Idő 
Értékelés 
Értékelés Van egy erő, mely bennünk ébred,
Mely áttöri a néma éjeket,
Mely nem hajol meg semmi árnyék előtt,
S nem fél attól, mit a világ szőtt.
Egy érzés, mely szívünkben lángol,
Mely messzire száll minden határtól,
Egy vágy, melyet nem ölhet meg a tél,
Mert örökké bennünk él a remény.
Szabadság, te ősi, szent akarat,
Mely újraírja a sorsunkat,
Te vagy a fény a hosszú éjben,
A menedék a vihar szívében.
Te vagy a hang, mely végre szólhat,
A szív, mely többé nem hódolhat,
A szárny, mely ég felé emelkedik,
S a lélek, mely soha nem térdepelik.
Hány ember vágyott már utánad,
Hány élet adta érted önmagát,
Hány könny hullott a föld porába,
Hány név került a történelem lapjára.
Hány anya várta haza gyermekét,
Hány apa őrizte családja reményét,
Hány szív dobbant utolsót érted,
Mert többet értél, mint az élet.
Voltak idők, mikor a csend beszélt,
Mikor az igaz szó is veszélyben élt,
Mikor a falak mögött félelem lakott,
S az ember csak titokban álmodott.
Mikor a tekintet is áruló lehetett,
S a kimondott szó bilincset jelentett,
De a lelkek mélyén parázs izzott,
Mely minden elnyomást túlragyogott.
Mert elvehetik az ember földjét,
Elvehetik otthonának melegét,
Elvehetik minden vagyonát,
S elnémíthatják igaz szavát,
De amíg él benne egy gondolat,
Amíg a szívében remény marad,
Addig hiába zárják börtönbe,
A szabadság ott él örökre.
Nem szabadság az, ha másnak ártasz,
Ha saját utadon másokat gázolsz,
Ha mások könnye árán vagy boldog,
S mások szenvedéséből építesz trónt.
Az igazi szabadság nem uralkodik,
Nem fenyeget és nem parancsol,
Hanem meghagyja mások útját,
S tiszteletben tartja a világát.
Szabadnak lenni annyi, mint élni,
Nem félni, kérdezni és remélni,
Kimondani azt, amit igaznak érzel,
S szembenézni bátran a veszéllyel.
Szabadnak lenni annyi, mint választani,
S a döntéseidért felelősséget vállalni,
Nem mások álmát élni végig,
Hanem a saját utadat járni.
Szabad legyen minden ember szíve,
Ne kényszerítse senki semmire,
Szabad legyen minden tiszta gondolat,
Mely új világot és jövőt alkothat.
Szabad legyen a szó és a művészet,
A hit, a kérdés és az emlékezet,
Mert ahol a gondolat is rab,
Ott a jövő is némán megszakad.
Nézd csak a madarat az égen,
Nem kér engedélyt a messzeségben,
Nem kérdezi, meddig mehet,
Csak követi a szabad szelet.
Nézd csak a folyót, ahogy árad,
Nem állítja meg semmi gátja,
Ha sziklák állják is útját,
Megkeresi a szabadság útját.
Így kellene élnie az embernek,
Nem rabjaként a félelemnek,
Nem mások által írt szerepben,
Hanem saját, igaz életében.
Ne legyen lánc a gondolatán,
Ne legyen pecsét a homlokán,
Ne mondja meg senki, mit reméljen,
S milyen álmot őrizzen a szívében.
De vigyázz, ember, mert a szabadság
Nem mindig érkezik, mint ajándék,
Néha küzdelem, néha áldozat,
Néha könnyekkel kikövezett út marad.
Őrizni kell, mint drága kincset,
Mert elveszíteni egy pillanat is elég lehet,
Amit elődeink vérrel szereztek,
Azt utódaink szívvel őrizzék meg.
Ne hagyd, hogy félelemmel vezessenek,
Hogy üres ígéretekkel megvegyenek,
Ne add a lelked hamis szavakért,
Ne cseréld el a jövőd néhány aranyért.
Mert aki önmagát elárulja,
Saját szabadságát is feladja,
S hiába járhat nyitott kapukon át,
Ha lelkében hordja a börtön falát.
