Idő 
Értékelés 
Értékelés A rosszat nem, mert visszaüt… hétköznapi pszichológia…
Egész életemben a béketűrés és kötelességérzés apostola voltam,
A fordíthatatlanba törődő, szeretet terjesztő, béke-hitvivő maradtam.
Hetven éve -immár- ilyen vagyok, ilyennek születtem, ilyennek neveltek,
Meg a környezeti hatások is belém, ilyeneket –csak jókat- leheltek.
Jó
Éled.
Szívvel lát.
Békét teremt.
Érzéseket szül.
*
Igyekeztem, mindig mindenben gondossággal, szeretettel eljárni,
Figyelmeztem, hogy jellemem, erkölcsöm, létem igyekezzen maradni.
Gondot viseltem, hogy szívembe mindig csak színtiszta szeretet kerüljön,
Meg egyébiránt, hogy tiszta lelkem, világító lángja soha ne hűljön.
Igyekvén, hogy a mutatkozó szellemi felsőbbségem kellő szerénységgel is társuljon,
A körültekintő gondosságom, mélyreható hitemben megfelelő társra találjon.
Igyekezet fontos,
Lágyan simogat szépsége.
Ilyen jónak lenni?
*
A nyilvánvaló és általános emberségem azonban az életem gúzsa volt,
Reményim, nem teljesültek, végzet sehogyan nem engedte… sőt, reális is koholt.
Mindenkor, ha módom volt, a nemes viselkedést és a szépet gyakoroltam,
A jóságos emberszeretetben hívságmentesen példamutató voltam.
De
Sokszor
Jutalom
Cseppnyi sincsen.
Egy mosoly se ér.
*
Az emberi létem, általam "elpazarolt" kincsei mind-mind elvesztek,
Ha nem, akkor meg hosszú életemben, épphogy a saját káromra lettek!
Az emberszeretet a földiek bajaira, nem több egy új hírnél,
Így előnyét nem, végzetes hátrányát tapasztaltam, majd’ mindenkinél.
Még
Él - e
Valahol
A szeretet,
Nem tudni - bízni!
*
Áhítatos emberségem nem hatolt bele elutasító lelkekbe,
Emberségem, mint saját erényem, nem hatolt be hiány-gazdag lelkekbe.
Mára már biztos, az egyéniségem és a szellemi világom olyan,
Hogy mit kisugárzok, az elől elugranak, hiszik, jön egy káros folyam…
Ha
Jó vagy.
Ellenség
Megtalál még
Barát helyett is.
*
A létem elevensége is káromra volt, a sok tutyi-mutyi között,
Mit már az óta bizony tudok, borzasztóan sok közöttük, lökött-törött.
A magyar lélek, a kedély és a nyájasságom csak ellenérzést keltett,
Pedig nálam ezek végtelen források, de a gyengébbeknek nem kellett!
Nyilvánvaló hát, éltemben a szenvedés, fájdalom ölelte a lelkemet,
Mert többre tartottam öket, az ismert és nem ismert, de balga embereket.
Balgaság gyilkolhat,
Megfojthat engem is talán?
Jobb volna vigyázni.
*
Minél több jót tettem, az öröm és a lelkesedés, úgyabbul, inkább fölös lett,
Elismerést, dicsőséget, nem vívtam ki, legtöbbjük akáctüskével fizetett…
Történt volt így, lőn hosszú életem, de érdemtelen emberektől, ez lehetett.
Jó
Elfér
Kis helyen,
Mert nincsen sok
Belőle most már...
*
Ahogy mind nagyobb lőn nálam a nyomorúságos kilátástalanság,
Annál nagyobb bővérűségben kevesebb lón fokozott felajzottság…
Minden időkben tettem természetes dolgomat,
Igyekeztem, meg soha nem tagadtam magamat!
