Magadban vívódsz,látom rajtad!
Mi kell hát? Bánat,vagy öröm?
Nem szólsz,mcsak nézel rám némán,
s én könnyeimmel küszködöm.

Magadban vívódsz! Mért nem érzed?
Én több vagyok mint gondolod!
Mit ér a forró ölelésed,
ha pillantásodtól megfagyok ?

Magadban vívódsz !Döntsd el végre
akarsz e engem teljesen?
ha akarsz ,neked kell jönnöd,
tedd félre büszkeségedet!

Vagy engedj szabadon! Kérlek!
Messze ,hol vár a végtelen!
Inkább eltűnök mint a szélvész,
de játékod akkor sem leszek!

Megcsaltalak téged, kedves Magyarország!
Már távol élek tőled, mardos a honvágy.
Elhagytam a hazát, mi oly kedves volt nekem.
Megbocsátod-e valaha, mit ellened tettem?

Még büszkén gondolok hőseinkre, tettükre,
Miként reményvesztett harcban is áldozták vérüket...
Hallhatatlanságuk immár örök és igaz,
Sarjuknak a büszke múlt ad egyetlen vigaszt.

Elhagytalak téged, drága Magyarország!
Jobb élet reményében kerestem új hazát.
Szerencsét próbálni akartam, és mentem.
Megbocsátod-e valaha, mit ellened tettem?

Szívembe zártam az Alföldet, a hegyeket,
Patakok vizét és egy őszi levelet...
Az ősz után várva várt a gyönyörű tél,
Álmaimban, messze tőled még ugyanúgy él.

Eldobtalak téged, szeretett Ország!
Még kínoz engem érte a kegyetlen honvágy.
Elhagytam a hazát, mi oly kedves volt énnekem.
Megbocsátod-e valaha, mit ellened tettem?

Fényév távolság ami köztünk tátong,
sohasem tudlak megérinteni,
fényév távolságból nem tudlak elérni,
de mégis próbállak megérteni.

Fényév távolság, mely távol tart tőled
eltakarva tőlem a nap sugarát,
hiába szeretlek, oly messze vagy tőlem
bármit mondanék is, úgysem hallanád.

Fényév távolság ,de mégis tőled vártam
a tavaszi égbolt szelíd sóhaját,
s most is, ,mint mindig ,magam előtt látom
arcodnak édes ,szelíd mosolyát.

Bolond világ ez amelyben élünk,
minden gonosz,és oly reménytelen,
sötét ármánnyal elrabolják tőlünk
ami miénk volt, s észre sem veszed!

Bolond világ ez hol oly nehéz élni,
s messze menni vágyom szüntelen,
oly messze ahol zöld még a fű is,
s talán néhol még virág is terem.

Bolond világ ez, hol az ember élet
kevesebb, mint egy kóbor kutya!
Bolond világ , hol elvehetnek mindent,
hiába van zárva bárki otthona!

Bolond világ , hol dőzsöl a gazdag,
s fillérekért reszket a szegény,
a tisztes munkából nem jut már kenyérre,
s biztos holnap csak emlékedben él.

Bolond világ, hol bezárul az ajtó,
hiába döngetik beteg gyermekek,
a gazdag sunyít ,kincseit számlálva,
míg a szegények egymásnak gyűjtenek.

Bolond világ ez! Térjetek már észhez!
És ne egymásra irigykedjetek!
Hiába jut most több egy-két falattal,
holnap egyformán lesz üres zsebetek!

Bolond világ ez !Fogjatok hát össze!
Hisz egyformán nyúznak titeket!
Űzzétek el, ki koldusbotra juttat,
cseléddé téve gyermekeitek!

Egymagamban üldögélek
úgy taszít ez a kórházi ágy,
s meg se hallom félelmemben
a nővérke hívó szavát.

Oly sokat kibír az ember
bár belülről tombol talán,
magába fojtva minden érzést,
amíg fel őrli önmagát.

S mikor már nem bírja többé
bilincsként húzó terheit.
csak törölgeti két kezével
arcára hulló könnyeit.

Most félek csak, talán már késő!
Míg másokat foltoztam talán
észre sem vettem fölöttem
a vészjósló ,harsány károgást.

S most vajon aggódnak értem
kikért oly sokat tettem talán?
Réges- régen messze tűntek
s nem maradt, csak a kórházi ágy.