Idő 
Értékelés 
Értékelés Mint szálló hópihe
Járom utam, a szél sodor.
Jő, majd a kegyetlen halál.
Ülök asztalnál magamban,
Kuksolok én világomban.
*
Karácsonyeste én
Nem érzem a szeretetet.
Szél, vakon elsodor.
Sírnék én, ha felhő volnék,
És jégszobor, ha megfagynék.
*
Vendégeket várok,
Szívből, hátha melengetnek.
Jég, csak lassan olvad.
Előttem van a toll, papír,
De mit írhat, aki fakír.
*
Magány karácsonya,
Már a tinta is kifogyott.
Ölelésre vágyok.
Szeretteimmel együtt majd,
Jó lesz, kint meg fázzon a fajd.
*
Jeges szél süvít kint.
Csak eljönnek a vendégek?!
Szeretet ünnepe!
Csapok én nagy vendégséget,
Átéljük kereszténységet.
*
Csillagszóró recseg,
Szikrákat szór szerte-széjjel.
Jó, meleg szobában.
Megajándékozzuk egymást.
Olvasom verseim, nem mást.
*
Észak lehelete
Hűti szeretet ünnepét.
Téli időjárás.
Megjönnek ők mind, havasan,
Szeretünk, lélek-magasan.
*
Szeretet a jeget
Is megolvassza, melegít.
Szent Karácsony este.
Együtt vagyunk és örülünk,
A szeretettől dülöngünk.
*
Rögtönzők is legott
Pár strófát a szeretetről.
Toll nincs. Ceruzacsonk.
Angyalok a házam felett,
Szórják ránk a szeretetet.
*
Szeretet, szent érzés,
Fenyő, ezt is sugározza.
Velünk van, gyertyafény.
Sütőben van a kész kalács,
Égnek gyertyák, minek pilács?
*
Fagy, be akart jönni,
A fa szépen feldíszített.
Emlékezetes lesz.
Mind örülünk a másiknak.
Ők meg nekem, poétának.
Vecsés, 2015. december 24. ? Kustra Ferenc ? TANQ -ban írva
Járom utam, a szél sodor.
Jő, majd a kegyetlen halál.
Ülök asztalnál magamban,
Kuksolok én világomban.
*
Karácsonyeste én
Nem érzem a szeretetet.
Szél, vakon elsodor.
Sírnék én, ha felhő volnék,
És jégszobor, ha megfagynék.
*
Vendégeket várok,
Szívből, hátha melengetnek.
Jég, csak lassan olvad.
Előttem van a toll, papír,
De mit írhat, aki fakír.
*
Magány karácsonya,
Már a tinta is kifogyott.
Ölelésre vágyok.
Szeretteimmel együtt majd,
Jó lesz, kint meg fázzon a fajd.
*
Jeges szél süvít kint.
Csak eljönnek a vendégek?!
Szeretet ünnepe!
Csapok én nagy vendégséget,
Átéljük kereszténységet.
*
Csillagszóró recseg,
Szikrákat szór szerte-széjjel.
Jó, meleg szobában.
Megajándékozzuk egymást.
Olvasom verseim, nem mást.
*
Észak lehelete
Hűti szeretet ünnepét.
Téli időjárás.
Megjönnek ők mind, havasan,
Szeretünk, lélek-magasan.
*
Szeretet a jeget
Is megolvassza, melegít.
Szent Karácsony este.
Együtt vagyunk és örülünk,
A szeretettől dülöngünk.
*
Rögtönzők is legott
Pár strófát a szeretetről.
Toll nincs. Ceruzacsonk.
Angyalok a házam felett,
Szórják ránk a szeretetet.
*
Szeretet, szent érzés,
Fenyő, ezt is sugározza.
Velünk van, gyertyafény.
Sütőben van a kész kalács,
Égnek gyertyák, minek pilács?
*
Fagy, be akart jönni,
A fa szépen feldíszített.
Emlékezetes lesz.
Mind örülünk a másiknak.
Ők meg nekem, poétának.
Vecsés, 2015. december 24. ? Kustra Ferenc ? TANQ -ban írva
(Septolet)
Csönd pelerinemben ücsörgélve
Bámulok? nézgélve.
