sokszor.
A bölcsek bolondoztak néha a szóval,
a nép elhalmozta őket minden jóval.
Ám voltak bolondok, kik irigyen nézték,
arcukra fagyott a vigyorgó kevélység.
A király bolondja volt mindegyik aljas,
ostoba tányérnyaló, vakbuzgó talpas.
Fejüket összedugva eszüket űzték,
miként is álljanak bosszút a bölcs csürhén.
- Álljunk a király elé, mondjunk verseket! -
Így szól erre a főbolond: - Az nem lehet!
A bölcsek izmosak a kimondott szóban.
Törjétek fejetek ti ostobák, jobban!
Használjátok a fejetek, bolond barmok,
ha ellenük valaha győzni akartok!
Saját pályánkon kell megvívni a csatát,
azt a sok nagyokost kell hozzánk csalni át.
Erőben, elszántságban mi vagyunk jobbak,
s bátrabbak mint a vén, nagyagyú félholtak.
Lássuk, ki is használja jobban a fejét?
Legyen az ősi föld elhagyása a tét.
Végül is a tétben egységre jutottak,
nekiveselkedtek hát a feladatnak.
- Nos, ha oly bátrak és okosak a bölcsek,
lássuk, ahogy aggyal a kapun betörnek.
Röhög a főbolond, ki ezt kiagyalta,
bolondok közt is gaz, ármánykodó fajta.
- Menjünk királyunkhoz, legyen Ő a bíró,
ki bolondok közt a hatalommal bíró! -
Előadják sunyin, mélységes keservük,
áruló bölcseknek, mi is titkos tervük:
Aláásni gyáván királyuk hatalmát,
versekkel zavarva népének nyugalmát.
- Mi királyhű hívek, - szólal a főkolomp -
mi fogjuk óvni a trónt: az összes bolond!
Kihívjuk majd vetélkedni a sok bölcset,
a vesztes elhagyja a királyi földet.
Bólogat a király, - Úgy legyen hát! - monda.
- Menjen tüstént a fő-okosért egy szolga!
Hozzák menten elém, hadd lám csak a gyávát,
ki ily aljas módon kijátssza királyát.
Rohan a szolga, papucsát is elhagyva,
szalad házról-házra a bölcset kutatva.
Alkonyodik már, mire végre megleli,
félholtan pihegve így könyörög neki.
- Kövess jó uram, a palotába menten,
mert különben fejem bizonyost elvesztem!
Haragos a király, látni akar téged,
reggeltől hallgatja a bolond beszédet.
A trónteremben habzik a király szája,
dühöng, csapkod, miközben a bölcset várja.
- Hogy merészelted megváratni királyod?
Ki vagy te senki? - már beléptekor ráront.
- Lázítod a népem holmi gaz versekkel?
Koronámra törsz, nagyra tartott eszeddel?
Lássuk csak, mire mész e hatalmas gőggel,
ha bolondjaim sem bírod majd erővel.
Halljad hát szavamban a királyi törvényt!
Bolondjaim nem tűrve az agyas önkényt,
párbajra hívnak fel reggel minden bölcset,
és tétként: a vesztes elhagyja e földet!
Íme a feladat, mi a párbaj tárgya.
Egy nagy tölgyfakapu vezet a kincstárba,
ezt kell majd, pusztán fejetekkel kinyitni.
Nem lehet magatokkal semmit se vinni!
Szólottam hát, s van-é valakinél kérdés?
- Nincs uram - szólott a bölcs - pusztán egy kérés.
A kapun ne legyen rajta a vaslakat,
ésszel emelni nem arányos feladat.
- Rendben! - bólintott a király nagy kegyesen -
reggel mindegyikőtök legyen ott helyben.
Nem fogadok el semmiféle kifogást,
sem pedig nemtelen gyáva visszakozást!
Ezzel a király visszavonult lakába,
a két küzdő felet otthagyva magára.
A bölcsek követe csendben aludni tért,
a főbolond szalajtott a barátokért.
A bolondok egész éjjel csak mulattak,
bölcseket gúnyolva, röhögve vigadtak.
Így reggelre kelve nagy eszük elszállott,
kunkorodni látták az egész világot.
Eljött hát a párbajra kijelölt óra,
a nép királya felállt egy végső szóra.
- Kik titeket rontanak verssel, gondokkal,
megküzdenek a királyi bolondokkal!
A küzdelmet most a kihívó fél kezdi!
Cél a kincstár tölgyfaajtaját bevenni!
Lakat nélkül csak masszív faretesz tartja.
Csak a fejeteket használjátok... Rajta! -
- Éljen a király! - rohant rá a főbolond,
de már a küszöb előtt csúful fölbotolt.
Követve őt, fejjel-neki egyre s másra,
mint a kecskék, felkenődtek a deszkára.