Az életem úgy történt, hogy egész életemen át harcoltam
A végzetem ellen, de a végzet nem tágított, jót nem kaptam…
Jó szót, elismerést, dicsértet, alig kaptam az életben,
De a gaz rossz persze, mikor rám támadt, volt már tömegében…
Dilemma az élet.
A jótett az csak széptevés?
Minek mást bántani...
*
Az embernek csak utólag derül ki, a sorsa mire érdemesítette…
Engem, úgy tűnik semmire, -tőlem mindent megtagadott- semmilyen érdemre…
A végzetem mindig velem tartott és biz’ ellenem volt,
És a sok szép reményem, az ablakon kiszállingózott…
Vecsés, 2018. május 21. – Mórahalom, 2018. december 21. – Kustra Ferenc József– a verset én írtam az apevákat és a HIAQ –kat szerző-, és poéta társam: Farkas Tekla.
Egész életemben a béketűrés és kötelességérzés apostola voltam,
A fordíthatatlanba törődő, szeretet terjesztő, béke-hitvivő maradtam.
Hetven éve -immár- ilyen vagyok, ilyennek születtem, ilyennek neveltek,
Meg a környezeti hatások is belém, ilyeneket –csak jókat- leheltek.
Jó
Éled.
Szívvel lát.
Békét teremt.
Érzéseket szül.
*
Igyekeztem, mindig mindenben gondossággal, szeretettel eljárni,
Figyelmeztem, hogy jellemem, erkölcsöm, létem igyekezzen maradni.
Gondot viseltem, hogy szívembe mindig csak színtiszta szeretet kerüljön,
Meg egyébiránt, hogy tiszta lelkem, világító lángja soha ne hűljön.
Igyekvén, hogy a mutatkozó szellemi felsőbbségem kellő szerénységgel is társuljon,
A körültekintő gondosságom, mélyreható hitemben megfelelő társra találjon.
Igyekezet fontos,
Lágyan simogat szépsége.
Ilyen jónak lenni?
*
A nyilvánvaló és általános emberségem azonban az életem gúzsa volt,
Reményim, nem teljesültek, végzet sehogyan nem engedte… sőt, reális is koholt.
Mindenkor, ha módom volt, a nemes viselkedést és a szépet gyakoroltam,
A jóságos emberszeretetben hívságmentesen példamutató voltam.
De
Sokszor
Jutalom
Cseppnyi sincsen.
Egy mosoly se ér.
*
Az emberi létem, általam "elpazarolt" kincsei mind-mind elvesztek,
Ha nem, akkor meg hosszú életemben, épphogy a saját káromra lettek!
Az emberszeretet a földiek bajaira, nem több egy új hírnél,
Így előnyét nem, végzetes hátrányát tapasztaltam, majd’ mindenkinél.
Még
Él - e
Valahol
A szeretet,
Nem tudni - bízni!
*
Áhítatos emberségem nem hatolt bele elutasító lelkekbe,
Emberségem, mint saját erényem, nem hatolt be hiány-gazdag lelkekbe.
Mára már biztos, az egyéniségem és a szellemi világom olyan,
Hogy mit kisugárzok, az elől elugranak, hiszik, jön egy káros folyam…
Ha
Jó vagy.
Ellenség
Megtalál még
Barát helyett is.
*
A létem elevensége is káromra volt, a sok tutyi-mutyi között,
Mit már az óta bizony tudok, borzasztóan sok közöttük, lökött-törött.
A magyar lélek, a kedély és a nyájasságom csak ellenérzést keltett,
Pedig nálam ezek végtelen források, de a gyengébbeknek nem kellett!
Nyilvánvaló hát, éltemben a szenvedés, fájdalom ölelte a lelkemet,
Mert többre tartottam öket, az ismert és nem ismert, de balga embereket.
Balgaság gyilkolhat,
Megfojthat engem is talán?
Jobb volna vigyázni.