A szabadság ott van a reggelben,
Az első napsugár melegében,
A gyermek hangos nevetésében,
A szerelmesek őszinte szemében.
Ott van a dalban, mely szárnyra kel,
A versben, mely igazságot lehel,
A kézben, mely másnak segíteni tud,
S a szívben, mely a békéhez vezető utat kutatja.
Nem kell hozzá hatalmas vagyon,
Nem kell hozzá palota, korona,
Nem kell hozzá dicsőség és rang,
Csak egy szabadon dobbanó hang.
Mert lehet valaki szegény, mégis szabad,
Ha önmaga marad, s igaz úton halad,
S lehet gazdag, kinek mindene van,
De rabként él a saját falai alatt.
Szabadság nélkül elszürkül a világ,
Elhervad a kertben minden virág,
A dalból eltűnik a dallam,
A szívből kihűl minden hajnal.
Ahol a félelem uralja a napot,
Ott az ember elveszíti önmagát,
Mert hiába ragyog felette az ég,
Ha lelkében nem élhet a remény.
Ébredjen hát minden emberben
A bátorság a nehéz percekben,
Ne legyen több meghajló tekintet,
Mely elrejti a valódi érzéseket.
Ne legyen több elfojtott álom,
Ne legyen több megtört szabadságvágy,
Mert minden szív megérdemli azt,
Hogy maga válassza meg a holnapját.
Ha egyszer majd a világ megérti,
Hogy egymást nem kell legyőzni,
Hogy nem a hatalom tesz naggyá,
S nem a gyűlölet tesz szabaddá,
Ha az ember emberhez emberként fordul,
S a gyűlölet végleg a múltba szorul,
Akkor a földön új hajnal támad,
S béke öleli át a világot.
De addig is őrizd a lángot,
Ne engedd elveszni a világod,
Ne hagyd, hogy más írja a sorsod,
Ne add fel soha a saját hangod.
Ha ezer akadály áll előtted,
Ha minden remény elhagyni készül,
Állj fel újra, emeld fel fejed,
Mert a szabadság ott kezdődik benned.
Lehet, hogy egyszer elbuksz majd,
Lehet, hogy az út is cserben hagy,
Lehet, hogy senki sem áll melletted,
S a világ nem érti a lelkedet.
De ne feledd, a legnagyobb győzelem,
Ha önmagad maradsz a küzdelemben,
Mert aki a lelkét nem adja fel,
Azt semmilyen lánc nem nyeli el.
A szabadság nem hal meg soha,
Nem temetheti el kor vagy hatalom,
Nem pusztíthatja el semmilyen vihar,
Mert minden új nemzedékben újra kihajt.
Lehet, hogy néha mélyre temetik,
Lehet, hogy hangját elnémítják,
De egyetlen szikra elég lehet,
Hogy újra lángra gyújtsa a lelkeket.
S ha majd egyszer megkérdezik tőled,
Mit jelentett szabadnak lenned,
Ne azt mondd, hogy mindent megtehettél,
Vagy hogy minden vágyad elérhetted.
Mondd azt, hogy ember maradhattál,
Hogy mások mellett is szabadon állhattál,
Hogy nem féltél igaz önmagadtól,
S nem mondtál le a saját álmodról.
Mert amíg dobban egy szív a földön,
Amíg remény él minden jövőben,
Amíg egy ember nemet mond a láncnak,
S nem hajol meg a hazugságnak,
Addig a szabadság él és lélegzik,
Minden új hajnalban újjászületik,
S hiába próbálják sírba temetni,
A szabadságot nem lehet eltemetni.
Mely áttöri a néma éjeket,
Mely nem hajol meg semmi árnyék előtt,
S nem fél attól, mit a világ szőtt.
Egy érzés, mely szívünkben lángol,
Mely messzire száll minden határtól,
Egy vágy, melyet nem ölhet meg a tél,
Mert örökké bennünk él a remény.
Szabadság, te ősi, szent akarat,
Mely újraírja a sorsunkat,
Te vagy a fény a hosszú éjben,
A menedék a vihar szívében.
Te vagy a hang, mely végre szólhat,
A szív, mely többé nem hódolhat,
A szárny, mely ég felé emelkedik,
S a lélek, mely soha nem térdepelik.
