Idő 
Értékelés 
Értékelés Sok-sok ezer csillag-fénynyaláb ringat.
Közben kicsit horkant a szél… pillanat.
Magam vagyok az érzéseimmel,
De tán’ velem fenyőfa, díszekkel…
Ablakon a Hold is bevilágít,
Benne bízok, ő talán nem ámít!
Szobában a feldíszített fenyőfánk ragyog,
Kint az este a holdfénnyel némán társalog.
Lélektavacskámon csónakázik a karácsony,
Kint a jég teljesen beállt a csatornarácson.
Élet beszennyezte jóságom tiszta tavát,
Ismeretlen angyal hallatja égi szavát…
Én meg, küzdöm magamat, egész életen át…
Karácsony van, az én boldogságom határtalan,
Ha ma véletlenül rossz lennék, az akaratlan…
Kint meg, jó nagy köd van, látom, hogy átláthatatlan…
Karácsonyunk, mint puha fészekbe, szobába begömbölyödött,
Ez bizony nagy öröm, mert úgy látom én, a fény megkettőződött…
Ma már láttam, kint a foszló pára, a fenyőfákról csöpögött…
Nincs okom a könnyekre, de térdelve is homályosan látok,
Kreálok majd valamit az életben, amit fánk alatt várok…
És lesz ott majd ajándék szeretet, vigyázva ápolgassátok!
Ma van a szent karácsony estéje, és hívőn hiszem,
A szeretet mindent legyőz, ezt majd én tovább viszem…
Szemetekben az öröm csillogását, majd őrizem…
Lehet, hogy talmi árny, ez a csillogás,
De ablakon beszólt egy angyal: nyomás,
Menj ki a kapuba, vendég jött… ki más?
Vecsés, 2015. december 1. – Kustra Ferenc József
Közben kicsit horkant a szél… pillanat.
Magam vagyok az érzéseimmel,
De tán’ velem fenyőfa, díszekkel…
Ablakon a Hold is bevilágít,
Benne bízok, ő talán nem ámít!
Szobában a feldíszített fenyőfánk ragyog,
Kint az este a holdfénnyel némán társalog.
Lélektavacskámon csónakázik a karácsony,
Kint a jég teljesen beállt a csatornarácson.
Élet beszennyezte jóságom tiszta tavát,
Ismeretlen angyal hallatja égi szavát…
Én meg, küzdöm magamat, egész életen át…
Karácsony van, az én boldogságom határtalan,
Ha ma véletlenül rossz lennék, az akaratlan…
Kint meg, jó nagy köd van, látom, hogy átláthatatlan…
Karácsonyunk, mint puha fészekbe, szobába begömbölyödött,
Ez bizony nagy öröm, mert úgy látom én, a fény megkettőződött…
Ma már láttam, kint a foszló pára, a fenyőfákról csöpögött…
Nincs okom a könnyekre, de térdelve is homályosan látok,
Kreálok majd valamit az életben, amit fánk alatt várok…
És lesz ott majd ajándék szeretet, vigyázva ápolgassátok!
Ma van a szent karácsony estéje, és hívőn hiszem,
A szeretet mindent legyőz, ezt majd én tovább viszem…
Szemetekben az öröm csillogását, majd őrizem…
Lehet, hogy talmi árny, ez a csillogás,
De ablakon beszólt egy angyal: nyomás,
Menj ki a kapuba, vendég jött… ki más?
Vecsés, 2015. december 1. – Kustra Ferenc József
Gyertyaláng fényében a szobában úszva-kúszva éled a csend,
Majd felcsendül szép ívű karácsonyi énekünk, és az már zeng.
Kint az udvaron, a szavak… majdnem mind belefagyott a hóba,
De bent a meleg szobában élednek, egymás szívéhez szólva!
Látod-e, hogy egy szent ünnep ez a karácsony?
Havas az egész udvar, a hó a barátom…
Menj éjféli misére, téged is vár templom.
És egy lehetőség, hogy méltóan ünnepelj!
Adj ajándékot, a szeretettel menetelj…
Ne mulaszd el, hogy esti imához térdepelj.