Fejem üres,
Vadkutyám rühes.
Létem színpadán,
Lét-létrám fokán,
Örökbe-maradván?
*
(Senrjú)
Tán? gondolkodnék,
De fejem üres, kutyám?
Színpadon vagyok.
*
(3 soros-zárttükrös)
Lét létrám alsó fokán, vagy? elkárhozva,
Innen már rég? menekülnék rohamozva?
Lét létrám alsó fokán, vagy? elkárhozva.
*
Mi a fenére gondolhatnék, amikor nincsen mire!
Ugyan kire gondolhatnék, amikor nincsen is kire?
Mi a fenére gondolhatnék, amikor nincsen mire!
*
(Halmazrímes)
Üres az életem, mint egy nagy lyukas kas,
Nekem reggel nem kukorékol a kakas.
Életemet megmászni? Hogy, amikor magas?
Életfámon följebb mászni? Hogy, ha az odvas?
(3 soros-zárttükrös)
Biztos, hogy nekem már csak nem sok, de kicsi van hátra,
Ezt hányingerben letölteti élet hullámzása?
Biztos, hogy nekem már csak nem sok, de kicsi van hátra.
Minek is örüljek, amikor nekem nyűg az öröm,
Most biztos fölvenném, de nincs meg, sosem-volt ködmönöm?
Minek is örüljek, amikor nekem nyűg az öröm,
*
(Sedoka)
Életbánatom
Mint zászló lebeg fentebb.
Kit érdekel? elegem?
Életbánatom
Folyvást csak körbeölel.
Ez mért nincs észlelettel?
Vecsés, 2020. február 2. ? Kustra Ferenc
Csönd pelerinemben ücsörgélve
Bámulok? nézgélve.
Fejem üres,
Vadkutyám rühes.
Létem színpadán,
Lét-létrám fokán,
Örökbe-maradván?
*
(Senrjú)
Tán? gondolkodnék,
De fejem üres, kutyám?
Színpadon vagyok.
*
(3 soros-zárttükrös)
Lét létrám alsó fokán, vagy? elkárhozva,
Innen már rég? menekülnék rohamozva?
Lét létrám alsó fokán, vagy? elkárhozva.
*
Mi a fenére gondolhatnék, amikor nincsen mire!
Ugyan kire gondolhatnék, amikor nincsen is kire?
Mi a fenére gondolhatnék, amikor nincsen mire!
*
(Halmazrímes)
Üres az életem, mint egy nagy lyukas kas,
Nekem reggel nem kukorékol a kakas.
Életemet megmászni? Hogy, amikor magas?
Életfámon följebb mászni? Hogy, ha az odvas?
(3 soros-zárttükrös)
Biztos, hogy nekem már csak nem sok, de kicsi van hátra,
Ezt hányingerben letölteti élet hullámzása?
Biztos, hogy nekem már csak nem sok, de kicsi van hátra.
Minek is örüljek, amikor nekem nyűg az öröm,
Most biztos fölvenném, de nincs meg, sosem-volt ködmönöm?
Minek is örüljek, amikor nekem nyűg az öröm,
*
(Sedoka)
Életbánatom
Mint zászló lebeg fentebb.
Kit érdekel? elegem?
Életbánatom
Folyvást csak körbeölel.
Ez mért nincs észlelettel?
Vecsés, 2020. február 2. ? Kustra Ferenc
Előre? én sehonnan tudhatom, hátra hány évem maradt,
Meg talán vár-e még küldetés a borús, kéklő ég alatt.
Vajon, mesélhetek-e még én? nekem is új élet fakadt?
Tegnapjaim, már mind temetett és ehetetlen...
A mákat nézem, ezek nagy része temetetlen.
Holnapjaim? vajúdásuk szinte lehetetlen.
Világtól rejtegettem vágyam és minden féltett kincsem,
De már látom, nagy, romos kőheggyé vált minden mögöttem.
Váram rom, fala, szilárd alapja sincsen! Ez életem.
Ahogy öregen észlelem, felém már nincs szánalom se,
De azt is látom, hogy nincs meg a szánalom esetlege!
Immár, ezüstős hajú vagyok én, én a jó öreg vándor,
Az utam is öreg, s megöregedett előttem a jászol.