Hány ember vágyott már utánad,
Hány élet adta érted önmagát,
Hány könny hullott a föld porába,
Hány név került a történelem lapjára.
Hány anya várta haza gyermekét,
Hány apa őrizte családja reményét,
Hány szív dobbant utolsót érted,
Mert többet értél, mint az élet.
Voltak idők, mikor a csend beszélt,
Mikor az igaz szó is veszélyben élt,
Mikor a falak mögött félelem lakott,
S az ember csak titokban álmodott.
Mikor a tekintet is áruló lehetett,
S a kimondott szó bilincset jelentett,
De a lelkek mélyén parázs izzott,
Mely minden elnyomást túlragyogott.
Mert elvehetik az ember földjét,
Elvehetik otthonának melegét,
Elvehetik minden vagyonát,
S elnémíthatják igaz szavát,
De amíg él benne egy gondolat,
Amíg a szívében remény marad,
Addig hiába zárják börtönbe,
A szabadság ott él örökre.
Nem szabadság az, ha másnak ártasz,
Ha saját utadon másokat gázolsz,
Ha mások könnye árán vagy boldog,
S mások szenvedéséből építesz trónt.
Az igazi szabadság nem uralkodik,
Nem fenyeget és nem parancsol,
Hanem meghagyja mások útját,
S tiszteletben tartja a világát.
Szabadnak lenni annyi, mint élni,
Nem félni, kérdezni és remélni,
Kimondani azt, amit igaznak érzel,
S szembenézni bátran a veszéllyel.
Szabadnak lenni annyi, mint választani,
S a döntéseidért felelősséget vállalni,
Nem mások álmát élni végig,
Hanem a saját utadat járni.
Szabad legyen minden ember szíve,
Ne kényszerítse senki semmire,
Szabad legyen minden tiszta gondolat,
Mely új világot és jövőt alkothat.
Szabad legyen a szó és a művészet,
A hit, a kérdés és az emlékezet,
Mert ahol a gondolat is rab,
Ott a jövő is némán megszakad.
Nézd csak a madarat az égen,
Nem kér engedélyt a messzeségben,
Nem kérdezi, meddig mehet,
Csak követi a szabad szelet.
Nézd csak a folyót, ahogy árad,
Nem állítja meg semmi gátja,
Ha sziklák állják is útját,
Megkeresi a szabadság útját.
Így kellene élnie az embernek,
Nem rabjaként a félelemnek,
Nem mások által írt szerepben,
Hanem saját, igaz életében.
Ne legyen lánc a gondolatán,
Ne legyen pecsét a homlokán,
Ne mondja meg senki, mit reméljen,
S milyen álmot őrizzen a szívében.
De vigyázz, ember, mert a szabadság
Nem mindig érkezik, mint ajándék,
Néha küzdelem, néha áldozat,
Néha könnyekkel kikövezett út marad.
Őrizni kell, mint drága kincset,
Mert elveszíteni egy pillanat is elég lehet,
Amit elődeink vérrel szereztek,
Azt utódaink szívvel őrizzék meg.
Ne hagyd, hogy félelemmel vezessenek,
Hogy üres ígéretekkel megvegyenek,
Ne add a lelked hamis szavakért,
Ne cseréld el a jövőd néhány aranyért.
Mert aki önmagát elárulja,
Saját szabadságát is feladja,
S hiába járhat nyitott kapukon át,
Ha lelkében hordja a börtön falát.
A szabadság ott van a reggelben,
Az első napsugár melegében,
A gyermek hangos nevetésében,
A szerelmesek őszinte szemében.
Ott van a dalban, mely szárnyra kel,
A versben, mely igazságot lehel,
A kézben, mely másnak segíteni tud,
S a szívben, mely a békéhez vezető utat kutatja.
Nem kell hozzá hatalmas vagyon,
Nem kell hozzá palota, korona,
Nem kell hozzá dicsőség és rang,
Csak egy szabadon dobbanó hang.
Mert lehet valaki szegény, mégis szabad,
Ha önmaga marad, s igaz úton halad,
S lehet gazdag, kinek mindene van,
De rabként él a saját falai alatt.
Szabadság nélkül elszürkül a világ,
Elhervad a kertben minden virág,
A dalból eltűnik a dallam,
A szívből kihűl minden hajnal.
