Szófelhő » Minek
« Első oldal
1
...
of
6
Idő    Értékelés
Az alkati kérdés ott hatol a sértés,
A férj felől a szerelem féltés.
Gyilkost szül mert nem ért a szóból,
Halálnak halálával él és nem kér a jóból.
Ez a modern kapcsolat egy parancsolat,
Nézi a hajad meg a bakancsodat,
Ha a szerelem már nem kenyerem,
Az asszonyt verem ez látszik a gyereken.
Mert elveszett az empátia,
De megmenthet egy Isteni telepátia.

Nyisd már ki a szemed ember,
Tegyél egy jót egyszer-egyszer.
Mentsd meg a világot önmagadtól,
Szeress légy boldog és szakadj el a múltadtól.

A fegyver, a kard, a bokszer, a kés,
Az ágyad mellett nagyon kevés.
Félsz mindentől és van rá okod,
De mindenért a rendszert okolod.
A becsület egy szép vegyület,
Ha elnyomod ott nem véd a feszület.
Jézus sír csak a kereszten,
Mert kezedben a tű de a tető fedetlen.
Omlik a vakolat de követed a divatokat,
A negyedig válás teszi tönkre a fiatokat.

A múlt elmúlt mert nem tart örökké,
De függsz a múltért a halálkörökért.
Változtatnál de sok lett a változó,
Eltűnt a por és eltűnt a bogyó.
Minek nyúlsz más után nem ez az út,
Mert senki nem rakna a földedre koszorút.
Szeress még élsz és élj a szeretteidért,
Tegyél végre az álmaidért.
A jövőd szebb lesz és büszkén nézel vissza,
Ezt jártam én be, ez az-az utca.
Beküldő: Janó Nataniel Dávid
Hangod mi buján érinti lelkem, s kezed mi szeretőn érinti testem. Csókod mi édesen érinti bőröm, s tekinteted mi megbabonázza minden ösztönöm. Te vagy nekem a szerelem, minek megtalálásáról rég letettem. Te vagy, mit szóban nem lehet leírni, csak szívem azt súgja,örökké veled lenni! Bársonyos kezeiddel a lelkemig nyúlsz, s csodás mosolyodtól a külvilág elhalkul. Te vagy számomra az élet, s csak annyit kérek, örökké szerethesselek téged!
Beküldő: Blank Camor
Befolyásolják az életkörülményeim a gondolataimat.
Vannak utcák minek kövein sétálva mindig te jutsz eszembe,
vannak szobák,amik magányomba zárnak.
Vannak pillanatok,amikor megtagadok élőt és holtat,szentet és bűnöst,
Istent az összes angyalaival. Csakis a boldogságért.

És hiányzik amikor én vagyok.
Hátrálok,sokat.. de csak hogy ne gyere szembe.
Előzök,hogy magam mögött hagyjam akik rám várnak.
Voltam,ember,ki egykor elmondhatta magáról,hogy rád vágyok.
Lelkem mára az ördögé,mindigis égetni foglak örök lángjaival.
Hogy megtudhasd mit jelent a szenvedés.
Beküldő: István Csaba
Heten voltunk cigány szülőktől testvérek anyám előrehaladott rákos beteg volt.
Egy napon kenyeret mentünk venni,
tolókocsiba vittük fel a boltba mert már nem tudott járni szegény.
Hogy levegőzzön és utolsó napjaiban lássa az utcát,azokat az embereket akikkel egészséges korában nap mint nap mosolyogva vidáman beszélgettek.
Mind kicsik voltunk,anyám után mint a kotló után a kis csirkék, úgy mentünk kézen fogva.
Fel sem tudtuk fogni,hogy néhány hét múlva árvák leszünk,
nem lesz nekünk édesanyánk.
Nagyon szegényesen,rongyos öltözetben.
Mert a kevéske fizetését szegény apám az orvosok zsebébe nyomta,hogy mentsék meg nekünk édesanyánkat.
A magyar emberek akik mindig mosolyogtak ránk most furcsán néztek minket az utcán.
Haldokló beteg jó anyámnak aki tele volt morfium fájdalom csillapítóval azt mondták,
..Minek kellett neked ez a sok gyerek..?
Nem szeretnék a szüleim helyett nyilatkozni,
de nem éreztem magunkat szülői tévedésnek.
Viszont nagyon furcsálltam ezt a kérdést egy értelmes magyar édesanyától,
aki több gyereknek adott már életet.
Hiszen mi mind a heten élni szerettünk volna,
éppen úgy mint neki az öt gyereke.
És megköszönni az istennek, szüleinknek,hogy megszülettünk.
Nem tehettünk arról,hogy édesanyánk fiatalon rákos beteg lett.
Mi is boldog életről álmodoztunk,tanulásról,munkáról,
szép házról és gyönyörű jövőről.
Pont olyanról álmodozunk mint mások.
Sajnos a betegség nem válogat megtámadja a sok gyerekes cigány édesanyákat,
is és a más származású kedves édesanyákat,
akiknek bele egyezésük nélkül meg kell halni,
itt kell hagyni a gyereküket,akik miatt talán a mennyországban sem tudnak boldogok lenni soha.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Tekintgetünk a múltba?Minek?
Magyar abból sem okulna
Nem szabad mélyre ásni
Abból nem tudunk kimászni
Kár azzal foglalkozni, régen
Hogyan kellett volna hadakozni
Százötven évig úr lett a török
Abból is lett majdnem örök
Akkor sem fogott össze a magyar
Egymás ellen ment az acsar

Ha? Szapolyai akkor kitart
Török nem győzi le a magyart
Ütőképes volt a sereg
Töröknek itt nem volt helye
Kár lenne sorolni, jött a Habsburg
Magyar nem volt összetartó
Hosszan lett ő a helytartó
Kevés volt ki Kossuth hangját itta
Elesett a Haza, osztrák
A vérünket tovább szívta

Porba hullt sok magyar feje
Elveszett az ország több mint fele
Alig maradt hazánk fia
Azt sem tudjuk már,hogy ki az
Csapolják a határt, folyik
Elárulják egyre bomlik
Ne azon sírj, mi lett volna ,.ha?
Birodalom voltunk összeomlott
Magyar menekült hanyatt-homlok
Nekiestek az országnak, mint tortának
Magyar meg egymás torkának
Benyalták mint tortáról a habot
Népünk belőle alig kapott

Pecsét került sorsunkra
Béklyó meg a lábunkra
Kisem hevertük a szenvedést
Jött az orosz sínylődés, iga
Mi lettünk a málenkiak
Lett olyan ki ezért vigad
Nem feledjük a harcok nyomát
Felosztják a magyar honát
Ölik egymás vérét szívják
A népet össze uszítják
Gyerekekre nincsen áldás
Csak a múltat sírják
Így ássák meg a Magyar sírját.

Beküldő: Dér István
Népszerű fórum témák
Legfrissebb kommentek
Új témák