Figyeld meg, és fedezd fel, hogy mit rejt bennünk a hit,
És ha másban nem... de a reményben higgy egy kicsit…
Szeretet uralja elmédet, testedet... picit.
Ha holnap új napon, újabb reggelre ébredsz,
Felkeltél, már nem pihensz, de így visszanézhetsz…
Ha ködben is, utad előtted, még remélhetsz.
A gyertyák lángja felélesztette-e már bennünk a lángot?
Jó, így helyes, legalább kicsit jobbá tettük a világot!
Ehhez azért kell kérnünk, némi pénzt és pici gazdagságot,
Mert manapság e nélkül nem tehetjük szebbé a világot.
Tárd ki ajándékaidat, nagy szeretettel,
Mutasd meg, mi rejlik bennük ajándék hittel...
Higgy magadban és másokban mellszélességgel.
Kérdések nagyon kavarognak a fejemben,
Már a holnapot várom, hogy választ megleljem,
Válaszokat a hajnal, derengő fényében,
Mert hátra megszületnek az élet méhében.
Kitekintve ablakon, látjuk, öklömnyi pelyhekben hull a hó,
Kristálytiszta minden, ragyog, mint a hófehér gyermektakaró.
Holnap kint hóember is készül, szemekben boldog várakozás…
Míg kész lesz, lesz sok mosoly, messzire hallatszó gyermekkacagás.
Vecsés, 2014. január 7. - Kustra Ferenc József
Majd felcsendül szép ívű karácsonyi énekünk, és az már zeng.
Kint az udvaron, a szavak… majdnem mind belefagyott a hóba,
De bent a meleg szobában élednek, egymás szívéhez szólva!
Látod-e, hogy egy szent ünnep ez a karácsony?
Havas az egész udvar, a hó a barátom…
Menj éjféli misére, téged is vár templom.
És egy lehetőség, hogy méltóan ünnepelj!
Adj ajándékot, a szeretettel menetelj…
Ne mulaszd el, hogy esti imához térdepelj.
Figyeld meg, és fedezd fel, hogy mit rejt bennünk a hit,
És ha másban nem... de a reményben higgy egy kicsit…
Szeretet uralja elmédet, testedet... picit.
Ha holnap új napon, újabb reggelre ébredsz,
Felkeltél, már nem pihensz, de így visszanézhetsz…
Ha ködben is, utad előtted, még remélhetsz.
A gyertyák lángja felélesztette-e már bennünk a lángot?
Jó, így helyes, legalább kicsit jobbá tettük a világot!
Ehhez azért kell kérnünk, némi pénzt és pici gazdagságot,
Mert manapság e nélkül nem tehetjük szebbé a világot.
Tárd ki ajándékaidat, nagy szeretettel,
Mutasd meg, mi rejlik bennük ajándék hittel...
Higgy magadban és másokban mellszélességgel.
Kérdések nagyon kavarognak a fejemben,
Már a holnapot várom, hogy választ megleljem,
Válaszokat a hajnal, derengő fényében,
Mert hátra megszületnek az élet méhében.
Kitekintve ablakon, látjuk, öklömnyi pelyhekben hull a hó,
Kristálytiszta minden, ragyog, mint a hófehér gyermektakaró.
Holnap kint hóember is készül, szemekben boldog várakozás…
Míg kész lesz, lesz sok mosoly, messzire hallatszó gyermekkacagás.
Vecsés, 2014. január 7. - Kustra Ferenc József
(Septolet)
Ködben vagyok,
Emlékezni tudok,
Akarok!
Nem papolok.
Víg vagyok,
Ködöt találok!
Így nem botorkálok!
*
(3 soros-zárttükrös)
Rosszul aludtam, fölkeltem és elindultam én az erdőbe,
De szembe találtam magam… belementem vak-sűrű, friss ködbe…
Rosszul aludtam, fölkeltem és elindultam én az erdőbe.
Még bennem van szép az éji álmom,
Akkor még nagy napfény volt a tájon.