Ahol a félelem uralja a napot,
Ott az ember elveszíti önmagát,
Mert hiába ragyog felette az ég,
Ha lelkében nem élhet a remény.
Ébredjen hát minden emberben
A bátorság a nehéz percekben,
Ne legyen több meghajló tekintet,
Mely elrejti a valódi érzéseket.
Ne legyen több elfojtott álom,
Ne legyen több megtört szabadságvágy,
Mert minden szív megérdemli azt,
Hogy maga válassza meg a holnapját.
Ha egyszer majd a világ megérti,
Hogy egymást nem kell legyőzni,
Hogy nem a hatalom tesz naggyá,
S nem a gyűlölet tesz szabaddá,
Ha az ember emberhez emberként fordul,
S a gyűlölet végleg a múltba szorul,
Akkor a földön új hajnal támad,
S béke öleli át a világot.
De addig is őrizd a lángot,
Ne engedd elveszni a világod,
Ne hagyd, hogy más írja a sorsod,
Ne add fel soha a saját hangod.
Ha ezer akadály áll előtted,
Ha minden remény elhagyni készül,
Állj fel újra, emeld fel fejed,
Mert a szabadság ott kezdődik benned.
Lehet, hogy egyszer elbuksz majd,
Lehet, hogy az út is cserben hagy,
Lehet, hogy senki sem áll melletted,
S a világ nem érti a lelkedet.
De ne feledd, a legnagyobb győzelem,
Ha önmagad maradsz a küzdelemben,
Mert aki a lelkét nem adja fel,
Azt semmilyen lánc nem nyeli el.
A szabadság nem hal meg soha,
Nem temetheti el kor vagy hatalom,
Nem pusztíthatja el semmilyen vihar,
Mert minden új nemzedékben újra kihajt.
Lehet, hogy néha mélyre temetik,
Lehet, hogy hangját elnémítják,
De egyetlen szikra elég lehet,
Hogy újra lángra gyújtsa a lelkeket.
S ha majd egyszer megkérdezik tőled,
Mit jelentett szabadnak lenned,
Ne azt mondd, hogy mindent megtehettél,
Vagy hogy minden vágyad elérhetted.
Mondd azt, hogy ember maradhattál,
Hogy mások mellett is szabadon állhattál,
Hogy nem féltél igaz önmagadtól,
S nem mondtál le a saját álmodról.
Mert amíg dobban egy szív a földön,
Amíg remény él minden jövőben,
Amíg egy ember nemet mond a láncnak,
S nem hajol meg a hazugságnak,
Addig a szabadság él és lélegzik,
Minden új hajnalban újjászületik,
S hiába próbálják sírba temetni,
A szabadságot nem lehet eltemetni.
Fűben ülök, ez merengésem helye,
Árnyat vet rám a lombozat ereje.
Gondolatom siklik, ez fű teteje
Csend mellettem ül néma-mélán, lesben,
Mire véljem? Hallgatok, karót nyelten…
Nincsenek hangok, a fény meg sem moccan,
Semmi sem közelít… mindenhol ott van.
Felnézek a kék égre, a roppant messzeségbe,
Lehet, hogy jobb lenne ott lakni a nagy kékségbe?
Nem érzek én a lelkemben semmi rosszat,
Ezen még a nyugalom is gondolkozhat.
Az erdő széli fasoron kellene végigvonulni, talán,
Csend meg csendben követne, egészen halkan, csoszoghatna csupán.
Érzéseim nagyon lassan bontakoznak,
Lelkem bugyra mélyén, talán nyiladoznak.
Elgondolom, van helye védőburoknak?
Fájón lebénító a csendem,
Nyugalom, meg csak ural engem.
Ne így legyen! Nem engedhetem…
Ha lassan is de, felállni kéne már a nyugalomból,
Kitépni magamat a képmutató, hazug világból,
De a percek telnek, nem félek segítő kirántástól…
Fordul a Nap, suhanó árnyak kerülgetnek,
Sóhajtva, a csendemmel együtt körülvesznek…
Hol buknak vesztesek? Merre vannak győztesek?
