(leoninus duó)
Rám, ha borong a fájó lelkem, a boldogságom sírján… pechem!
Majd eszembe jut, bár már olyan halvány, szép-szenvedő kisleány…
Szívembe érzem beszállnak a kínok, mint sötét hollószárnyak
S magát rám borulja, a szenvedésem vaksötét éjszakája…
(tíz szavas duó páros)
A lelkem fölött holló kering,
A múltból fájó emlék dereng.
A könnyem árnyán emlék lobban,
Szerelem halt meg csendben, titokban.
*
Míg rajtam csüng jeges felhőként ez a bánat nagyon nyomasztóként,
Keblemben nagyon fájó érzés föltámad, bús sejtelem… megérzés!
Haszontalan már minden könnyem, esdő sóhajtásom… minek maradásom?
Immár, sohasem éled föl többé, tört... elveszett boldogságom lett köddé.
Felhő száll rám, bánat űz,
A könnyem halk reményt fűz.
Már nem segít a sóhajom,
Múltból él a bús fájdalom.
*
Vecsés, 2022. június 4. – Siófok, 2025. július 4. Kustra Ferenc József- írtuk: kétszerzősnek, Szendrői Holozsnyay Cyirill(?) „ismeretlen” szerző „Ha elborong” c. verse romantikus átirata-ként. (Közzé tette: Toni: 2022.06.02.) A tíz szavasokat Gránicz Éva írta.
Rám, ha borong a fájó lelkem, a boldogságom sírján… pechem!
Majd eszembe jut, bár már olyan halvány, szép-szenvedő kisleány…
Szívembe érzem beszállnak a kínok, mint sötét hollószárnyak
S magát rám borulja, a szenvedésem vaksötét éjszakája…
(tíz szavas duó páros)
A lelkem fölött holló kering,
A múltból fájó emlék dereng.
A könnyem árnyán emlék lobban,
Szerelem halt meg csendben, titokban.
*
Míg rajtam csüng jeges felhőként ez a bánat nagyon nyomasztóként,
Keblemben nagyon fájó érzés föltámad, bús sejtelem… megérzés!
Haszontalan már minden könnyem, esdő sóhajtásom… minek maradásom?
Immár, sohasem éled föl többé, tört... elveszett boldogságom lett köddé.
Felhő száll rám, bánat űz,
A könnyem halk reményt fűz.
Már nem segít a sóhajom,
Múltból él a bús fájdalom.
*
Vecsés, 2022. június 4. – Siófok, 2025. július 4. Kustra Ferenc József- írtuk: kétszerzősnek, Szendrői Holozsnyay Cyirill(?) „ismeretlen” szerző „Ha elborong” c. verse romantikus átirata-ként. (Közzé tette: Toni: 2022.06.02.) A tíz szavasokat Gránicz Éva írta.
(3 soros-zárt tükrös)
Az erdei korona-sereg új tavaszi lombra vár, ég is nézi, ő is vár,
Az új ágak föl-igyekeznek az ég felé, mert hisz’… honát arrafelé lelé…
Az erdei korona-sereg új tavaszi lombra vár, ég is nézi, ő is vár…
(HIQ)
Fönt a fény,
Törzs meg nagylegény.
Sarj-anya.
(Tíz szavas)
Sarj-gyerek csak növekszik, mély lélegzettel leledzik,
Lesz ő még korona…
(leoninus)
Évek múltán más-száraz az időszak, öreg fa tövében szomjúhoz az őzbak…
Néha előjön egy jóképű vihar, mi heves-szeles és lecsap olyan hamar.
De a vészterhes víz terhesek, megállni pont nem kezdenek, csak tovább lengenek.
(Bokorrímes)
Az öreg fa, már nagyon elöregedett s már évek óta nem kapott vizet!
Pedig öreget, még a helyi erdészek is locsolták, de már erőt vesztett.
Nála már újonnan sarjadzó gyermek-ágak… új erő, nem keletkeztetett!
(Renga láncvers)
Az öreg fa megy,
Elhagyja az ő honát.
Életerő nincs!
Az öreg fa, már
Túl van mindenen régen.
Nem fáj a szomj sem.
Az öreg fa megy,
Őt már idő sem védi.
Halál ideje…
Az öreg fa, már
Több tavaszt nem számol meg.
Gyökere alszik.
Az öreg fa megy,
Minek már életerő?
Eltűnés… égbe…
Az öreg fa, már
Nem szül több reményt sem…
Csak emlék marad.
Vecsés, 2025. január 1. -Siófok, 2025. június 20. -Kustra Ferenc József- írtuk: kétszerzősként, alloiostrofikus versformában. A renga páratlanokat -fél haiku láncban- is én írtam, Gránicz Éva szerző-, és poétatársam a párosokat.
Az erdei korona-sereg új tavaszi lombra vár, ég is nézi, ő is vár,
Az új ágak föl-igyekeznek az ég felé, mert hisz’… honát arrafelé lelé…
Az erdei korona-sereg új tavaszi lombra vár, ég is nézi, ő is vár…
(HIQ)
Fönt a fény,
Törzs meg nagylegény.