*
Minél több jót tettem, az öröm és a lelkesedés, úgyabbul, inkább fölös lett,
Elismerést, dicsőséget, nem vívtam ki, legtöbbjük akáctüskével fizetett…
Történt volt így, lőn hosszú életem, de érdemtelen emberektől, ez lehetett.
Jó
Elfér
Kis helyen,
Mert nincsen sok
Belőle most már...
*
Ahogy mind nagyobb lőn nálam a nyomorúságos kilátástalanság,
Annál nagyobb bővérűségben kevesebb lón fokozott felajzottság…
Minden időkben tettem természetes dolgomat,
Igyekeztem, meg soha nem tagadtam magamat!
Az életem úgy történt, hogy egész életemen át harcoltam
A végzetem ellen, de a végzet nem tágított, jót nem kaptam…
Jó szót, elismerést, dicsértet, alig kaptam az életben,
De a gaz rossz persze, mikor rám támadt, volt már tömegében…
Dilemma az élet.
A jótett az csak széptevés?
Minek mást bántani...
*
Az embernek csak utólag derül ki, a sorsa mire érdemesítette…
Engem, úgy tűnik semmire, -tőlem mindent megtagadott- semmilyen érdemre…
A végzetem mindig velem tartott és biz’ ellenem volt,
És a sok szép reményem, az ablakon kiszállingózott…
Vecsés, 2018. május 21. – Mórahalom, 2018. december 21. – Kustra Ferenc József– a verset én írtam az apevákat és a HIAQ –kat szerző-, és poéta társam: Farkas Tekla.
Mint egy kar úgy óv a hegy.
Lent a táj sík, ám pár domb is van.
Hun, tót, dák, szláv nép él itt.
Dús a rét, és friss a víz.
Szép a völgy, és jó az íz.
Most itt nincs bús sors,
Old fel a bűnt, bajt mi bánt...
Nem lesz gát a múlt.
Áldd; mily szép e föld.
Hol jó szív, s tett van ott mind hont lel.
Nem kell a csel sem a per.
Itt mind csak nyer, nincs ki veszt.
Telt a kert, hol kéz nem rest.
Bár több nyelv szól itt,
De egy a sors mi ránk vár.
Nem hat ár e föld...
Ma már más szél fúj;
Ép ész kell, hisz kincs a társ-
Új tényt ír a kor.
Lásd a jelt, mert int a menny,
Vészt hoz a harc, s dúl a szenny.
Ne árts, és jót vess!
Egy az Úr és nem hagy el-
Út, s bölcs szer-e-tett!
Lent a táj sík, ám pár domb is van.
Hun, tót, dák, szláv nép él itt.
Dús a rét, és friss a víz.
Szép a völgy, és jó az íz.
Most itt nincs bús sors,
Old fel a bűnt, bajt mi bánt...
Nem lesz gát a múlt.
Áldd; mily szép e föld.
Hol jó szív, s tett van ott mind hont lel.
Nem kell a csel sem a per.
Itt mind csak nyer, nincs ki veszt.
Telt a kert, hol kéz nem rest.
Bár több nyelv szól itt,
De egy a sors mi ránk vár.
Nem hat ár e föld...
Ma már más szél fúj;
Ép ész kell, hisz kincs a társ-
Új tényt ír a kor.
Lásd a jelt, mert int a menny,
Vészt hoz a harc, s dúl a szenny.
Ne árts, és jót vess!
Egy az Úr és nem hagy el-
Út, s bölcs szer-e-tett!
Mindenfelől föl... bánat és emberiségi bú tör föl…
Ember, beteges bánatba zuhan… rossz sors előzuhan.
A fronton hanyagságot előidéző… lövést hallott!
(Haiku)
Sűrű csend reped,
Rossz sors árnya lép elő.
Egy lövés dörren.
*
Bú emelkedik,
Emberiség zuhanás.
Lövés csendbe hull.
A bánatosnak szerelem épp’ nem jut, már nem idézi, már nem akut.
Vadászok nézik a varjak harcát, közben képzelik ennek másságát.