Látom, itt majd szakadnak a lélekhúrok,
Mert a nyugalmam sem lehet oly' zárt burok…
Hallom, a csend sorvad… magam alatt kúszok?
Vecsés, 2016. február 3. – Kustra Ferenc József
Árnyat vet rám a lombozat ereje.
Gondolatom siklik, ez fű teteje
Csend mellettem ül néma-mélán, lesben,
Mire véljem? Hallgatok, karót nyelten…
Nincsenek hangok, a fény meg sem moccan,
Semmi sem közelít… mindenhol ott van.
Felnézek a kék égre, a roppant messzeségbe,
Lehet, hogy jobb lenne ott lakni a nagy kékségbe?
Nem érzek én a lelkemben semmi rosszat,
Ezen még a nyugalom is gondolkozhat.
Az erdő széli fasoron kellene végigvonulni, talán,
Csend meg csendben követne, egészen halkan, csoszoghatna csupán.
Érzéseim nagyon lassan bontakoznak,
Lelkem bugyra mélyén, talán nyiladoznak.
Elgondolom, van helye védőburoknak?
Fájón lebénító a csendem,
Nyugalom, meg csak ural engem.
Ne így legyen! Nem engedhetem…
Ha lassan is de, felállni kéne már a nyugalomból,
Kitépni magamat a képmutató, hazug világból,
De a percek telnek, nem félek segítő kirántástól…
Fordul a Nap, suhanó árnyak kerülgetnek,
Sóhajtva, a csendemmel együtt körülvesznek…
Hol buknak vesztesek? Merre vannak győztesek?
Látom, itt majd szakadnak a lélekhúrok,
Mert a nyugalmam sem lehet oly' zárt burok…
Hallom, a csend sorvad… magam alatt kúszok?
Vecsés, 2016. február 3. – Kustra Ferenc József
Hétköznapi pszichológia
Kinek sorsa, hogy alakul, érdekes,
Ki tudja, élni vajh’ miért érdemes?
Persze ez a kérdés csak elméleti,
Pro és kontra válasz, csak hitvitai.
Nézzük az ember életét, mi adott;
Lét jelenti az ötven százalékot.
Ehhez ember, tanul, képezi magát,
Ez jelenti össz. harminc százalékát.
Marad még a százhoz húsz százalék,
Ez a szerencse, az életjáték.
Van, ki e tételt bőszen tagadja,
Ha nem ismeri fel, az ő baja.
Ez sajnos nem változtat a lényegen,
Biz’ minden így működik az életben.
Tudom ez csak filó kategória,
De életismeretből van alapja.
Szerencse: az általunk nem ismert,
(Mert ugyan honnan ismernénk mindent)
Események, általunk nem befolyásolható
Láncolata, mely életünkben meghatározó.
Sikerért, boldogságért mindent megteszünk,
De vajon, hogyan alakul az életünk?
Szerelmesek vajon összetalálkoznak?
Jó pár lesznek, ha majd összeházasodnak?
Feltehetjük magunknak a kérdéseket,
De bizony, évek adják a feleletet.
Kit, hogy s mire neveltek gyermekkorában,
Az előnye- hátránya házasságában.
Munkahely és hivatás, szintén csak lutri,
Előre nem tudni, melyik az igazi.
A kérdés, elfogadnak, elismernek-e?
Vagy az évek céltalanul csak telnek-e.
Sok a kérdés, jó lenne pontos válasz
És kérdés, hogy előre hogyan válassz!
Megtestesülése a szerencsének,
Ha mások akarnak jót életednek.
Hogy haladjunk, a szerencsét kutatjuk,
Miért van, kiknek szerencsés az útjuk?
Hogy kik, milyen csillagjegyben születtek,
Sikeresek hirdetik: kedvezettek.
Okos ember lehet szegény pária,
Buta lehet a gazdagság császára.
E mércét még nem találta fel senki,
De rossz, ha az ember úgy érzi, senki.
Mindhez szerencse is kell az életben
És talán benne is van a lényegben.
Lényeges, hogy megszülessünk, tanuljunk
És hasznos tevékenységet folytassunk.
Szerencsés, ki szerencsés az életben,
Ki sikert, sikerre halmoz létében.
Csodáljuk nagyszerű életüket,
Sajnálkozva éljük le miénket.