Ez a helyzet, ezt sugárzom, járhatok én bármikor, bárhol.
Nem lesz itt már csata, nem lesz itt, egyéni bajvívás,
Aki ilyet akar, az lehet tőlem, mindenki más?
Én emlékszem mindenre a régmúltból és még régebbről,
Azokra, mik előtörnek a temetett messzeségből?
Bajt vívni meg már minek? Csak azt is, feledékenységből?
Régi múltból, még régebbről,
Tör előre messzeségből...
Kihűltem én is, mint a várban régen az élet,
Már csak kockakövek egymáson, enyészeté lett!
Meg közöttük már a gaz! Ami immár még, úr lett!
Várromom sok-sok, mázsányi, szürke és karcos kockakő,
Természetes emlékek zúdulnak alá? beterítő!
Ez, nekem csak ellen-barikád, vagyok, sikoltva nyögő!
Életemben volt még a váramban saját kutam,
De ma már heveny szomjúságom a rajt-cél futam.
Volt nekem is, mint másnak nehéz keresztem,
De már az sincs, elkorhadt már és letettem...
Ülök az árokparton, mindent feledtem...
Vecsés, 2016. november 22. ? Kustra Ferenc
Meg talán vár-e még küldetés a borús, kéklő ég alatt.
Vajon, mesélhetek-e még én? nekem is új élet fakadt?
Tegnapjaim, már mind temetett és ehetetlen...
A mákat nézem, ezek nagy része temetetlen.
Holnapjaim? vajúdásuk szinte lehetetlen.
Világtól rejtegettem vágyam és minden féltett kincsem,
De már látom, nagy, romos kőheggyé vált minden mögöttem.
Váram rom, fala, szilárd alapja sincsen! Ez életem.
Ahogy öregen észlelem, felém már nincs szánalom se,
De azt is látom, hogy nincs meg a szánalom esetlege!
Immár, ezüstős hajú vagyok én, én a jó öreg vándor,
Az utam is öreg, s megöregedett előttem a jászol.
Ez a helyzet, ezt sugárzom, járhatok én bármikor, bárhol.
Nem lesz itt már csata, nem lesz itt, egyéni bajvívás,
Aki ilyet akar, az lehet tőlem, mindenki más?
Én emlékszem mindenre a régmúltból és még régebbről,
Azokra, mik előtörnek a temetett messzeségből?
Bajt vívni meg már minek? Csak azt is, feledékenységből?
Régi múltból, még régebbről,
Tör előre messzeségből...
Kihűltem én is, mint a várban régen az élet,
Már csak kockakövek egymáson, enyészeté lett!
Meg közöttük már a gaz! Ami immár még, úr lett!
Várromom sok-sok, mázsányi, szürke és karcos kockakő,
Természetes emlékek zúdulnak alá? beterítő!
Ez, nekem csak ellen-barikád, vagyok, sikoltva nyögő!
Életemben volt még a váramban saját kutam,
De ma már heveny szomjúságom a rajt-cél futam.
Volt nekem is, mint másnak nehéz keresztem,
De már az sincs, elkorhadt már és letettem...
Ülök az árokparton, mindent feledtem...
Vecsés, 2016. november 22. ? Kustra Ferenc
A tető megroskadt valaha régen,
peregnek a szétmálló cserepek.
Benéz az este a tátongó résen,
hideg van már, látszik a lehelet.
Ej, mozdulj, öreg, csinálj meleget!
Eszébe jut, még van pár doboz kacat,
mindenféle limlom, rongyos szövet.
Meleget ad belőle néhány rakat.
Újságok, szórólap, papírköteg,
elég a mihaszna irattömeg.
Matat a sötétben, nem ég a villany,
valahol beázott a vezeték.
Nincs baj, ha kiszárad, újra felvillan.
Valahol itt van, ami kéne még...
gyufa kell és egy gyertyaféleség.
Kiégett néhol a rozsdás masina.
Talán megvan már vagy ötven éves,
több helyen repedt az ócska platnija,
szökik a tűz fénye, a lidérces.
Míg lobban a láng, addig hűséges.
Táncot lejt, hol lehullott, lóg a vakolat,
vidítja e szomorkás világot.