Visszatérnék, az egy szépséges álomvilág,
Ez, mi körülölel maga a ködös világ.
Emlékemet akartam kergetni a régi, erdei sétányom,
Le is akartam ücsörögni, mélázni az erdei tisztáson…
Most azonban az lett a helyzet, nem is tudom, hogy "vakon" merre menjek,
Biztos, hogy előre van az erdő, de félek, nehogy egy fának menjek.
Nem látok semmit!
Nem hallok semmit!
Autók sem járnak, ködös csend honol,
Ez a csend most megtartón, belém karol.
(3 soros-zárttükrös)
Jobb lesz nekem, ha emlékeimet a melegben-fotelban élem meg,
Az bár nem lesz élethű, de ott a melegben, fával nem ütközők meg…
Jobb lesz nekem, ha emlékeimet a melegben-fotelban élem meg.
Vecsés, 2020. november 17. – Kustra Ferenc József
Ködben vagyok,
Emlékezni tudok,
Akarok!
Nem papolok.
Víg vagyok,
Ködöt találok!
Így nem botorkálok!
*
(3 soros-zárttükrös)
Rosszul aludtam, fölkeltem és elindultam én az erdőbe,
De szembe találtam magam… belementem vak-sűrű, friss ködbe…
Rosszul aludtam, fölkeltem és elindultam én az erdőbe.
Még bennem van szép az éji álmom,
Akkor még nagy napfény volt a tájon.
Visszatérnék, az egy szépséges álomvilág,
Ez, mi körülölel maga a ködös világ.
Emlékemet akartam kergetni a régi, erdei sétányom,
Le is akartam ücsörögni, mélázni az erdei tisztáson…
Most azonban az lett a helyzet, nem is tudom, hogy "vakon" merre menjek,
Biztos, hogy előre van az erdő, de félek, nehogy egy fának menjek.
Nem látok semmit!
Nem hallok semmit!
Autók sem járnak, ködös csend honol,
Ez a csend most megtartón, belém karol.
(3 soros-zárttükrös)
Jobb lesz nekem, ha emlékeimet a melegben-fotelban élem meg,
Az bár nem lesz élethű, de ott a melegben, fával nem ütközők meg…
Jobb lesz nekem, ha emlékeimet a melegben-fotelban élem meg.
Vecsés, 2020. november 17. – Kustra Ferenc József
Fenyők koszorúzta völgy ölén,
Aranyszavú madár ül fészkén.
Dala ó, de szépen szétterül, pörén,
Öröm neki, mert ez laka lévén.
Nyissatok is legott ablakot,
Hogy hallhassátok hangot…
Tárjátok ki neki szeretettel,
Magyarszó terjedjen élettel.
Zárjátok be magatokhoz az édes magyar szót,
A nekünk föltétlenül állandót… örökké valót.
A magyar szót a bércek, mint kincset rejtegetnek,
A magyar szó a magyar szívben, belül dédelget!
Magyar szótól égbe nyúló fenyők
Zúgnak és nagy életörömmel.
Isteni aranymadár, hogy hoztak a felhők,
Édes otthonod, lakd be örömmel.
Dalolja madár és zengd át ezt a tájat,
És fakadjon virág, Te meg éleszd bájat.
Csendesen reppenj, telepedj le sorba,
Menj is el egy havasipásztor kunyhóba.
Zárjátok be magatokhoz az édes magyar szót,
A nekünk föltétlenül állandót… örökké valót.
A magyar szót a bércek, mint kincset rejtegetnek,
A magyar szó a magyar szívben, belül dédelget!
Tűzzetek lobogókat a bércek ormára,
Lengessen zászlót valamennyi fenyő…
Figyelni kell az aranyszavú madár hangjára,
Az zengje, magyarban még van őserő…
Csengj még Te magyar szó madárdalban is,
Áraszd patak zúgását meg erdő susogását is,
Meg a völgyben zugú harang kongásába,
És az újszülött dajkájának altató dalába.