Budapest, 1997. május 2. - Kustra Ferenc József
Kinek sorsa, hogy alakul, érdekes,
Ki tudja, élni vajh’ miért érdemes?
Persze ez a kérdés csak elméleti,
Pro és kontra válasz, csak hitvitai.
Nézzük az ember életét, mi adott;
Lét jelenti az ötven százalékot.
Ehhez ember, tanul, képezi magát,
Ez jelenti össz. harminc százalékát.
Marad még a százhoz húsz százalék,
Ez a szerencse, az életjáték.
Van, ki e tételt bőszen tagadja,
Ha nem ismeri fel, az ő baja.
Ez sajnos nem változtat a lényegen,
Biz’ minden így működik az életben.
Tudom ez csak filó kategória,
De életismeretből van alapja.
Szerencse: az általunk nem ismert,
(Mert ugyan honnan ismernénk mindent)
Események, általunk nem befolyásolható
Láncolata, mely életünkben meghatározó.
Sikerért, boldogságért mindent megteszünk,
De vajon, hogyan alakul az életünk?
Szerelmesek vajon összetalálkoznak?
Jó pár lesznek, ha majd összeházasodnak?
Feltehetjük magunknak a kérdéseket,
De bizony, évek adják a feleletet.
Kit, hogy s mire neveltek gyermekkorában,
Az előnye- hátránya házasságában.
Munkahely és hivatás, szintén csak lutri,
Előre nem tudni, melyik az igazi.
A kérdés, elfogadnak, elismernek-e?
Vagy az évek céltalanul csak telnek-e.
Sok a kérdés, jó lenne pontos válasz
És kérdés, hogy előre hogyan válassz!
Megtestesülése a szerencsének,
Ha mások akarnak jót életednek.
Hogy haladjunk, a szerencsét kutatjuk,
Miért van, kiknek szerencsés az útjuk?
Hogy kik, milyen csillagjegyben születtek,
Sikeresek hirdetik: kedvezettek.
Okos ember lehet szegény pária,
Buta lehet a gazdagság császára.
E mércét még nem találta fel senki,
De rossz, ha az ember úgy érzi, senki.
Mindhez szerencse is kell az életben
És talán benne is van a lényegben.
Lényeges, hogy megszülessünk, tanuljunk
És hasznos tevékenységet folytassunk.
Szerencsés, ki szerencsés az életben,
Ki sikert, sikerre halmoz létében.
Csodáljuk nagyszerű életüket,
Sajnálkozva éljük le miénket.
Budapest, 1997. május 2. - Kustra Ferenc József
Viharos háborúban… és tengeren.
Viharos hullámok hátán hadihajó csetlik-botlik,
Vajon mennyire úszik, vagy csak épphogy bevizesedik?
Viharos hullámok hátán hadihajó csetlik-botlik.
A legénység jó része, láthatóan tengeri beteg,
Ök kezelik, ha közben meg üzemben van a sok löveg…
A legénység jó része, láthatóan tengeri beteg.
A legénység tán’ tudja, hogy egészen szent színű a küldetése,
Betanították, hogy ez bizony nekik meg hazafiúi ügye…
A legénység tán’ tudja, hogy egészen szent színű a küldetése.
Jól ki lettek képezve a feladatok precíz ellátásához,
Viharban, nagyon tengeri betegen állnak hozzá feladathoz…
Jól ki lettek képezve a feladatok precíz ellátásához.
Óriási a víz vihara, egy-egy hullám a hajót elborítja,
Ki nem bújik időben… nagy hajót azt heves víz végleg elsodorja.
Óriási a víz vihara, egy-egy hullám a hajót elborítja.
Mindannyian küldetést teljesítenek, közben vezekelnek,
Kivétellel, mindök vágya, hogy végre otthon legyen… remények…
Mindannyian küldetést teljesítenek, közben vezekelnek.
*
Haláltusát irritálja a lövedékek bömbölő szava,
Beosztottaknak egynél több, békét szólító sikolyok szava…
Haláltusát irritálja a lövedékek bömbölő szava,
Lő már az ellenség is, nem elég, hogy mindent taroló a vihar,
Őket is éri találat s vannak, kik ezt soha nem tudják… hamar.