Sok fekete madár, mint ördög leple, emberi létnek enyészete!
(Hiaku)
Szerelem immár nincs,
Vadász néz varjukat némán.
Sötét már az égbolt.
*
Varjak közt nagy zaj van,
A szívekben néma vihar.
Nem jön már a holnap.
Az emberi fajt, sokszor számtalan kérdés roppantul vegzál… máskor…
Máskor a téves döntések rontják helyzetet, tévúton a lelkek…
Bármilyen vágyott a nap, még a halál is írat… misézik a pap.
(Senrjon)
A roppant ködös úton,
Kérdések rágják szívet, lelket.
Misézik a pap.
*
Sebekből kinő a hit,
Szív vezérel, nem a félelem.
Sarjad a remény.
Emberiség megváltozására lenne szükség… ó, ezen emberiség?
Tele a világ koholt vádakkal, meg persze rosszindulatú májakkal.
Kellő szükségek sincsenek érdemben kielégítve, harc meg ízibe…
(Kínai, csi-csüe versforma. 4×7 szótag. Rímképlet: a a x a)
Változni kell embernek,
Hazugság hull, mint pelyhek.
S a közöny mégis itt nyom,
Éhség, harc: mindez szívnek...
*
Kővé dermed... szívdobban,
Szél visít sárga porban.
Remény ül sápadt csendben,
Nap sír vértakaróban.
Éjjel látni ezüst csodát, Holdat meg a csillagokat, reggel elhullajtókat.
Hajnalban éled színesben nap, az még fényesebb, mindenki ébred… kesernyésebb.
Van, aki ekkor berúg, van, aki kirúg, van, aki belezúg… tehénke meg múg…
(Tíz szavas)
Éjjel ezüst Hold, csillag ragyog,
Hajnalban a szív fájva dobog.
*
Éj suttog, a csillag mesél,
Hajnal jön, minden másként él.
Vecsés, 2025. március 7. - Siófok, 2025. június 21. Kustra Ferenc József -Gránicz Éva- írtuk: kétszerzősnek, alloiostrofikus versformában.
Ember, beteges bánatba zuhan… rossz sors előzuhan.
A fronton hanyagságot előidéző… lövést hallott!
(Haiku)
Sűrű csend reped,
Rossz sors árnya lép elő.
Egy lövés dörren.
*
Bú emelkedik,
Emberiség zuhanás.
Lövés csendbe hull.
A bánatosnak szerelem épp’ nem jut, már nem idézi, már nem akut.
Vadászok nézik a varjak harcát, közben képzelik ennek másságát.
Sok fekete madár, mint ördög leple, emberi létnek enyészete!
(Hiaku)
Szerelem immár nincs,
Vadász néz varjukat némán.
Sötét már az égbolt.
*
Varjak közt nagy zaj van,
A szívekben néma vihar.
Nem jön már a holnap.
Az emberi fajt, sokszor számtalan kérdés roppantul vegzál… máskor…
Máskor a téves döntések rontják helyzetet, tévúton a lelkek…
Bármilyen vágyott a nap, még a halál is írat… misézik a pap.
(Senrjon)
A roppant ködös úton,
Kérdések rágják szívet, lelket.
Misézik a pap.
*
Sebekből kinő a hit,
Szív vezérel, nem a félelem.
Sarjad a remény.
Emberiség megváltozására lenne szükség… ó, ezen emberiség?
Tele a világ koholt vádakkal, meg persze rosszindulatú májakkal.
Kellő szükségek sincsenek érdemben kielégítve, harc meg ízibe…
(Kínai, csi-csüe versforma. 4×7 szótag. Rímképlet: a a x a)
Változni kell embernek,
Hazugság hull, mint pelyhek.
S a közöny mégis itt nyom,
Éhség, harc: mindez szívnek...
*
Kővé dermed... szívdobban,
Szél visít sárga porban.
Remény ül sápadt csendben,
Nap sír vértakaróban.
