A lélekharang messzire száll,
Ég megnyílik záporeső zuhogásán,
Felhős... szomorún borús a táj.
A gyászmenet csendben lépked a borús félhomályban.

Mennyei szárny dicsfényében,
Lélekharang visz a szélben.
Betemetett gödör szélén
Síró család feketében,
Fájó könnyek tengerében.

Gomolyfelhők messze szállnak,
Koszorúik mind könnyben áznak.
Szomorún a hegedű sír.
Hazatérnek fájó sebbel,
Imádságos szeretettel.

Magányba zárt tangó kavarog a szélben,
Hosszú késes, haldokló világ!
Elfáradtan, összetörten
Kísért a múltam minden szenvedésen.

A szerelem párducnője
Rám néz, s vállamra hajtsa fejét.
Álmodozó indián lelkem zárt világán
Kergetnek vad kalandorok.

Sátán-lovamon vágtatok tovább,
Jönnek felém a rút, sötét idők.
Zenét hallok a végtelenben,
A messze távol mintha közeledne.

Folyik a bor,
Cigányok víg dala száll a tarnaparti sárkunyhók felől.
Szép leányok lejtik ott a táncot
Lelkemnek letűnt nemzedék délibábjain.

Félelmetes fekete felhők, nagy viharok jönnek!
Elnémul a hegedűn a húr.
Nagy dörejjel villámok cikáznak,
Kunyhóink felett kavarog a szél.

Itt élünk már több száz életen át,
Nyomorgó tavaszok hajnalán.
Madarak röpke szárnyán szállnak az évek,
Kísért a múltunk ezer fájó sebbel.

Feneketlen múltunk mély kútját
Titkok őrzik, és kételyek.
Nincstelenek temetőjén
Csak vadvirág terem.

Sírt ásott magának a csend
Millió csillagok fényében.
Több száz éve szinte hazátlanul élünk e honban.
Indiáig kísért a múlt.

Tékozló szerelmek a hosszú karavánút nyomán,
Jéggé fagyott szívünk árnyékként elsuhant.
A múltunkkal messze tovaszállt
E lidérces, fájó gondolatokkal.

Itt röpdös most is
Fejünk fölött a halálmadár.
Nyomasztó gondok kése a húsunkba vág,
Képmutató lett az egész világ.

Tarnazsadány, 2019. április 8., A Nemzetközi Roma napra

Bolond a tanyán
rönkön ül merengve.
Csendes éjszakán
gondokat feledve.

Az ágon egy veréb gubbaszt,
alszik tán.
Csillagfényes este
egy süni botorkál.

A cigánysoron is
néptelen az utca.
Csak a Gazsi háza
van még világítva.

Beteg gyermekét
most nézte meg orvos.
Csak egy kutya vonít,
fekete a kormos.

Túl hét berken,
és túl hét akácsoron.
Vajúdik egy tehén
szalmás alomhelyén.

A tücsök ciripel,
messze száll a hangja.
Rá a tavibéka
felel kuruttyolva.

Csendes a táj végre,
éjfélt üt az óra.
Szólott a bagoly
még egy huhogóra.

Csizmáját a sötét éj
leveti és alszik.
Itt-ott egy-két falu
templomtornya látszik.

A nap felkel majd,
ha kell kakasszóra.
Új napra ébredünk,
nyári virradóra.

Szívemre raktad
Szerelmünk halálvirágát!
Lángcsókod éget belém félelmet.
Boszorkányok tánca lebeg az éjben felettem,
És követ engem végig a cigánytelepeken át.

S te tudod, hogy elmémbe
Rút férgeket raktál!
Mennyei áldást suttog rám az ég.
Ballagok békén a Tarna partján,
A fagyos szél arcomba vág!
Holt dalokat zeng ajkam,
Dallama a sötét éjben messze száll.

Szívverésem dallamára
A halálvirág kinyílik,
Mézédes nektárja pokoli kín!
Fetrengek... rontás szállt rám!
Cigány asszony átka bánt,
S csendesen koporsóba zár.

Tarnazsadány, Honvéd út, 2018. június 26.