Végül mindegyikük púptól vérző fejjel,
elterült a földön, mint a placcsant tejfel.
Számukra az első felvonásnak vége.
Ki tudja, hogy a győzelemhez elég-e.
Most minden egyes szem a bölcseket várja,
hallik, ahogy a légy szárnyait kitárja.
Néma a nép, lélegzetét visszafojtja,
a király nagyot nyel, kiszáradt a torka.
- Khm... - kezdé a király - következnek a bölcsek!
Ha a kapu győz, mindőtöket megöllek!
Csak így lehetek királyként igazságos! -
Szemében fény lobog, gonosz és álságos.
E szók után, trónusába visszaülve,
gúnyos arccal tekint a körön kívülre.
A legfőbb bölcs lassan feláll... szótalanul,
köpenye ujjára por és nap fénye hull.
Pisszenés se hallik, ahogy odalépe,
a tölgyfaajtóval farkasszemet nézve.
Szemével a vén fát végig simította,
ahogyan asztalos apja tanította.
Valaha egykoron, olyan nagyon régen,
apja gyalulta e deszkát, nagy serényen.
De ki emlékszik rá? Senkit fel se lelhet,
hogy e rideg fának ki adta a lelket.
Letérdelt itt hát, hol népe lelkét őrzik,
hol elődeinek sok szép verse rejlik.
E száz éves kapu őrzi mind e kincset,
és homlokával lenyomta a kilincset...
Pest-Buda 2012. június 4.
Egyazon világban bolondok és bölcsek,
egy földön éltek, mint a hegyek és völgyek.
Egymást erősítve alkottak ők párost,
így hozták létre a ma ismert világot.
Teltek és múltak a történelmi évek,
az időtől a bölcsek sem lettek szépek.
A bolondok okoskodtak néha olykor,
kacagtak is a bölcsek rajtuk, jó sokszor.
A bölcsek bolondoztak néha a szóval,
a nép elhalmozta őket minden jóval.
Ám voltak bolondok, kik irigyen nézték,
arcukra fagyott a vigyorgó kevélység.
A király bolondja volt mindegyik aljas,
ostoba tányérnyaló, vakbuzgó talpas.
Fejüket összedugva eszüket űzték,
miként is álljanak bosszút a bölcs csürhén.
- Álljunk a király elé, mondjunk verseket! -
Így szól erre a főbolond: - Az nem lehet!
A bölcsek izmosak a kimondott szóban.
Törjétek fejetek ti ostobák, jobban!
Használjátok a fejetek, bolond barmok,
ha ellenük valaha győzni akartok!
Saját pályánkon kell megvívni a csatát,
azt a sok nagyokost kell hozzánk csalni át.
Erőben, elszántságban mi vagyunk jobbak,
s bátrabbak mint a vén, nagyagyú félholtak.
Lássuk, ki is használja jobban a fejét?
Legyen az ősi föld elhagyása a tét.
Végül is a tétben egységre jutottak,
nekiveselkedtek hát a feladatnak.
- Nos, ha oly bátrak és okosak a bölcsek,
lássuk, ahogy aggyal a kapun betörnek.
Röhög a főbolond, ki ezt kiagyalta,
bolondok közt is gaz, ármánykodó fajta.
- Menjünk királyunkhoz, legyen Ő a bíró,
ki bolondok közt a hatalommal bíró! -
Előadják sunyin, mélységes keservük,
áruló bölcseknek, mi is titkos tervük:
Aláásni gyáván királyuk hatalmát,
versekkel zavarva népének nyugalmát.
- Mi királyhű hívek, - szólal a főkolomp -
mi fogjuk óvni a trónt: az összes bolond!
Kihívjuk majd vetélkedni a sok bölcset,
a vesztes elhagyja a királyi földet.
Bólogat a király, - Úgy legyen hát! - monda.
- Menjen tüstént a fő-okosért egy szolga!
Hozzák menten elém, hadd lám csak a gyávát,
ki ily aljas módon kijátssza királyát.
Rohan a szolga, papucsát is elhagyva,
szalad házról-házra a bölcset kutatva.
Alkonyodik már, mire végre megleli,
félholtan pihegve így könyörög neki.
- Kövess jó uram, a palotába menten,
mert különben fejem bizonyost elvesztem!
Haragos a király, látni akar téged,
reggeltől hallgatja a bolond beszédet.
A trónteremben habzik a király szája,
dühöng, csapkod, miközben a bölcset várja.
- Hogy merészelted megváratni királyod?
Ki vagy te senki? - már beléptekor ráront.
- Lázítod a népem holmi gaz versekkel?
Koronámra törsz, nagyra tartott eszeddel?
Lássuk csak, mire mész e hatalmas gőggel,
ha bolondjaim sem bírod majd erővel.