Éjjel látni ezüst csodát, Holdat meg a csillagokat, reggel elhullajtókat.
Hajnalban éled színesben nap, az még fényesebb, mindenki ébred… kesernyésebb.
Van, aki ekkor berúg, van, aki kirúg, van, aki belezúg… tehénke meg múg…
(Tíz szavas)
Éjjel ezüst Hold, csillag ragyog,
Hajnalban a szív fájva dobog.
*
Éj suttog, a csillag mesél,
Hajnal jön, minden másként él.
Vecsés, 2025. március 7. - Siófok, 2025. június 21. Kustra Ferenc József -Gránicz Éva- írtuk: kétszerzősnek, alloiostrofikus versformában.
Ő intézte a női lovasnapot... Lesz még ő bárónő...
Ügetve vágtatok a lovam hátán, sokak várnak már a vártán…
Én vagyok, mint gróf a környék ura, igazi, nem hamis és buja.
Vannak itt messzebbről jött grófok és grófnők, urak, nem bábok.
*
Ügetve vágtat lován a gróf, ő a környék ura.
Csodálják, a tekintete súlyt hord, parancs a szava.
Ügetve vágtat lován a gróf, ő a környék ura.
**
Az én családom a környék tulaj-ura, gazdagságom: az ezres gulya.
Grófnőm meg ügyeli a kerti földeket, dolgoztatja a cselédeket.
Velük jó kapcsolatba van, sok a munka, de mindenki eszik naponta.
*
Az ő családja gazdagsága: eme ezres gulya.
Grófnő a cselédeket dolgoztatja, sok a munka.
Az ő családja gazdagsága: eme ezres gulya.
**
Én most megyek a női lovasnapra, de itt nem lesz ok semmilyen borúra!
Míg elvoltam intézőnőm volt az irányító, egyben volt az elme-világító…
Ő a nő-poéta társam, butaságot pusztító… versek írására lázító.
*
Én gazdasági intéző vagyok, az irányító,
A poéta társa lettem, az elme világító.
Én gazdasági intéző vagyok, az irányító.
**
Már látom várakozókat… meglátott a női főbíró… ó, sikoltozásokat!
Már látom poéta-társ intézőnőmet, szerzek neki bárónői címet, késztet.
Közeledek, nő a zsivaj-lárma, lovak várnak, tapodnak, indulunk versenynapnak…
*
Főbíró sikolt, poétám vár, látom már a lármát.
Bárónői címet kapok, mert késztetem... szíve tárt.
Főbíró sikolt, poétám vár, látom már a lármát.
Vecsés, 2025. április 12. – Siófok, 2025. április 13. -Kustra Ferenc József- írtuk a női lovasnapokra tisztelettel. Én írtam a leoninust! Szerző-, és poétatársam Gránicz Éva írta: a három soros zárttükrös versszakokat.
Ügetve vágtatok a lovam hátán, sokak várnak már a vártán…
Én vagyok, mint gróf a környék ura, igazi, nem hamis és buja.
Vannak itt messzebbről jött grófok és grófnők, urak, nem bábok.
*
Ügetve vágtat lován a gróf, ő a környék ura.
Csodálják, a tekintete súlyt hord, parancs a szava.
Ügetve vágtat lován a gróf, ő a környék ura.
**
Az én családom a környék tulaj-ura, gazdagságom: az ezres gulya.
Grófnőm meg ügyeli a kerti földeket, dolgoztatja a cselédeket.
Velük jó kapcsolatba van, sok a munka, de mindenki eszik naponta.
*
Az ő családja gazdagsága: eme ezres gulya.
Grófnő a cselédeket dolgoztatja, sok a munka.
Az ő családja gazdagsága: eme ezres gulya.
**
Én most megyek a női lovasnapra, de itt nem lesz ok semmilyen borúra!
Míg elvoltam intézőnőm volt az irányító, egyben volt az elme-világító…
Ő a nő-poéta társam, butaságot pusztító… versek írására lázító.