Így felhőknek látni a hézagokat,
néhol megmutat egy-egy virágot...
Párja festette azt a világot.
Nefelejcseket vakítón fehérre...
gurult a henger a meszelt falon.
Jó volt az illat, s jó volt élni benne.
Most csak foltok a szürke alapon.
Óriás árnyék ül görnyedt alakon.
Már túl sok a pernye, a kutácsért nyúl,
sámlira ül, kotor a tűztérben.
Jó lesz ez még... míg parázslik, újra gyúl.
Válogat a pislákoló fényben,
sok az emlék a doboz mélyében.
Csinos, kis csomag, rajta piros masni,
hogy szerette ez a levélpapírt.
Ilyenfélét ma már nem lehet kapni...
Lány és egy fiú, ha örült, ha sírt.
Egy kész regény, mit két szerelmes írt.
Átsimogatja, magához öleli.
Elment az asszony, előbb a gyerek.
Nincsen már senki... senki nem keresi.
Egy vén-mogorva, de árva öreg.
Mit érő élet... nem kell senkinek.
Meleg sem kell. Minek? Az ágyhoz ballag,
fájdalmát majd álma feledteti.
Vele sír az ágy, míg fordul a falnak,
ki nem hűlt szeretet... Majd elviszi,
mikor a jó Isten elengedi.
peregnek a szétmálló cserepek.
Benéz az este a tátongó résen,
hideg van már, látszik a lehelet.
Ej, mozdulj, öreg, csinálj meleget!
Eszébe jut, még van pár doboz kacat,
mindenféle limlom, rongyos szövet.
Meleget ad belőle néhány rakat.
Újságok, szórólap, papírköteg,
elég a mihaszna irattömeg.
Matat a sötétben, nem ég a villany,
valahol beázott a vezeték.
Nincs baj, ha kiszárad, újra felvillan.
Valahol itt van, ami kéne még...
gyufa kell és egy gyertyaféleség.
Kiégett néhol a rozsdás masina.
Talán megvan már vagy ötven éves,
több helyen repedt az ócska platnija,
szökik a tűz fénye, a lidérces.
Míg lobban a láng, addig hűséges.
Táncot lejt, hol lehullott, lóg a vakolat,
vidítja e szomorkás világot.
Így felhőknek látni a hézagokat,
néhol megmutat egy-egy virágot...
Párja festette azt a világot.
Nefelejcseket vakítón fehérre...
gurult a henger a meszelt falon.
Jó volt az illat, s jó volt élni benne.
Most csak foltok a szürke alapon.
Óriás árnyék ül görnyedt alakon.
Már túl sok a pernye, a kutácsért nyúl,
sámlira ül, kotor a tűztérben.
Jó lesz ez még... míg parázslik, újra gyúl.
Válogat a pislákoló fényben,
sok az emlék a doboz mélyében.
Csinos, kis csomag, rajta piros masni,
hogy szerette ez a levélpapírt.
Ilyenfélét ma már nem lehet kapni...
Lány és egy fiú, ha örült, ha sírt.
Egy kész regény, mit két szerelmes írt.
Átsimogatja, magához öleli.
Elment az asszony, előbb a gyerek.
Nincsen már senki... senki nem keresi.
Egy vén-mogorva, de árva öreg.
Mit érő élet... nem kell senkinek.
Meleg sem kell. Minek? Az ágyhoz ballag,
fájdalmát majd álma feledteti.
Vele sír az ágy, míg fordul a falnak,
ki nem hűlt szeretet... Majd elviszi,
mikor a jó Isten elengedi.
(Septolet csokor)
Távolban hegyek,
Itt minek legyek?
Ormok háta,
Rajta: pára
Kabátja.
Fúj, esik,
Kalpagod leesik.
*
Napfény sugarak,
Levegőben maradnak!
Sáros pocsolyában,
Nem melegít párban?
Már áttetsző világ,
Kapzsiság,
Napvirág.
*
Elindulnál nyár után?
Fújja esőt,
A hidegedőt.
Érzed a hűlést,
Meleg eltűnést?
Megtűrést!
Béketűrést?
*
Őszi vihar éllel?
Dobál levelekkel,
Kiegészítő cserepekkel!