Lő már az ellenség is, nem elég, hogy mindent taroló a vihar….
Tíz méteres hullámhegy már magában is végső tusa,
Kilövéskor is… a hörgő fém csak a véget sugallja…
Tíz méteres hullámhegy már magában is végső tusa.
Aki túléli ezt a véghelyzetet, az majd otthon mire emlékszik?
Netán kettő... több emléke is lesz, amik páran… egymással vetekszik…
Aki túléli ezt a véghelyzetet, az majd otthon mire emlékszik?
*
A hajó vészjósló sötétben kapott találatot
És sokaknak becsukta életében az ablakot.
Hidegvízben már révetegek lettek tekintetek,
Itt már a fuldokolók süllyedtek, nem éledeztek.
Az élet szikrái lassan kihunytak a szemekben,
Az élet kihűlve megszűnt az elfáradt testekben.
Este még voltak vágyak... hajnalra messze tovaszálltak,
Test béli életek, hajnalra víz posványában áztak.
*
(senrjon)
A szellem is elillan,
Hold, határtalan vízen csillan,
Halál, hajnalban.
*
(HIAQ)
Reszketőket kaszált
A halál! Köd nincs, rád talált.
Test lejt' végső táncát…
Vecsés, 2017. július 31. -Kustra Ferenc József- íródott: egy megtörtént, II. világháborús Atlanti óceáni csatáról, a volt COMPASS ROSE nevű hadihajó végzetéről.
Viharos hullámok hátán hadihajó csetlik-botlik,
Vajon mennyire úszik, vagy csak épphogy bevizesedik?
Viharos hullámok hátán hadihajó csetlik-botlik.
A legénység jó része, láthatóan tengeri beteg,
Ök kezelik, ha közben meg üzemben van a sok löveg…
A legénység jó része, láthatóan tengeri beteg.
A legénység tán’ tudja, hogy egészen szent színű a küldetése,
Betanították, hogy ez bizony nekik meg hazafiúi ügye…
A legénység tán’ tudja, hogy egészen szent színű a küldetése.
Jól ki lettek képezve a feladatok precíz ellátásához,
Viharban, nagyon tengeri betegen állnak hozzá feladathoz…
Jól ki lettek képezve a feladatok precíz ellátásához.
Óriási a víz vihara, egy-egy hullám a hajót elborítja,
Ki nem bújik időben… nagy hajót azt heves víz végleg elsodorja.
Óriási a víz vihara, egy-egy hullám a hajót elborítja.
Mindannyian küldetést teljesítenek, közben vezekelnek,
Kivétellel, mindök vágya, hogy végre otthon legyen… remények…
Mindannyian küldetést teljesítenek, közben vezekelnek.
*
Haláltusát irritálja a lövedékek bömbölő szava,
Beosztottaknak egynél több, békét szólító sikolyok szava…
Haláltusát irritálja a lövedékek bömbölő szava,
Lő már az ellenség is, nem elég, hogy mindent taroló a vihar,
Őket is éri találat s vannak, kik ezt soha nem tudják… hamar.
Lő már az ellenség is, nem elég, hogy mindent taroló a vihar….
Tíz méteres hullámhegy már magában is végső tusa,
Kilövéskor is… a hörgő fém csak a véget sugallja…
Tíz méteres hullámhegy már magában is végső tusa.
Aki túléli ezt a véghelyzetet, az majd otthon mire emlékszik?
Netán kettő... több emléke is lesz, amik páran… egymással vetekszik…
Aki túléli ezt a véghelyzetet, az majd otthon mire emlékszik?
*
A hajó vészjósló sötétben kapott találatot
És sokaknak becsukta életében az ablakot.
Hidegvízben már révetegek lettek tekintetek,
Itt már a fuldokolók süllyedtek, nem éledeztek.
Az élet szikrái lassan kihunytak a szemekben,
Az élet kihűlve megszűnt az elfáradt testekben.
Este még voltak vágyak... hajnalra messze tovaszálltak,
Test béli életek, hajnalra víz posványában áztak.
*
(senrjon)
A szellem is elillan,
Hold, határtalan vízen csillan,
Halál, hajnalban.
*
(HIAQ)
Reszketőket kaszált
A halál! Köd nincs, rád talált.