Sarj-anya.
(Tíz szavas)
Sarj-gyerek csak növekszik, mély lélegzettel leledzik,
Lesz ő még korona…
(leoninus)
Évek múltán más-száraz az időszak, öreg fa tövében szomjúhoz az őzbak…
Néha előjön egy jóképű vihar, mi heves-szeles és lecsap olyan hamar.
De a vészterhes víz terhesek, megállni pont nem kezdenek, csak tovább lengenek.
(Bokorrímes)
Az öreg fa, már nagyon elöregedett s már évek óta nem kapott vizet!
Pedig öreget, még a helyi erdészek is locsolták, de már erőt vesztett.
Nála már újonnan sarjadzó gyermek-ágak… új erő, nem keletkeztetett!
(Renga láncvers)
Az öreg fa megy,
Elhagyja az ő honát.
Életerő nincs!
Az öreg fa, már
Túl van mindenen régen.
Nem fáj a szomj sem.
Az öreg fa megy,
Őt már idő sem védi.
Halál ideje…
Az öreg fa, már
Több tavaszt nem számol meg.
Gyökere alszik.
Az öreg fa megy,
Minek már életerő?
Eltűnés… égbe…
Az öreg fa, már
Nem szül több reményt sem…
Csak emlék marad.
Vecsés, 2025. január 1. -Siófok, 2025. június 20. -Kustra Ferenc József- írtuk: kétszerzősként, alloiostrofikus versformában. A renga páratlanokat -fél haiku láncban- is én írtam, Gránicz Éva szerző-, és poétatársam a párosokat.
(Anaforás leoninus)
Baki úr meg Bakiné, nem kedvelik tétlenkedést, de legjobban a serénykedést.
Baki úr szólt, asszony menjünk sétálni, vágyom, hogy többeknek sikerüljön ráfázni.
Bakiné asszonyság mondta, Főúton menjünk, gyárak, magánosok a mi terepünk.
(leoninus versszak csokor)
Csak úgy ballagtak mások sorsával szemben, vajh’ miért bíztak sokféle lehetetlenben.
{Gondolom én, hogy az ördög fattyai voltak, másoknak direkte ártani akartak.}
A szentcsalád -gyorsas- ballagásba fogott, a főúton, ahol sűrű népesség lakott…
Volt is rögvest egy bicajos fiatalkorú, kiszúrták a kerekét, volt rögtön ború.
Taxis megállt parkolóba, rohantak és belérúgottak a hátsó világítóba.
Jött arra egy óvodás rolleren, anyja üldözte, ők meg eljártak felöklelően.
Szentcsalád jól érezte magát, megcélozták kifőzdét és törték tulaj fakanalát.
Kinyílt gyártelep kapuja, osontak hegesztőhöz és kilökték kezéből… pisztolya…
Jól mókázott ez a két ’rosszcsont’, de kigyulladt a gyár, így hazafelé rohantak, de prompt.
Minek annyira rohanni, amikor nem is kergeti őket senki.
Láthatatlanok voltak, emberekkel mókázva örömmel harcoltak.
Törtek-zúztak, amihez hozzáfértek, bármerre is mentek ártottak a legénységnek.
Volt, hogy úgy sunnyogtak, lelökték a monitort, biztonsági őr vehetett új monitort…
Ahogy hazaértek nyugvóra mentek lelkek, "mert amit meg kellett tenni, azt megtettük"…
Bakiék foglalkozása, üldöznek mindenkit, 'aszta hegesztő üldöző mindenit'…
Nálunk nincs hétvége, szeretet ünnep se, dolgoznak és örülnek, ha barnul az ülep…
Van sokszor olyan, hogy belógnak stúdióba, Baki megfog szpíker feneket... marokba.
Máskor meg politikai vitába rájuk hozzák kakilást, azok meg hebegnek... Mást?
Vecsés, 2023. február 21. – Kustra Ferenc József – íródott; leoninusban a hibafeltárások segítése okán.
Baki úr meg Bakiné, nem kedvelik tétlenkedést, de legjobban a serénykedést.
Baki úr szólt, asszony menjünk sétálni, vágyom, hogy többeknek sikerüljön ráfázni.
Bakiné asszonyság mondta, Főúton menjünk, gyárak, magánosok a mi terepünk.
(leoninus versszak csokor)
Csak úgy ballagtak mások sorsával szemben, vajh’ miért bíztak sokféle lehetetlenben.
{Gondolom én, hogy az ördög fattyai voltak, másoknak direkte ártani akartak.}
A szentcsalád -gyorsas- ballagásba fogott, a főúton, ahol sűrű népesség lakott…
Volt is rögvest egy bicajos fiatalkorú, kiszúrták a kerekét, volt rögtön ború.
Taxis megállt parkolóba, rohantak és belérúgottak a hátsó világítóba.
Jött arra egy óvodás rolleren, anyja üldözte, ők meg eljártak felöklelően.
Szentcsalád jól érezte magát, megcélozták kifőzdét és törték tulaj fakanalát.