Halljad hát szavamban a királyi törvényt!
Bolondjaim nem tűrve az agyas önkényt,
párbajra hívnak fel reggel minden bölcset,
és tétként: a vesztes elhagyja e földet!
Íme a feladat, mi a párbaj tárgya.
Egy nagy tölgyfakapu vezet a kincstárba,
ezt kell majd, pusztán fejetekkel kinyitni.
Nem lehet magatokkal semmit se vinni!
Szólottam hát, s van-é valakinél kérdés?
- Nincs uram - szólott a bölcs - pusztán egy kérés.
A kapun ne legyen rajta a vaslakat,
ésszel emelni nem arányos feladat.
- Rendben! - bólintott a király nagy kegyesen -
reggel mindegyikőtök legyen ott helyben.
Nem fogadok el semmiféle kifogást,
sem pedig nemtelen gyáva visszakozást!
Ezzel a király visszavonult lakába,
a két küzdő felet otthagyva magára.
A bölcsek követe csendben aludni tért,
a főbolond szalajtott a barátokért.
A bolondok egész éjjel csak mulattak,
bölcseket gúnyolva, röhögve vigadtak.
Így reggelre kelve nagy eszük elszállott,
kunkorodni látták az egész világot.
Eljött hát a párbajra kijelölt óra,
a nép királya felállt egy végső szóra.
- Kik titeket rontanak verssel, gondokkal,
megküzdenek a királyi bolondokkal!
A küzdelmet most a kihívó fél kezdi!
Cél a kincstár tölgyfaajtaját bevenni!
Lakat nélkül csak masszív faretesz tartja.
Csak a fejeteket használjátok... Rajta! -
- Éljen a király! - rohant rá a főbolond,
de már a küszöb előtt csúful fölbotolt.
Követve őt, fejjel-neki egyre s másra,
mint a kecskék, felkenődtek a deszkára.
Végül mindegyikük púptól vérző fejjel,
elterült a földön, mint a placcsant tejfel.
Számukra az első felvonásnak vége.
Ki tudja, hogy a győzelemhez elég-e.
Most minden egyes szem a bölcseket várja,
hallik, ahogy a légy szárnyait kitárja.
Néma a nép, lélegzetét visszafojtja,
a király nagyot nyel, kiszáradt a torka.
- Khm... - kezdé a király - következnek a bölcsek!
Ha a kapu győz, mindőtöket megöllek!
Csak így lehetek királyként igazságos! -
Szemében fény lobog, gonosz és álságos.
E szók után, trónusába visszaülve,
gúnyos arccal tekint a körön kívülre.
A legfőbb bölcs lassan feláll... szótalanul,
köpenye ujjára por és nap fénye hull.
Pisszenés se hallik, ahogy odalépe,
a tölgyfaajtóval farkasszemet nézve.
Szemével a vén fát végig simította,
ahogyan asztalos apja tanította.
Valaha egykoron, olyan nagyon régen,
apja gyalulta e deszkát, nagy serényen.
De ki emlékszik rá? Senkit fel se lelhet,
hogy e rideg fának ki adta a lelket.
Letérdelt itt hát, hol népe lelkét őrzik,
hol elődeinek sok szép verse rejlik.
E száz éves kapu őrzi mind e kincset,
és homlokával lenyomta a kilincset...
Pest-Buda 2012. június 4.
Újra megértük a nőnapot,
Az idő sorolt, nem kapkodott!
*
Zamatos reggel,
Felébredtem boldogan.
Szívem csücske vagy!
*
Örüljünk a napodnak, köszönteni szándékozlak,
Főzz is egy jó kévét, hogy a csészéink koppanjanak,
Örüljünk a napodnak, köszönteni szándékozlak.
Édes! Te vagy nekem a nagy Ő, a NŐ!
Veled az élet, egy örömkereső!
Ma legyen élményünk, egy buja fürdő…
Óh! Most mond, mire... jóra gondolsz, Emő?
Tündérkém, Te angyalkám, galambom!
Boldog nőnap legyen minden napom!
Vecsés, 2016. október 3. – Kustra Ferenc József
Az idő sorolt, nem kapkodott!
*
Zamatos reggel,
Felébredtem boldogan.
Szívem csücske vagy!
*
Örüljünk a napodnak, köszönteni szándékozlak,
Főzz is egy jó kévét, hogy a csészéink koppanjanak,
Örüljünk a napodnak, köszönteni szándékozlak.
Édes! Te vagy nekem a nagy Ő, a NŐ!
Veled az élet, egy örömkereső!
Ma legyen élményünk, egy buja fürdő…
Óh! Most mond, mire... jóra gondolsz, Emő?
Tündérkém, Te angyalkám, galambom!
Boldog nőnap legyen minden napom!
Vecsés, 2016. október 3. – Kustra Ferenc József