Test lejt' végső táncát…
Vecsés, 2017. július 31. -Kustra Ferenc József- íródott: egy megtörtént, II. világháborús Atlanti óceáni csatáról, a volt COMPASS ROSE nevű hadihajó végzetéről.
(sokadik ének Madách Imre nyomdokain)
AZ ÚR:
Te ember! Csak hallgatsz és állsz,
Dicséretemre szavakat nem találsz?
Vagy nem tetszik a gép, mit alkoték?
Nem tetszik a szabadság vagy a fék?
A KISEMBER:
Ugyan már! Mire ez az egész teremtés?
Dicséretedre alkottál egy gépet… És?
Ezzel játszol majd minduntalan?
Egy aggastyánnak a gyermekszív hasztalan.
Gyúrtál magadnak sárból bábokat,
hogy utánozzák a mindenható bölcset.
Hová lett belőlük a szikra, az isteni értelem?
Kár volt az idődet gyúrásukkal töltsed.
AZ ÚR:
Mit nem mondasz te arcátlan Ember,
téged is én alkottalak e két kezemmel!
Csak köszönet illetne meg, s nem bírálat.
Tiszteld bennem Teremtőd s bírádat.
A KISEMBER:
Mindig elsőnek lenni mindenekfelett!?
E függés, mint látom, életelv neked.
S ezt gyúrtad belé silány bábjaidba,
ezt mantrázzák esténként álmaikba’.
Ám mivel mindenik első nem lehet,
rájuk szabadítottad ezzel a gyűlöletet.
S most naponta egymást eszik, rágják,
untalan szítják a harag tüzét, a máglyát.
Hazug törtetésük felemészti e földet,
a gazdag hízik, a szegény pedig görnyed.
Ha csak ilyen áron működik a géped,
nem jár e teremtésért semmilyen dicséret!
AZ ÚR:
Ember, te Ember!
Elhagynál hát ezért engem?
Lássuk csak, önmagad mennyit érsz,
ha már a teremtődtől se félsz.
ÉGI KAR:
„Ah, sírjatok testvéri könnyeket,
Győz a hazugság - a föld elveszett. – „
Budatétény 2019-2024
Az idézett rész Madách Imre: Az Ember Tragédiája című művéből való.
AZ ÚR:
Te ember! Csak hallgatsz és állsz,
Dicséretemre szavakat nem találsz?
Vagy nem tetszik a gép, mit alkoték?
Nem tetszik a szabadság vagy a fék?
A KISEMBER:
Ugyan már! Mire ez az egész teremtés?
Dicséretedre alkottál egy gépet… És?
Ezzel játszol majd minduntalan?
Egy aggastyánnak a gyermekszív hasztalan.
Gyúrtál magadnak sárból bábokat,
hogy utánozzák a mindenható bölcset.
Hová lett belőlük a szikra, az isteni értelem?
Kár volt az idődet gyúrásukkal töltsed.
AZ ÚR:
Mit nem mondasz te arcátlan Ember,
téged is én alkottalak e két kezemmel!
Csak köszönet illetne meg, s nem bírálat.
Tiszteld bennem Teremtőd s bírádat.
A KISEMBER:
Mindig elsőnek lenni mindenekfelett!?
E függés, mint látom, életelv neked.
S ezt gyúrtad belé silány bábjaidba,
ezt mantrázzák esténként álmaikba’.
Ám mivel mindenik első nem lehet,
rájuk szabadítottad ezzel a gyűlöletet.
S most naponta egymást eszik, rágják,
untalan szítják a harag tüzét, a máglyát.
Hazug törtetésük felemészti e földet,
a gazdag hízik, a szegény pedig görnyed.
Ha csak ilyen áron működik a géped,
nem jár e teremtésért semmilyen dicséret!
AZ ÚR:
Ember, te Ember!
Elhagynál hát ezért engem?
Lássuk csak, önmagad mennyit érsz,
ha már a teremtődtől se félsz.
ÉGI KAR:
„Ah, sírjatok testvéri könnyeket,
Győz a hazugság - a föld elveszett. – „
Budatétény 2019-2024
Az idézett rész Madách Imre: Az Ember Tragédiája című művéből való.
