Uram! Percnyi időm sincsen jóízűen fölocsúdni,
Napjaim repülnek, hóvihar nagyon kezd örvényleni.
Már felismertem, hogy születéstől halálig tart életút.
Magányos, rejtett életút… Uram! Ocsúdni egy perc nem jut.

Hull már a hó, én vele beszélgetek, beszélek mindent át,
Zord ez a régen nem volt veszett tél, mért ezt, hogyan éljük át?
Persze át kell, hogy tavasszal majd újra
Rácsodálkozhassunk életre… újra!
Meg kell élni, hogy a menydörgés hangosan zengjen nekünk,
Édes Istenem, a hálánk üldöz, hogy mi még élhetünk.

Menjünk együtt, már a hó is esik csendesen,
Mögöttünk négy lábnyom látszik szépen, élesen…
Bakancsaink lenyomata látszik biz’ rendesen,
Ezen nyomok sokasodnak egyre és fesztelen.

Hó lepte be az indulásomat végleg,
Így az örökre megmarad… jó, ha tényleg!

Vecsés, 2023. május 30. -Kustra Ferenc József- íródott; Eldar Rjazanov azonos c. verse téma-ötletkénti felhasználásával.

OXIMORON szerű gondolatok, senrjúban…

Próbáld megfogni
A szelet, kint a mezőn.
Siklik kezedből.

Próbáld megfogni
A szelet, kint a mezőn.
Éppen szélcsend van.
*

Napfény fürdeti
A szép hegyi tó partját.
Boldogság sziget.

Napfény fürdeti
A szép hegyi tó partját.
Parton veszekszünk…
*

Menj fel egy dombra,
Nézd, virágzó almafák.
Lélekemelő.

Menj fel egy dombra,
Nézd, virágzó almafák.
Sírva, homályos
*

A szerelemben
Nem volt olyan nagy öröm.
Válás, boldogság…

A szerelemben
Nem volt olyan nagy öröm.
Sírva vigadni.
*

Lét gyöngesége
Küzd, látszat béküléssel.
Bénító ködfoltok.

Lét gyöngesége
Küzd, látszat béküléssel.
Győz képmutatás.
*

Tanító élet,
Ám kudarc… az akadály.
Tanulságvonás.

Tanító élet,
Ám kudarc… az akadály.
Figyelmetlenség.

Tanító élet,
Ám kudarc… az akadály.
Vad ellenállás.
*

Álmosító dél
Alatt, nap árnyéktalan…
Veréb tócsában.

Álmosító dél
Alatt, nap árnyéktalan…
Zuhany, nem segít

Álmosító dél
Alatt, nap árnyéktalan…
Árnyék, sehol sincs!
*

Havasi kunyhó
Hideg hegy ékessége.
Fagyos förgeteg.

Havasi kunyhó
Hideg hegy ékessége.
Mély hóba zártság.

Havasi kunyhó
Hideg hegy ékessége.
Meleg nappali.

Vecsés, 2016. július 4. – Kustra Ferenc József - Az oximoron (látszólag) egymásnak ellentmondó szavakat kombinál. Többsége nem valódi ellentmondás. Inkább kihangsúlyozza a dolgoknak azt a részét, ami valamilyen humoros, jelentőségteljes konfliktusba kerül.

Az élet, amit átad, az maga a komédia,
És hiába vizsgálod, ez bizony nem vásárfia…

Nincs más lehetőséged, mint tanulj meg komédiázni,
Az élet komikus oldalán, csúszkálva leszánkázni…
*
Élet, talán vicc?
Mit számít, hogy fogjuk fel?
Amit kirótt sors!
*
Az ember tehet,
De teszi-e… eleget?
Bánja, hogy nem eleget?
*
Életcsalódás…
Mit tudsz erről, hogyan volt?
Vagy csak gondolod?
*
Bárki, még saját életében is lehet tudatlan,
Mert nem tudhatja, hogy mit intézett a tudattalan…
Ez attól függ, hogyan kezeled, amid van tudatban.

Lehetsz te szép, csúnya, szőke, fekete vagy barna,
Hogy intézed élted, akaratlan, vagy akarva?

Persze a fránya saját körülmények,
Amitől másként alakulnak létek…
Lehet, nem is tőled vannak a tétek?