*
Én gazdasági intéző vagyok, az irányító,
A poéta társa lettem, az elme világító.
Én gazdasági intéző vagyok, az irányító.
**
Már látom várakozókat… meglátott a női főbíró… ó, sikoltozásokat!
Már látom poéta-társ intézőnőmet, szerzek neki bárónői címet, késztet.
Közeledek, nő a zsivaj-lárma, lovak várnak, tapodnak, indulunk versenynapnak…
*
Főbíró sikolt, poétám vár, látom már a lármát.
Bárónői címet kapok, mert késztetem... szíve tárt.
Főbíró sikolt, poétám vár, látom már a lármát.
Vecsés, 2025. április 12. – Siófok, 2025. április 13. -Kustra Ferenc József- írtuk a női lovasnapokra tisztelettel. Én írtam a leoninust! Szerző-, és poétatársam Gránicz Éva írta: a három soros zárttükrös versszakokat.
Hót ziher, vágyok rád, Barbara!
Annyira, hogy lóg kutyám farka!
Mily’ élet, nélküled,
Kutyám is vágy téged!
Együtt éltünk, leléptél… Hova?
*
Ne búslakodj édesem, Ádi!
Nem tűntem el, csak lett egy nyári
Kaland a zenével,
De jöttem a széllel.
Mert tudtam, vár a párom Ádi!
*
Irtón hiányzol, hogy furulyázz
Te zenészlány, fújjad, de kottázd.
Jó dallamod kéne,
Zenéd élet része!
Három furulyán is tudsz… kottázd!
*
Furulyám sír, ha nem vagy velem,
A dalt hangjegyek közt kergetem.
Te vagy a dallamom,
Szívverésed, dobom.
Hangjegy a csókod- azt keresem!
*
Hívlak-csallak vissza Barbara…
Jöjj, rád is éhezek, Barbara!
Hozd a furulyáid,
Halljam a zenéid…
Együtt éltünk, léptél… rohanva!
*
Ne félj, itt vagyok már, Ádika!
Nyelvem emlékszik a ritmusra.
Szívem a kezedben,
Furulyád kezemben,
S dúdolunk, mint régen... Ádika!
Vecsés, 2025. április 15. – Siófok, 2025. április 16. -Kustra Ferenc József – írtam: a páratlanokat Rom. LIMERIK csokorban. A párosakat meg, szerző-, és poétatársam Gránicz Éva írta.
Annyira, hogy lóg kutyám farka!
Mily’ élet, nélküled,
Kutyám is vágy téged!
Együtt éltünk, leléptél… Hova?
*
Ne búslakodj édesem, Ádi!
Nem tűntem el, csak lett egy nyári
Kaland a zenével,
De jöttem a széllel.
Mert tudtam, vár a párom Ádi!
*
Irtón hiányzol, hogy furulyázz
Te zenészlány, fújjad, de kottázd.
Jó dallamod kéne,
Zenéd élet része!
Három furulyán is tudsz… kottázd!
*
Furulyám sír, ha nem vagy velem,
A dalt hangjegyek közt kergetem.
Te vagy a dallamom,
Szívverésed, dobom.
Hangjegy a csókod- azt keresem!
*
Hívlak-csallak vissza Barbara…
Jöjj, rád is éhezek, Barbara!
Hozd a furulyáid,
Halljam a zenéid…
Együtt éltünk, léptél… rohanva!
*
Ne félj, itt vagyok már, Ádika!
Nyelvem emlékszik a ritmusra.
Szívem a kezedben,
Furulyád kezemben,
S dúdolunk, mint régen... Ádika!
Vecsés, 2025. április 15. – Siófok, 2025. április 16. -Kustra Ferenc József – írtam: a páratlanokat Rom. LIMERIK csokorban. A párosakat meg, szerző-, és poétatársam Gránicz Éva írta.