Kinyílt gyártelep kapuja, osontak hegesztőhöz és kilökték kezéből… pisztolya…
Jól mókázott ez a két ’rosszcsont’, de kigyulladt a gyár, így hazafelé rohantak, de prompt.
Minek annyira rohanni, amikor nem is kergeti őket senki.
Láthatatlanok voltak, emberekkel mókázva örömmel harcoltak.
Törtek-zúztak, amihez hozzáfértek, bármerre is mentek ártottak a legénységnek.
Volt, hogy úgy sunnyogtak, lelökték a monitort, biztonsági őr vehetett új monitort…
Ahogy hazaértek nyugvóra mentek lelkek, "mert amit meg kellett tenni, azt megtettük"…
Bakiék foglalkozása, üldöznek mindenkit, 'aszta hegesztő üldöző mindenit'…
Nálunk nincs hétvége, szeretet ünnep se, dolgoznak és örülnek, ha barnul az ülep…
Van sokszor olyan, hogy belógnak stúdióba, Baki megfog szpíker feneket... marokba.
Máskor meg politikai vitába rájuk hozzák kakilást, azok meg hebegnek... Mást?
Vecsés, 2023. február 21. – Kustra Ferenc József – íródott; leoninusban a hibafeltárások segítése okán.
Giling-galang... bim-bam…
Szinte cseng a lélekharang.
Bim-bam… giling-galang...
Ki húzza kötelet?
Minek? Lélek nem ad jelet,
Végleg üresedett...?
Lélekharang most már
Örökre halk, néma marad...
Csendes lélekharang…
Vecsés, 2016. április 3. – Kustra Ferenc – HIAQ –ban írt; Stummer László, „Lélekharang” c. műve átirata a szerző engedélyével.
Szinte cseng a lélekharang.
Bim-bam… giling-galang...
Ki húzza kötelet?
Minek? Lélek nem ad jelet,
Végleg üresedett...?
Lélekharang most már
Örökre halk, néma marad...
Csendes lélekharang…
Vecsés, 2016. április 3. – Kustra Ferenc – HIAQ –ban írt; Stummer László, „Lélekharang” c. műve átirata a szerző engedélyével.
Ifjú, besorozott magyar baka,
Három napja volt a frontvonalba.
Neki még ekkor otthon járt az esze
Ifjú nején s, hogy mikor lesz gyereke.
A katona, rettegésben csak folyvást sikított,
Befogva a fülét, mint kölyökkutya vinnyogott…
Lőtték őket oroszok ágyúval, mindennel.
Harci repülők bombázták őket, repesszel.
Ő csak remélt, hogy hazamegy és álmodott az otthonról,
De a küzdelem már folyt, most értesült e szemétdombról.
Karpaszományos őrmester, szeretetből pofonvágta,
És mondta neki, küzdjön, mert a családja hazavárja.
Észhez tért a legény, a köd leszállt a szeméről,
Gyorsacskán lemondott, minden szép és jó eszméről.
Agya gyorsan figyelmeztette, szokjon a vészhez,
Aminek meg nem volt köze a normális észhez.
Küzdött a katona, lőtt, árkot ásott, robbantott,
Kényszerűségből józan-eszet összeroppantott.
Már messze volt a család, a születendő gyerek,
Nem voltak itt mások, csak egymást lövő emberek.
A katona remélt, álmodott a küzdelem szünetében,
Hogy otthon van, s fejét simogatja a neje az ölében.
Tudta jól, hogy ez a küzdelem nem az övé és nem csak ma,
Amit hitt; harcolni, küzdeni kell, ezt kívánja a haza.
Vecsés, 2012. december 22. – Kustra Ferenc József
Három napja volt a frontvonalba.
Neki még ekkor otthon járt az esze
Ifjú nején s, hogy mikor lesz gyereke.
A katona, rettegésben csak folyvást sikított,
Befogva a fülét, mint kölyökkutya vinnyogott…
Lőtték őket oroszok ágyúval, mindennel.
Harci repülők bombázták őket, repesszel.
Ő csak remélt, hogy hazamegy és álmodott az otthonról,
De a küzdelem már folyt, most értesült e szemétdombról.
Karpaszományos őrmester, szeretetből pofonvágta,
És mondta neki, küzdjön, mert a családja hazavárja.
Észhez tért a legény, a köd leszállt a szeméről,
Gyorsacskán lemondott, minden szép és jó eszméről.
Agya gyorsan figyelmeztette, szokjon a vészhez,
Aminek meg nem volt köze a normális észhez.
Küzdött a katona, lőtt, árkot ásott, robbantott,
Kényszerűségből józan-eszet összeroppantott.
Már messze volt a család, a születendő gyerek,
Nem voltak itt mások, csak egymást lövő emberek.
A katona remélt, álmodott a küzdelem szünetében,
Hogy otthon van, s fejét simogatja a neje az ölében.
Tudta jól, hogy ez a küzdelem nem az övé és nem csak ma,
Amit hitt; harcolni, küzdeni kell, ezt kívánja a haza.
Vecsés, 2012. december 22. – Kustra Ferenc József