Vecsés, 2023. március 1. – Kustra Ferenc József – íródott; Pósa Lajos (1850 – 1914) azonos c. verse átirataként. Közzétette: Mucsi Antal Toni műfordító (február 26 2023)
Aranyszavú madár ül fészkén.
Dala ó, de szépen szétterül, pörén,
Öröm neki, mert ez laka lévén.
Nyissatok is legott ablakot,
Hogy hallhassátok hangot…
Tárjátok ki neki szeretettel,
Magyarszó terjedjen élettel.
Zárjátok be magatokhoz az édes magyar szót,
A nekünk föltétlenül állandót… örökké valót.
A magyar szót a bércek, mint kincset rejtegetnek,
A magyar szó a magyar szívben, belül dédelget!
Magyar szótól égbe nyúló fenyők
Zúgnak és nagy életörömmel.
Isteni aranymadár, hogy hoztak a felhők,
Édes otthonod, lakd be örömmel.
Dalolja madár és zengd át ezt a tájat,
És fakadjon virág, Te meg éleszd bájat.
Csendesen reppenj, telepedj le sorba,
Menj is el egy havasipásztor kunyhóba.
Zárjátok be magatokhoz az édes magyar szót,
A nekünk föltétlenül állandót… örökké valót.
A magyar szót a bércek, mint kincset rejtegetnek,
A magyar szó a magyar szívben, belül dédelget!
Tűzzetek lobogókat a bércek ormára,
Lengessen zászlót valamennyi fenyő…
Figyelni kell az aranyszavú madár hangjára,
Az zengje, magyarban még van őserő…
Csengj még Te magyar szó madárdalban is,
Áraszd patak zúgását meg erdő susogását is,
Meg a völgyben zugú harang kongásába,
És az újszülött dajkájának altató dalába.
Vecsés, 2023. március 1. – Kustra Ferenc József – íródott; Pósa Lajos (1850 – 1914) azonos c. verse átirataként. Közzétette: Mucsi Antal Toni műfordító (február 26 2023)
Átmennék én tűzön és tüskés bokron,
Csak végre a szerencse lenne rokon.
Elfajzott vagyok, mert még ő sem szeret,
Sőt, ahogy viselkedik, inkább megvet.
Átmennék, tűzön, bokron, de nincs hová,
Mert szerencse csak integet, hogy pá-pá.
Elintézni nem is tudok semmit se,
Mert nem jutott hatalom, egy morzsa se.
Átmennék én már, és talán bárhová,
De nincsen, aki az utat mutatná.
Dosztál Karcsi volna a segítségem
Élhetetlen vagyok, ezt sem érdemlem.
Átmennék én… ahol valaki vagyok,
De a valóság, hogy senki se vagyok.
Mert nem mehetek sehová, a sorsom,
Mit rossz irányba tereltem, a gúzsom.
Átmennék én, és talán által is kell,
Hogy menjek, úszva, futva, vagy kéz éllel?
Letaposni… harcolni meredéllyel?
Már csak egy, mivel mehetek… a hittel.
Budapest, 2000. június 27. – Kustra Ferenc József – íródott: anaforás versben.
Csak végre a szerencse lenne rokon.
Elfajzott vagyok, mert még ő sem szeret,
Sőt, ahogy viselkedik, inkább megvet.
Átmennék, tűzön, bokron, de nincs hová,
Mert szerencse csak integet, hogy pá-pá.
Elintézni nem is tudok semmit se,
Mert nem jutott hatalom, egy morzsa se.
Átmennék én már, és talán bárhová,
De nincsen, aki az utat mutatná.
Dosztál Karcsi volna a segítségem
Élhetetlen vagyok, ezt sem érdemlem.
Átmennék én… ahol valaki vagyok,
De a valóság, hogy senki se vagyok.
Mert nem mehetek sehová, a sorsom,
Mit rossz irányba tereltem, a gúzsom.
Átmennék én, és talán által is kell,
Hogy menjek, úszva, futva, vagy kéz éllel?
Letaposni… harcolni meredéllyel?
Már csak egy, mivel mehetek… a hittel.
Budapest, 2000. június 27. – Kustra Ferenc József – íródott: anaforás versben.