Kisöpörte nyarat,
Köddel fedte hegyhátat,
Vágyat,
Alkalmakat...
*
(3 soros-zárttükrös duó)
Vágynék én meleg, selyem-sima nyári csendre,
Ez kéne nekem, juj de vágyok epekedve?
Vágynék én meleg, selyem-sima nyári csendre.
Jó lenne, ha az ormok még visszavernék a fényt,
Mert akkor nem látnánk itt az őszt, a kemény legényt?
Jó lenne, ha az ormok még visszavernék a fényt.
(Senrjú csokor)
Fátyolos felhők,
Meg is hozzák az esőt!
Pára araszol.
*
Világ majd bujdos?
Naptündöklés a ködben?
Hegyhát is bújik.
*
Pocsolyák sokat
Élvezkednek majd velünk.
Cipőnk beázik?
*
Vettem egy új, drága ernyőt a vágyó asszonynak és elindult!
Estére rettenetes volt az őszi szél, nagyon nekiindult!
Mikor belépett, folyt a kabátjáról a víz,
És láttam rajta, nem volt ez mulatság, mint TV kvíz?
Induláskor glédába rakta a hajszálait,
Most meg vizesen tapadva fedték vonásait.
Arcán folyós-lefelé még a szemfestéke is,
Nőm, hasonlított ázott madárijesztőre is?
(HIAfo csokor)
Szereti cserepet.
Ez már nyártemető
Időszak, neszezése dühöng.
*
Vadludak serege.
Fehér reggeleket
Lehet már várni... hamarosan!
*
Gólya híja többit?
Kiürültek fészkek,
De az újbor, már nagyon készül!
Vecsés, 2016. május 16. ? 2020. július 30. - Kustra Ferenc ? íródott: Alloiostrofikus versformában
Távolban hegyek,
Itt minek legyek?
Ormok háta,
Rajta: pára
Kabátja.
Fúj, esik,
Kalpagod leesik.
*
Napfény sugarak,
Levegőben maradnak!
Sáros pocsolyában,
Nem melegít párban?
Már áttetsző világ,
Kapzsiság,
Napvirág.
*
Elindulnál nyár után?
Fújja esőt,
A hidegedőt.
Érzed a hűlést,
Meleg eltűnést?
Megtűrést!
Béketűrést?
*
Őszi vihar éllel?
Dobál levelekkel,
Kiegészítő cserepekkel!
Kisöpörte nyarat,
Köddel fedte hegyhátat,
Vágyat,
Alkalmakat...
*
(3 soros-zárttükrös duó)
Vágynék én meleg, selyem-sima nyári csendre,
Ez kéne nekem, juj de vágyok epekedve?
Vágynék én meleg, selyem-sima nyári csendre.
Jó lenne, ha az ormok még visszavernék a fényt,
Mert akkor nem látnánk itt az őszt, a kemény legényt?
Jó lenne, ha az ormok még visszavernék a fényt.
(Senrjú csokor)
Fátyolos felhők,
Meg is hozzák az esőt!
Pára araszol.
*
Világ majd bujdos?
Naptündöklés a ködben?
Hegyhát is bújik.
*
Pocsolyák sokat
Élvezkednek majd velünk.
Cipőnk beázik?
*
Vettem egy új, drága ernyőt a vágyó asszonynak és elindult!
Estére rettenetes volt az őszi szél, nagyon nekiindult!
Mikor belépett, folyt a kabátjáról a víz,
És láttam rajta, nem volt ez mulatság, mint TV kvíz?
Induláskor glédába rakta a hajszálait,
Most meg vizesen tapadva fedték vonásait.
Arcán folyós-lefelé még a szemfestéke is,
Nőm, hasonlított ázott madárijesztőre is?
(HIAfo csokor)
Szereti cserepet.
Ez már nyártemető
Időszak, neszezése dühöng.
*
Vadludak serege.
Fehér reggeleket
Lehet már várni... hamarosan!
*
Gólya híja többit?
Kiürültek fészkek,
De az újbor, már nagyon készül!
Vecsés, 2016. május 16. ? 2020. július 30. - Kustra Ferenc ? íródott: Alloiostrofikus versformában