Te örök komédiás! Menj csak az utadon,
Jó, ha hatökrös szekér visz tovább utakon…
Merengj a kanyarulaton, és bűntudaton.
*
Létérdek nagyon,
Tovább élni halálig.
Biz’ nem minden vicc.
*
Körülményeid,
Állnak, mint totemoszlop.
Kardoddal suhints.
*
Folyvást szerepelsz, ott az élet színpadán,
Hiszed, nem vagy függönyhúzogató talán?
*
Zenélj szájharmonikán, vagy fésűvel,
Üsd a taktust, földön a fűfésűvel.
*
Boldogság kapu
Ha nyitva van, osonj be!
Élvezd életed!
*
Úgyis, csak az lesz,
Mi sorskönyvedbe írva.
Múltban lapozhatsz!

Vecsés, 2015. december 31. –Kustra Ferenc József- Versben, senrjú -ban és 10 szavasokban…

Tőle, nem lehet elégszer elbúcsúzni…

Ma már, ha húzzák, harangok zúgnak…
Temetőben ők éppen, hogy búgnak…

Akkor régen személyesen is el kellett volna búcsúzni,
De nem volt engedélyünk, hogy menjünk kórházba látogatni…
Nagyon-nagyon, még meg kelt' volna ölelni,
És akár a kezét többször megcsókolni…

Ő csak itt hagyott, elment, semmi búcsú nélkül,
De miért volt ilyen fontos, fékeveszettül…
Hiányban vagyunk,
Téged még várunk…

Búgnak most is a harangok… szinte már szüntelen,
Bánatos vagyok a sírodnál, megsemmisülten…

Vecsés, 2016. február 29. – Kustra Ferenc József – Orvos volt, egészen közeli rokonom és életem egyik legokosabb embere… sőt: TANÍTÓ MESTEREM. (meghalt: 2000. -ben vérmérgezésben!)

Halottak napjára - versben és senrjúban…

Bizton tovább élsz,
Én lelkemben… örökké.
Rád emlékezek…
*
Csend gyümölcse csüng
Némán síró ajkamon…
Eső szemerkél.
*
Gyümölcsömet kacs
Rögzíti… szólnom kéne.
Bezárkózott lét.
*
Hiába szólok…
Nagyon emlékezek rád…
Szinte velem vagy…
*
Ahogy megyek a sírhelyed felé, avar ropog a talpam alatt…
Sok-sok halott levélke felidézi nekem a már elmúlt nyarat…
Kicsit pihenek útközben egy padnál, de már látom a sírodat…

Nincs szó, csak az érzés, hiányodba bele markolászok,
Képzeletemben vagy… közös emlékekbe kapaszkodok.
*
Sírodnál ülök,
Nyugalomban, csönd ölel.
Emlék, felbuzdul.
*
Behunyom szemem,
Elindulunk mennyekbe…
Lélektalálka…
*
Ahogy ideértem, éreztem, hogy eláraszt a lelki nyugalom.
Múltunk része, amin úgysem tudunk változtatni… a szép sírhalom.
*
Most, kézen fogva,
Menjünk föl mennyországig.
Zokogó lélek.
*
Látom, itt folyvást zöldellnek az örökzöld fenyők,
De nekem a sírnál, folyvást gyűjtenem kell erőt.
Elállt a lassú szellő, így a köd fényt bont,
Ránk láthatatlan-homályos képeket ont.

A magány-bánat rossz barát, hát én biz' felkerekedem,
Cseppnyi-percnyi vígsággal, emlékezni hozzád eljöttem.
A szeretet talán sosem múlik el,
De két karjával, engem, át nem ölel…
*
Volt egy életed,
Vastag könyv őrzi létet.
Emlékezés jó!
*
Az avarban keringőzve kergetőznek a színes falevelek,
Úgy mutatják, mintha boldogságot hoznának majd' eljövő telek…
Halál örökös őrségben... ő nem engedi, hogy visszatérjetek.

Az idő meg, dühösen hanyatt lökte a tegnapot,
De ott, az is lehet, hogy nagyon várja a holnapot...
Mikor elindultam haza, talpam alatt ropogtak a levelek,
Éreztem az átkozott halál-szagot… még maradtak kint emberek…

Vecsés, 2014. október 9. – Kustra Ferenc József