Esélytelenül
Hófelhők sírnak a fényes Hold alatt,
Magányos jéghegy szívem, érzem, érted meghasad.
Szenvedéseim völgyén alkonyati csendek,
Árnyékvilágunkban örök a szenvedésem.
Parányi reménnyel feléd sodort a tavaszi szél,
Valentin napján lábaim nyoma szárnyra kél.
A végtelen örökkévalóságban vergődök,
Végtelen reménnyel bús szerelmünkön tengődök.
Elzüllött, élettelen reményem nyomán
Szerettük egymást ifjúságunknak hajnalán.
Otthonom lett a sivár messzeség,
Örök téli álomra szenderült már minden szenvedés.
Hófelhők sírnak a fényes Hold alatt,
Magányos jéghegy szívem, érzem, érted meghasad.
Szenvedéseim völgyén alkonyati csendek,
Árnyékvilágunkban örök a szenvedésem.
Parányi reménnyel feléd sodort a tavaszi szél,
Valentin napján lábaim nyoma szárnyra kél.
A végtelen örökkévalóságban vergődök,
Végtelen reménnyel bús szerelmünkön tengődök.
Elzüllött, élettelen reményem nyomán
Szerettük egymást ifjúságunknak hajnalán.
Otthonom lett a sivár messzeség,
Örök téli álomra szenderült már minden szenvedés.
Mert olyan szép a világ,
Mint egy álom.
A kis ártatlan lelkét
Istennek ajánlom.
Szabad legyen lelke
Ott, a mennyországban.
Anyám...
Nem hallod a síró hangom?
Elküldtél az örök álomvilágba,
Ennyi jutott nékem az életből, anyám!
Néked nem fáj a halálom?
Hallgat a csend, sír a szél a Tarna parton.
Emeld Szívedhez, jó Atyám,
Ezt az ártatlan csecsemőlelket...
Hogy bírod nélkülem, anyám, az életet?
Ne sirassatok, kik most egybegyűltetek.
Mert már nagyon messze vagyok.
Tőletek távol, valahol a csillagok között.
Mint egy álom.
A kis ártatlan lelkét
Istennek ajánlom.
Szabad legyen lelke
Ott, a mennyországban.
Anyám...
Nem hallod a síró hangom?
Elküldtél az örök álomvilágba,
Ennyi jutott nékem az életből, anyám!
Néked nem fáj a halálom?
Hallgat a csend, sír a szél a Tarna parton.
Emeld Szívedhez, jó Atyám,
Ezt az ártatlan csecsemőlelket...
Hogy bírod nélkülem, anyám, az életet?
Ne sirassatok, kik most egybegyűltetek.
Mert már nagyon messze vagyok.
Tőletek távol, valahol a csillagok között.
Holt csillag hullt a kopár tájra,
Hideg lelkem a zúzmarára,
Fájó szívem harmatjára.
Elveszett szerelmünk hullt porrá,
Szomorú csend zúzza ronccsá!
Keserű vágyam válik holttá.
Nem szerettem mást, csak téged,
Reszket a szívem, valami éget!
A lelkemet is ronggyá tépted!
Egy csillag tűnt el a messzeségben,
Megcsaltál! Nem jutok révbe!
Szerelmünket zártad jégbe.
Tarnazsadány- Hidegvég, 2020. augusztus 6.
Hideg lelkem a zúzmarára,
Fájó szívem harmatjára.
Elveszett szerelmünk hullt porrá,
Szomorú csend zúzza ronccsá!
Keserű vágyam válik holttá.
Nem szerettem mást, csak téged,
Reszket a szívem, valami éget!
A lelkemet is ronggyá tépted!
Egy csillag tűnt el a messzeségben,
Megcsaltál! Nem jutok révbe!
Szerelmünket zártad jégbe.
Tarnazsadány- Hidegvég, 2020. augusztus 6.
Egy üstfoltozó/edényfoltozó élete
Jár a vándor,
Messze tájon,
Edényfoltozó doboza
Csörög a hátán, csörgedez, amerre jár.
Üres mezőkön át
Falvakba jár.
Parasztházak udvarán
Puli ugat szaporán.
Vándorélet
Mesés, csodás.
Most árnyékban ül,
Békén jövőbe lát.
Várja őt a családja,
Puhára vetett, kopott ágya.
Némi krajcárral hazatért,
A petróleum lámpa még most is ég.
A múlt emlékeinek megőrzése.
Jár a vándor,
Messze tájon,
Edényfoltozó doboza
Csörög a hátán, csörgedez, amerre jár.
Üres mezőkön át
Falvakba jár.
Parasztházak udvarán
Puli ugat szaporán.
Vándorélet
Mesés, csodás.
Most árnyékban ül,
Békén jövőbe lát.
Várja őt a családja,
Puhára vetett, kopott ágya.
Némi krajcárral hazatért,
A petróleum lámpa még most is ég.
A múlt emlékeinek megőrzése.
álmodozások kora
Hajtottam vajdánk lovait,
Száguldó, szép paripák nyomai
Felverték a szép tájnak aranyporait.
A végtelen, vad tájban haladtunk egyre tovább.
Szekereink zörgése messzire hallatszik,
Szép lányok víg dalain a Nap hajnallik.
Szívünkben új remény ébred talán,
Vándorló élet, fejünk fölött szállt a madár.
Isteni, szép tájakon
Törzsünk meg-megállt.
Tábortüzeinknél táncot lejt sok szép leány.
Szólt a zene, a füst messze szállt.
Így éltünk egykor, hajdanán,
A középkor fénylő hajnalán.
Szabadon éltünk, mint a sas,
Álmaimban keresem a múltat, mint egy sötét lovas.
Hajtottam vajdánk lovait,
Száguldó, szép paripák nyomai
Felverték a szép tájnak aranyporait.
A végtelen, vad tájban haladtunk egyre tovább.
Szekereink zörgése messzire hallatszik,
Szép lányok víg dalain a Nap hajnallik.
Szívünkben új remény ébred talán,
Vándorló élet, fejünk fölött szállt a madár.
Isteni, szép tájakon
Törzsünk meg-megállt.
Tábortüzeinknél táncot lejt sok szép leány.
Szólt a zene, a füst messze szállt.
Így éltünk egykor, hajdanán,
A középkor fénylő hajnalán.
Szabadon éltünk, mint a sas,
Álmaimban keresem a múltat, mint egy sötét lovas.